- Újabb meghatározó nyugati exvezető ismerte el első kézből: 2022 márciusában az összes békefeltételben megyegyezett az ukrán és orosz tárgyalódelegáció.
- A volt német kancellárt az ukrán fél kérte fel, hogy legyen a tárgyalódelegáció tagja.
- Gerhard Schröder szerint az amerikaiak megakadályozták az ukránokat, hogy békét kössenek Oroszországgal.
- A terv ugyanis az volt, hogy a háborúval Oroszországot lenyomja az USA - fogalmaz a volt szociáldemokrata kancellár, aki egyébként hibának tartja Putyin háborúját.
- Azt azonban megjegyzi, hogy akkor is meg kell értenie a Nyugatnak az orosz biztonsági aggályokat, ha azok irracionális elemeket is tartalmaznak.
- Schröder az izraeli terrortámadásról, Annalena Baerbock külügyminiszter károkozásairól, és az arab fiatalok antiszemitizmusáról is beszélt.
- Migráció ügyében kijelentette: a kelet-európai államokat az EU-s forrásokkal kell belezsarolni abba a helyzetbe, hogy fogadjanak be migránsokat.
- Nemrég Naftali Bennett, a Netanjahu előtti baloldali izraeli miniszterelnök mondta azt, hogy "Lényegében igen. Ők [a nyugati országok] szakították meg a tárgyalásokat, és nekem akkor úgy tűnt, hogy rosszul teszik. Most pedig azt mondom, hogy még korai lenne következtetéseket levonni."
- Bennett azt is mondta: az orosz-ukrán tárgyalásokon 17-18 megállapodástervezet is született, amelyek közül addig egy sem szivárgott ki.
- Közölte, hogy az első eszmecserék egyikén Putyin kifejezte készségét az orosz "különleges hadművelet" céljaként megnevezett "nácitlanítás" és "demilitarizálás" feladására.
- Zelenszkij pedig nem zárkózott el az ukrán NATO-tagságról való lemondásról.
- Ezzel kapcsolatban Schröder a BILD-ből idéz: "Minden tárgyalás során az a célom, hogy véget vessenek az Oroszországgal folytatott háborúnak" - mondta Zelenszkij a német BILD-nek.
- Ahogyan azt is elmondta az ukrán elnök az amerikai ABC televíziónak, hogy nem ragaszkodik többé ahhoz, hogy országa csatlakozzon a NATO-hoz.
- A Hamász terrorszervezet alapítója által létrehozott gázai Iszlám Egyetemről, és a Hamász-kollégiumról van szó.
- A közelmúltban Izrael ellen elkövetett támadások kitervelőit itt képezték ki.
- Az EU bőkezűen támogatja az iszlamista egyetemet.
- Közben a magyar diákoktól megtagadja az Erasmus-programban való részvételt.
- Charles "Chas" W. Freeman Jr. Bill Clinton védelmi miniszter-helyetteseként szolgált, a regionális és nemzetközi biztonsági ügyek tartoztak hozzá.
- Ezt megelőzően a '60-as évektől amerikai diplomata és nagykövet volt a Távol-, majd később a Közel-Keleten.
- 2009-ben még az Obama-adminisztráció idején pár hétig mint az Országos Hírszerző Tanács elnökeként emlegették, végül egy homályos antiszemita-vád botránya miatt nem rá esett a választás.
- 2023 szeptember 26-án üzletemberek előtt beszélt az orosz-ukrán háborúról és annak előzményeiről.
- Hallgatóságát előre figyelmezette: beszéde hosszú lesz és bonyolult, akárcsak maga a konfliktus.
- "Ez ellentmond a nagyon meggyőző propagandának" - figyelmeztette közönségét, mert "beszédem sértő lesz mindazok számára, akik elkötelezettek a hivatalos narratíva mellett".
- Suella Braverman szerint egzisztenciális kihívást jelent a Nyugat számára a migráció.
- Az európai migráció "túl sok és túl gyors" - fogalmazott.
- A helyszín Chemnitz, Szászország.
- Vagyis 10 illegális migránsból 9 férfi.
- És szemben az ukrajnai menekültekkel, akik döntő többsége nő, ők katonakorú fiatal férfiak.
- Az EU határvédelmi hivatala a kábítószercsempészet terjedésére is figyelmeztet.
- Az Északi Áramlat I-II. felrobbantásának exkluzív sztoriját föltáró újságírólegenda, Seymour Hersh a gázvezeték felrobbantásának első évfordulójára újabb értesüléssel állt elő.
- Hersh régóta pedzegeti, hogy az amerikai hírszerző közösséget súlyos ellentétek feszítik.
- Vannak a realisták, mint a CIA, és vannak az illuzionisták, mint a DIA (Védelmi Hírszerző Ügynökség).
- A realisták jelentései nem jutnak el Biden asztalára, csak a politikailag "hasznos" DIA optimista összefoglalói.
- Egy magasrangú hírszerzési tiszt az ukránok ellentámadásról szőtt meséiről azt mondta Hershnek: "az egész hazugság."
- Szerinte az urán katonák már nem hajlandóak meghalni, "de ez nem illik bele abba a maszlagba, amit a Biden-féle Fehér Ház ír."
- A magyar miniszterelnök által is nagyra tartott realista külpolitika nagyágyúja hosszú esszéjében arról ír, "kolosszális kudarcot vallott" az ukrán ellentámadás.
- Mert az adottságok, a helyzet, a kiépített orosz mélységi védelem és az ukrán erők villámháborús tapasztalatainak hiánya természetszerűleg ítélte halálra ezt az ellentámadást a legelejétől - érvel a chicagoi egyetem professzora.
- Belgium és Spanyolország a világ második és harmadik legnagyobb orosz LNG-importőre 2023-ban.
- Akkor ki is finanszírozza Putyin háborús hadigépezetét?
- Merthogy Magyarországot rendszeresen ezzel vádolják az ukránok és a Nyugat.
- Pár héten belül választások lesznek Lengyelországban.
- Több tízezernyi ember vesztette el eddig a végtagjait Ukrajnában.
- A mérték már az I. világháború időarányos veszteségét idézi.
- Az a háború 4 éven át tartott, és 107 ezer amputációt hajtottak végre.
- Becslések alapján Ukrajnában ez a szám már most 20 és 50 ezer között van, de ez nem tartalmazza a júniusban kezdődő, óriási veszteségeket eredményező ellentámadás sérültjeit.
- Az Egyesült Államok katonái az iraki és az afganisztáni háborúban összesen 2000-en vesztették el végtagjaikat.
- A WSJ cikke azt jelzi, egyre jobban beszüremkedik a fősodratú amerikai médiába: ez a háború ezzel az intenzitással nem sokáig tartható fenn, mert esztelen emberi költéségei vannak a hadifelszerelésen és az Ukrajnának biztosított segélyeken túl.
- A riport ugyanis nem csupán az amputációk magas számáról, hanem a fronton elszenvedett döbbenetes arányú veszteségekről is szól.
- Sok, józanabb amerikai konzervatív politikus és publicista ezért már azonnali fegyverszünetet és az "ukránok szenvedésének" leállítását szorgalmazza.
- Ahogy a magyar kormány is tűzszünetet és béketárgyalásokat követel a háború kezdete óta.
- Az alábbiakból egyértelmű lesz, miért.
- 2022 január-júniusa és 2023 január-júniusa között megduplázódott a Németországban először menedékkérelmet benyújtók száma.
- A rendőrségi szakszervezet vezetője "rendkívül drámai" helyzetet lát.
- Szép, új világ.
- Bezzeg Németországban járunk.
- Egyre többen teszik fel a kérdést a Bizottságnak: hol a pénz?
- Teljesen átláthatatlan, ahogyan a tagok a Helyreállítási Alap pénzeit költik.
- Hogyan, mire, és kinek?
- Ezekre a kérdéskre nincs válasz.
- És Frankfurtban is.
- Statisztikák!
- Álca mögé rejtik a migráció árnyoldalait Németországban.
- Úgynevezett Annual Report-ot adott közzé a 2022-es magyar választásokba belegabalyodott Action for Democracy.
- Karácsony egykori főtanácsadója által alapított szervezet "mikroadományokat" biztosított többek között Márki-Zay Péter mozgalmának, a Mindenki Magyarországa Egyesületnek.
- A milliárdokról iőközben kiderült, hogy nem mikroadományok, hanem nagy donorok pénzei annak érdekében, hogy megbuktassák a Fidesz-kormányt.
- Azóta az is napvilágra került, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom e külföldi forrásokat a baloldali ellenzéki pártok közös kampányában használta fel.
- A nagylelkű támogatásokat kezdetektől körüllengte a gyanú, hogy azokat Márki-Zayékon keresztül azért kapta a baloldal, hogy egyrészről buktassa meg a Fidesz-kormányt, másrészt képviseljen egy háborúpárti, a fegyverszállításokat igenlő álláspontot.
- A vesztes kampány után Kunhalmi Ágnes egy riportban és egy interjúban utalt arra, nagy hiba volt az "amerikai tanácsadókra" hallgatni az ukrán háború ügyében.
- Márki-Zay akkoriban azzal kérkedett, hogy a Belgrádot bombázó egykori európai NATO-parancsnokkal, Wesley Clarkkal ápol bennsőséges viszonyt.
- A tábornok egyébként az Action for Democracy vezetőségének is tagja.
- Az A4D most közzétett éves jelentésében az áll, 2022 első negyedévében leginkább Magyarországra fókuszáltak, "hogy közvetítsük a választások sarkalatos jelentőségét a hazai és a tágabb geostratégiai kontextusban."
- Soros György nagylelkűen adományoz olyan szervezeteknek, amelyek elvileg egy igazságosabb, zöldebb és legfőképpen átláthatóbb világért dolgoznak.
- A Nyílt Társadalom Alapítványok, és számos, Soros által finanszírozott civil szervezet a nyitott, egyenlő és átlátható társadalom hívei. Ezért erőteljesen kritizálják azokat az adóstruktúrákat, amelyekkel a gazdagok elrejtik vagyonukat a szemek elől.
- Hogy Soros birodalma maga is offshore konstrukciókat használ, ellentmondani látszik ennek a küldetésnek.
- Mert az amerikai-magyar hedge fund menedzser maga is a lehető legjobban elrejti pénzügyeit az érdeklődő tekintetek, de az adóhatóságok szeme elől is.
- Soros György Brüsszelben is fenntart egy alapítványi hálózatot a Nyílt Társadalom Alapítványok gesztorálásával, amely a progresszív célokat követő 'civil' szervezetek egyik fő támogatója.
- Az Európai Átláthatósági Nyilvántartás szerint 2021-ben több mint 20 millió euró áramlott Soros alapítványaiból a befolyást gyakorolni kívánó civil szervezetekhez, többek között az Európai Bizottságon keresztül.
- Soros fedezeti alapkezelőként halmozta fel vagyonát, ellentmondásos adóstruktúrákat használva.
- Úgy tűnik, ezt a formulát alkalmazza a Nyílt Társadalom Alapítványok esetében is.
- A Kajmán-szigetekről olyan befektetéseket eszközöl, amelyeknek a hozama az alapítványai javát szolgálja.
- Hogy mibe fektet Soros? Ezzel a konstrukcióval ez teljesen tisztázatlan marad.
- Miközben magyarországi 'civil' szervezetei és médiái is a totális átláthatóságot követelik, a milliárdos spekuláns vagyonáról, adókerülő praktikáiról sosem ejtenek szót.
- Tulajdonképpen ezzel a kajmán-szigeteki konstrukcióval a magyarországi szervezetei off-shore, adócsalt forrásokból tartják fenn magukat.
- Kérdés, milyen jogalapja van a magyarországi Soros-médiának és Soros NGO-inak a magyar kormányon számon kérni az átláthatóságot.
- Miközben adócsalt pénzekből élnek.
- A háborúpárti nyomásgyakorlás részeként folytatódik a Magyar Honvédség történelmi fejlesztési programja és vezetése elleni támadássorozat.
- Szerda este a külföldről fizetett média koronaékszerében provokálta a nemrégiben amerikai kiképzésen járt Gulyás Márton műsorvezető Dr. Varga Csaba Istvánt, a Magyar Honvédség egykori őrnagyát.
- A felmentett őrnagy Gulyásnak azt állította, hogy politikai okokból menesztették a honvédségtől.
- A BENNFENTES úgy értesült, hogy a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz támogatásával mentették fel a tevékenysége körüli problémák miatt.
- Az őrnagy eltávolítása miatti sértettségében magáról megfeledkezve érzékeny katonai információkat szivárogtatott ki az interjúban.
- Tette ezt egy olyan helyzetben, amikor a szomszédban háború dúl.
- Az egész provokatív kérdezz-felelek természetesen nem véletlen.
- Korábban a Partizánban szólta el magát Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is, hogy ha győz a választásokon, akkor "akár katonai" segítséget is nyújt Ukrajnának, ha a NATO "úgy dönt".
- Az a nemzetközi politikai-hatalmi és információs hálózat - ennek része a Partizán is -, amely az összes közép-európai országot belepasszírozta a fegyverszállításokba és a háború eszkalációjába, továbbra sem tett le arról, hogy Magyarországot is belerángassa a konfliktusba.
- A sértett katonát így eszközként használta fel a Gulyás-féle Partizán, amit a háborúpárti nemzetközi hálózat fizet az információs térben végzett nyomásgyakorlásért.