- Papíron az európai NATO-szövetségesek együttesen 1,9 millió katonával rendelkeznek, ami látszólag elégnek tűnik Oroszország (1,1 millió katona és 1,5 millió tartalékos) ellensúlyozására.
- A valóságban azonban az európai NATO-hatalmak nehezen tudnának 300 000 főnél több katonát bevetni egy konfliktusban - és még akkor is hónapokig tartó előkészületeket igényelne, mondták elemzők az FT-nek.
- Európa összes hadereje kihívásokkal szembesül, kivéve a lengyelek és a baltiak.
- Csökken a brit, a francia, a német és az olasz haderő is.
- A seregek vezetői panaszkodnak, hogy a fiatalok hozzászoktak az utazáshoz, és nem viselik a katonaléttel járó kényelmetlenségeket.
- Az orosz sereg tagjaival szemben pedig az európai fiatalokat sokkal kevésbé hajtja a hazaszeretet - sorolják.
- A Financial Times által ismertetett mellbevágó realitások mellett végképp érthetetlen, európai kisnemzetek miért uszítanak egy Oroszországgal megvívandó nagy háborúra.
Új katonákat keresnek Európa zsugorodó hadseregei számára. Az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban csökken a csapatok létszáma. Mi késztethetne több embert a szolgálatra? - teszi fel a kérdést a Financial Times.
A múlt hónapban a német alkotmány 75. évfordulója alkalmából rendezett berlini demokráciafesztiválon a Bundeswehr, az ország fegyveres erőinek standját ötfős tömeg vette körül.
De a bámészkodók között, akik a közelmúltbeli hadműveletekről készült videókat akarták megnézni, és a legújabb felszereléseket nézegették, kevesen voltak azok közül, akiket a német hadseregnek valójában meg kellene szólítania: a fiatalok.
Németország két évvel a Zeitenwende, az Olaf Scholz kancellár által 2022-ben meghirdetett védelmi "fordulópont" után van, amikor Oroszország megkezdte a szomszédja, Ukrajna elleni átfogó támadást. Azóta milliárdokkal növelték a védelmi kiadásokat.
Az új felszereléseknél és lőszereknél azonban sokkal kevesebb figyelmet kap a munkaerő problémája.
A 181 000 aktív katonával a német hadseregnek legalább 20 000 katonával kevesebb van, mint amennyire a katonai vezetők szerint a jelenlegi megbízatás teljesítéséhez szüksége van. Ez a hiány az egyik legnagyobb Európában, de a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének csapatszámai azt mutatják, hogy nem ők az egyetlenek.
Az Egyesült Királyság az elmúlt évtizedben minden évben elmaradt az éves katonai toborzási céljától, tavaly pedig szárazföldi erői 4000 katonát veszítettek. A francia fegyveres erők, amelyek 203 850 férfival és nővel a legnagyobbak Európában, még mindig elmaradnak a tábornokok szerint szükséges létszámtól, és 2014 óta 8 százalékkal csökkentek. Olaszországban a hadsereg létszáma az egy évtizeddel ezelőtti 200 ezerről mára 160 900-ra csökkent.
Papíron az európai NATO-szövetségesek együttesen 1,9 millió katonával rendelkeznek, ami látszólag elégnek tűnik Oroszország (1,1 millió katona és 1,5 millió tartalékos) ellensúlyozására.
A valóságban azonban az európai NATO-hatalmak nehezen tudnának 300 000 főnél több katonát bevetni egy konfliktusban - és még akkor is hónapokig tartó előkészületeket igényelne, mondták elemzők az FT-nek.
"A NATO védelmi tervezése Európában sok éven át arról szólt, hogy 'Készen álltok-e 300 különleges egységet biztosítani Afganisztánba', és ennek semmi köze a tömeghez. Ez hiányosságokat okozott" - mondja Camille Grand, az Európai Külkapcsolati Tanács kiemelt munkatársa, aki 2022-ig a NATO főtitkárhelyettese volt. Görögország és Törökország kivételével "az egész kontinensen évről évre csökkenő erőket látunk".
Bizonyos értelemben a számok a katonai erő durva mércéje, ahogy azt Oroszország ukrajnai inváziójának első napjai is megmutatták.
De még a technológiailag fejlett hadseregekben is kritikus a tömeg, ha a haderőstruktúrák olyan soványak, hogy csak korlátozottan képesek a veszteségek elviselésére. És az elrettentés is kritikus fontosságú.
Grand szerint ezért még fontosabb, hogy több európai katonát toborozzanak a NATO oldalára egy olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok támogatása nem garantálható.
"Ha válság van, meg kell tudnunk győzni az orosz felet arról, hogy nem csak a lengyel hadsereg áll az útjukban, hanem jön a lovasság, és ez hiteles [elrettentés]".
A csökkenő katonai létszám problémája már jó ideje ismert.
2013-ban, alig három hónappal azelőtt, hogy Oroszország először támadta meg Ukrajnát és foglalta el a Krímet, Sir Nicholas Houghton, a brit védelmi vezérkar akkori főnöke szokatlanul nyilvánosan figyelmeztetett arra a problémára, amellyel az ország a csapathiány miatt szembesül.
A brit haderő struktúrája azzal a kockázattal jár, hogy "stratégiailag inkoherens" lesz - mondta a brit Királyi Egyesült Szolgálatok Intézetében tartott előadásában: "Kiváló felszerelés, de nem elegendő erőforrás a felszereléssel való ellátáshoz vagy a kiképzéshez" - fogalmazott.
Azóta az Egyesült Királyság hadereje további 19 százalékkal zsugorodott, és a védelmi minisztérium legfrissebb adatai szerint jelenleg mintegy 138 000 főt számlál. Ennek ellenére a Védelmi Minisztérium költségvetése ma reálértéken mintegy 20 százalékkal nagyobb, és ezt a növekedést a politikusok rendszeresen a nemzetbiztonság iránti elkötelezettség mértékeként ünneplik.
Ben Barry, volt dandártábornok és az IISS vezető munkatársa szerint politikailag célszerű volt a megnövelt költségvetésre és a lenyűgöző beszerzési programokra összpontosítani, de kevés nemzeti döntéshozó akart foglalkozni azzal a kényesebb kihívással, hogy több állampolgárt kötelezzenek a harcra.
"A kritikus tömeg fordulópontjánál vagyunk" - mondja Barry. "Ezen a szinten az ember ördögi körbe kerül. Ha nem rendelkezünk elegendő létszámmal, akkor az embereink kevésbé rugalmasak, kevesebb időt tudunk szánni arra, hogy kiképzésre küldjük őket, és így tovább. Az embereid pedig egyre frusztráltabbak lesznek. Így hát elmennek."
A hidegháború utáni időszak nagy részében a kisebb hadseregeknek volt értelme.
Franciaország és Nagy-Britannia, Európa két legtehetségesebb harcoló hatalma még mindig "expedíciós" harcoló erőként van felállítva, amelyek képességeit rövid, célzott bevetésekre szánják a tengerentúli hadszíntereken.
Mindkettő most alkalmazkodik, hogy megpróbáljon helytállni az orosz fenyegetéssel szemben, amely gyökeresen felborította a nyugati nemzetek elképzelését arról, hogy milyen háborúra kell felkészülniük. Egyesek azonban attól tartanak, hogy a múltbeli tapasztalatok még mindig túlságosan átejtik őket, és megváltoztathatatlan valóságként fogadták el csökkentett méretüket.
Bár kevesen támogatják a hidegháborús időkhöz való visszatérést, amikor a csapatok Németországban álltak készen a gyors bevetésre, nyitott kérdés, hogy elegendő-e a jelenlegi összpontosítás arra, hogy a NATO csak elit parancsnoki és támogató funkciókat lásson el - a tömeges feladatokat másokra bízva.
"Mi ehhez alkalmazkodtunk" - mondja egy neve elhallgatását kérő, magas rangú, szolgálatban lévő NATO-tiszt - "de nekünk, mint hadseregnek azt kell tennünk, hogy [felkészülünk] arra a feladatra, amit el kell végeznünk, nem pedig arra, amit jelenleg el tudunk végezni". Szerinte a lehetséges lemorzsolódási arányokról szóló őszintébb vita a kiindulópont.
A lemorzsolódási arány nem volt annyira lényeges, amikor a legtöbb művelet távoli helyszínek stabilizálásáról szólt, mondja Christian Mölling, a Német Külkapcsolati Tanács biztonsági és védelmi központjának vezetője. "Most arról beszélünk, hogy készen kell állnunk olyan harci helyzetekre, ahol más minőségű problémák térnek vissza: például több hetes harc után a hivatásos hadsereg egységeinek 50 százaléka halott vagy sebesült lehet. Nem tanultuk meg, hogyan kell erre felkészülni".
A fő számokon túl a csökkent tömeg azt jelenti, hogy a kritikus "szorult helyzetben" lévő szakképzett szerepek - például az orvostudomány, a kommunikáció, a mérnöki és a kiberbiztonság területén - különösen érzékenyek a veszteségekre. Az európai hadseregeknek pedig éppen ezekben a szerepkörökben van a legsürgősebben szükségük személyzetre.
"Amint elkezdjük kibontani a létszámproblémát, rájövünk, hogy minden egyes ajtó után egy másik ajtó következik, amely mögött egy másik probléma van" - mondja Mölling.
A képzettebb újoncok bevonzásáért folytatott harcban a fizetéssel és az életmóddal kapcsolatos kérdések alapvető fontosságúak. Alessandro Marrone, a római Nemzetközi Ügyek Intézetének katonai ügyekkel foglalkozó szakértője szerint a múltban az olasz katonai karrier "meglehetősen versenyképes" volt az olasz munkaerőpiac más lehetőségeivel szemben, és a fegyveres erők nem voltak híján a készséges újoncoknak.
Ma azonban a fiatal olaszoknak sokkal több lehetőségük van - ez a probléma a legnyilvánvalóbban a modern hadviseléshez szükséges csúcstechnológiai készségekkel rendelkező diplomások körében merül fel, akik könnyebben találnak jövedelmezőbb, a munka és a magánélet jobb egyensúlyát ígérő állásokat.
"A fiatalabb generáció hozzászokott az utazáshoz, a külföldi tanulmányokhoz, és nem csak Olaszországban keres munkát" - mondja Marrone. "Az IKT- vagy technológiai ismeretekkel rendelkező emberek jobb állásokat találnak a magánszektorban ... nincs könnyű megoldás."
Az Egyesült Királyság 2023-as Haythornthwaite-felülvizsgálata, amelyet azért rendeltek meg, hogy megvizsgálja, hogyan viszonyulnak a képzett katonai pályák a magánszektorban betöltött állásokhoz, hasonló következtetésre jutott.
"A fegyveres erők versenytársai ... ugyanazokat a gyorsan fejlődő készségeket keresik - és gyakran több pénzük van, amit a probléma megoldására fordíthatnak" - figyelmeztetett a jelentés tavaly júniusban, hozzátéve, hogy a fegyveres erők jelenlegi "vedd vagy hagyd" megközelítésének gyökeresen meg kell változnia, ha az Egyesült Királyság meg akarja őrizni katonai képességeit.
Sarah Atherton, a brit hadsereg veteránja és a fegyveres erők korábbi miniszterhelyettese szerint a hadügyminisztérium megpróbál változtatni a dolgokon. "A pénz megvan. A problémákat felvetették, és a kritikákat a fejükre vették" - mondja. "De nincsenek illúzióim. A NATO-országok ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi, sőt, talán még rosszabb helyzetben is".
Ha több európai nem választja a katonai pályát, kormányaik más módokat kereshetnek arra, hogy bevonják őket a szolgálatba.
Boris Pistorius német védelmi miniszter idén tavasszal heteken át vázolta nagy ötletét: Németországnak a csapathiány kezelése érdekében meg kellene fontolnia a sorkatonaság valamilyen formáját.
Amikor ebben a hónapban, hetekig tartó, megmagyarázhatatlan késedelem után végre megtörtént a bejelentés, sokan úgy tekintettek rá, mint egy kisebb szerencsétlenségre.
Berlin azt javasolja, hogy minden 18 éves német férfinak - évente körülbelül 400 000 férfinak - küldjenek ki egy kérdőívet, amelyben kikérdezik őket arról, hogy hajlandóak-e katonai szolgálatot vállalni, és milyen képességeik vannak. Egy kisebb részüknek - a védelmi minisztérium reményei szerint évente körülbelül 40 000 főnek - részt kell vennie egy gyűlésen egy potenciális kiválasztás céljából.
Hollandia is felvetette a közelmúltban egy hibrid sorkatonai modell ötletét: jövőre 2000 főt szeretne "egyéves szolgálatra" felvenni azok alapján, akiket a 17 éves korukban a fiataloknak kiküldött kötelező kérdőív alapján potenciálisnak ítélnek.
Mind a német, mind a holland megközelítés abból indul ki, amit a védelmi tervezők a sorkatonaság "skandináv modelljeként" emlegetnek.
Norvégiában és Svédországban a szelektív általános sorkötelezettségi modellek rendkívül sikeresnek bizonyultak.
Mindkettő rendkívül célzott intézkedés. Norvégiában a jogosultaknak csak 14 százaléka, Svédországban pedig csak 4 százaléka teljesít szolgálatot. A sorkatonai szolgálat szelektivitása hozzájárult a sorkatonai szolgálat presztízséhez: a nemzeti felmérések azt mutatják, hogy sok képzett norvég és svéd fiatal törekszik a szolgálat teljesítésére.
Szakértők szerint azonban a sorkatonaság - még a sikeres hibrid modellek sem - soha nem jelentenek teljes megoldást, és ehelyett a védelmi és katonai tisztviselőknek szélesebb körben kell megvizsgálniuk, hogyan lehetne vonzóbbá tenni a katonai pályát. Grand, a volt NATO-tisztviselő szerint a modell többek között azért olyan sikeres Norvégiában és Svédországban, mert ott a rendszeres katonai pályafutást értékesnek és tekintélyesnek tartják.
"Tényezők egész sora befolyásolja a néhány évig tartó katonai szolgálat vonzerejét. És valószínűleg sok tanulságot tudnánk levonni egymástól a NATO-n belül arról, hogy melyek ezek a tényezők" - teszi hozzá. "A valóság az, hogy az ingyenes vezetési órák felajánlása már nem elég az emberek bevonzásához."
Először azonban sok európai hadseregnek az alapokat kell rendbe tennie. A kontinensen mindenekelőtt egy probléma merül fel: a szállás.
A német hadsereg állapotáról szóló éves jelentésében Eva Högl parlamenti biztos idén azt írta, hogy a laktanyák országszerte leromlott állapotban vannak. Megjegyezte, hogy egyes bázisokon a katonáknak még a wifit is óránként kell fizetniük.
Nagy-Britanniában hasonlóak a körülmények. Áprilisban a Kerslake-jelentés megállapította, hogy a brit támaszpontokon a lakhatás minősége olyan rossz, hogy az "adót vet ki az újoncok jóindulatára". A tartós és "széles körben elterjedt" problémák közé tartozott a "nedvesség és a penész ... gáz- és elektromos hibák, valamint a kártevőfertőzés".
A növekvő katonai költségvetések Európa-szerte elvileg jobb létesítmények ígéretét hordozzák magukban. Történelmileg azonban a friss pénzek inkább a presztízsértékű felszerelésekre és platformokra, mintsem a katonai szálláshelyek kevésbé fényes felújítására fordítódtak.
A lakhatás állapota egy szélesebb körű kulturális problémát tükröz. Sokan még mindig úgy tekintenek a katonai karrierre, mint egy "kitartási" próbára. De különbség van a személyes kihívásokon és kalandokon keresztül történő fejlődés és a személyes és otthoni nehézségek elviselése között.
Az egyik legnehezebben megragadható, de Oroszország harciassága nyomán és a szélesebb körű háború félelmetes lehetőségével potenciálisan döntő tényező a hazafiság szerepe a hadseregek felépítésében.
Az európai társadalmak sokféleképpen viszonyulnak a fegyveres erőikhez; Lengyelországban, ahol a kormány reményei szerint 2035-re több mint 300 000 főre növelik a csapatok létszámát, a katonai tisztviselők szerint az országot ért orosz agresszió hosszú története erőteljes motivációt jelent a toborzáshoz.
"Más országokkal összehasonlítva, úgy gondolom, Lengyelországnak könnyebb az újoncok vonzása" - mondja Karol Molenda vezérőrnagy, aki a lengyel fegyveres erők kiberbiztonsági műveleteit vezeti. "A fiatal lengyelek többsége tisztában van a háborúval, a nagyszüleikkel folytatott beszélgetésekből is, és az a tény, hogy a háború most a határaink mellett van, növeli a haderőbe belépni vágyó fiatalok számát".
A déli Katowice városának egyik szakközépiskolájában a 300 diák közül körülbelül 80-an fogadták el azt az ajánlatot, hogy heti két órában katonai oktatásban részesüljenek, ahelyett, hogy ezt az időt telekommunikációs kábelezés vagy napelemek telepítésének tanulásával töltenék. Tavaly öt diák az érettségi után belépett egy katonai akadémiára.
"Azt hiszem, néhány gyerek nagyon büszke és vonzónak érzi magát, amikor egyenruhában járkál, de ha az én személyes véleményemet kérdezik, 15 évesen túl fiatalnak tűnik ahhoz, hogy a háborúba való bevonulásról gondolkodjanak" - mondja Iwona Rawinis, aki segít az iskola vezetésében.
Hasonló a helyzet a balti államokban is, ahol hasonlóan mélyen gyökerezik az orosz revansizmustól való félelem. Ezek mindazonáltal kivételek a szabály alól.
A szomszédos Németországban Pistoriust heves kritika érte, amiért többször is azt mondta, hogy a társadalomnak "háborús készenlétre" kell felkészülnie.
A Zeitenwende ígéretei ellenére sok német továbbra is mélyen elkötelezett a pacifizmus mellett. Itt a történelmi emlékezet érthető módon éppen ellenkezőleg hat. De még Nagy-Britanniában is, ahol a hadsereg közvélemény általi támogatottsága tartósan magas, mélységes szkepticizmus uralkodik az olyan témákkal kapcsolatban, mint a nemzeti szolgálat. Rishi Sunak miniszterelnök javaslatát, amely szerint újra be kellene vezetni, széles körű kritika fogadta.
"A fegyveres erők még mindig sok negatív kulturális terhet hordoznak - olyan elképzeléseket, amelyeket az afganisztáni és iraki háborúk nagyon erősen megerősítettek" - mondja Barry, az IISS munkatársa.
Mölling, a Német Külkapcsolatok Tanácsának munkatársa szerint a probléma megoldható. "Európában egyre többen ismerik el a fegyveres erők szolgálatát" - mondja. "Csak ki kell találnunk, hogyan lehet a katonai karriert az emberek számára működőképessé tenni".
"A különbség köztünk és Putyin között az, hogy számunkra ez nem csak a létszámról szól" - mondja. "Mi nem csak egyenruhát adunk az embereknek, és a halálba küldjük őket. Mi törődünk a katonáinkkal. Ezt jobban kell kommunikálnunk, de végső soron úgy gondolom, hogy az idő a mi oldalunkon áll."
