Míg Magyar a Duna mellett szelfizett, a tiszások az EP-ben rontottak rá Magyarországra

Míg Magyar a Duna mellett szelfizett, a tiszások az EP-ben rontottak rá Magyarországra
  • A Telexben dolgozó férfiak ájultan rajongják, ahogy Magyar Péter a Duna mellett szelfizget a feszesen domborodó nacijában.
  • Közben csütörtökön a tiszások Brüsszel kívánságát teljesítve nekirontottak Magyarországnak az Európai Parlamentben.
  • Az EP óriási többséggel szavazott meg egy újabb háborúrajongó állásfoglalást, a jelenlévő fideszes képviselők egységesen nemmel szavaztak.
  • A tiszások megszavazták a módosítót javaslatot, hogy az [állásfoglalás] "sürgeti a tagállamokat, hogy aktívan gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra, hogy szüntesse meg az Európai Békekeret, köztük az újonnan létrehozott Ukrajna Támogatási Alap blokkolását."
  • Vagyis a tiszás képviselők Brüsszel akaratát követve akarják belezsarolni Magyarországot az eszetlen vérontásba.
  • A tiszások ezzel megtették, amit megkövetelt Brüsszel: bizonyítékot szolgáltattak rá, hogy készek szembefordulni Magyarországgal.

Szeptember 19-én csütörtökön óriási többséggel, 425 igen szavazattal, 131 nem ellenében és 63 tartózkodás mellett elfogadott szöveg szerint a jelenlegi korlátozások feloldása nélkül Ukrajna nem tudja teljes mértékben gyakorolni az önvédelemhez való jogát, és továbbra is ki van téve a lakossága és infrastruktúrája elleni támadásoknak.

Mindemellett a képviselők felszólították a tagállamokat, hogy tartsák fenn és terjesszék ki a szankciókat, és az állásfoglalásban követelték, hogy az uniós országok oldják fel azokat a korlátozásokat, amelyek akadályozzák Ukrajnát abban, hogy nyugati fegyverrendszereket használjon Oroszországban lévő legitim katonai célpontok ellen, valamint ismételten felszólították a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel a fegyverek, légvédelmi rendszerek és lőszerek, köztük a TAURUS rakéták szállítását.

Utóbbiak szállítására a vonakodó Németország több alkalommal nemet mondott. A belpolitikai megsemmisüléstől tartó szociáldemokrata Scholz kancellár úgy fél a TAURUS rakéták átadásától, mint a tűztől. Pontosan tudja, hogy az Oroszország mélyét támadó német fegyverrendszer átadásával azt kockáztatja, hogy háborúba keveredik az atomhatalom Oroszországgal.

Az Európai Parlament háborúrajongói azt is megszavazták újra, hogy valamennyi uniós tagállamnak és NATO-szövetségesnek kollektíven és egyénileg is vállalnia kell, hogy évente legalább a GDP 0,25%-át kitevő katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának.

Magyarország 2023-as nemzeti összterméke 212 milliárd dollár volt.

Ennek 0,25%-a 530 millió dollár terhet jelentene, ez a mai árfolyamon közel 200 milliárd forintos kiadással járna, évente.

A tiszás képviselők - nyilvánvalóan tudva, hogy a háborús rajongás mögött masszív többség áll majd (végeredmény: 425 igen a háborúra, 131 nem, köztük a fideszes képviselők) - Magyar Péter angolna-gyakorlatával eljátszották az előkelő idegent, és tartózkodtak a háborús uszítás végszavazásán. Vagyis tudva azt, megvan a többség a háborús uszítás mögött, hátradőltek.

Háborús elkötelezettségükre azonban bizonyítékot és garanciát kellett szolgáltatniuk Brüsszelnek és Manfred Webernek, a Néppárt vezetőjének.
Miközben Magyar idehaza eljátszotta a TEMU-ról rendelt árvízi hős kabalafiguráját, és a Telex férfiújságírói ájultan rajongták őt, ahogy a feszesen domborodó nadrágjában bohóckodik a gáton, a tiszások megszavazták az állásfoglalás módosítóját, ami sürgetve felszólítja "a tagállamokat, hogy aktívan gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra, hogy szüntesse meg az Európai Békekeret, köztük az újonnan létrehozott Ukrajna Támogatási Alap blokkolását."

Vagyis megszavazták azt, hogy az EU egésze gyakoroljon nyomást hazánkra, hogy Magyarország adja fel a békepárti politikáját, és álljon be végre a háborús uszítók sorába, és ezzel Magyarország is legyen részese az ukrán nép millióinak szenvedését okozó háborúnak.

Ennek a módosítónak a megszavazása volt a tiszásoktól a bizonyíték arra, hogy ők is teljes mértékben elkötelezettek a brüsszeli háborús tervek mellett, mert hajlandók a nevüket adni egy Magyarország pozícióit gyengítő javaslathoz.

Vagyis bebizonyították, hajlandók szembefordulni Magyarország érdekeivel Brüsszel utasítására. A tiszások végszavazáskori tartózkodásának ára az volt, hogy a módosítókról szóló szavazáson kellett bebizonyítaniuk: készek szembefordulni Magyarországgal. Ők megtették, amit megkövetelt Brüsszel.

Ahogy a tiszások bebizonyították Magyarországgal szembeni és a háború melletti elkötelezettségüket a módosító megszavazásával, a Néppárt vezetése nagy kegyesen megengedte nekik, hogy a végszavazásnál tartózkodjanak. 

Hiszen a végszavazásra világos volt mindenkinek: nagy többséggel átmegy az újabb uszító szöveg is, benne a Magyarország megfegyelmezését célzó, a tiszások által megszavazott javaslattal.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-09-19 | 10:57
Több száz bérlakást épített volna a fideszes vezetés Óbudán - az új, baloldali polgármester kiherélte a programot

Több száz bérlakást épített volna a fideszes vezetés Óbudán - az új, baloldali polgármester kiherélte a programot

  • Csak a szokásos: a baloldal hazug ígéretekkel verekszi magát hatalomra, majd a hatalomban az ellenkezőjét teszi annak, mint amit a kampányban ígérgetett.
  • Az óbudai baloldal azt ígérte a kampányban, hogy bérlakásokat épít - pont az ellenkezőjét teszik, eladnak szinte minden bérlakást.
  • Ugyanez történt Újpesten is: az ottani fideszes vezetés is előkészített egy bérlakás-építési programot, majd azt a momentumos polgármester gyakorlatilag kiherélte.
  • Óbudán azt is ígérték, megőrzik a kerület ingatlanvagyonát - ehelyett csak júliusban egy másfél milliárdos ingatlaneladási csomagról döntöttek a III. kerületben.
Biznisz 2021-12-14 | 14:02
Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

  • A Mocsárosdűlőről szóló beszélgetésrészlet volt az Anonymus-hanganyagok egyik legfontosabb része.
  • Ebben Barts J. Balázs a befektetőkkel azt veszi sorra, hogy a Mocsárosdűlőn milyen ingatlanfejlesztést tervez a Főváros, ami a helyi polgármesterrel is egyeztetve van, akivel megvan "a deal", és aki az egészet "szeretni fogja".
  • Karácsony az acsarkodó Szabó Tímeával végig hazudozott az ügyben, azt állítva, ők megmentenék a Mocsárosdűlőt a beépítéstől.
  • A dokumentum ismeretében vagy nem tudták, miről hazudoznak, vagy annyira gátlástalanok, hogy tudják ugyan, hogy mi az igazság, de akkor is szemrebbenés nélkül hazudnak.
  • A BENNFENTES megszerzett egy 2020-as hivatalos fővárosi dokumentumot, amelyben egyértelműen, látványterveken is látszik, hogy a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésével számolt a Főváros.
  • Portálunk korábban utánajárt az ingatlanfejlesztés volumenének az építőipari piacon, és a Vagyonkezelő vezetője által megálmodott 334 ezer négyzetméteres beépítés körülbelül 100 milliárd forint haszonnal kecsegtette a baloldal üzletembereit és oligarcháit.
Biznisz 2021-05-09 | 18:12

Végleg vége az Astra Zenecának az EU-ban

  • Mostantól szinte minden a Pfizeré: korábban bejelentették, hogy 1,8 milliárd oltóanyagot rendel a Bizottság 2022-2023-ban, adagonként 20,5 euróért.
  • 2019 végén és 2020 júniusáig a Pfizer még 12,5 eurós áron szállított Európába.
  • Az Astra Zeneca vakcinájának európai elhiteltelenítése a trombózis-problematikák médiabeli tálalásával kezdődött.
  • Most a Bizottság EU belső piaci biztosa jelentette be: június után nem kívánnak szerződést hosszabbítani a gyártóval.
Biznisz 2021-11-05 | 10:08
Az Index szerződéssel bizonyítja, hogy valóban eladnák a fővárosi Városházát

Az Index szerződéssel bizonyítja, hogy valóban eladnák a fővárosi Városházát

  • A szerződés szerint 100 millió eurós, azaz negyven milliárd forintos az ár, amiért megszabadulnának a Városházától.
  • Így kicsit elhamarkodott volt Karácsony csütörtöki tagadása.
  • Bár amennyire unja az egészet, elképzelhető, hogy őt nem avatták be az ügy részleteibe.
Biznisz 2023-01-29 | 11:17
Az Európai Bizottság direktben finanszírozza a baloldalt: korábban 6 millió eurót ítéltek meg az előzetesben ülő vádlott NGO-jának

Az Európai Bizottság direktben finanszírozza a baloldalt: korábban 6 millió eurót ítéltek meg az előzetesben ülő vádlott NGO-jának

  • Nemrégiben a brüsszeli korrupciós ügy miatt leültetett egyik fővádlott asszisztense azt vallotta: "Az NGO-k? Szükségünk van rájuk, hogy pénzt forgassanak."
  • Így működnek a baloldali "civil szervezetek".
Biznisz 2021-11-07 | 12:02
Nagyon kell a pénz lóvéra: milliárdos ingatlanvagyont árul Budapest

Nagyon kell a pénz lóvéra: milliárdos ingatlanvagyont árul Budapest

  • Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha Karácsonyék nem a város vezetői lennének, hanem a felszámolóbiztosai.
  • A PestiSrácok szúrta ki, hogy tízmilliárdos értéken árul fővárosi tulajdonú ingatlanokat a Karácsony Gergely vezette hivatal.
  • A hírek alapján a Városháza épületét is eladnák 40 milliárdért.
  • Karácsony korábbi mentora, Horn Gábor meg is üzente, hogy ő pártolja az eladást, majd egyértelműen Karácsonyra utalva kijelentette, nem kell folyton beszarni.