Karácsony-díjas alakítás: Magyar Péter a nevét adta az ukrán öldöklés további pénzeléséhez, most hárít és hazudozik, de az internet nem felejt

Karácsony-díjas alakítás: Magyar Péter a nevét adta az ukrán öldöklés további pénzeléséhez, most hárít és hazudozik, de az internet nem felejt
  • Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő a Facebook-oldalán publikált egy fotót egy brüsszeli, háborúpárti előterjesztésről.
  • Ezzel lebuktatta Magyar Pétert, hogy kezdeményezője volt egy brutális brüsszeli javaslatnak, ami továbbra is pénzelné az ukrajnai öldöklést.
  • Magyar letagadta ezt, hárítani és hazudozni kezdett, pont ahogy szokott.
  • A TISZA elnöke előbb tagadott, majd azt állította, tévedésből került oda a neve. Később arról hazudott, hogy odahamisították a nevét.
  • Természetesen ebből semmi sem igaz, a parlamenti képviselőket nem lehet csak úgy előterjesztőként odahamisítani háborúpárti kezdeményezésekhez.
  • Az kétségtelen, hogy a Néppárt és az Európai Parlament minden erővel mentené Magyart: az ukrajnai öldöklést támogató digitális dokumentumokból mindenhonnan letakarították Magyar nevét.
  • Csakhogy a BENNFENTES meglelte a digitális nyomokat, amelyek bebizonyítják, hogy Magyar valóban előterjesztőként szerepelt a dokumentumokon.
  • Ezek a bizonyítékok egyértelműen cáfolják Magyar Péter hazudozásait.
  • Magyar kezdeményezője volt egy brüsszeli, háborús dokumentumnak, amely továbbra is pénzelni akarja az öldöklést.
  • Magyar ahhoz is a nevét adta, hogy Brüsszel büntesse meg Magyarországot, és a vétók miatt kerülje meg a döntéshozatalban.

Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő a Facebookon robbantotta a bombát: Magyar Péter előterjesztője egy brutálisan háborúpárti kezdeményezésnek, ami felszólítja a tagállamokat, hogy továbbra is szállítsanak fegyvereket Ukrajnának, és amely minden tagállamtól elvárná a 0,25%-os GDP-arányos kötelezettségvállalást, valamint megkerülné azokat az uniós kormányokat, amelyek nem akarnak örökös háborút Ukrajnában.

Magyar előterjesztője volt ennek, de tagad és hazudik.

Az újabb háborúpárti dokumentumban az alábbiak szerepelnek:

1. Azt írják, hogy Európa jövője az ukrán csatatéren dől el, ezért még több fegyvert és lőszert kell küldeni, még a tárgyalások befejezése előtt. Követelik, hogy mindenki oldja fel a nyugati fegyverrendszerekre vonatkozó korlátozásokat, hogy azokat orosz területen is be lehessen vetni (15. pont).

2. Követelik, hogy minden tagország biztosítsa a saját GDP-je 0,25 százalékát Ukrajna katonai támogatására. Ez Magyarország esetében legalább évi 200 milliárd forint lenne. Ezenfelül egy »többmilliárd eurós« uniós költségvetési sort akarnak létrehozni Ukrajnát támogató eszközökre. (17. és 19. pont).

3. Szerintük az európaiak által biztosított kiképzési műveleteket ukrán területekre is ki kellene bővíteni (16. pont).

4. Magyar Péter és a néppárti nagykoalíció elítéli Magyarországot a múlt heti vétója miatt (19. pont). Nem nevesítik, de egyértelmű, hogy Magyarországot pellengérre akarják állítani, mert nem akar háborút.

5. Azt is követelik, hogy a jelenlegi egyhangúság helyett a jövőben minősített többséggel is lehessen dönteni ezekben az ügyekben (58. pont). Ezzel le lehetne söpörni azok álláspontját, akik nem akarnak még jobban belegabalyodni a háborúba.

Dömötör leleplezését követően Magyar teljes hazudozásba kezdett a Facebookján, azt állítva, hogy az Európai Parlament egyik alkalmazottja írta a nevét az előterjesztők közé, és lehet, hogy a fideszesek felbujtására.

Magyar állításaiból természetesen semmi sem igaz. Hiába állítja a korrupciós bizniszek miatt zsarolt és szoros pórázon tartott Roberta Metsola, Magyar párttársa és a Parlament elnöke, hogy csak "véletlenül" került Magyar neve az előterjesztők közé.

Ilyen véletlenek nincsenek.

Az Európai Parlament házszabálya alapján ugyanis nem fordulhat elő, hogy valakinek a neve aláírás nélkül felkerüljön egy előterjesztésre.

A BENNFENTES internetes keresések eredményeivel bizonyítja be, hogy Magyar Péter az állításaival szemben az eredeti előterjesztők között volt, hiába takarították le időközben a nevét az előterjesztésről.

Vagyis a nevével szentesítette a dokumentumot, amely az öldöklés további fenntartását és a pusztító ukrajnai háború további európai pénzelését célozza, és ez akkor is így van, ha Magyar nevét később kihamisították az EP hivatalos dokumentumaiból.

Dömötör az alábbi, nyomtatott előterjesztést ábrázoló fotót osztotta meg a Facebook-oldalán, rajta Magyar aláírásával, mint kezdeményező.

 

Magyar a fotó publikálása után hazudozásba kezdett, és letagadta, hogy ezt aláírta volna.

Majdnem megúszta, mert az Európai Parlament minden digitális dokumentumából kitakarították a nevét.

Ha a kitakarított dokumentumra kattintunk, abban valóban nem szerepel már Magyar neve. Inese Vaidere és Wouter Beke neve közül kiszedték Magyar nevét. Az EPP-s takarítóbrigád dolgozott.

Csakhogy korábban ott volt Magyar neve, hiába takarították ki minden dokumentumból.

Az eredeti előterjesztésben szerepelt Magyar neve, pontosan úgy, ahogyan az Dömötör fotóján nyomtatásban is látszik. Az internet nem felejt.

Az EPP-s aláírók neveire keresve sorban, "Inese Vaidere, Péter Magyar, Wouter Beke" a Google és más keresőszolgáltatások is arra a dokumentumra mutatnak, amelyből végül kiszedték Magyart, mint aláírót, de közben a keresőfelületen még a korábbi tartalom úgy van becachelve, hogy Magyar is látszik az aláírók között, vagyis korábban ott szerepelt, míg el nem tüntették.

Ez azt jelenti, hogy a keresők korábban olyan dokumentumot találtak meg az EP hivatalos oldalán, amelyben az aláírók/kezdeményezők között szerepelt Magyar neve.

Ezt bárki leellenőrizheti, például a Google-ban:

Ugyanerről árulkodik a Qwant keresője is, a nevekre történő keresés arra a dokumentumra mutat, amelyből később kihúzták Magyar nevét (fölül holland, alatta angol nyelven):

A DuckDuckGo kereső is együtt őrzi egy korábban becachelt, magyar nyelvű PDF-dokumentumban a triász nevét, egymás mellett, vagyis Magyar is az előterjesztője volt a háborús uszításnak:

Ahogyan a portugál, a szlovák és a szlovén nyelvű PDF-ben is együtt szerepeltek, mint kezdeményezők:


Ha mindez nem lenne elég, ha a föntebbiekből nem lenne világos, hogy Magyar Péter a hazudozásaival szemben kezdeményezője egy, az ukrajnai háborút meghosszabbítani akaró dokumentumnak, akkor itt a holland, adatalapú BeleidsRadar, amely megőrizte az eredeti előterjesztés legfontosabb paramétereit, például azt, kik a kezdeményezők, mi a dokumentum eredeti neve, és mi az eredeti dokumentum tartalma.

Lám-lám: itt is Magyar Péter aláírásába botlunk, Inese Vaidere és Wouter Beke között, mint az Európai Néppárt oszlopos tagjai.

Slusszpoén: hivatalos dokumentum meghamisításában működött közre az Európai Parlament, hogy falazzon Magyarnak?

A BeleisdRadar egy további rossz hírt is szállít Magyar Péternek. A háborúpárti dokumentum, amelyben biztosan szerepel a neve, hiába törölték ki a későbbiekből, annak az elnevezése 1316897EN.docx, ezt onnan tudhatjuk, hogy a BeleisdRadar automatikája ebből húzta be a saját felületére az előterjesztést és az eredeti dokumentum eredeti paramétereit, köztük az aláírókkal. Ez itt ellenőrizhető.

Annak bizonyítéka, hogy a 1316897EN.docx az eredeti dokumentum - amelyben Magyar is szerepel előterjesztőként - az, hogy a dokumentum nevére rákeresve a keresők a már Magyar nevét nem tartalmazó, de ugyanazon néven publikált európai parlamenti PDF-dokumentumot dobják ki találatként.

Ennek oka az, hogy a találati linken korábban egy olyan PDF-dokumentum szerepelt, amely lehivatkozva tartalmazta a 1316897EN.docx dokumentumot.

Ezt cserélték később másikra - pontosan: 1317063EN.docx nevűre, és ezt hivatkozták le az új PDF-ben - , de már Magyar neve nélkül, mert közben kitörölték őt a kezdeményezők közül.
Íme, a keresőben, Magyar nevével a háborúpárti, eredeti dokumentum (1316897EN.docx):

És a találati oldalon, az új PDF (ugyanazzal a névvel, mint a korábbi), de már egy új Word-dokumentumra hivatkozással (1317063EN.docx), Magyar neve nélkül:
Az Insight EU Monitoring oldala is megőrizte az eredeti előterjesztés aláíróit.

A híradás az ukrán háborút éltető javaslatról itt érhető el, archiválva, hogy innen ne tudja kitörölni a hazug háborús gépezet.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-10-26 | 13:13
Támadnak a "tiszták" Józsefvárosban: egy kerékbilincs-mutyi miatt elítélt jegyző Pikó munkatársa

Támadnak a "tiszták" Józsefvárosban: egy kerékbilincs-mutyi miatt elítélt jegyző Pikó munkatársa

  • Dr. Sajtos Csilla Józsefváros új jegyzője nyár óta.
  • Ő korábban Terézvárosban is megfordult, ahol egy kerékbilincs-botrány miatt 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
  • Sajtos Csillát amitatt ítélték el, mert hivatali helyzetével visszaélve kerékbilincseket szedetett le szabálytalanul parkoló autókról úgy, hogy annak költségeit az érintettnek nem kellett megfizetni, sőt, a szabálytalan parkolás miatt nem indult eljárás sem.
  • Vádlott-társa, a 2010 előtt alpolgármester MSZP-s Hatvani Csaba szintén 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott.
  • Harmadik társuk, az akkori közterület-felügyelet vezetője volt, és akit vesztegetéssel is megvádoltak, 250 ezer forintos büntetést és 2 év letöltendőt kapott.
  • Nyár óta a jogerősen elítélt jegyzőasszony a józsefvárosi törvényesség legfőbb felügyelője.
Botrány 2022-03-18 | 18:15
Csinos kis luxusvillát épített Zuglóban Horváth Csaba

Csinos kis luxusvillát épített Zuglóban Horváth Csaba

  • A gyanú szerint Tóth Csabával közösen dézsmálták a kerületi parkolási kasszát, még Karácsony zuglói polgármesterségekor, havi tízmilliót zsebre téve.
  • Most egy, Horváth szülei nevén fölbukkant villa tartja lázban a zuglóiakat.
  • Már csak azért is, mert a szomszédok elmondása szerint Horváth a helyszínen irányította az építkezést, és vastag pénzkötegeket lóbálva fizette ki a vállalkozókat.
Botrány 2021-10-14 | 16:43
Sumákol Karácsony egyesülete, nem árulják el, kik adták össze a bukott kampányra a százmilliót

Sumákol Karácsony egyesülete, nem árulják el, kik adták össze a bukott kampányra a százmilliót

  • A Kilencvenkilenc Mozgalom egyesületbe rögtön a megalakulása után ömlött a pénz.
  • Hogy honnan, azt nem árulja el az átláthatóságra kényes baloldal.
  • Pedig lenne mivel elszámolni, az egyesület a bevallása szerint 70 milliót adott Karácsony több százmillióra rúgó kampányába.
Botrány 2021-12-22 | 11:15
Rejtélyes vagyon: Karácsony embere kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval furikázik

Rejtélyes vagyon: Karácsony embere kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval furikázik

  • Mártha Imre a Gyurcsány-korszakban került az állami MVM csúcsvezetői közé, majd a 2019-es önkormányzati választásokat követően a fővárosi közműcégekhez.
  • Ezeket a javaslatára vontak össze egyetlen nagy közműholdingba, amelybe beolvasztottak minden korábbi fővárosi céget, a távhőtől a főkerten át a temetkezésig.
  • A hivatalos indoklás a spórolás volt, de ezt eddig csak a dolgozókon, családos embereken hajtották végre, csoportos létszámleépítések formájában.
  • Mártha Imre amellett, hogy az őszi időben a spanyol partoknál yachtról tolja a home office-t egy csinos szőke társaságában, nyáron azzal hergelte a melósokat, hogy svábhegyi úszómedencés villájából "dolgozott" a medence szélén ülve.
  • A villa legközelebbi családtagjainak cégeire van írva.
  • Nagy kérdés, hogy erre a megdöbbentő vagyonra hogyan tett szert a 'csúcsmenedzser', még ha minden posztján nagyon jó fizetése is volt.
  • Mint ismert, Karácsony Ggergely a sikertelen miniszterelnök-jelölti kampányának az volt az üzenete, hogy ő majd a 99% érdekeit képviseli a kiváltságos 1% helyett.
  • Láthatóan kevés sikerrel megy ez még Budapesten is.
Botrány 2021-10-14 | 21:19
Karácsonyt mégsem zsarolták SMS-ben

Karácsonyt mégsem zsarolták SMS-ben

  • Fél napokat se érnek már Karácsony szavai - képtelenség eldönteni, mikor hazudozik az előválasztásba belebukott Főpolgármester.
Botrány 2021-11-25 | 13:57
3 hetet adott a budapesti baloldali többség a vizsgálóbizottságnak, de Bajnai szerepét nem szabad vizsgálniuk

3 hetet adott a budapesti baloldali többség a vizsgálóbizottságnak, de Bajnai szerepét nem szabad vizsgálniuk

  • Bajnai Gordon közreműködését a fővárosi ingatlanbizniszekben a vizsgálóbizottság nem firtathatja, ezt Karácsonyék módosítokkal érték el.
  • Azét a Bajnaiét, aki arról beszélt egy hangfelvételen, sok "cápa" vannak a fővárosi koalícióban, akik ha kiszagolnak egy "üzletet", egy "dealt", akkor közvetítőként a folyamatba akarnak ékelődni, hogy "jutalékot" szerezzenek.
  • Ez nem lehet vizsgálni Karácsonyék módosítói alapján.
  • Ez ugyanaz a baloldal, amely minden nap a demokrácia miatt sírdogál.
Botrány 2021-10-20 | 10:04
Az ellenzéki propaganadasajtó csak akkor számol be a migrációs krízisről, ha annak magyar szála van

Az ellenzéki propaganadasajtó csak akkor számol be a migrációs krízisről, ha annak magyar szála van

  • A magyarországi cselédmédiában nem létezik a migrációs válság, de most végre magyarozhatnak egy kiadósat.
  • Ausztriában a katonák lekapcsoltak egy magyar rendszámú kisbuszt, amelyben migránsok voltak összezsúfolva, köztük két halott.