Bizonyíték: a Soros-hálózat aktívan szervezi a Nyugat háborúba lépését

Bizonyíték: a Soros-hálózat aktívan szervezi a Nyugat háborúba lépését
  • Kaja Kallas észt miniszterelnök a napokban Oroszország vereségéről és az ország feldarabolásáról fantáziált egy tallini konferencián.
  • A konferencia finanszírozói és partnerei között az Észt Védelmi Minisztérium, a Külügy, a Kormányhivatal mellett szerepel a NATO, az amerikai NED, és az Egyesült Államok Kormánya.
  • Nem kis meglepetésre a konferencia finanszírozói között felbukkan az Open Society Foundations is, Soros György legfőbb szervezete.
  • Most már érhető, hogy Soros Alex miért tölt több időt Kijevben, mint Long Island-en.

A Soros-alapítványok ukrajnai kavarásai régóta közismertek. Arra azonban eddig nem volt direkt bizonyíték, hogy a háborús pszichózis fenntartásának is aktív résztvevői a Soros György által támogatott szervezetek.

Kaja Kallas észt miniszterelnök a napokban fölszólalt a Lennart Meri konferencián Tallinban.

A záró panelbeszélgetésen Kallas azt kérdezte az ERR.EE portál szerint, hogy mi akadályozza a szabad világot abban, hogy többet tegyen Ukrajna megsegítésére: "A félelem tart vissza minket attól, hogy támogassuk Ukrajnát. Az országoknak különböző félelmeik vannak, legyen az nukleáris félelem, az eszkalációtól való félelem, a migrációtól való félelem. Nem szabad a félelem csapdájába esnünk, mert Putyin ezt akarja. Azt akarja, hogy féljünk, és félelemből ne támogassuk Ukrajnát".

"Legyünk határozottak, és ne hagyjuk, hogy ellenfeleink diktálják a jövőnket" - mondta.

A konferencián folytatott megbeszéléseken Kallas azt is hangsúlyozta, hogy "nem csak addig kell támogatnunk Ukrajnát, ameddig szükséges, hanem amennyire szükséges."
"Ez azt jelenti, hogy segítenünk kell Ukrajnának visszaszorítani Oroszországot a határaira. Fenn kell tartanunk a szankciókat, amíg Ukrajna területi integritása helyre nem áll. Az agresszornak meg kell fizetnie az okozott károkért, és az elkövetőket, beleértve az orosz vezetést is, felelősségre kell vonni. A szürke zónák megszűnése az a béke, amelyre Európának szüksége van - ez azt jelenti, hogy Ukrajnának az EU és a NATO tagjává kell válnia" - mondta.

A konferencia Kallas, Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter, Igli Hasani albán külügyminiszter, Samir Saran, az Observer Research Foundation indiai agytröszt igazgatója és Timothy Snyder történész részvételével zajló online beszélgetéssel zárult, a beszélgetést Jim Sciutto, a CNN újságírója moderálta.

A vita egy háromnapos tallinni nemzetközi konferencia végét jelentette, amelyen kül- és biztonságpolitikai szakértők vitatták meg a világpolitika legfontosabb kérdéseit.

Kallas azonban nem csupán Ukrajna további támogatásáról beszélt, hanem arról is, hogy Oroszország veresége Oroszország széteséséhez vezethet, és ez jó, mert "Oroszország veresége nem rossz dolog. Sok olyan nemzet van, amely Oroszország része. Ha több kis állam lesz, az nem olyan rossz, ha a nagyhatalom sokkal kisebb lesz" - fogalmazott.

Csakhogy nem akárhol beszélt erről az észt miniszterelnök, és nem akárhol fogalmazta meg az ukrajnai háború valós célját.

Hanem egy olyan konferencián, amelynek szponzorai az Észt Védelmi Minisztérium, az Észt Külügyminisztérium, az Észt Kormányhivatal, a NATO, a National Endowement for Democracy (NED, amerikai kormányügynökség, a szervezet érintett a 2022-es ellenzéki finanszírozásban, és a PARTIZÁN-youtube csatornájának is szponzora), az USA kormánya, és a Soros György-féle Open Society Foundations.

Vagyis Kaja Kallas, mint legfőbb sztárvendég, egy Soros György fizette színpadon adta elő a háború elnyújtását célzó felszólalását.

Ezt a színpadot amerikai érdekeltségek mellett a Soros-féle Open Society Foundations fizette.

Most már érthető, Alex Soros miért időzik olyan sokat Kijevben, hogy ott rendszeresen egyeztessen Andrij Jermak elnöki hivatalvezetővel, és az ukrán védelmi miniszterrel mellett a Soros-hálózat ukrajnai lerakataival.


 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Sztori 2023-02-20 | 20:37
Csökken a nyugati közvélemények Ukrajna-pártisága

Csökken a nyugati közvélemények Ukrajna-pártisága

  • Németországban és Lengyelországban is csökken az ukrajnai háború és a fegyverszállítások támogatása a közvéleményekben.
Sztori 2021-10-27 | 08:51
A Budapesti Városháza közpénzből fizeti Karácsony propagandavideóját

A Budapesti Városháza közpénzből fizeti Karácsony propagandavideóját

  • A két éve megválasztott Főpolgármester egy imázsvideóban E/1-ben beszél arról, micsoda hatalmas dolgokat ért el a Fővárosban.
  • A videó korábban az éppen az előválasztásba belebukott Főpolgármester oldalán jelent meg, ott is hirdette a stábja.
  • A napokban azonban a Budapesti Városháza elnevezésű Facebook oldalra is felkerült, és ott is hirdetik, közpénzből.
  • A Facebook hirdetéstára szerint ezúttal 45-50 ezer forintot költenek Karácsony személyes propagandavideójára.
Sztori 2021-12-01 | 10:57
Márki-Zay: Egyből el fogjuk törölni a gyermekvédelmi törvényt

Márki-Zay: Egyből el fogjuk törölni a gyermekvédelmi törvényt

  • A javaslatot "ostobának" nevezte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kijelentette, a népszavazásra sem megy el.
  • Mint ismert, a kormány népszavazást kezdeményezett annak érdekében, hogy a gyerekeket meg lehessen védeni a gender- és az lmbtq-propagandától.
  • Köztudott, hogy Nyugat-Európában egyre nagyobb divat a gyerekek nemváltó műtéteinek propagálása, és a hagyományos biológiai nemek erőszakos szétverése.
  • A Fidesz-KDNP ennek a káros folyamatnak a hatásait szeretné mérsékelni azzal, hogy a gyerekek számára tiltaná a gender- és lmbtq-érzékenyítést, és a szülők kezébe helyezné annak eldöntését, kiteszik-e ilyen érzékenyítésnek a gyerekeiket.
  • A kormánypárti képviselők megszavazták a javaslatot, az ellenzék egységesen távolmaradt a szavazástól.
  • Márki-Zay is kifejtette véleményét a népszavazásról, aki azt mondta, ostobaság a törvény, és azonnal el is törölnék.
Sztori 2024-02-07 | 11:06
BILD: hiába a hatalmas gazdatüntetések, a német Zöldek tovább erőltetik a húsadót

BILD: hiába a hatalmas gazdatüntetések, a német Zöldek tovább erőltetik a húsadót

  • Az országot megbénítja a tiltakozáshullám, de a zöldek tovább erőltetik a húsadót.
Sztori 2023-02-13 | 11:42
"Ördögi kudarc" a német energiapolitika, írta a Twitteren a jogász, 3.000 eurót kell fizetnie

"Ördögi kudarc" a német energiapolitika, írta a Twitteren a jogász, 3.000 eurót kell fizetnie

  • Annalena Baerbock, Scholz kancellár és Robert Habeck külügyminiszter nem tűri a kritikát.
  • Németországban létezik egy olyan törvényi passzus, amely bünteti "a politikusok megsértését".
Sztori 2021-11-18 | 07:48
A Bors szerint Jakab Péter a lakásbérletével mutyizik, a pártelnök tagad és perrel fenyegetőzik

A Bors szerint Jakab Péter a lakásbérletével mutyizik, a pártelnök tagad és perrel fenyegetőzik

  • Annak ellenére is, hogy Bors nyilvánosságra hozott egy videót, ahol a ház gondnoka azt állítja, nem jakab, hanem egy hölgy lakik a lakásban.
Sztori 2022-10-27 | 16:45
Vagyonadót követel a német baloldal Ukrajna újjáépítésének finanszírozására

Vagyonadót követel a német baloldal Ukrajna újjáépítésének finanszírozására

  • "Havonta négy-öt milliárd dollárra van szükségünk a költségvetésünkhöz. Úgy gondoljuk, hogy Németország havonta körülbelül 500 millió dollárt vállalhat, különösen 2023-ra való tekintettel. Az EU egészétől havonta körülbelül kétmilliárd dollárt remélünk" - mondta Volodimir Zelenszkij elnök gazdasági tanácsadója, Alekszandr Rodnyánszkij.