#csalás

Biznisz 2024-04-11 | 17:08

Görög közbeszerzések, gigantikus csalás: 2,5 milliárd euró uniós pénz 10 görög cégnek

  • A múlt héten a rendőrség Olaszországban, Ausztriában, Romániában és Szlovákiában több mint 20 gyanúsítottat tartóztatott le, akik részesei voltak egy 600 millió eurós (234 milliárd forintos) csalás előkészületeinek Olaszországban.
  • A görögországi nyomozás látókörében pedig olyan közbeszerzések állnak, ahol a cégek összejátszhattak, hogy egynél több pályázó egy pályázatban ne legyen.
  • A gyanús szerint a csalás értéke 2,5 milliárd euró (975 milliárd forint).
  • Az országnak összesen 39,95 milliárd euró jár a Helyreállítási Alapból.
  • Egy pályázati kiírás 44 millió eurós keretösszeget tartalmazott egy feladatra.
  • Ugyanez a projekt Írországban hét éve 4,6 millió euróba, Cipruson kilenc éve 4,5 millió euróba, Máltán pedig 1,3 millió euróba került.
Biznisz 2023-01-15 | 15:55

Baloldali újságírók megvettek egy berlini háztömböt, majd az állami milliók ellenére "asztal" alatt kiadták annak lakásait

  • A szélsőbaloldali, aktivista-újságírók közben nem feledkeztek meg a "magánmohóság" és az állam "kudarcáról" értekezni.
  • Az újságírók a SPIEGEL, a ZEIT, a taz és a Süddeutsche Zeitung újságírói voltak.
  • Összeségében milliókat csaltak ki a német államtól.
Biznisz 2022-09-25 | 12:09

1,1 millió ukrán él Németországban, legalább 546 ezren segélyezettek közülük

  • Túlterhelődik a német szociális ellátórendszer - erről ír a PI-NEWS.
  • Lassan elfogynak a háborús menekültek és a migránsok rendelkezésre álló lakhelyek és iskolák.
  • A PI-NEWS arra is felhívja a figyelmet, hogy százezres számban élhetnek vissza a német szociális segélyezéssel a menekültek és a bevándorlók.
  • Egyre több pletyka szól arról, hogy az ukrán háborús menekültek felveszik a segélyt Németországban, aztán visszaköltöznek a háború által nem érintett országrészekbe.
  • A német rendszer köztudottan "nagylelkű", azaz szinte senkit sem utasítanak vissza a számazási oszágába.
  • Így ezeknek az embereknek évekig biztosítanak segélyt és lakhatási támogatást.
Botrány 2022-03-30 | 16:58

Hangfelvétel: balhézni akar a baloldal a választás napján

  • Sokasodnak annak jelei, hogy a baloldal csalni és botrányt kavarni akar az április 3-i választásokon.
  • Most egy jobbikos hangfelvétel bizonyítja, hogy az alelnökük szerint olyan ember kell a szavazatszámláló bizottságokba, aki az egész napot képes átbalhézni.
  • Egy másik hangfelvétel azt bizonyítja, hogy a vecsési körzetben nagyon sok előválasztási szavazólapot "lehúztak", míg más jelölteknek "dobtak be".
  • Vagyis a baloldal a saját előválasztásán is csalt. Az előválasztáson voltak olyan választókerületek, ahol az érvénytelen szavazatok elérték a 30%-ot.
  • A BENNFENTES információi szerint most is azzal próbálkoznak majd a baloldali aktivisták, hogy rengeteg Fidesz-szavazatot "rontsanak le".
  • Korábban a BENNFENTES számolt be róla, hogy az elviekben független önkormányzati választási bizottságokat hithű baloldaliakkal töltötték fel.
  • Ezt Márki-Zay kezdte Hódmezővásárhelyen, de Pécsett, Miskolcon, Siófokon, Tatabányán, a III. kerületben és a VIII. kerületben is baloldali pártaktivistákat erőltettek a bizottságokba a baloldali önkormányzati vezetők.
Botrány 2022-03-30 | 16:02

Az előválasztás során is csaltak a baloldalon

  • Nagyon kell figyelni április 3-án, mert a BENNFENTES információi szerint az országos választáson is erre készül a baloldal.
  • Egy hangfelvétel bizonyítja, hogy a vecsési körzetben nagyon sok előválasztási szavazólapot "lehúztak", míg más jelölteknek "dobtak be".
  • Ismert, az előválasztáson voltak olyan választókerületek, ahol az érvénytelen szavazatok elérték a 30%-ot.
  • A BENNFENTES információi szerint most is azzal próbálkoznak majd a baloldali aktivisták, hogy rengeteg Fidesz-szavazatot "rontsanak le".
  • Korábban a BENNFENTES számolt be róla, hogy az elviekben független önkormányzati választási bizottságokat hithű baloldaliakkal töltötték fel.
  • Ezt Márki-Zay kezdte Hódmezővásárhelyen, de Pécsett, Miskolcon, Siófokon, Tatabányán, a III. kerületben és a VIII. kerületben is baloldali pártaktivistákat erőltettek a bizottságokba a baloldali önkormányzati vezetők.
Botrány 2022-03-30 | 14:35

Csárdi Antal piti csalása: nem lett volna jogosult a neki bérelt lakásra

  • Mint az ismert, Csárdi Antal LMP-s képviselő okirathamisításba és közműtartozásba keveredett.
  • Főbérlője nevében írt egy meghatalmazást, majd tanúként a felelségével és az anyósával íratta azt alá.
  • De nem csak ez az érdekes a sztoriban: Csárdi Antal úgy béreltetett magának budapesti, exkluzív ingatlant adófizetői pénzekből, hogy ő született budapesti.
  • Márpedig az Országgyűlés csak azoknak a képviselőknek bérel lakóingatlant a fővárosban, akik vidéki állandó lakosok.
  • Csárdi amellett, hogy Budapesten született, számtalan ingatlannal rendelkezett a IX. kerülettől kezdve Érdig.
  • A BENNFENTES információi szerint Csárdi születése óta Budapesten is él, a családjának több ingatlanja is volt Budapesten és Érden, de 2018-ban hivatalosan már semmi nem volt a nevükön, és így már az Országgyűléssel fizetteték az lakbérüket.
  • Azaz Csárdi nem csupán okirathamisítást követett el, hanem az adófizetőket is lehúzta.
Botrány 2022-02-17 | 16:58

Bűnszervezetben játszott össze a Cseh Katalin körüli cégháló?

  • A legfrissebb gyanú szerint igen.
  • A gyanú szerint a cégháló szereplői folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követtek el költségvetési csalásokat.
Botrány 2021-09-27 | 19:12

Bangóné nem cáfolja teljesen a csomagosztást, de szerinte a választók nem erre kíváncsiak

  • Az ország legélesebb eszű politikai elemzője választ adott arra, ami régóta foglalkoztatja a tudós elméket.
  • Mint ismert, a BENNFENTES nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, ahol Bangóné segítője csomagot ad a szavazatért cserébe.
  • A képviselő természetesen nekifutásból tagad és perrel fenyegetőzik.
Botrány 2021-09-27 | 15:04
Botrány 2021-09-25 | 14:49

Hangfelvétel: ajándékcsomagot osztogatnak az előválasztóknak, ha az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikóra és Karácsony Gergelyre szavaznak

  • Ez már a sokadik csalásgyanús eset az előválasztáson: egy hangfelvétel szerint csomagokat osztogatnak Püspökladányban az embereknek, hogy Bangónéra, és az MSZP miniszterelnök-jelöltjére, vagyis Karácsony Gergelyre szavazzanak.
  • A képviselőnőről köztudott, hogy közel 20 év fővárosi politizálás után kullogott haza szülőföldjére, miután Csepelen kikapott egyéni jelöltként.
  • Ahogyan az is ismert, nem ez az első botránya: korábban lepatkányozta a fideszes választókat, 2004 decemberében pedig plakátarca volt a határon túli magyarok ellen uszító gyurcsányi kampánynak.
  • A BENNFENTES a héten megírta: Ózdon az MSZP-s gyanú szerint a Jobbik által felbérelt roma nehézfiúk akadályozták, hogy az előválasztók az MSZP-s jelöltre szavazzanak.
  • Jobbikos médiumok szerint viszont 2 000 forintot ígértek az MSZP-sek a romáknak egyetlen szavazatért Ózdon.
  • A narancs.hu értesülései szerint Miskolcon a DK szervezetten, autókkal szállította a szavazókat az előválasztási sátorhoz, ahol Dobrevre kellett volna szavazniuk, szintén 2 000 forintos tarifáért.
  • Pestszentlőrincen pedig 5000 forintos karácsonyi ajándékutalványt ígérgettek az időseknek, ha elmennek szavazni az előválasztásra, és a DK-s önkormányzattól kiküldtek egy Kunhalmi Ágnest lejárató emailt.
  • És ott van még a szerda éjszaka az M3-as autópályán totálkárosra tört fekete luxus kupé BMW esete, melyből előválasztási szavazólapok és nagy mennyiségű készpénz került elő.
Botrány 2021-09-19 | 10:37

Rendkívül feszült és ideges állapotban jelent meg Cseh Katka az ATV kamerái előtt

  • A sok tikkelés közben elismerte, hogy a céghálózat bizonyos cégei egymás mellé települtek.
  • A BENNFENTES momentumos forrásai szerint "Katkát nagyon megviselte, hogy kiderült az igazság."
  • Ez látszik is rajta az ATV videójában.
  • A momentumos forrásaink azt is hozzátették, "nem véletlen, hogy Katka pont most besorolt az Andris mögé."
  • "Korábban, amikor az Andrist megégette a Gulyás Marci a Partizánban, és ahogyan a tárgyalóasztal szélére szorítottak minket Gyurcsányék, szóval amikor a Momentum látványosan legyengült, Katka és Anna szervezkedni kezdtek az Andris ellen. De ahogy a Katka ügyei kiderültek, utána az Andris a Facebookon bejelentette, hogy Katka őt támogatja" - mondta egyikük.
  • Majd hozzátette: "persze, hogy őt támogatja ma már: Katkának jelenleg sokkal nagyobb szüksége van az Andrisra, mint az Andrisnak rá."
Botrány 2021-09-13 | 10:09

A Cseh Katalin körüli cégháló oda költözik, ahol EU-s forrásokat nyerhet el

  • A Mondat kft.-nek Vanyarcon lett fióktelepe.
  • Ez is hátrányos helyzetű térség, ahol magasabb intenzitású támogatás nyerhető el.
Botrány 2021-09-08 | 11:54

Végre: 10 év börtönt kapott a DK-s politikusbűnöző

  • Örömteli lenne, ha az igazságszolgáltatás végre minden baloldali politikusbűnözővel így bánna.
  • Kőrös Gusztávék bűnszervezetben dolgozva húztak le vállalkozókat, az okozott kár 168,5 millió forint.
Botrány 2021-09-08 | 11:29

Szécsényben 1,5 milliárdot kaszáltak a Cseh Katalin körüli cégek, de a működésüknek semmi nyoma

  • A szécsényi telephelyen az említett társaságok soha nem dolgoztak, a szóban forgó pályázatok megvalósulásának pedig egyelőre nyoma sincs.
  • Ez már csak azért is figyelemreméltó körülmény, mert a pályázatok jelentős részének megvalósítási határideje már lejárt.
Botrány 2021-07-29 | 16:32

Deutsch: "akasztják a hóhért", Cseh Katalin lelepleződött

  • A Fidesz Európai Parlamenti képviselője bejelentette, hogy az OLAF-hoz furdulnak Cseh Katalin céges ügyei miatt, mert az felveti az európai uniós forrásokkal történő csalás gyanúját.
Bel 2021-07-15 | 17:46

Magyar nyomozók vettek részt OPERATION WALL STREET kódnéven futó nyomozásban

  • Kiberbűnözéssel, csalással,  kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással foglalkozó nemzetközi bűnszervezet felszámolása érdekében vettek részt a nyomozók a nemzetközi együttműködésben.
  • A SELEC (Southeast European Law Enforcement Center) által koordinált nemzetközi műveletben vettek részt, a magyar egységek.
Kül 2021-06-13 | 18:19

"Eurómilliárdok szivárogtak a mocsárba"

  • A BENNFENTES többször cikkezett már a 1,5 milliárd eurós német maszbeszerzésről, melynek során silány minőségű FFP2-maszkokat vásárolt a szövetségi kormány.
  • Arról is írtunk, a kiszervezett koronateszt-központoknál ipari mértékű csalások történtek. Ezeket a központokat sokszor alvilági figurák üzemeltették, a napokban rajtaütések is voltak a botrány után.
  • Volt, hogy 200 napi teszteltre 2000 számlát nyújtottak be a szövetségi egészségügyi minisztériumnak, az állam pedig fizetett.
  • Most egy szakértő megszólalt az intenzíves ágyakat érintő csalás-sorozatról: szerinte "eurómilliárdok szivárogtak a mocsárba".
Kül 2021-06-09 | 20:32

Németország egyik legnagyobb klánja segélyezettként élt egy pazar villában

  • A család állítólag legalább 400 000 euró szociális juttatást vett fel.
  • A nyomozók 290 000 euró készpénzt foglaltak le a segélyezett klántagok által lakott villában.
  • A rendőrök egy rendőrségi tankkal törték be az ingatlan kapuját.
  • Németországban egyre nagyobb gondot jelent a kiterjedt arab klánok okozta szervezett bűnözés.
Kül 2021-06-02 | 19:14

Koronateszt-csalás Németországban - csak áprilisban 700 millió eurót fizetett ki tesztekre a szövetségi kormány - túlszámlázás, valamint gyanúsan alacsony esetszámok a kiszervezett tesztközpontokban

  • Csak áprilisban 700 millió eurót fizetett ki a német szövetségi állam a koronateszt-központoknak - erről a Focus Online számolt be.
  • A Neue Zürher Zeitung egy nagyriportban arról ír, a Covid-19 tesztközpontok az adófizetők pénzéből gazdagodnak, teljesen ellenőrizetlenül.
  • Van olyan tesztközpont, ami 80 ember szűrését végzi el naponta, de ezret jelent le a szövetségi kormánynak.
  • Egyelőre azt sem lehet megállapítani, valósak-e a lejelentett adatok, de a 18 eurót a német kormány mindig kifizeti.
  • Sajtóhírek szerint az alvilág is rámozdult a nagy bizniszre.
  • A bz-berlin.de szerdán egy helyszíni riportot közölt, amelyben a berlini Neukölln városrész koronateszt-pontjait ellenőrizte a rendőrség.
  • Jens Spahn egészségügyi miniszter a napokban nem csupán ez a vád érte utol.
  • Tavaly 1,5 milliárd euróért vásárolt a szövetségi egészségügyi minisztérium rossz minőségú FFP2-maszkokat.
Bel 2021-05-11 | 12:12

Kész őrület: ingyenes oltás helyett van, aki 100-200 ezret is fizetne egy védettségi igazolványért

  • Beindult idehaza a hamisított oltási igazolvány-biznisz.
  • Az érdeklődőket az sem tántorítja el, hogy börtönnel járhat, ha valaki hamisított védettségi igazolványt állít elő, vagy azt birtokol.
  • Van sokkal egyszerűbb útja a hivatalos, szabályos védettségi igazolvány megszerzésének: a magyar állam által ingyenesen biztosított vakcina.
  • Az sem lehet már érv, hogy valaki egy vakcinát elutasít: jó ideje számtalan oltóanyag áll rendelkezésre idehaza.