Az előválasztás során is csaltak a baloldalon

Az előválasztás során is csaltak a baloldalon
  • Nagyon kell figyelni április 3-án, mert a BENNFENTES információi szerint az országos választáson is erre készül a baloldal.
  • Egy hangfelvétel bizonyítja, hogy a vecsési körzetben nagyon sok előválasztási szavazólapot "lehúztak", míg más jelölteknek "dobtak be".
  • Ismert, az előválasztáson voltak olyan választókerületek, ahol az érvénytelen szavazatok elérték a 30%-ot.
  • A BENNFENTES információi szerint most is azzal próbálkoznak majd a baloldali aktivisták, hogy rengeteg Fidesz-szavazatot "rontsanak le".
  • Korábban a BENNFENTES számolt be róla, hogy az elviekben független önkormányzati választási bizottságokat hithű baloldaliakkal töltötték fel.
  • Ezt Márki-Zay kezdte Hódmezővásárhelyen, de Pécsett, Miskolcon, Siófokon, Tatabányán, a III. kerületben és a VIII. kerületben is baloldali pártaktivistákat erőltettek a bizottságokba a baloldali önkormányzati vezetők.

Kiszivárgott felvételen beszélgetnek arról, miként manipulálta az ellenzéki előválasztási procedúrát a baloldali kormányfőjelölt vecsési cégeltüntetője, Fricsovszky-Tóth Péter.
 
Alig pár nappal az április 3-i parlamenti választások előtt beszédes hang-, kép- és videófelvételek jutottak el a Mandiner szerkesztőségéhez.



Az egyiken hallható, ahogy Kármán Örs, a Demokratikus Koalíció egyik szimpatizánsa, az ellenzéki előválasztási procedúra koordinátora arról beszél, Pest megye 7-es számú egyéni választókörzetében annyira elfajultak a dolgok – ordibálás, tettlegesség, autós üldözés –, hogy még az Országos Előválasztási Bizottság berkein belül is úgy tartották, hogy a vecsési kerület lett az új Zugló.

Kármán ezzel épp a telefonbeszélgetés napján visszalépő, parkolási korrupciós botrányba keveredő MSZP-s Tóth Csaba és a momentumos támogatású Hadházy Ákos párharcára utalt.

De még a baloldali pártelit is tudott Márki-Zay Péter bizalmasának, Fricsovszky-Tóth Péter országgyűlési képviselőjelölt zűrös cégeltüntetési ügyeiről, homályos vagyonnyilatkozatairól, illetve hiányos iskolai végzettségéről – meséli a Gyurcsány-párti szimpatizáns –, de ők is csak nevetnek a történteken.

Piszkos módszerek az előválasztás idején

A hangfelvétel legérdekesebb része, amikor a DK-s koordinátor azt ecseteli, Fricsovszky-Tóth miként élt vissza hatalmával az előválasztáson.

Felidézi, mi történt Gyálon az egyik sátorban, miként küldte Hegymegi István ugyancsak DK-s gyáli önkormányzati képviselőre jobbikos pártkutyáját, hogy az takarodjon a választás helyszínéről.

Elmeséli, hogyan üldözték őt, valamint a szocialista ügyvédszövetségesüket, Molnár Józsefet Fricsvoszkyék. "Üldöztek minket kocsival, mert kitalálták, hogy ne én vihessem Józsival a négy urnát, ezért két urnát viszünk mi, és kettőt a másik oldal, a képviselőjelölt, a párja meg a civil. (…) Ez lett a tegnapi tárgyalás eredménye."

(Minderről egy videóanyag is készült, amelyen látható, ahogy az aHang koordinátora ad tájékoztatást az urnák felosztásáról, lezárásáról. Mire közlik vele, a voksok számlálása a pártoknak, szervezeteknek megjelölt urnákként fog történni.)

Majd kitér arra is – idézzük –, hogy Fricsovszky "szabadon szállít mindig tabletet, szavazólapot, urnát. Tök szabadon, mert a nője (Győrfi-Kalmár Júlia – a szerk.) bizottsági tag. Az ágyuk mellett tárolják a szavazólapokat, az urnákat, a tableteket."

"Az egész Országos Előválasztási Bizottság tépi a haját, miközben ezek történnek, mi pedig kurva jót szórakozunk a momentumosokkal" – jegyzi meg később Kármán.
Egyébként a beszélgetésen mások mellett az is elhangzik, hogy a baloldali parlamenti jelölt azzal gyanúsította meg választási szövetségeseit, hogy a DK, az MSZP és a Momentum is meghekkeli a rendszert.

"Mi áthúzzuk a Fricsovszky-szavazatokat, és a Farag Alexandrának sokat dobunk bele."

Amint arról a Mandiner több ízben is beszámolt, Fricsovszky-Tóth Péter épp az előválasztás előtt adott túl köztartozásokkal terhelt vállalkozásain. Egyik, cégtemetőben landoló érdekeltsége például egy vajdasági férfi tulajdonába került, akit hiába keresett a lap, nem bukkantak a nyomára. Cégadatbázisban megjelölt címe pedig nem létezik.

Gyurcsány Ferencék minderről tudtak, ám a szivárványkoalíció mégis beállt a vecsési jelölt mögé – vélhetően a miniszterelnök-jelöltjük nyomására.

A BENNFENTES itt írt arról, a baloldal által vezetett önkormányzatok a saját aktivistáikkal, pártembereikkel töltik fel a törvényileg független választási bizottságokat.

Itt pedig arról írtunk, föltűnően sok volt az érvénytelen szavazat az előválasztáson. Volt, ahol 5, 10, 20, vagy akár a 30% is elérte. Föntebb pedig hangfelvétel bizonyítja, szándékosan "rontották el" a szavazatokat.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-06-30 | 15:46
A Miss Nevada győztese egy férfi

A Miss Nevada győztese egy férfi

  • Ő az első transznemű nő (értsd átoperált férfi), aki megnyerte a Miss Nevada USA szépségversenyt.
Botrány 2021-05-11 | 16:05
Kínos: ez gyors lebukás volt, mert az internet nem felejt - hiába állítja ellenkezőjét, egy korábbi párbeszédes nyilatkozat szerint Karácsonynak nincsen nyelvvizsgája

Kínos: ez gyors lebukás volt, mert az internet nem felejt - hiába állítja ellenkezőjét, egy korábbi párbeszédes nyilatkozat szerint Karácsonynak nincsen nyelvvizsgája

  • A testszégyenítés-botrányt az angol nyelvtudás vagy annak hiánya körüli botrány váltotta fel a napokban.
  • Karácsony tegnap azzal mentegetőzött, a miniszterelnök beszélt angolja feltehetően jobb, mint az övé.
  • A Főpolgármester egy középfokú egyetemi nyelvvizsgára hivatkozott hétfőn.
  • Csakhogy egy korábbi párbeszédes nyilatkozat szerint Karácsony a középfokú nyelvvizsgát sem szerezte meg.
  • Értelmszerűen tehát papírja sem lehet a nyelvtudásáról.
Botrány 2021-11-10 | 14:57
Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

  • Az elmúlt két évben már megszokhatták Karácsony Gergely rögtönzéseit, de ez az ügy minden képzeletet felülmúl, a főpolgármester pedig hol tagad, hol ellentmondásos nyilatkozatokat tesz - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Botrány 2022-01-19 | 09:21
Dübörög a szakértelem: közokirat-hamisítást követhetett el Karácsony párttársa

Dübörög a szakértelem: közokirat-hamisítást követhetett el Karácsony párttársa

  • V. Naszályi Márta budavári polgármester ügyében a rendőrség is nyomoz.
  • Megalapozott annak gyanúja, hogy a polgármester közokirat-hamisítást követhetett el.
  • 6 milliárdről 12 milliárdra nőtt közben az önkormányzat működési költsége, a 11 milliárdos megtakarításnak pedig hűlt helye, de az eredmények nem látszanak.
Botrány 2022-03-25 | 14:39
Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

  • Pénteken Karácsony, Gyurcsány, Márki-Zay is nyilvánvalóvá tette: ha kormányra vergődnek, akkor mindenben kiszolgálják az ukrán elnök követelőzéseit, és ezzel belerángatják az országot a fegyveres konfliktusba.
  • Gyurcsány szerint rongy ember, aki nem akar meghalni Ukrajnáért.
  • Karácsony, aki saját bevallása szerint egy szekrényt se tud összeszerelni, maradéktalanul Zelenszkij követelései mögé állt.
  • Az április 3-i választás tétje az, hagyja-e az ország, hogy a baloldal belezsarolja Magyarországot az ukrán háborúba.
Botrány 2022-02-16 | 11:21
Alapjogokért Központ: politikai ítéletet hozott az Unió Bírósága

Alapjogokért Központ: politikai ítéletet hozott az Unió Bírósága

  •  A brüsszeli cél nem más, minthogy zsarolási és politikai nyomásgyakorlási eszközt adjon az Európai Bizottság kezébe - fogalmaznak.
  • A ma meghozott döntés az eddigi legsúlyosabb, példa nélküli beavatkozási kísérlet az uniós intézmények részéről az április 3-án tartandó hazai országgyűlési választásokba - írják.
Botrány 2023-06-02 | 11:28
EXKLUZÍV FOTÓK az elhíresült katonai "szívatásról" – így hazudik a dollármédia Gyurcsányék parancsára

EXKLUZÍV FOTÓK az elhíresült katonai "szívatásról" – így hazudik a dollármédia Gyurcsányék parancsára

  • Áll a bál a honvédségnél: a HM egyes dolgozói kikeltek magukból, amiért katonaként katonai kiképzésre kellett menniük.
  • A BENNFENTES megszerezte a hírhedt, "megalázó" kiképzés fotóit, a kiképzés részleteit és a kiképzésről szóló jelentést is.
  • Alighogy kinevezték, Böröndi Gábor vezérkari főnök a dollármédia támadásainak kereszttüzében találta magát.
  • Böröndi Gábort és a honvédséget legújabban azzal vádolta meg a hvg.hu Vadai Ágnes gyurcsányista politikussal karöltve, hogy "váratlan és furcsa ’kiképzésre’ küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá ’szívatási’ céllal, bosszúból."
  • A kormányellenes propagandamédiát Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa, Gyurcsány Ferenc legnagyobb rajongója, egykori honvédelmi államtitkár riadóztatta. Ő 2007 júliusától 2009 áprilisáig, majd a Bajnai-kormány megalakulását követően 2010-ig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt.
  • Vadai nevéhez a Magyar Honvédség lezüllesztése, eszközeinek elherdálása, a honvédség személyi állományának elsorvasztása és Magyarország védelmi képességeinek leépítése fűződik.
  • A magyar honvédelem megerősítésének mind idehaza, mind külföldön vannak ellendrukkerei.
  • Ennek oka, hogy hazánk jó ütemben, jóval az orosz-ukrán háború kipattanása előtt megkezdte a haderő modernizálását és a magyar védelmi ipar kiépítését.
  • A cél egy teljesen új alapokra helyezett, ütőképes és modern hadsereg fölépítése, és ez sokaknak nem tetszik.
  • A régmúlt gyurcsányi embereinek azért nem, mert az ő tehetségükből csak a honvédség szétverésére futotta.
  • A külföldi ellenérdekeltek pedig azért nem szimpatizálnak e nagyszabású magyar törekvéssel, mert Magyarország jó előre megrendelte a csúcsminőségű védelmi eszközöket, és most a háború miatt nagy a sorban állás és a tolongás a nemzetközi piacokon az eszközökért: a gyártók évekre előre lekötötték kapacitásaikat, és egyelőre nem tudnak több megrendelést teljesíteni.