Végre: 10 év börtönt kapott a DK-s politikusbűnöző

Végre: 10 év börtönt kapott a DK-s politikusbűnöző
  • Örömteli lenne, ha az igazságszolgáltatás végre minden baloldali politikusbűnözővel így bánna.
  • Kőrös Gusztávék bűnszervezetben dolgozva húztak le vállalkozókat, az okozott kár 168,5 millió forint.

A Pécsi Ítélőtábla másodfokon kimondta, hogy Kőrös Gusztáv nyolc társával együtt bűnszervezetben csapott be vállalkozókat, 168,5 millió forintot keresve rajtuk.

A Pécsi Ítélőtábla másodfokon kimondta, hogy Kőrös Gusztáv nyolc társával bűnszervezetben csapta be a vállalkozókat és keresett rajtuk 168,5 millió forintot. Így az első fokú ítéletnél súlyosabb büntetést, tíz év szabadságvesztést szabtak ki rá  – számolt be a Magyar Nemzet.

Minisztériumi tisztviselőnek adta ki magát

Kőrös még 2017-ben magas rangú minisztériumi tisztviselőnek adta ki magát, aki vállalkozókat megtévesztve, pénz ellenében állami támogatásokra benyújtott pályázatok kedvező elbírálásához ajánlotta fel állítólagos befolyását. Az eredményes megtévesztéshez társaival a külsőségeket – például megkülönböztető fényjelzést használó személygépkocsikat, kommandósnak öltözött kísérőket – is megszervezték.

Az elkövetői csoport más tagjai a kenőpénz átadására hajlandó vállalkozók felkutatásában, illetve a kapcsolattartásban működtek közre.

Mint ismert Kőrös Gusztáv és 13 társa ellen a Somogy Megyei Főügyészség még 2018 júniusában emelt vádat.

TEK-eseknek adták ki magukat

A vád szerint a magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki arra hivatkozva, hogy a pénzeket uniós pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják.

A vádirat szerint előfordult, hogy Kőröst a tárgyalásokra a TEK gyakorló-egyenruhájához hasonló ruházatban kísérték el az emberei, akiknek valódinak látszó – valójában airsoft – fegyvereik voltak. Végül a banda elfogására valódi TEK-es felszámolóegység vonult ki.

Kőrös Gusztávot 2020 februárjában nyolc év börtönre ítélte első fokon a Kaposvári Törvényszék, míg több társa is börtön-, illetve pénzbüntetést kapott. A Pécsi Ítélőtábla most másodfokon tíz év börtönre súlyosította Kőrös ítéletét, akit tíz évre eltiltott a közügyek gyakorlásától is.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-03-25 | 14:39
Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

  • Pénteken Karácsony, Gyurcsány, Márki-Zay is nyilvánvalóvá tette: ha kormányra vergődnek, akkor mindenben kiszolgálják az ukrán elnök követelőzéseit, és ezzel belerángatják az országot a fegyveres konfliktusba.
  • Gyurcsány szerint rongy ember, aki nem akar meghalni Ukrajnáért.
  • Karácsony, aki saját bevallása szerint egy szekrényt se tud összeszerelni, maradéktalanul Zelenszkij követelései mögé állt.
  • Az április 3-i választás tétje az, hagyja-e az ország, hogy a baloldal belezsarolja Magyarországot az ukrán háborúba.
Botrány 2021-09-03 | 12:55
Cseh Katalin behúzott füllel és farokkal magyarázkodik

Cseh Katalin behúzott füllel és farokkal magyarázkodik

  • Az álom-gyilkos párt európai parlamenti képviselője arra reagált, hogy Budai Gyula feljelentette őt a NAV-nál.
Botrány 2021-10-20 | 11:17
A nép legegyszerűbb gyermekének maszkírozott Jakab is felrántotta a CSOK-ot

A nép legegyszerűbb gyermekének maszkírozott Jakab is felrántotta a CSOK-ot

  • Jakab Péter, a szerepe szerint a nép legegyszerűbb emberét alakító jobbikos pártvezér is élt a lehetőséggel, és felvette a CSOK-ot.
  • Korábban párttársai azt állították, csak a fideszes nagyurak élhetnek a családi otthonteremtési kedvezménnyel.
Botrány 2021-05-19 | 11:10
Az embercsempészeknek semmi sem drága - újabb 57 migránst fullasztottak bele a Földközi-tengerbe

Az embercsempészeknek semmi sem drága - újabb 57 migránst fullasztottak bele a Földközi-tengerbe

  • Mint ismert, a Földközi-tengeren a líbiai és a tunéziai partokról az embercsempészek rozzant fahajókba vagy gumicsónakokba zsúfolják a migránsokat, és útnak eresztik őket az olaszországi Lampedusa felé.
  • Az embercsempészek évente legkevesebb 200 millió eurós profitra tesznek szert a térségben.
  • Azért ilyen bátrak az embercsempészek és a migránsok is, mert a nyílt vizeken NGO-k mentőhajói várják, hogy kimenekítsék a migránsokat a rozzant hajókból.
  • Ezt a cinkos összejátszást az embercsempészekkel sok európai politikus kritizálja, a migrációkritikus erők a mentőhajók és az embercsempészek összejátszását MigránsTAXI-nak nevezik.
  • Nem alaptalanul: friss hír, hogy újabb 57 migráns fulladt meg a nyílt tengeren, 33 főt viszont ki tudtak menteni, akik legtöbbje bangladesi állampolgár.
Botrány 2022-03-30 | 13:17
Titkos tárgyalások: az ukrán elnöknek Márki-Zay a favoritja

Titkos tárgyalások: az ukrán elnöknek Márki-Zay a favoritja

  • Mégpedig azért, mert a baloldal miniszterelnök-jelöltje többször is hitet tett amellett, hogy magyar katonát és fegyvert kell adni Ukrajnának.
  • Vagyis Ukrajnának egy olyan baloldali győzelemre lenne szüksége, amely fenntartások nélkül kiszolgálja a követeléseit.
  • Ezzel Magyarország azonnal hadviselő féllé válna.
Botrány 2022-03-13 | 19:10
Márki-Zay mentegeti a karlendítő Z. Kárpát Dánielt

Márki-Zay mentegeti a karlendítő Z. Kárpát Dánielt

  • A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint a Jobbikban nincsenek se nácik, se fasiszták.
  • Nagy kérdés, hogy akkor korábban kire utalt, amikor azt mondta, "a kommunistákat és a fasisztákat a szövetségben mi külön-külön képviseljük".
  • Ha nincsenek közöttük fasiszták, akkor hogyan képviseli őket a Kapitány?
Botrány 2021-05-19 | 15:20
Bosszúból 8000 migránst szabadított rá Marokkó a spanyol Ceuta exklávéra

Bosszúból 8000 migránst szabadított rá Marokkó a spanyol Ceuta exklávéra

  • Ezt is megértük Európa perifériáján: a migránsokkal úgy bánnak, mint a lábasjószágokkal.
  • Oda hajtják őket, ahol zűrzavart kell kelteni, bosszúból.