Hangfelvétel: balhézni akar a baloldal a választás napján

Hangfelvétel: balhézni akar a baloldal a választás napján
  • Sokasodnak annak jelei, hogy a baloldal csalni és botrányt kavarni akar az április 3-i választásokon.
  • Most egy jobbikos hangfelvétel bizonyítja, hogy az alelnökük szerint olyan ember kell a szavazatszámláló bizottságokba, aki az egész napot képes átbalhézni.
  • Egy másik hangfelvétel azt bizonyítja, hogy a vecsési körzetben nagyon sok előválasztási szavazólapot "lehúztak", míg más jelölteknek "dobtak be".
  • Vagyis a baloldal a saját előválasztásán is csalt. Az előválasztáson voltak olyan választókerületek, ahol az érvénytelen szavazatok elérték a 30%-ot.
  • A BENNFENTES információi szerint most is azzal próbálkoznak majd a baloldali aktivisták, hogy rengeteg Fidesz-szavazatot "rontsanak le".
  • Korábban a BENNFENTES számolt be róla, hogy az elviekben független önkormányzati választási bizottságokat hithű baloldaliakkal töltötték fel.
  • Ezt Márki-Zay kezdte Hódmezővásárhelyen, de Pécsett, Miskolcon, Siófokon, Tatabányán, a III. kerületben és a VIII. kerületben is baloldali pártaktivistákat erőltettek a bizottságokba a baloldali önkormányzati vezetők.

"Abba a körbe, amelyik számol, vagy mondjuk Karcagon, ahol az egyes választókör számolja az összes ilyet, oda olyan embert kell beküldeni, aki végig fogja balhézni akár az egészet" – hangzott el Lukács László Györgytől, a Jobbik alelnökétől.

A Magyar Nemzet birtokába került felvételen. Ezzel a jobbikos politikus nyilvánvalóvá tette, hogy a baloldal feszültséget akar szítani a választás napján.

Emlékezetes, hogy Bajnai Gordon még tavaly ismertette a 20k22 kezdeményezését, amivel a baloldal korábbi miniszterelnöke a Facebookon toborzott önkénteseket, akiket a választás napján a szavazókörökbe delegálhatnak. A független kezdeményezésként bemutatott toborzásról a Magyar Nemzet pár napon belül megírta, hogy egy olyan alapítvány áll mögötte, amely Tordai Csaba nevére van bejegyezve. Tordai korábban államtitkár volt a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban, jelenleg pedig a budapesti Városháza egyik irányítója.

Egyébként a Bajnai-féle csoport végül 27 ezer önkéntest tudott összegyűjteni. Mint most kiderült, a feladatuk a balhézás lesz, és nem az, hogy biztosítsák a választás törvényes lebonyolítását.

Még januárban a Soros Györgyhöz is kötődő Unhack Democracy videókampányában baloldali hírességek – többek között Nagy Ervin, Lengyel Tamás és Nagy Zsolt színészek – buzdítottak arra, hogy minél többen jelentkezzenek szavazatszámlálónak. 

Az Unhack Democracy támogatói között szerepel az Európai Unió, valamint a Friedrich Naumann Foundation for Freedom nevű alapítvány is. Utóbbi áll a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) mögött. Az Unhack Democracy két másik támogatójának, a European Cultural Foundation és a The German Marshall Fund of the United States főbb támogatói között pedig megtalálható Soros György alapítványa, az Open Society Foundations is.

Az Unhack Democracy elmondása szerint a cél a választások tisztaságának védelme, azonban a nyilvánosságra került hangfelvétellel kiderült, hogy inkább a feszültségkeltés lesz az önkéntesek feladata.

Egyébként Bajnai Gordon nem csak az aktivistákon keresztül kíván beavatkozni a választásokba, mivel egy több mint egymillió fős adatbázist építhetett ki a baloldal a volt miniszterelnökhöz köthető DatAdat adathalász cégcsoport közreműködésével. Vélhetően ennek az adatbázisnak köszönhetően a napokban egy agresszív SMS-kampányban a becslések szerint kétmilliónyi szavazót ért el a baloldal. Az adatbázis összeállítása azonban felveti az adatvédelmi szabályok megsértését, hiszen sokan – köztük kormánytisztviselők – kaptak névre szóló üzenetet, akik semmilyen adatukat nem osztották meg a szivárványkoalíció pártjaival.

A baloldaltól nem idegen a választási csalás: egy hangfelvétel szerint a baloldali aktivisták röhögtek azon, hogy az előválasztás során egyik jelöltjüket lehúzták, és a másiknak dobták be a szavazólapokat.

"Az egész Országos Előválasztási Bizottság tépi a haját, miközben ezek történnek, mi pedig kurva jót szórakozunk a momentumosokkal" – jegyzi meg később Kármán.
Egyébként a beszélgetésen mások mellett az is elhangzik, hogy a baloldali parlamenti jelölt azzal gyanúsította meg választási szövetségeseit, hogy a DK, az MSZP és a Momentum is meghekkeli a rendszert.

"Mi áthúzzuk a Fricsovszky-szavazatokat, és a Farag Alexandrának sokat dobunk bele."
A BENNFENTES itt írt arról, a baloldal által vezetett önkormányzatok a saját aktivistáikkal, pártembereikkel töltik fel a törvényileg független választási bizottságokat.

Itt pedig arról írtunk, föltűnően sok volt az érvénytelen szavazat az előválasztáson. Volt, ahol 5, 10, 20, vagy akár a 30% is elérte. Föntebb pedig hangfelvétel bizonyítja, szándékosan "rontották el" a szavazatokat.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-06-03 | 14:19
Szuperciki: Karácsony Angela Merkelhez mérte magát, de abban a pillanatban elhasalt

Szuperciki: Karácsony Angela Merkelhez mérte magát, de abban a pillanatban elhasalt

  • A "hiperpasszív" angoltudással rendelkező Karácsony egy interjúban a HVG kérdésére azzal riposztozott, ha angoltudás nélkül lehet kancellár Angela Merkel, akkor ő is lehet miniszterelnök.
  • Sajnos ezúttal sem sikerült igazat mondania a Főpolgármester Úrnak, folytatódik a szuperkínos vesszőfutás.
  • Angela Merkel ugyan nem anyanyelvi szinten, de elég jól beszél angolul, olyannyira, hogy az angol királynővel és a brit politikai elittel is angolul beszélt látogatásán, erről hosszú videófelvétel is elérhető a Youtubeon.
  • Mindemellett a leköszönő német kancellár oroszul is kiválóan beszél.
Botrány 2021-09-28 | 15:21
Világbotrány, vissza a múltba: az ellenzék egy nyílt szavazást csinált az előválasztásból

Világbotrány, vissza a múltba: az ellenzék egy nyílt szavazást csinált az előválasztásból

  • Az ellenzéknek a Horthy korszak legantidemokratikusabb hagyományait sikerült ötvöznie a Rákosi-féle kékcédulás szavazással.
  • A modern demokráciákban ugyanis a választójog titkos és egyenlő.
  • A Telex kotyogta el - bár nem ez volt az eredeti céljuk -, hogy az előválasztási részeredmények azért forognak közszájon, mert sok résztvevőt a pártaktivisták előtt szavaztatnak le.
  • Ilyen skandallum utoljára a '30-as években történt Magyarországon.
  • Ugyanis még egyszer: a politikai véleménnyilvánítás (voks, szavazat) titkos idehaza, ez minden normális demokrácia alapja.
Botrány 2021-12-20 | 09:24
Karácsony cégvezetője: neki home office a yachton, tízmilliós órákban, a kisembernek kirúgások

Karácsony cégvezetője: neki home office a yachton, tízmilliós órákban, a kisembernek kirúgások

  • Mártha Imre, Bajnai és Gyurcsány bizalmasa, a Főváros legfontosabb közműcég-vezetője instagramján a yachtról tolja a 'home office'-t.
  • De azt is fontosnak tartotta megosztani követőivel, hogy egy csinos fenéknek is helyet szorított a yachtján az álomnyaralás közben.
  • Közben vagy kétmilliós, vagy tizenötmilliós órában feszít a tél elején is bronzbarna csúcsmenedzser, akit Karácsony nevezett ki a tisztségébe.
  • Ha a spanyol Costa del Solt éppen megunta, akkor alkalmi hölgykíséretével átvonul Marokkó 7 csillagos szállodájába, éjszakánként 1,6 millióért / fő.
  • Ez a baloldali szolidaritás Budapesten: a legfontosabb vállalatvezető álomnővel nyomja a 'home office'-t a yachton, közben csoportos létszámleépítések zajlanak a Főváros közműcégénél, ahol családos embereket tesznek lapátra.
  • Mit szól ehhez az őskommunista Jámbor András, Karácsony ideológiai jobbkeze?
Botrány 2021-05-19 | 15:20
Bosszúból 8000 migránst szabadított rá Marokkó a spanyol Ceuta exklávéra

Bosszúból 8000 migránst szabadított rá Marokkó a spanyol Ceuta exklávéra

  • Ezt is megértük Európa perifériáján: a migránsokkal úgy bánnak, mint a lábasjószágokkal.
  • Oda hajtják őket, ahol zűrzavart kell kelteni, bosszúból.
Botrány 2021-11-10 | 14:57
Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

  • Az elmúlt két évben már megszokhatták Karácsony Gergely rögtönzéseit, de ez az ügy minden képzeletet felülmúl, a főpolgármester pedig hol tagad, hol ellentmondásos nyilatkozatokat tesz - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Botrány 2021-07-25 | 10:14
Hatszázmilliós éves árbevétel - a Cseh-családnak bejött a nyomda-biznisz

Hatszázmilliós éves árbevétel - a Cseh-családnak bejött a nyomda-biznisz

  • Családi cégháló markolt fel több mint 4,7 milliárd forintnyi uniós támogatást Cseh Katalin esetében.
  • A momentumos politikus már el is ismerte, hogy ő is nyújtott be EU-s pályázatot a családi céget vezetve.
  • Bohár Dániel legújabb Facebook-videója bemutatja: évi 600 millió forint árbevétellel operált a Cseh-család cége.
  • Az is kiderült, nem ez az első botrány a Pannónia Nyomda Kft. körül.
Botrány 2021-09-23 | 10:05
Karácsony jó előre ismeri az Európai Bíróság ítéletét?

Karácsony jó előre ismeri az Európai Bíróság ítéletét?

  • Egy ideje az tartja lázban az ellenzéket, hogy ha sikerül magukat kormányra verekedni, akkor feles többséggel akarnak kétharmados szabályokon változtatni.
  • Azt is hangoztatják, "kukába dobják" az egyébként eljárásjogi és minden más értelemben szabályosan elfogadott és érvényes Alaptörvényt.
  • Karácsony egy rádióinterjúban tovább ment, azt kotyogta ki, hamarosan megszülethet az Európai Bíróságon egy döntés, amely azt fogja kimondani, hogy a magyar kormány leépítette a jogállamot, és a működése nem összeegyeztethető az uniós alapértékekkel.
  • Azon túl, hogy ez egy marhaság, igazi skndallum, hogy egy jelenleg is hivatalban lévő ellenzéki politikus (Főpolgármester), aki a legfőbb hatalomra pályázik (miniszterelnök akar lenni), hamarabb értesül az Európai Bíróság ítéletéről, mint a magyar állam.
  • Ez arra bizonyíték, hogy Brüsszel a baloldali ellenzék kampányát segíti: mind a Bizottság, mind a Bíróság azt akarja, ha egy baloldali koalíció váltaná a jelenlegi Orbán-kormányt.
  • De az is benne van a pakliban, hogy a hazai baloldali hálózat diktálja az ítéletet a legfőbb európai bíróságnak.
Botrány 2022-03-01 | 14:40
A vallomás szerint újabb szocialista tartotta a markát a kenőpénzért

A vallomás szerint újabb szocialista tartotta a markát a kenőpénzért

  • Baja Ferenc, a szocialisták régi embere is tartotta a markát a zsetonért.