ingatlaneladás
Karácsony kőkemény férfit játszott a Partizánban: azt kamuzta, hogy ordítozott Pintér Sándor belügyminiszterrel
- Biztosan toppantott is egy nagyot a lábaival.
- A Városháza-ügyben tett házkutatások miatt siránkozott Karácsony a Partizánban.
- Holott ő maga is tett feljelentést.
Bajnai előre menekül: elismerte, hogy Ganspergerrel együtt részt vett egy megbeszélésen a Városháza eladásának ügyében
- A beismerésnek az lehet az oka, hogy a volt kormányfő nem akarta megváni, amíg a kétbelkezes Karácsony valami védhetetlent hazudik az ügyről és róla.
- Olyat, ami 24 órán belül megdől, Karácsony pedig újra önmaga szatírikus paródiájává válik.
Anonymus: az igazság az, hogy a Főváros jópár ingatlanját akarta fű alatt közvetítők révén értékesíteni, főleg külföldi üzleti köröknek jutalékért cserébe
- Majd egy fotót is nyilvánosságra hozott a maszkos alak, ezen Gansperger Gyula és Bajnai Gordon látható egy hatalmas, harmincmilliós luxus BMW terepjáró mellett.
- Karácsony mindkét szereplő esetében tagadta, hogy kapcsolatban lenne velük a budapesti vezetés.
Karácsony remegő hangon tagad és fenyegetőzik
- A Főpolgármester megint áldozatpózba vágta magát, ahogy azt szokta, mert szerinte minden, ami Anonymus hangfelvételén elhangzik, az rágalom, és a városvezetés senkit nem ismer a videóban nevesítettek közül.
- Többszöri újságírói kérdésre válaszolva Karácsony megerősítette: nem indítanak semmilyen vizsgálatot az ügyben.
Anonymus videóján a fővárosi korrupciós szisztéma
- Anonymus új videójában ismerteti Gansperger Gyula a fővárosi korrupciós láncolat szereplőit és az ingatlanüzletek köré szőtt "jutalékos" mechanizmust.
- Elmondja, kik frontolnak vezető városházi politikusokat, beszél a jutalékos (visszaosztásos) rendszerről, Karácsony helyetteséről, Kiss Ambrusról és Bajnai Gordonról is.
- A volt kormányfő a Gansperger által megnevezett Kiss Ambrust és Tordai Csabát kérte Karácsony stábjába, de Gansperger elmondása szerint Tordai felé nem kell elszámolni anyagi értelemben, csak jogi dolgokkal van elfoglalva.
- A friss, október 6-i felvételeken felsejlik az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós ügye.
A Városháza-mutyi miatt rendkívüli közgyűlést kezdeményez a Fidesz
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a fővárosban a Fidesz-KDNP frakciója a Városháza ügyének és az ahhoz kapcsolódó telekügyek kivizsgálásáért – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője hétfőn a pártja budapesti Facebook-oldalán.Láng Z...
Karácsony vergődése a hazugságspirálban - újabb videóval jelentkezett Anonymus
- A maszkos alak ismét cáfolja Karácsony hazudozásait.
- Kellemetlen ez a Főpolgármesternek és a propagandamédiájának is.
- Nem tavaly, hanem idén májusban is tárgyaltak a Városháza eladásáról.
- Minderről tudott Karácsony is, vagyis ismét hazudott a Főpolgármester.
- Karácsonynak valószínűleg egyetlen igaz másodperc sincs az életben.
Üzérkedés bűncselekménye miatt feljelentést tesz Budai Gyula
"Karácsony Gergely választ vár Barts J. Balázs vezérigazgatótól!" "Én pedig nem várok semmire, hanem feljelentést teszek befolyással üzérkedés bűncselekménye miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál a Nagytétényi úti 7400 négyzetméteres ingatlan értékesítése m...
Karácsony a folytonos hazudozásával a független-objektív sajtó maradék hitelét is eljátssza
- A HVG, a 444, a Telex és az RTL napokig Karácsony hazudozásait terítették szolgalelkűen a Városháza botrányában. Ahogyan hazudozott Karácsony, úgy hazudoztak vele együtt az ellenzéki propagandamédiumok.
- Az a szolgalelkű hazudozás, ahogyan vakon követik Karácsonyt a hazugságcunamiban, súlyosan erodálja a független-objektív média még nyomokban föllelhető hitelességét.
- Ez egy ízelítő volt abból, mi várna a magyarokra, ha a baloldali ellenzék verekedné magát hatalomra: folyamatos, megállás nélküli hazudozás és kenegetés.
- Azt sem lehetne eldönteni, a baloldali hatalom, vagy a baloldalt kiszolgáló cselédmédia hazudozik-e nagyobbakat.
Karácsony ott se volt, nem tudott semmiről, megint más viszi el a balhét
- A Főpolgármester helyettese, Kiss Ambrus bejelentette, fejek hullhatnak a Vagyonkezelőnél a Városháza tervezett eladása miatt.
- Továbbra is azt állítja, nem tudtak semmiről.
- Ennek ellentmond, hogy Karácsony nyilvánosságra hozott a napokban olyan terveket, amelyek a Városháza eladását is számba veszik.
- Igaz, korábban még azt is tagadta, hogy ez egyáltalán felmerült volna.
Eddig nem tudtak az eladási tervekről, de most már jó tanácsokkal is ellátják Karácsonyt
- Utólag Gajda Péter, Kispest polgármestere is nagyon okos tanácsokat tud Karácsonynak adni.
A baloldal vezető politikusai eddig nem tudtak a Városháza tervezett eladásáról, de mostanra kitisztult a tudatuk, és mégis látták korábban a terveket
- Horváth Csaba azt állítja, egy éve látta a Városháza eladásával kapcsolatos terveket.
- Azokat a terveket, amiket minden fővárosi baloldali vezető politikus eddig letagadott.
Tarlós: Karácsony hazugságspirálba került és üzemszerűen hazudik
Nagyon sajnálom Karácsony Gergelyt, hogy ilyen állapotba került a nagy előválasztási kudarc után, ahonnan vagy visszalépett, vagy visszaléptették, de mintha nem tudna kikeveredni ebből a zavart állapotból – kommentálta a Városháza eladásával kapcsolato...
Karácsony képtelen igazat mondani? Pár nap alatt dőlt össze megint a karácsonyi hazudozás
- Hogy Karácsony nem egy egyenes jellem, azt mindenki tudja, aki követi a közéleti pályafutását.
- A Főpolgármester bevett taktikája, hogy miközben áldozatpózba vágja magát, addig hazugságokból hazugságokba menekül, és egészen addig hazudozik, amíg teljesen le nem lepleződik.
- A Városháza tervezett eladása során is napokig terelt, hazudozott, lakájmédiázott. Napokig azt állította, semmilyen terv nem született a Városháza eladásáról, aljas hazugság minden, amit a sajtó állít.
- Mikor végképp tarthatatlanná vált minden hazugság, akkor a Főpolgármester elismerte, mégis született korábban ilyen terv.
- Van még Karácsony szavainak bármilyen súlya? Egy egyszerű választó hogyan tudja megállapítani, hogy bármilyen ügyben Karácsony éppen hazudik-e?
- Valószínűleg sehogy.
- Azt kell feltételeznünk, hogy Karácsony nekifutásból hazudozik mindenről.
Újabb Anonymus-videó: a Városháza eladásáról egyeztet Karácsony beosztottja, a befektető és az ingatlanos
- A felek arról is egyeztetnek, hogy a 4,7 hektáros telekből 3,9 hektárt akarnak eladni.
A Hajdú-Bét csődjében érintett az a Gansperger, aki Anonymus videójának hangfelvételén hallható
- A videóban arról beszél Gansperger Gyula, hogyan szerzett meg egy ingatlant a fővárosi vagyonkezelőtől Berki Zsolt közbenjárásával.
- A Wallis egykori csúcsmenedzsere Bajnai Gordon évtizedes bizalmasa.
- Bajnai egy videóban korábban elmondta, Karácsonyt tartja a legalkalmasabb jelöltnek az ellenzéki miniszterelnök-jelölti választáson.
- Karácsony szerepe a videón csak annyi volt, hogy lelkesen bólogatott, ahogyan Bajnai őt ajánlotta a választók figyelmébe.
Láng Zsolt a Vagyonkezelő vezetőjét kérdezi: ismeri-e Berki Zsoltot?
Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője a napokban kirobbant ingatlanmutyik kapcsán fordult Barts J. Balázshoz.Emlékezetes, az Anonymusként emlegetett álarcos alak vasárnap egy korábban rögzített rejtélyes beszélgetés felvételét juttatta el több...
Az Anonymus-videón elhangzott helyrajzi számot beazonosította a sajtó
- Anonymus megnevezett egy, a Főváros által nemrégiben eladott ingatlant, hogy igazolja azon állításait, a Főváros Vagyonkezelőjéhez Berki Zsolt "intéző" emberként (lobbistaként) bejáratos.
- Berki Zsolt ugyanis a Városháza eladásának ügyében is érintett, de a Főváros vezetése letagadta, hogy tudná, ki az a Berki Zsolt.
- Az interneten elérhető adatok szerint a 232340/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan, és az Anonymus videójában megszólaló férfi által megszerzett telek egy XXII. kerületi, a 2020-as iratok szerint 7400 négyzetméteres, beépítetlen telekre utal.
- Ezt az ingatlant a férfi elmondása szerint Berki Zsolt segített neki megszerezni.
- Az ingatlan vételára bruttó 101 millió volt a Főváros saját honlapja szerint.
- Vagyis elég nehezen védhető, hogy Berki Zsoltot senki sem ismeri a Városházán.
Fővárosi ingatlanseftről szól az új Anonymus-videó, amelyben az álarcos alak nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt
- Anonymus új videójában felteszi a kérdést: nem tudjátok, ki az a Berki Zsolt? Ez egy utalás arra, hogy a napokban kirobbant Városháza-eladási ügy egyik főszereplője Berki Zsolt.
- Róla Gy. Németh Erzsébet, Karácsony egyik, és Kerpel-Fronius Gábor, a Főpolgármester másik helyettese is azt állította, nem tudja, hogy kicsoda.
- Az Anonymus által közreadott hangfelvételen egy férfi a budapesti ingatlanmutyik világába enged bepillantást. Mépedig abba, hogyan és milyen prakatikákkal lehet megszerezni budapesti, köztulajdonban álló ingatlanokat a Fővárostól.