Eddig nem tudtak az eladási tervekről, de most már jó tanácsokkal is ellátják Karácsonyt

Eddig nem tudtak az eladási tervekről, de most már jó tanácsokkal is ellátják Karácsonyt
  • Utólag Gajda Péter, Kispest polgármestere is nagyon okos tanácsokat tud Karácsonynak adni.

Kispest szocialista polgármestere szerint Karácsony Gergelynek el kellene beszélgetnie Barts J. Balázzsal, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójával, aki egy nyilvánosságra került hangfelvételen meglehetősen cinikus módon számolt be a Városháza eladási terveiről, valamint arról, hogy Karácsony Gergely elképzelése a Városháza-park kialakításáról mindössze választási kampányígéret volt, s ha elkészülne a beruházás, rövidesen el is bontanák azt.

"Én polgármesterként biztos megkérdezném a kollégámat, hogy mikor történt a tárgyalás, amennyiben valósak a hangfelvételek, és az a vezető beszél azon, akiről írt a sajtó. Azt is megkérdezném, hogy valóban egy előkészítő anyaghoz készült-e a szóban forgó tervezet, nem pedig a konkrét eladáshoz" – fejtette ki Gajda a Mediaworks Hírcentruma megkeresésére.

Hozzátette: bízik abban, hogy valósak a Karácsonyék által közzétett információk, s csak egy munkaközi anyag előkészítéséről szólnak a főváros honlapján elérhető dokumentumok, amelyeket azonban csak a botrány eszkalálódását követően tettek közzé.

Megjegyzendő, hogy ezek létezéséről Karácsonyék korábban mélyen hallgattak, s gyakorlatilag a teljes tagadástól és a sajtó hibáztatásától jutott el a főváros vezetése a tervek nyilvánossá tételéig. Ennek fényében elég különös, hogy Gajda Péter azt mondta, nem érzett ellentmondást a főváros legutóbbi és a legelső közleménye között, s a kommünikék szerinte koherensek egymással.

Amellett sem lehet elmenni, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának nyilatkozva azt a dodonai állítást tette, hogy "nekem egy ilyen hangfelvétel után minden lehetőség és eshetőség asztalra tehető". A mondat akár úgy is értelmezhető, hogy Karácsony helyettese úgy gondolja, nem igazán mennek rendben a dolgok a Főpolgármesteri Hivatalban. A Magyar Nemzet több alkalommal is kereste telefonon Kisst az állítását tisztázandó, ám eddig nem tudtuk elérni.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-05-19 | 07:55
Kína megtiltja a pénzügyi intézményeknek és a fizetési szolgáltatóknak a kriptovaluta-üzletág használatát

Kína megtiltja a pénzügyi intézményeknek és a fizetési szolgáltatóknak a kriptovaluta-üzletág használatát

  • Elon Musk szórakozása mellett az ázsiai nagyhatalom is szorongatja a digitális pénzt.
  • Az április 14-i 64 895,22 dolláros éves csúcshoz képest mostanra 40%-kal csökkent a Bitcoin értéke.
  • Egyetlen hét alatt a teljes kapitalizáció közel negyede, 700 milliárd dollár tűnt el a kriptopiacról.
Biznisz 2021-05-14 | 13:01
A Pfizer is Hollandiát használja arra, hogy dollármilliárdos nyereségét megkímélje az adózástól

A Pfizer is Hollandiát használja arra, hogy dollármilliárdos nyereségét megkímélje az adózástól

  • Hollandia Európa, de inkább a világ egyik legfontosabb adóparadicsoma.
  • Rendszeresen jelennek meg hírek, hogy nemzetközi nagyvállalatok és techmultik, mint az Apple, a Google, a Microsoft, az Amazon holland cégek közbeiktatásával milliárd dolláros adóelkerülést folytatnak évente.
  • A kifinomultabb megoldások egyszerre használnak ír, luxemburgi és holland cégeket az adóoptimalizáláshoz.
  • Friss kutatások szerint Hollandia a világ top3 adóparadicsomjának egyike.
  • Egy holland hírportál szerint a Pfizer is Hollandiában végez adóoptimalizálást.
Biznisz 2021-05-18 | 12:34
Várakozásokon felül - a magyar gazdaság növekedése az egyik legjobb az Unióban

Várakozásokon felül - a magyar gazdaság növekedése az egyik legjobb az Unióban

  • Az első negyedév még javában a koronavírus-járvánnyal telt, de így is 1,9%-kal nőtt a magyar nemzetgazdaság.
  • Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az első negyedév GDP-adatainak ismeretében jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a gazdaság.
  • Magyarország a sikeres oltási programnak és a hatékony gazdaságpolitikának köszönhetően megkezdte a visszazárkózást, ezzel lépéselőnyhöz jutott az uniós tagállamok között, és a második negyedévben az előzőnél is jelentősebb, két számjegyű növekedésre számíthat - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
  • Gazdasági és banki elemzők is meglepetten nyilatkoztak a gazdasági növekedés mértékéről.
Biznisz 2021-12-14 | 14:02
Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

  • A Mocsárosdűlőről szóló beszélgetésrészlet volt az Anonymus-hanganyagok egyik legfontosabb része.
  • Ebben Barts J. Balázs a befektetőkkel azt veszi sorra, hogy a Mocsárosdűlőn milyen ingatlanfejlesztést tervez a Főváros, ami a helyi polgármesterrel is egyeztetve van, akivel megvan "a deal", és aki az egészet "szeretni fogja".
  • Karácsony az acsarkodó Szabó Tímeával végig hazudozott az ügyben, azt állítva, ők megmentenék a Mocsárosdűlőt a beépítéstől.
  • A dokumentum ismeretében vagy nem tudták, miről hazudoznak, vagy annyira gátlástalanok, hogy tudják ugyan, hogy mi az igazság, de akkor is szemrebbenés nélkül hazudnak.
  • A BENNFENTES megszerzett egy 2020-as hivatalos fővárosi dokumentumot, amelyben egyértelműen, látványterveken is látszik, hogy a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésével számolt a Főváros.
  • Portálunk korábban utánajárt az ingatlanfejlesztés volumenének az építőipari piacon, és a Vagyonkezelő vezetője által megálmodott 334 ezer négyzetméteres beépítés körülbelül 100 milliárd forint haszonnal kecsegtette a baloldal üzletembereit és oligarcháit.
Biznisz 2021-06-30 | 13:53
Továbbra is a farok csóválja: a nagyvállalatok lobbizása tesz keresztbe az EU céljainak

Továbbra is a farok csóválja: a nagyvállalatok lobbizása tesz keresztbe az EU céljainak

  • Csúszik a fenntartható fejlődést és az emberi jogok tiszteletét és a környezetvédelmet kikényszerítő EU-s szabályozás Európában.
  • Az ok prózai: a nagyvállalatok lobbistái minden olyan új jogszabály ellen harcolnak, amely a vállalatokat felelősségre vonná az emberi jogok megsértéséért és a környezetpusztításért.
  • Közben egy ellenlobbi azért dolgozik, hogy az uniós köztisztviselők olyan szakpolitikai lehetőségeket dolgozzanak ki, amelyek pontosan az ellenkező hatást érnék el: új jogi kiváltságokat biztosítanának a nagyvállalatoknak.
  • Ahogy az osztrák munkakamara megjegyezte: "Míg a Bizottság sokáig figyelmen kívül hagyta a munkavállalók kéréseit, hogy hozzanak létre szociális minimumszabályokat az EU számára... addig a befektetők védelmének hiányára vonatkozó panaszok ezzel szemben azonnal arra késztették a Bizottságot, hogy konzultációt indítson a kérdésben."
Biznisz 2021-07-09 | 10:45
Az indiai mutáns ellen fejleszt vakcinát a Pfizer

Az indiai mutáns ellen fejleszt vakcinát a Pfizer

  • Közben azt javasolja a vakcinagyártó, hogy az idősebbek kapjanak 3. adagot is a vakcinából.
Biznisz 2021-12-22 | 10:54
Bige megtagadta a bírság kifizetését, de a bíróság első fokon kötelezte rá

Bige megtagadta a bírság kifizetését, de a bíróság első fokon kötelezte rá

  • Az ítélet nem jogerős, de a bírósági elsőfokú ítéletből jól látszik, a Gazdasági Versenyhivatal 4 éves vizsgálódása megalapozott, Bigéék kartellezhettek a műtrágyapiacon.
Biznisz 2022-12-12 | 14:22
Nesze neked szankciók: 21%-kal nőtt az orosz LNG-import az európai piacokon

Nesze neked szankciók: 21%-kal nőtt az orosz LNG-import az európai piacokon

  • Soha annyi orosz LNG-t nem importált még Németország, mint idén.
  • Jelenleg azonban a német import Belgium importsatisztikája mellett szerepel.
  • A teljes európai LNG-import 13%-a az oroszoktól érkezik, és az arány erőteljesen növekszik. 
  • 2021-ről 2022-re 21%-kal nőtt az orosz eredetű LNG-import.
  • Ebben az évben az európai országok által importált LNG értéke nagyságrendileg 27 milliárd euró tesz ki, ez 12 ezer milliárd forint.