Anonymus megnevezett egy, a Főváros által nemrégiben eladott ingatlant, hogy igazolja azon állításait, a Főváros Vagyonkezelőjéhez Berki Zsolt "intéző" emberként (lobbistaként) bejáratos.
Berki Zsolt ugyanis a Városháza eladásának ügyében is érintett, de a Főváros vezetése letagadta, hogy tudná, ki az a Berki Zsolt.
Az interneten elérhető adatok szerint a 232340/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan, és az Anonymus videójában megszólaló férfi által megszerzett telek egy XXII. kerületi, a 2020-as iratok szerint 7400 négyzetméteres, beépítetlen telekre utal.
Ezt az ingatlant a férfi elmondása szerint Berki Zsolt segített neki megszerezni.
Az ingatlan vételára bruttó 101 millió volt a Főváros saját honlapja szerint.
Vagyis elég nehezen védhető, hogy Berki Zsoltot senki sem ismeri a Városházán.
A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt, és az oltások számától függetlenül május 28-tól megtarthatók a lakodalmak.
Czeglédy Csaba szerepéről a miniszter elmondta, hogy a baloldal vagy teljesen oltásellenes, vagy csak félszívvel támogatja az oltásokat.
A kormány tárgyal a bankokkal, a bankszövetséggel a hitelmoratóriumról.
A paksi bővítés elmaradása két szempontból is tragikus lenne: a rezsiköltség növekedne, és atomenergia nélkül nem valósítható meg a párizsi klímaegyezményben rögzített cél.
Az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról kijelentette: nem tervezik sem a következő évben, sem hosszú távon. Hozzátette: a szervezet vezetője jelenleg egy olyan román jogász, aki több magyarellenes eljárást folytatott le romániai karrierje során.
Az Európai Parlament képviselői, és egyes bizottságok tagjai is értetlenül állnak azelőtt, hogy Ursula von der Leyen titkolózik a Pfizer-vakcinák tárgyalásai és beszerzésének ügyében.
Egyes képviselők szerint a titkolózás, amit a Bizottság elnöke folytat, aláássa az EU hitelét.
Az Európai Számvevőszék auditorai pedig azt mondták a Berliner Morgenposnak, hogy ilyen titkolózás még nem fordult elő.
Ursula von der Leyen és a Bizottság azokat a dokumentumokat sem adja át a számvevőknek, amelyeket kötelező lenne rendelkezésre bocsátaniuk.
A Bizottság elnöke megrovásban részesülhet majd mulasztásai miatt.
Jens Spahnnak nem ez az első nagy botránya a korona-válság alatt.
Férje millió eurókat kasszírozott egy állami maszkbeszállító lobbystájaként.
Másfél milliárd euróért rendelt használhatatlan FFP2-maszkokat, amelyek döntő részét meg kell semmisíteni, de addig is a raktározásuk tízmillió eurókba kerül.
A minisztérium kiszervezte a korona-tesztközpontokat, erre javarészt arab klánok és a német alvilág tette rá a kezét - de a német állam fizetett a fals számlák után.
Ugyanígy a milliárd eurós lélegeztetőgép-beszerzések is a nevéhez köthetők, valamint a vásárláshoz kapcsolódó százmillió eurós "egyéb költségek".
A kórházak csaltak az intenzíves ágyak számával is, kevesebbet jelentettek le, hogy több kárpótlást kapjanak - a német számvevőszék szerint erről Spahn minisztréiuma is tudott.
Most az derült ki, 400 millió euróért vásárolt a koronavírus ellen nem igazoltan hatékony gyógyszert, melynek készletéből eddig alig használtak fel, és hamarosan lejár a készlet szavatossága.