A régi verset némileg módosítva: Párizsba beszökött az ész? Aligha. Ami jelenleg Párizsban folyik, az mindennek mondható, csak észszerűnek nem. A fővárosban és a nagyobb francia városokban is hatalmas tüntetéssorozat zajlik.
Nem is a tömeggel van probléma, hanem a demonstrációk jellege kezd immáron vállalhatatlan szintre süllyedni. Könny és vér folyik a francia utcákon. Csöppet sem megnyugtató, hogy sebesültek, sérültek egyaránt akadnak az elégedetlenkedők és a rendvédelmi szervek tagjai között is, mondhatni egálban a veszteségek. Némi iróniával demokratikus módon zajlik az utcai harc, az adok-kapok vastörvénye fölülírja a normális párbeszéd esélyét.
A francia társadalom egy részének esze ágában sincs a járvány legújabb hullámára vonatkozó új előírásokat betartani. A polgári szabadságjogok sérelmének tekintik a vakcináztatástól kezdve az oltási igazolványon át a különféle tiltó rendeletek tucatjait, amelyek éppen úgy vonatkoznának az éttermekben ebédelőkre, mint például a külföldre utazni szándékozókra.
Mindazonáltal Macron ezúttal bekeményített, nem enged a demonstrálók követeléseinek. Pedig 2018-ban és 2019-ben már okulhatott volna a sárgamellényesek tüntetéseiből, milyen mértékben erodálódik a nimbusza, mennyire népszerűtlenné válik, ha a Párizs közterein öklüket rázókkal nem tud kompromisszumot kötni. Valahogy mégsem fáj a fejem a francia politikus karrierjét illetően.
Innét Budapestről kifejezetten érdekes látni, mint tombol nyugaton a demokrácia.
Ennek egyik minapi bájos hozadéka, hogy a francia elnök bírósághoz fordult, amiért két dél-franciaországi városban is egy plakáton Adolf Hitlerként ábrázolták. Az óriásplakátok megrendelői így tiltakoztak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen – írták meg a legnagyobb francia újságok, a Le Figaro, a Valeurs Actuelles és a Le Parisien című lapok.
Ismét csak a hazai portánkon sepregetve, mi magyarok már a szemöldökünket sem rántjuk fel erre a hírre, hiszen, ha Orbán Viktor minden egyes őt ábrázoló gyalázkodó fotó miatt sajtópert indított volna, másra se lenne ideje, ki se tehetné a lábát a bíróság épületéből.
Meg hát nekünk már néhányszor megmagyarázták, egy közszereplő elleni legocsmányabb utalás, sértés, netán a szánt szándékkal, rosszindulattal terjesztett hazugság sem egyéb, csak a szólásszabadság szent tehene. Ami, rend szerint akkor bőg a legszabadelvűbben, legdemokratikusabban, leghaladóbb módon, ha kormánypárti politikus a céltábla. Minden egyéb, a másik térfélről érkező kritika, a tények pusztán a diktatúra égbekiáltó bűnei.
Ezen az elven Orbánt akármikor bármiféle diktátorhoz lehet hasonlítgatni, címlapon, előnytelenre retusálva Hitler-bajusszal publikálni éppenséggel a magyar ellenállás dicsősége. Bezzeg Macron elnök úr személye sérthetetlen.
Nincs kettős mérce? Nincs, persze, persze.
Megint bebizonyosodik, az önérzetesség luxusát nem mindenki engedheti meg magának. És ezt nevezik szabadságnak, testvériségnek és legfőként egyenlőségnek.
