Egy minapi felmérés szerint a parlamenti küszöb körüli szintre szottyadt a Momentum. De a sztori kicsit régebbi. A tanulságos párhuzamok miatt érdemes visszarévedni.
Kezdetben vala nem az ige, hanem annak tagadása: SZDSZ-nek nevezték. Szabad Demokraták Szövetsége. Pont annyira voltak szabadok, amennyire demokraták. Tehát semennyire. Egyedül a szövetség, mint olyan illet rájuk: amit műveltek két évtizeden át, arra egy erős és jól működő véd- és dacszövetség híján politikai erő aligha lett volna képes.
Összeszokott kompánia volt, kétségtelen. "Tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet" – bölcselkedik a Keresztapában az öreg Corleone. Tanácsát ez a másik szervezet is megfogadta: összebútoroztak a szocialistákkal, hogy röpke négyévnyi harcos antikommunista énjüket sutba hajíthassák az apanázs fejében, amit Magyarországnak hívtak.
A szabad rabláson túl áldatlan tevékenységük kísérő elemeként már akkor is ők szerették volna meghatározni mi a szabadság fokmérője és ki a demokrata. A deresebb üstökű választópolgárok még emlékezhetnek azokra a daliás időkre, amikor Kóka János friss SZDSZ-esként összegründolta az első százmillióját, és egy darabig a budapestiek is emlegetni fogják Demszky Gábort, én ugyan le nem írom, milyen kontextusban, attól prűdebb vagyok.
Aztán feloszlott a Nagy Csapat. Orvosolták, elmúlt a zsebláz.
Egy darabig úgy tűnt, a magyar politikatörténet leggátlástalanabb, leggusztustalanabb formációjának kijáró titulusért senki sem száll többé ringbe. Lám, pár év kellett csupán, megjelent a színen a Momentum nevű képződmény. Amint fölléptek a porondra, döbbenten tapasztaltam magamon, immáron nosztalgiával elegy megengedő kedéllyel gondolok vissza az egykori SZDSZ-re. Ugyanis a Momentum meghirdetett fiatalos lendülete semmi egyébből nem állt, csak a tagadásoról.
Nolimpia, no Liget projekt, no foci EB, no Fudan egyetem, no normalitás.
Pusztán a külföldi érdekek képviseletét teljesítették maradéktalanul, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy Magyarországra is begyűrűzzön a mainstream világ által erőltetett összes őrület. Ám hiába volt a külföldi szálakon irányított tudatos kampány, a profi média hátszéllel együtt a zökkenőmentes finanszírozás, úgy tűnik Fekete-Győr András csak egy halpiacon rendezett megmérettetésen lehet majd a legszebb nyúl.
Annyi bizonyos, ha lesz valaha a legújabb kori magyar belpolitikára kivetített kártékonysági toplista, azon a Momentánnyira zanzásuló kompánia dobogós, az SZDSZ-szel. A bronzéremre hirtelen több hajdani pártalakulat is eszembe jutott, de ha egy mostanit kéne mondanom, akkor a Parizerkirály gittegyletét raknám harmadiknak. Elvégre a Jobbik erkölcsi mércéjét még egy bigott Gyurcsányista kisnyugdíjas is megugorja.
Ehhez képest égbekiáltó, ám nyilvánvaló, a lila párt egy az egyben idegen érdekek mentén összeverbuvált ügynök banda, akiknek korifeusait azért dobták be a magyar közéletbe, hogy a fiatalok körében elhintsék az ocsút. Csak hát a tartótisztek kegyeltjei elszámolták magukat, szó szerint. Cseh nagyasszony érdemeihez képest túl nagyot talált markolni a mézesbödönből. Most pisloghat.
Majd a szőnyeg szélére állva magyarázkodik a megbízóinak.
A Momentum szárnyalása pedig megtört.
Egy-két Fekete-Győr szerű pojácának, a jó kapcsolati tőkével bíró Donáth lánynak marad a vigaszág: lesz Gyurcsány Ferenc mögött megtűrten egy másfajta szárnyalás.
Ékezet nélküli.
