- Amíg Brüsszel megtagadja a szuverenitást az európai emberektől, addig az európai emberek továbbra is szembeszállnak vele.
Giorgia Meloni nem jelent veszélyt az olasz demokráciára - mert az Európai Unió a veszélyes rá, közli a Spiked Online véleménycikkében.
Már azt hittem, vége a populista lázadásnak - írja a Spiked szerzője. Hiszen a neoliberális elit azt mondta, hogy vége. Nagyjából félévente halottnak nyilvánítják a populizmust - látszólag meg vannak győződve arról, hogy egy-egy választási eredmény vagy külső esemény végleg végzett vele.
A Covidnak kellett volna megölnie a populizmust, azzal, hogy emlékezteti az állítólag tudatlan oikokat [háziak] a szakértők fontosságára. Aztán Putyin ukrajnai inváziójának kellett volna megölnie a populizmust, emlékeztetve a "nativista" szavazókat a nemzetközi együttműködés fontosságára és a tekintélyelvű erős emberek ostobaságára - amit ők, a nativisták állítólag imádnak. De ezek a bosszantó szavazók mégis csak folyton a "rossz" kormányokat választják.
Ha a Svéd Demokraták diadala az állítólagosan értelmes Svédországban e hónap elején nem lenne elég szimbolikus, Olaszországban most a jobboldali, bevándorlásellenes Olasz Testvérek lett a legnagyobb párt, előkészítve az utat annak, amit a média lélegzetvisszafojtva a "Mussolini óta leginkább jobboldali kormánynak" nevez.
A minapi választások után Meloni pártja az előrejelzések szerint a szavazatok 26 százalékát fogja megszerezni. Az általa vezetett jobboldali koalíció - Matteo Salvini Ligájával és Silvio Berlusconi Forza Italiájával együtt - a szavazatok 44 százalékának megszerzésével a szenátus és a képviselőház irányítását is átveheti.
A balközép koalíció, amelyet Enrico Letta Demokrata Pártja vezet, messze a második helyen végzett. A Meloni pártjának támogatottsága megdöbbentő volt, és biztosította a párt pozícióját, mint az egyetlen establishment-ellenes választás. A 2018-as választáson az Olasz Testvérek a szavazatok mindössze négy százalékát szerezte meg. Eközben az Öt Csillag Mozgalom (M5S), amely a legutóbbi választáson az első helyen végzett, támogatottsága ezúttal a felére csökkent. És még ez is a vártnál jobb eredmény volt. A Liga - Meloni populista-jobboldali koalíciós partnere, amely a 2018-as választások után kormányt alakított az M5S-szel - néhány éve még a harmincas tartományban mozgott, a minap azonban csak a szavazatok kevesebb mint kilenc százalékát kapta.
Meloni állítólag elképzelhetetlennek tűnő felemelkedését tényleg nem olyan nehéz megérteni. És nem, ennek semmi köze az olasz választók körében újraéledő fasizmushoz.
Az Olasz Testvérek valóban Mussolinihoz nyúl vissza, de ezek a gyökerek elég messzire nyúlnak vissza - egy posztfasiszta párt utódjának utódja, és tudatosan inkább konzervatívnak, mint radikálisnak vallja magát. Meloni a maga részéről az Olasz Testvérek támogatóinak "ostoba nosztalgiáját" kifogásolta, akiket fasiszta tisztelgésen láttak a gyűléseken. Szellemi példaképeiként Roger Scrutont és JRR Tolkient említi. Nem kell rajongani a bevándorlásellenes álláspontjáért és a keresztény-konzervatív identitáspolitikában követett vonaláért - mi a spikednél biztosan nem -, hogy belássuk, hogy itt nem egy újabb menetelésről van szó Róma ellen.
Meloni két dologból profitált. A folyamatos düh a nem demokratikus, EU-párti berendezkedéssel szemben - amely büntető brüsszeli diktátumot kényszerít a nyugtalan olaszokra -, és a korábbi populista felemelkedők szánalmas kudarca, hogy komoly kihívást jelentsenek ezzel a kudarcos status quóval szemben.
Miután a 2018-as populista koalíció széthullott, az Öt Csillag Mozgalom a Demokrata Párt mellé állt. Később csatlakozott a nem megválasztott technokrata Mario Draghi által vezetett "nemzeti egységkormányhoz". Akárcsak a Liga.
Miközben Draghi nekilátott a Brüsszel által az EU Covid gazdaságélénkítő pénzéért cserébe követelt reformok végrehajtásához, az Olasz Testvérek volt az egyetlen nagy párt, amelyik tisztán tartotta a kezét.
Így most Meloni lesz 14 év óta Olaszország első megválasztott miniszterelnöke - ami annak a nem demokratikus diszfunkciónak a bizonyítéka, amelyben Olaszország azóta vergődik, hogy az EU 2011-ben Berlusconi megbuktatását tervezte.
Míg az Öt Csillag Mozgalom és a Liga rövid ideig azzal fenyegetett, hogy megzavarja Brüsszel ketrecét - megpróbáltak és elbuktak egy euroszkeptikus pénzügyminisztert kinevezni, és megpróbáltak és elbuktak egy olyan költségvetést elfogadni, amely enyhén szembeszállt az EU deficit-előírásaival -, Meloni hajlékonyabbnak tűnik, elhatárolódott korábbi euróellenes megjegyzéseitől. Ráadásul a választások előtt a jobboldali koalíció által elfogadott közös programja "az európai integrációs folyamathoz való teljes ragaszkodásra" kötelezi őt, miközben reformokra törekszik.
Amennyiben veszélyt jelent a brüsszeli ortodoxiára, az a bevándorlás - a Földközi-tengeren tengeri blokádot szorgalmazott - és a kulturális kérdések - ellenzi a melegházasságot és az abortuszt, és szidalmazta az "LMBT-lobbit". Úgy tűnik azonban, hogy az EU ezekben a kérdésekben éppoly kevéssé tűri az ellenvéleményt, mint a pénzügypolitikában. A választások előtt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke burkoltan megfenyegette Olaszországot, emlékeztetve, hogy az EU-nak megvannak az "eszközei", hogy megbírkózzon az önfejű tagállamokkal.
Meloni nem az a populista megmentő, akire Olaszország vágyott -véli a lap szerzője. Nem kényeztet, hogy hatalmas harcot kezdjen az eurózónával. Gazdasági kérdésekben, természetesen, nagyrészt a jobbközép európai főáramlat teremtménye.
A vasárnapi választáson a részvételi arány kilenc százalékponttal csökkent a legutóbbi választáshoz képest, ami arra utal, hogy Meloni inkább profitált a többi párt összeomlásából, mintsem hogy az olasz társadalom egészét mozgósította volna.
De a győzelme mindenképpen azt mutatja, hogy a populista szavazók, akik kétségbeesetten próbálnak csapást mérni Brüsszelre és annak római komisszárjaira, nem mentek sehova.
Eközben a Brüsszelből érkező válasz azt mutatja, hogy az EU, miután a 2018-as populista kormányt alárendelésre verte, még intoleránsabbá válik a másként gondolkodókkal szemben. Giorgia Meloni nem jelent veszélyt az olasz demokráciára, de az EU bizonyára igen.
Amíg Brüsszel megtagadja a szuverenitást az európai emberektől, addig az európai emberek továbbra is szembeszállnak vele.
A populista lázadás még nem halt ki. És ez egy jó dolog.
