- Merthogy Oroszország nem dollárban, hanem saját valutában kereskedik a kereskedelmi partnereivel.
- A világ négy legnagyobb fejlődő gazdaságának (Kína, India, Oroszország és Irán) együttes GDP-je nagyobb, mint az Egyesült Államoké.
- Ha a következő három országot (Brazília, Mexikó és Indonézia) is beleszámítjuk ebbe a fejlődő gazdaságú G7-be, akkor a különbség az USA-hoz képest további 4,6 billió dollárral nő.
Az Egyesült Államok minden idők legagresszívabb szankciórendszerét vezette be, hogy megbüntesse Oroszországot Ukrajna lerohanásáért - fogalmaz legújabb írásában James Rickards.
A pénzügyi célpontok első körében olyan nyilvánvaló támadások voltak, mint az orosz bankok és oligarchák amerikai dollárszámláinak befagyasztása.
A második kör emelte a tétet azzal, hogy befagyasztotta magának az orosz központi banknak a dollárszámláit. Erre még nem volt példa, kivéve az olyan szélhámos államok esetében, mint Irán, Észak-Korea és Szíria.
Hirtelen a világ kilencedik legnagyobb gazdaságának és a több mint 2,1 billió dolláros GDP-vel rendelkező harmadik legnagyobb olajtermelő országának központi bankja kizárva találta magát a globális fizetési és bankrendszerekből.
Idővel a szankciók túlmutattak a pénzügyeken és a bankszektoron, és kiterjedtek az orosz export tilalmára, Oroszország biztosítási piacokról való kizárására (az olajszállítások tényleges betiltásának eszközeként), valamint az Oroszországba irányuló kritikus termékek export tilalmára, beleértve a csúcstechnológiai berendezéseket, a félvezetőket és a népszerű fogyasztási cikkeket.
A Shell Oil-tól a McDonalds-ig a nagy amerikai és más nyugati vállalatokra nyomást gyakoroltak, hogy állítsák le oroszországi tevékenységüket, és sokan meg is tették.
Bennünket hagyjanak ki ebből
A világ többi részének nagy része azonban nem volt hajlandó csatlakozni az USA EU/NATO pénzügyi szankciókhoz. Ezt nemrégiben a legjobban a G20-ak pénzügyminisztereinek az indiai Bengaluruban tartott csúcstalálkozója bizonyította.
A pénzügyi szankciókat a legjobb időkben is nehéz bevezetni. Számos nemzet széles körű együttműködésére van szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a szivárgást és a szankciók céljait meghiúsító kibúvókat.
Az Egyesült Államok tudta, hogy számíthat az olyan vazallus államokra, mint Németország, Franciaország, Japán és az Egyesült Királyság, hogy a szankciók bevezetésében együtt járnak el. A G20-ak pénzügyminiszteri konferenciája tökéletes helyszín volt az együttműködés megszilárdítására és az olyan fontos országok, mint Brazília, India, Kína és Szaúd-Arábia konszenzusának megszerzésére.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is részt vett a G20-ak rendezvényén, és keményen szorgalmazta, hogy a résztvevők egységesen lépjenek fel Oroszországgal szemben. Nem járt azonban sikerrel.
Az olyan kulcsfontosságú gazdasági szereplők, mint Kína és India, nem voltak hajlandóak támogatni a javasolt zárónyilatkozatot.
A G20-ak története során mindössze másodszor fordult elő, hogy a résztvevők konszenzusát tükröző záróközleményt nem tudtak kiadni. Merthogy konszenzus nem született.
A számokban rejlő erő
Lehet, hogy az Egyesült Államok a világ legnagyobb gazdasága (25 billió dollár), de a globális GDP százalékában mért részesedése egyre csökken, miközben a nagy fejlődő gazdaságok, köztük India, Brazília, Kína és Indonézia folyamatosan feljebb lépnek a ranglétrán.
A világ négy legnagyobb fejlődő gazdaságának (Kína, India, Oroszország és Irán) együttes GDP-je nagyobb, mint az Egyesült Államoké.
Ha a következő három országot (Brazília, Mexikó és Indonézia) is beleszámítjuk ebbe a fejlődő gazdaságú G7-be, akkor a különbség az USA-hoz képest további 4,6 billió dollárral nő.
Ezek együttesen túl nagyok ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket.
És ez nem csak a méretről szól.
Ugyanezek a fejlődő gazdaságok és még néhány másik befolyásolhatják a kulcsfontosságú nyersanyagok, például a kőolaj, a földgáz, a szójabab és a feldolgozott termékek, köztük az autók és a kommunikációs technológia világpiaci árait. Ezért kritikus jelentőségű lenne ezeknek a gazdaságoknak a részvétele az Egyesült Államok által vezetett, Oroszország elleni pénzügyi szankciókban.
Ha ezek a fejlődő gazdaságok nem vesznek részt, akkor túl sok kereskedelmi partnere marad Oroszországnak ahhoz, hogy a szankciók valaha is hatékonyak legyenek. És ezek a nemzetek nem vesznek részt.
Sajnálom USA, az üzlet az üzlet
A tény az, hogy a világ sokkal jobban széttöredezett, mint azt az USA előre látta. Nem arról van szó, hogy ezek az országok feltétlenül támogatják Oroszország invázióját. Csak nem akarják, hogy az amerikai szankciók megzavarják az Oroszországgal való kereskedelmi kapcsolataikat, amelyektől függnek. Nem hajlandóak kárt okozni a gazdaságuknak egy olyan dolog miatt, ami nem érinti őket, sok esetben a világ másik felén.
Nézzük meg Indiát és Kínát. Ők a legnagyobb vásárlói annak az olajnak, amelyet Oroszország egyébként Európának adna el. Kína maga is autókat, félvezetőket és gépeket ad el Oroszországnak. Eközben Törökország jelentősen bővítette Oroszországba irányuló exportját, míg Irán fegyvereket ad el Oroszországnak, többek között "kamikaze" drónokat, amelyek lassított mozgású cirkálórakétaként viselkednek, és képesek a célpontok felett elidőzni.
Az Egyesült Államok által vezetett szankciós eljárás eredendő hibáitól és korlátaitól eltekintve, a nagy fejlődő gazdaságok együttműködésének hiánya súlyosan gyengíti a szankciók hatását.
A szankciók bumerángja
És ami fontos, minél többet kereskednek ezek a semleges gazdaságok Oroszországgal, annál kevésbé lesz szükségük az amerikai dollárra, mint fizetőeszközre.
Az amerikai szankciók tehát nem csak kudarcot vallanak, hanem hozzájárulnak a dollárnak mint a világ vezető fizetőeszközének hosszú távú hanyatlásához.
Ez egy jó példa arra, amire egy évvel ezelőtt, nem sokkal az orosz invázió után figyelmeztettem. A szankciók nemcsak hogy kudarcot vallottak (az orosz növekedés jóval meghaladta a várakozásokat, és az orosz rubel erősebb, mint a háború kezdete előtt), hanem az USA-ra és partnereire is visszaütöttek.
Károkat okoznak a nyugati gazdaságoknak, és megtörték a 2008-as globális pénzügyi válság óta eltelt tizenöt év alatt gondosan felépített multilaterális intézményeket. Mire készül tehát az USA a következő lépéssel? Megduplázza a kudarcot.
Hol vannak a felnőttek?
Az eszkaláció veszélyes mintáját követve az USA másodlagos bojkottot fontolgat. Ez az az eset, amikor a szankciók célpontja nem maga az ellenség, hanem az a szereplő, aki az ellenséggel üzletel olyan módon, amit az USA nem helyesel. Az egyik legjelentősebb másodlagos bojkott célpontja Kína.
Kína azt fontolgatja, hogy katonai segítséget nyújt Oroszországnak, beleértve a harctéren rendkívül hatékonynak bizonyult drónokat is.
Az USA figyelmeztette Kínát, hogy ha ilyen segítséget nyújt Oroszországnak, akkor "komoly következményekkel" kell szembenéznie, és hogy az USA "valódi költségeket" ró Kínára.
Nem világos, hogy a Kínával szembeni amerikai szankciók mennyire lennének hatékonyak, figyelembe véve, hogy Oroszország és Kína az elmúlt években szorosan együttműködött, és hogy Kína amúgy is aktívan leválasztja gazdaságát az amerikai gazdaságról (és fordítva).
Valószínűbb, hogy a Kínával szemben bevezetett másodlagos szankciók egyszerűen csak közelebb hozzák egymáshoz Oroszországot és Kínát, és még inkább marginalizálják az Egyesült Államokat. Mindannyian tudjuk, hogy a katonai fronton történő eszkaláció rendkívül veszélyes, és akár nukleáris háborút is kiprovokálhat.
De a pénzügyi és gazdasági fronton való eszkaláció ugyanilyen veszélyes, és hozzájárulhat egy globális recesszióhoz. Úgy tűnik, az amerikai döntéshozók túl ostobák és túl rövidlátóak ahhoz, hogy bármelyik kilátást figyelembe vegyék.
Hol vannak a felnőttek?
