- A Newsweek hasábjain megjelenő elemzés szerint Orbán Viktor ritka kivétel a nyugati vezetők között, mert hajlandó alázattal felismerni a világ sokrétű összetettségét.
Egyre nehezebb olyan politikai vezetőket találni, akik alázatosan felismerik a világ sokrétű összetettségét. Az önhittség sokkal inkább mindennaposnak tűnik, különösen a mai nyugati vezetők körében, akik úgy tűnik, elkerülik az óvatos, hosszú távú stratégiai gondolkodást. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ritka kivételnek tűnik - fogalmaz véleménycikkében a Newsweek szerzője, Mario Fantini.
Tizenöt másik amerikai és európai újságíróval és kiadóval együtt nemrégiben két órát beszélgethettem a széles körben becsmérelt miniszterelnökkel. A miniszterelnöki székházként szolgáló egykori karmelita kolostor gyéren berendezett, de elegáns szobájában Orbán számos vitás kérdésben kifejtette nézeteit.
Az energikus miniszterelnök könnyedén, humorral és őszintén beszélt. Hevesen jegyzeteltem, ahogy rögtönzött beszédet mondott, és - mivel ez volt az első találkozóm vele - lenyűgözött az a képessége, hogy gyorsan elemzi az eseményeket különböző nézőpontokból, és könnyedén vált át a kézzelfogható politikáról a filozófiai absztrakcióra.
Káprázatos volt - és gyorsan eszembe jutott valami, amit egy barátom mondott a találkozó előtt: "Ha ez az első találkozásod Orbánnal, akkor nagy meglepetésben lesz részed."
Meglepődtem, mert Orbán egészen másnak mutatkozott, mint amilyennek a mainstream média és a nemzetközi közösség állítja. Világosan, magabiztosan és kreatívan beszélt napjaink legmegoldhatatlanabb geopolitikai problémáiról.
És ami átjött, az a politikai stratégia kifinomult megközelítése volt - a józan ész olyan forrásaival, amelyek manapság ritkák a vezetők között. Ron DeSantis floridai kormányzó hasonlóan veszélyeztetett faj.
Orbán Viktor őszinte vitája az ukrajnai háborúról például az orosz viselkedés, motivációk és taktikák mély, árnyalt és történelmileg megalapozott ismeretét tükrözte. Megjegyezte, hogy a Nyugat általi elszigeteltség nem feltétlenül nemkívánatos az oroszok számára, és hogy Moszkva hosszú távon gondolkodik minden sürgető geopolitikai kérdésben. Ez olyasvalami, amit a Nyugat a jelek szerint nehezen tesz meg mind Oroszországgal, mind az iszlám világgal való kapcsolata során - olyan civilizációkkal, amelyek évezredekben gondolkodnak, nem pedig hónapokban vagy akár csak években.
Ehhez képest sok nyugati vezető stratégiai neofitának tűnik. Annyira ragaszkodnak az előre eltervezett taktikákhoz vagy rövid távú megközelítésekhez, hogy veszélyes, előre kijelölt útra zárták magukat. Orbán szerint a Nyugat most úgy tűnik, hogy ezen az úton száguld, anélkül, hogy a változó körülmények ellenére képes lenne módosítani az irányt. A Nyugat nem "fürge", hogy az üzleti iskolák által kedvelt kifejezést használjam.
A háború - mondta Orbán - "új realitásokat teremt", amelyekkel a jó vezetőknek meg kell küzdeniük. Ha azonban egy vezető eltekint a stratégiai keretektől, és ehelyett csupán azt állítja, hogy például a "történelem jó oldalán áll", akkor annak engedett, amit Daniel Bell "az ideológia csapdájának" nevezett. Ezért van szükség "versengő értelmezésekre" - mondta Orbán Viktor. (Itt, gondoltam akkor, ez egy mesterkurzus a reálpolitikából.)
Orbán megjegyzései arra emlékeztettek, amit Henry Kissinger mondott egy 2012-es interjúban: "Az amerikai tendencia az, hogy megvárja, amíg egy probléma felmerül, és aztán elárasztja erőforrásokkal vagy néhány pragmatikus válasszal. De amire szükséged van, az a döntések [kiemelés tőlem] kerete, amelyek segítenek megérteni, hogy hová akarsz eljutni".
Sajnos a Nyugat ma nem igazán tudja, hová akar tartani az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és hagyja magát óhatatlanul belerángatni valamibe, ami sokkal veszélyesebbnek bizonyulhat, mint amire számított. "Ha nem szabsz határokat egy konfliktusban" - mondta Orbán - "akkor belerángatnak".
Más megjegyzésekben - amelyek nem alkalmasak "szenzációs megjegyzésekre" - Orbán Viktor hangsúlyozta a politikai stratégia megtalálásának, valamint olyan szövetségek kiépítésének és kialakításának fontosságát, amelyek "a legmagasabb fokú szuverenitást biztosítják [Magyarország számára]" - mondta.
Ez a szövetségépítés különösen fontos, mivel Magyarország továbbra is feketelistán van az Európai Unió részéről - legutóbb az Erasmus-ösztöndíjprogramból való kizárással -, és az akadémiai intézmények is elkerülik, mivel a magyar tudósokat egyre gyakrabban nem hívják meg vagy zárják ki a nagyobb konferenciákról.
A Magyarország és az EU közötti ellenségeskedés a "kulturális koordinációs rendszereink" alapvető különbségeiből ered, ahogy Orbán Viktor fogalmazott - olyan különbségekből, amelyek az emberről, a társadalomról és a világról alkotott eltérő nézeteikben gyökereznek. Ez a politika számos területére - bevándorlás, házasság, család - hatással van, és szűk érdekcsoportok nagy nyomást gyakorolnak a közép-európai ország hagyományosabb nézeteinek megváltoztatására. "Minden, ami rossz volt az elmúlt 30 évben, most Brüsszelben testesül meg" - jegyezte meg.
Ilyen erős ellenszélben az egyetlen út a határokon átnyúló szövetségek kialakítása. Giorgia Meloni tavaly szeptember 25-i győzelme Olaszország új miniszterelnökévé - mondta Orbán Viktor - ezért "nagy fordulat" volt. Meloni megmutatta, hogy mit lehet elérni nemzeti szintű összefogással - és kormánya kezdetben reményt adott a nemzetközi erőfeszítéseknek, hogy egy "versenyképes konzervatív jobboldal" épüljön ki - mondta Orbán. De az orosz-ukrán háború miatti elhúzódó feszültségek miatt az ilyen erőfeszítések lelassultak - mondta elmerengve -, megosztva az egyébként természetes szövetségeseket a jobboldalon. Minden kialakulóban lévő "szövetségi rendszert szétzúzta a háború".
A miniszterelnök meglehetősen őszintén beszélt a vallásról is. Elismerte a kereszténység világszerte tapasztalható morzsolódását, egy olyan jelenséget, amelynek szerinte politikai és személyes okai egyaránt vannak. De "a kereszténységet nem lehet a politikával megújítani". Újjáéledése csak személyes átalakulással - az ember belső életének megújulásával - történhet meg.
Valójában eléggé világosan fogalmazott arról, hogy minden cselekvésnek - politikai és egyéb - a lelkiekben kell gyökereznie. "Nem hiszek a konzervatív politikai értékekben hit nélkül". Saját mély és szilárd keresztény hite - az ő esetében a kálvinista - erős. És bölcsen elmondta a csoportnak, hogy a megpróbáltatásokkal és politikai támadásokkal szemben bátornak kell lenni, és "meg kell acélozni a lelket". Ilyen személyes bátorság nélkül az ember elkerülhetetlenül összeomlik az agresszív ellenzékkel szemben. "Ha nem vagy meggyőződve az értékeidről és azok érvényességéről, ne kezdj ellenforradalomba [olyanba], mint amilyenben én is részt veszek". Ha valaki nem áll készen egy ilyen küzdelemre, akkor nem fogja túlélni.
Ez jó tanács minden konzervatívnak - és időszerű emlékeztető, hogy korunk politikai küzdelmei bátorságot, szilárdságot és áldozatvállalást igényelnek. Mindennél nagyobb szükség van azonban a nagystratégia racionális elemzésére, amelynek Orbán Viktor, úgy tűnik, mestere.
Egy olyan akadémikus beállítottságú ember számára, mint amilyen én vagyok, különösen izgalmas volt hallgatni Orbánt, amint részletesen beszél a politikának erről az intellektuális dimenziójáról, amit ő különösen élvez.
Hozzászólásaiból kiderült, hogy mennyire élvezi az összetett információk feldolgozásának és a körültekintő hatalomgyakorlás kihívását - ami a gyengébb politikusoknál túl gyakran hiányzik.
Nem csoda, hogy Brüsszelben és Washingtonban számtalan brüsszeli és washingtoni funkcionárius célkeresztjében van Orbán Viktor és konzervatív kormánya: nem tudnak elviselni egy ilyen nyers politikai tehetséget.
Eközben nekünk, többieknek is van mit tanulnunk Európa leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnökétől. Ne higgyenek a mainstream média negatív híresztelésének.
