A 86-os számú főúton 2021. október 12-én 9 óra 5 perckor vonták intézkedés alá a francia honosságú tehergépkocsi ugyancsak francia vezetőjét.
Raktérben 16 - magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
21 éves sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.
Merthogy Oroszország nem dollárban, hanem saját valutában kereskedik a kereskedelmi partnereivel.
A világ négy legnagyobb fejlődő gazdaságának (Kína, India, Oroszország és Irán) együttes GDP-je nagyobb, mint az Egyesült Államoké.
Ha a következő három országot (Brazília, Mexikó és Indonézia) is beleszámítjuk ebbe a fejlődő gazdaságú G7-be, akkor a különbség az USA-hoz képest további 4,6 billió dollárral nő.
A csodafegyvernek kikiáltott előválasztás besült, mert újra felszínre hozta a magyar baloldal évtizedes strukturális és humán-erőforrás gondjait.
Az a börleszk, amit egy héten át játszott Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, az a baloldal nagyon mély válságának tünete.
Végeredményben az történt, hogy az egyik, már megbukott, az előválasztást személyes okok miatt végig propagáló baloldali jelölt egy önmagát jobbközép-politikusnak tartó városvezetőt tol maga előtt.
Vagyis a baloldal egyik - a zöld, újbal, civil - része egy importjelölttel vág neki az előválasztás második fordulójának, és ez egyértelmű kudarc.
De kudarc abban az értelemben is, hogy az előválasztás a sokat hangoztatott demokratikus jelleg megcsúfolásává vált: a második lépett vissza a harmadik helyezett javára, felülírva ezzel a választói akaratot.
A kudarc óriási tektonikus mozgásokat indított be a baloldalon belül, mert ahelyett, hogy a baloldali kormányellenesek egyesültek volna, kettészakadt az ellenzék a Márki-Zay vs. Dobrev törésvonal mentén.
A rendezés lehetőségének ablaka bezárult - írja az Asia Times portálon az egykori amerikai kongresszusi alkalmazott és geopolitikai szakértő, Brandon J Weichert.
Ennek a háborúnak a kimenetele, Ukrajna és a NATO-támogatók veresége teljesen elkerülhető lett volna.
Érezve a Nyugat gyengeségét - és azt, hogy szánalmasan túlterheltek - az oroszok minden eszközt be fognak vetni Ukrajna megtörésére és leigázására.
A vég kezdete valószínűleg éppen most történik Bahmutban - fogalmaz a szerző.