Minden liberálisnak üzen Majdány – így, és ezeket babusgatva akarjátok Európát tönkretenni.
Elöljáróban egy kis földrajzóra. Vagy ha tetszik: határon túli magyar geográfia-pótóra. Muszáj egy kis gyorstalpaló, mert a szabadelvű ködlovagoknak a költő szavával élve pusztán "térkép e táj". (Tegyük hozzá: vaktérkép.)
Magyarmajdány, vagy miként az egyszerű dolgokat kedvelő Délvidéken nevezik – Majdány – egy Törökkanizsa községhez tartozó, tehát bánáti, Tiszán-túli kicsiny település Szerbiában, azaz a Vajdaságban. Ott van a szerb-magyar-román hármashatár csücskében. Az Isten háta mögött, jó fél lépéssel.
Közigazgatásilag hozzá tartozik a szomszédos csöppnyi falucska, Rábé is. Mindkét település öt-hat éve – ha nem is a világatlaszra – szűkebb pátriánk térképére mindenképpen fölkerült, s hogy mindennek legkevésbé az ott élő magyarok örülnek, annak bizony oka van. Nem is kevés. Hetente nagyjából két-három ezer oka is akad az ottaniaknak, amiért elátkozzák a közismertségüket, lévén nagyjából ennyi idegen betolakodóval kell megosztozniuk a korábban békés falvaikban: Rábén csak úgy, mint Majdányon. Utóbbiban immáron jó ha száz őslakos maradt… Zömmel magyarok, akiknek öt-hat éve folyamatosan, ezerszám zúdul a nyakukra a kéretlen jövevények hada.
Majdány egyetlen valamirevaló utcáján most félig vagy teljes egészen bedrogozott néger suhancok őgyelegnek, mellettük pedig az alkoholtilalomra fittyet hányó afgán meg bizonytalan eredetű fiatal muszlim férfiak napi rendszerességgel szítják az erőszakot.
Mit tehetnek a helyiek? Pakolnak, elköltöznek. Otthagyják a sokgenerációs családi ingatlanokat, ahová az imént említett jövevények azonnal beköltöznek, majd gátlás nélkül pillanatok alatt lelakják, feltüzelik, lerombolják a magyar lakosság házait.
A BENNFENTES portálon látható fotókat ma, október 25-én tette közzé egy ottani lakos, Éva asszony. Nem írt hozzá sokat, még ennyit sem, mint amit én most kommentár gyanánt ide szerkesztettem. "Ma Majdányon a szomszéd házban a migránsok által okozott károk" – mindössze ennyi a majdányi asszony közlése. Írásjel, pont helyett legvégül pedig egy szomorú piktogram. Gondolom, könnycsepp gyanánt.
Aki pedig továbbra is a toleranciáról, a humanitásról és a rózsaszínű kiskátéból mantrázza az apácabódító süket szövegeket, legyen kedves, legyen bátor és ajánlja fel a saját otthonát "Európa reménységeinek". De legalább menjen, utazzon oda Majdányra, Rábéra és magyarázza meg az ottaniaknak, miért nagyszerű dolog a bevándorlás, miért nagyszerű, ha színesedik a világ, mennyit nyer az illegális bevándorlókkal mindenki.
Ha akad majd ilyen szabadelvű polgártárs, és lesz mersze helyiek a szemébe nézni, tudom bizonyosan, lángoló arccal, rükvercben fog kifarolni azokból a reménytelenségbe taszított falvakból.
