#vakcina

Botrány 2021-11-11 | 12:23

Hónapokig hazudozott az ellenzék az orosz vakcináról, erre kiderült, hogy az az egyik legjobb

  • Az ellenzék 2020-ban és 2021 elején azt állította, a Szputnyik-V vakcina "emberkísérlet", és ha azt valaki beadatja, akkor lebénul a karja.
  • Azzal a természetességgel hazudoztak, ahogyan mindenről szoktak. De ez a hazudozás azért volt végtelenül aljas, mert emberéleteket veszélyeztetett.
  • Vagyis az ellenzék akkor is inkább a hazudozó hergelés eszközéhez nyúlt, ha életveszélyben voltak a magyarok.
  • Az orosz egészségügyi miniszter most elárulta, hogy a magyar fél kiemelkedő hatékonyságról árulkodó adatokat küldött Oroszországba a Szputnyik-V vakcináról.
  • A miniszter elmondta, hogy a több mint egymillió orosz vakcinával oltott magyar között most sem haladja meg a 3-4 százalékot a fertőzöttek aránya, és mindössze 0,4 százalékuk lett súlyosabban beteg.
  • És a halálesetek is extrémen ritkák, mondta az orosz tárcavezető.
Bel 2021-09-06 | 10:57
Bel 2021-08-14 | 17:28
Bel 2021-08-11 | 11:42
Biznisz 2021-08-10 | 13:11
Bel 2021-07-14 | 11:54

Megint komoly maflásba szaladt bele az oltásellenes baloldal: a Semmelweis Egyetem megmérte a vakcinák hatásosságát, és mind alkalmas és hatékony

  • A Semmelweis Egyetem 1195 vérvételt végzett el a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye.
  • A vizsgálat eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88%-a az egyetem mérésében pozitívnak mutatkozott, azaz van kimutatható és elegendő szintű vírus ellenes ellenanyaga.
  • Talán Karácsonynak nem kellene szociológus diplomával epidemológiai szakértőt játszani, ha már a dugókkal sem tud megbírkózni.
  • Különösen úgy nem, hogy a 3. hullámot letörük, és az utóbbi hetekben csak oltatlan áldozatai voltak a koronavírusnak.
  • Ha a kínai hatástalan lenne, ez nem sikerülhetett volna.
Botrány 2021-07-12 | 11:51

Karácsony folytatja uszítását a kínai vakcina ellen

  • Az ember, aki egy közlekedési dugóval sem bír el, azt állítja, a "gonosz" kormány ráerőszakolta a kínai oltást a 60 évnél idősebb emberekre.
  • Hazudik, ahogy szokott: Magyarországon a koronavírus elleni vakcina felvétele önkéntes, mindenki szabadon dönthet, beoltatja-e magát.
  • Hazudik azért is, mert ha a kínai vakcina nem lenne hatásos, akkor a 3. hullámot nem sikerült volna letörni.
  • És hazudik azért is, mert az utóbbi hetekben kizárólag oltatlanok haltak meg koronavírus-fertőzésben.
Bel 2021-06-05 | 17:20

A kormánypártiak 86, és az ellenzékiek 59 százaléka is helyesli a Szputnyik V oltóanyag beszerzését

  • Az Alapjogokért Központ arra volt kíváncsi, mi az emberek véleménye az orosz vakcina beszerzéséről.
  • Rákérdeztek arra is, a magyarok elégedettek-e a hazai járványkezeléssel.
  • A teljes felnőtt népességet reprezentáló kutatás szerint a magyarok 54%-a elégedett a járványellenes intézkedésekkel.
Kül 2021-06-05 | 09:40

Szabad oltásturizmust jelentett be Putyin Oroszországba

  • Eddig is ez volt a gyakorlat, de júliustól ezt legalizálják.
  • Aki Oroszországba megy oltásért, ezentúl teljesen legálisan veheti fel a Szputnyik-V vakcinát, térítés ellenében.
Kül 2021-06-04 | 13:06
Bel 2021-05-20 | 09:52

4 829 595 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 814 805 fő már a második adag vakcinát is megkapták

  • Kórházban 1836 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 212-en vannak lélegeztetőgépen. Elhunyt 51, többségében idős, krónikus beteg.
  • A regisztráltak száma meghaladja az 5,1 milliót és 87 százalékuk már túl van az oltáson, ezzel Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán.
  • A magyar lakosság 49,4 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 32,6 százalékos átlaggal.
  • Az online időpontfoglalóban a Sinopharm mellett - a készlet erejéig - Pfizer-, Szputnyik és AstraZeneca-oltások foglalhatók, és már nem kell sms-értesítésre várni a Pfizer foglalásához sem.
  • A háziorvosok Sinopharm-, Janssen- és Moderna-vakcinákkal oltanak.
Kül 2021-05-19 | 16:29

A vakcinaszabadalmak feloldásáról vitatkoztak az EP-ben - a Bizottság képviselője amellett kardoskodott, oldják fel a szabadalmakat - ha az EU valóban ezt akarja, akkor miért rendelt be 16 ezer 600 milliárd forintért Pfizert?

  • Az Egyesült Államok elnöki hivatala már korábban bejelentette, a Fehér Háznak azt javasolja, a koronavírus-vészhelyzet miatt ideigelenesen kezdeményezzék a szabadalmak feloldását a WTO-nál (Kereskedelmi Világszervezet).
  • A mai vitán az Európai Bizottság emberközpontú gazdaságért felelős biztosa is emellett érvelt.
  • A szabadalmak feloldását ellenzik a gyógyszergyártók és Németország is.
  • Ha az Erópai Unió mégis arra az álláspontra jut, hogy a szabadalmak feloldására tesz javaslatot, akkor adódik a kérdés: miért kötött le 1,8 millliárd (900 millió + 900 millió opcionálisan) Pfizer oltóanyagot a 2022-es, 2023-as évre dózisonként 23,2 eurós áron?
  • A 900 + 900 millió Pfizer-vakcina ára összesen 20 milliárd 880 millió + opcionálisan 20 milliárd 880 millió euró, azaz összesen 16 ezer 600 milliárd forint.
Bel 2021-05-18 | 09:10

4 millió 715 ezer a beoltottak száma, keddre 382 új fertőzöttet azonosítottak, és elhunyt 64 beteg

  • A széleskörű oltási programnak köszönhetően továbbra is leszálló-ágban van a harmadik hullám.
  • 4 millió 715 ezren az elsőt, 2 749 235 fő pedig már a második oltását is megkapta.
  • Már több mint 5 millió 76 ezren regisztráltak oltásra és 84%-uk meg is kapta azt
  • 2197 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 251-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-05-17 | 19:00

A május 16-i adatok szerint Magyarország a sokáig éllovas USA-t is megelőzte első körös átoltottságban

  • Málta és az Egyesült Királyság előzi Magyarországot csak Európában.
  • Máltán 420 ezren élnek, az Egyesült Királyság pedig nem része az EU-nak, önálló vakcinaszerződésekkel vásárolt vakcinákat.
Bel 2021-05-17 | 11:40

Továbbra is rendben folyik a 16-18 évesek oltása idehaza

  • Miközben Nyugat-Európában még most kezdték oltani az 55-65 éveseket, de továbbra is előnyt élveznek a 65 felettiek és a betegek, Magyarországon már múlt hét óta a regisztrált 16-18 éveseket is oltják.
  • Ezt Magyarország úgy érhette el, hogy keleti oltóanyagokat is beszerzett, 4 millió kínait, és 2 millió oroszt.
  • Továbbra is lehet regisztrálni vakcináért, aki megteszi, azt még akár azon a napon beoltják.
Bel 2021-05-17 | 09:20

Egyre több beadott oltás, egyre kevesebb fertőzött és halott

  • Most már igazán szembetűnő, hogy igazán csak a széleskörű oltás képes visszaszorítani a koronavírus-járványt.
  • Hétfőre 426 az új fertőzöttet azonosítottak, és 38 beteg hunyt el.
  • Közben az első oltást megkapottak száma 4 millió 639 ezerre nőtt.
  • 2.727.165 fő már a második oltását is megkapta.
  • Már több mint 5 millióan regisztráltak oltásra és 81%-uk meg is kapta azt.
  • Ma is folytatódik a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon.
  • Korlátozott mennyiségben lehet még foglalni Szputnyik és AstraZeneca oltásokat az időpontfoglalóban, és keddig még Pfizert is annak, akik SMS-t kapott.
  • A Sinopharm-oltásokat továbbra is folyamatosan hirdetik a kórházak köszönhetően a hazánkba érkezett bőséges szállítmányoknak.
  • A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást.
Bel 2021-05-16 | 14:30

A vasárnap érkezett 1,2 millió kínai vakcina jelentőset dobott az elérhető oltóanyag mennyiségén

  • Szijjártó Péter vasárnap jelentette be, hogy újabb adag kínai oltóanyag érkezett Magyarországra, összesen 1,2 millió dózis.
  • Ezzel már 4,5 millió adagot leszállítottak a kínaiak a megrendelt 5 millióból.
  • Összesen eddig 7,3 millió oltást adtak be Magyarországon, 4,6 millió első köröst, 2,7 millióan pedig már a másodikat is megkapták.
  • A járványadatok azt mutatják, az Európa-bajnok magyar oltási program letörte a járványt.
  • Müller Cecília pénteken az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "most már egyértelműen túl vagyunk a koronavírus-járvány harmadik hullámán".
  • Sehol Európában nincs az mint Magyarországon, hogy annyira szabad a vakcinaválasztás, mintha csak a plázába mennénk vásárolgatni.
  • Gyakorlatilag bármely vakcina elérhető napokon belül.
Bel 2021-05-14 | 19:00

Újabb hazugságot gyűrt maga alá az igazság: az Átlátszó statisztikai adatokkal bizonyította be, nem halt meg 30 ezer magyar a koronavírus-járványban

  • A baloldal örömmámorban úszott tavasszal a halálozási adatok láttán: folyamatosan azt harsogták, tízezrek pusztultak bele a koronavírus-járványba a kormány elhibázott védekezése miatt. Az ellenzéki képviselők gyilkosozták a kormány tagjait.
  • A 25.000-es számnál közös gyertyagyújtással emlékeztek a Kossuth téren, Jakabtól Gyurcsányig.
  • A baloldali ellenzék minden emberi méltóságon túllépve, a gyászolók érzelmeit otrombán felhasználva sokkolta a méltatlan halálpornóval az országot. Hű segéderő volt ebben a törekvésükben az ellenzéket kritika nélkül kiszolgáló liberális propagandamédia.
  • Eközben szintén közös oltásellenességükkel bizalmatlanságot szítottak az emberekben a keleti vakcinákkal szemben. Ennek következtében sokan elutasították a kínai és az orosz oltást is. Többen közülük belehaltak abba, hogy elhitték a baloldal oltásellenes szólamait, köztük a DK politikusai.
  • Az ellenzéki Átlátszó cáfolja a baloldal sokkloló halálkampányát: a többlethalálozás vizsgálatakor összehasonlította az elmúlt 5 év halálozási statisztikáit és a 2021-es év I. negyedévének halálozási statisztikáival.
  • Cikkükben kimutatják: a számok alapján 2021 első negyedévében 5.424-gyel többen haltak meg a 2015–2019-es évek első negyedévének átlagához képest, 8.335-tel többen pedig 2020 első negyedévéhez képest.
  • Mivel 2021 első negyedévében a regisztrált koronavírusos áldozatok száma ennél több volt (egészen pontosan: 11.738), így kijelenthető, hogy a nyilvántartásban szereplő COVID-halottak száma valóban magasabb, mint ahány honfitársunknak ténylegesen a vírus okozhatta a halálát.
Biznisz 2021-05-14 | 13:01

A Pfizer is Hollandiát használja arra, hogy dollármilliárdos nyereségét megkímélje az adózástól

  • Hollandia Európa, de inkább a világ egyik legfontosabb adóparadicsoma.
  • Rendszeresen jelennek meg hírek, hogy nemzetközi nagyvállalatok és techmultik, mint az Apple, a Google, a Microsoft, az Amazon holland cégek közbeiktatásával milliárd dolláros adóelkerülést folytatnak évente.
  • A kifinomultabb megoldások egyszerre használnak ír, luxemburgi és holland cégeket az adóoptimalizáláshoz.
  • Friss kutatások szerint Hollandia a világ top3 adóparadicsomjának egyike.
  • Egy holland hírportál szerint a Pfizer is Hollandiában végez adóoptimalizálást.
Bel 2021-05-14 | 07:59

Orbán: egy-két hónappal járunk a nyugati országok előtt, a baloldal csúfosan leszerepelt, nem segítettek, csak ártottak

  • Szép eredménynek mondható, hogy az Európai Unióban átoltottság tekintetében Magyarország az első helyen áll, de nem szabad elfelejteni, hogy emberéletekről van szó.
  • A kormányfő hozzátette, hogy Karikó Katalinnal való csütörtöki találkozóján a professzor elmondta neki, hogy az általuk kifejlesztett módszerrel egy mutáns megjelenése esetén gyorsan tudnak választ adni.
  • A miniszterelnök a baloldallal kapcsolatban azt mondta, hogy a járványhelyzetben csúfosan leszerepeltek, nem segítettek, csak ártottak.
  • Orbán Viktor szerint a nyugati országok egy-két hónappal mögöttünk járnak. A 16-18 év közöttiek oltása a legtöbb helyen fel sem merül, van ország ahol még a nyugdíjasok oltják.
  • Amint a diákok oltása befejeződött átlagosan hetente 150 ezer adag körüli Pfizer vakcina lesz elérhető a lakosság számára, de más vakcinák folyamatosan felvehetőek.
  • Nincs értelme jövőt tervezni, ha nincs gyerek, hiszen kinek terveznének jövőt, ha nem a gyerekeknek. A kutatások azt is kimutatták, hogy a fiatal párok több gyereket vállalnának, csak nincs meg hozzá az anyagi keretük.
Mutass többet!