Orbán: egy-két hónappal járunk a nyugati országok előtt, a baloldal csúfosan leszerepelt, nem segítettek, csak ártottak

  • Szép eredménynek mondható, hogy az Európai Unióban átoltottság tekintetében Magyarország az első helyen áll, de nem szabad elfelejteni, hogy emberéletekről van szó.
  • A kormányfő hozzátette, hogy Karikó Katalinnal való csütörtöki találkozóján a professzor elmondta neki, hogy az általuk kifejlesztett módszerrel egy mutáns megjelenése esetén gyorsan tudnak választ adni.
  • A miniszterelnök a baloldallal kapcsolatban azt mondta, hogy a járványhelyzetben csúfosan leszerepeltek, nem segítettek, csak ártottak.
  • Orbán Viktor szerint a nyugati országok egy-két hónappal mögöttünk járnak. A 16-18 év közöttiek oltása a legtöbb helyen fel sem merül, van ország ahol még a nyugdíjasok oltják.
  • Amint a diákok oltása befejeződött átlagosan hetente 150 ezer adag körüli Pfizer vakcina lesz elérhető a lakosság számára, de más vakcinák folyamatosan felvehetőek.
  • Nincs értelme jövőt tervezni, ha nincs gyerek, hiszen kinek terveznének jövőt, ha nem a gyerekeknek. A kutatások azt is kimutatták, hogy a fiatal párok több gyereket vállalnának, csak nincs meg hozzá az anyagi keretük.

A teljes interjú visszahallgatható alább.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-11-25 | 12:03
Csak tegnap: 229 határsértő, 4 embercsempész, 66 feltartóztatott illegális migráns

Csak tegnap: 229 határsértő, 4 embercsempész, 66 feltartóztatott illegális migráns

  • A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. november 24-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 229 határsértőt tartóztattak fel és 66 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Bel 2022-01-31 | 17:57
MigránsTaxi: 18 illegális migránst csempészett a szerb

MigránsTaxi: 18 illegális migránst csempészett a szerb

  • A rendőrök az M1-es autópálya 57-es kilométerszelvényében, Tatabánya térségében állítottak meg egy szerb honosságú kisbuszt 2022. január 31-én délután.
  • A járműben a sofőrön kívül 18, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig az országban való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2021-09-01 | 11:09
Miközben Karácsony adót emelne, a kormány 0%-os jövedelemadón gondolkodik a kiskeresetűek esetében

Miközben Karácsony adót emelne, a kormány 0%-os jövedelemadón gondolkodik a kiskeresetűek esetében

  • Karácsony a programismertető hakniján mondta be a többkulcsos, progresszív jövedelemadót, amit még a saját hívei sem vettek jó néven.
  • A kormány továbbra is az adócsökkentésben látja a kiutat, nem az adóemelésben.
Bel 2021-09-30 | 10:36
Budapest utolsó főúttörő-elvtársnőjét közel kétharmaddal verte a momentumos

Budapest utolsó főúttörő-elvtársnőjét közel kétharmaddal verte a momentumos

  • Gy. Németh Erzsébet eddigi karrierje során egyetlen választást sem volt képes megnyerni.
  • 8 445 szavazatot kapott a kerületi alpolgármester Orosz Anna, 3 801-et a főpolgármester-helyettes Gy. Németh.
Bel 2021-06-02 | 09:37
Mindenki a képességeinek megfelelően kommunikál: a Momentum ugrálóiskolákat rajzolt a minisztériumok elé, volt, aki ki is próbálta

Mindenki a képességeinek megfelelően kommunikál: a Momentum ugrálóiskolákat rajzolt a minisztériumok elé, volt, aki ki is próbálta

  • Országvezetésre fel!
  • Közleményükben azt írják, "a Momentum kiáll minden tagja és aktivistája mellett és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy fiatalokat egy betonra festett hajó miatt vegzáljanak és veszélyesnek tituláljanak. A politikai véleménynyilvánítás szabad, nem fognak minket ilyen eljárásokkal megfélemlíteni!"
Bel 2021-07-02 | 13:21
Az emberek 65%-a nem ért egyet Karácsony döntéseivel

Az emberek 65%-a nem ért egyet Karácsony döntéseivel

  • A Metropol 23 ezer embert kérdezett Karácsony tevékenységéről.
Bel 2021-10-15 | 11:06
Orbán Viktor: a harmadik oltás életbiztosítás

Orbán Viktor: a harmadik oltás életbiztosítás

  • A negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot, riasztó a helyzet Romániában, ezért a határhoz közeli két kórházban ötven betegüket látjuk el – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában.
  • A két ország közötti különbség az oltottak arányára vezethető vissza, ami Magyarországon mintegy kétszer magasabb.
  • Senki nem fogja tudni elkerülni a delta variánst, ami sokkal agresszívabb, mint a korábbiak voltak, ezért abból kell kiindulni mindenkinek, hogy a veszély sokkal nagyobb, mint korábban volt.
  • A kormányfő közölte, hogy a hétvégén ő is megkapja a harmadik oltást.
  • Mindenkinek mondom, hogy a harmadik oltás felér egy életbiztosítással.
  • A maszkviseléssel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: fontos, hogy zsúfolt helyen vegyük fel a maszkot, de hangsúlyozta, hogy nem a maszk, hanem az oltás véd meg.
  • Vakcinánk, kórházi ágyunk, orvosunk, lélegeztető gépünk van bőséggel, fel vagyunk készülve egy negyedik hullámra – mondta.
Bel 2021-06-16 | 15:43
21-re nőtt azon körzetek száma, ahol az előválasztás előtt megegyezett a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP

21-re nőtt azon körzetek száma, ahol az előválasztás előtt megegyezett a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP

  • Nem csupán DK-Jobbik alkuk születnek az előválasztás előtt, hanem a szűken értelmezett baloldalon belül is.
  • Erre persze az érintett pártoknak nagy szüksége is van, mert a DK-n kívül valószínű, hogy az MSZP nem jutna be önállóan az Országgyűlésbe.
  • A jobb napokat látott LMP, amely hónapok óta 2%-on áll, biztosan nem ugraná meg az 5%-os küszöböt.
  • Karácsony Gergely kullancs-szatellitszervezete, a Párbeszéd pedig évek óta 1%-on áll.
  • A korábbi 5 körzetet most újabb 16-tal egészítették ki, vagyis ezekben a körzetekben is jóelőre lemutyizzák a baloldali jelöltet a pártok, és nem bízzák a jelöltek kiválasztását az emberekre.