Hónapokig hazudozott az ellenzék az orosz vakcináról, erre kiderült, hogy az az egyik legjobb

Hónapokig hazudozott az ellenzék az orosz vakcináról, erre kiderült, hogy az az egyik legjobb
  • Az ellenzék 2020-ban és 2021 elején azt állította, a Szputnyik-V vakcina "emberkísérlet", és ha azt valaki beadatja, akkor lebénul a karja.
  • Azzal a természetességgel hazudoztak, ahogyan mindenről szoktak. De ez a hazudozás azért volt végtelenül aljas, mert emberéleteket veszélyeztetett.
  • Vagyis az ellenzék akkor is inkább a hazudozó hergelés eszközéhez nyúlt, ha életveszélyben voltak a magyarok.
  • Az orosz egészségügyi miniszter most elárulta, hogy a magyar fél kiemelkedő hatékonyságról árulkodó adatokat küldött Oroszországba a Szputnyik-V vakcináról.
  • A miniszter elmondta, hogy a több mint egymillió orosz vakcinával oltott magyar között most sem haladja meg a 3-4 százalékot a fertőzöttek aránya, és mindössze 0,4 százalékuk lett súlyosabban beteg.
  • És a halálesetek is extrémen ritkák, mondta az orosz tárcavezető.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-09-19 | 10:03
Bohózat: az ellenzék a Fideszt vádolja az előválasztási bénázással, de inkább önhackelés történhetett

Bohózat: az ellenzék a Fideszt vádolja az előválasztási bénázással, de inkább önhackelés történhetett

  • Nem sokkal az indulást követően az ellenzéki előválasztást le kellett állítani, mert túlterhelődött a rendszer.
  • Az ellenzék szerint a fiaskó mögött a Fidesz áll, nem ők, akik képtelenek voltak egy olyan rendszert felállítani, ami bírja a forgalmat.
  • Jól ismert védekezés ez, Karácsony sem felelős soha semmiért, ha valami hiba történik, ő ott sem volt, inkább csak a Fidesz.
  • A Fidesz csattanós reakciót adott, azt írták az ellenzékieknek, hogy a saját bénázásukat ne kenjék másokra.
  • Ám ha jobban a dolgok mögé nézünk, akár önhackelés is történhetett.
  • Köztudomású ugyanis, hogy az előválasztásnak nevezett színjáték, ahol a pártok előre lezsírozták egymás között a körzeteket, nem igazán mozgatja meg az embereket.
  • A miniszterelnök-jelölti aláírásgyűjtés is csak 2,5%-os részvétel mellett zajlott.
  • Annak ellenére van ez így, hogy az ellenzéki propagandamédia - nem függetlenül attól, hogy Karácsony hetente milliókat fizet nekik - őrületes erővel állt bele a sztoriba, és folyamatosan úgy tudosít a korábban lesajnált előválasztásról, mintha annak valódi tétje lenne.
  • Nincsen, ezért is az érdektelenség. És ezért lehetett egy önhack az ellenzék részéről a szombati leállás.
  • Ha áldozati pózba dobják magukat, ahogy szokták, és ebben a liberális média segédkezet nyújt nekik, akkor hangos lármát csaphatnak az előválasztás körül, amit a hazug meséjük szerint a Fidesz akar megakadályozni - miközben a pénteki éles teszten is lefagyott a rendszer.
  • Vagyis az az ellenzék bénázott el egy rendszerkiépítést, amelyik az ország vezetését akarja.
Botrány 2023-01-21 | 22:57
Ukrán tényfeltáró portál: szétlopják a katonák élelmezésére szánt pénzeket

Ukrán tényfeltáró portál: szétlopják a katonák élelmezésére szánt pénzeket

  • Brutális, másfél-kétszeres, két-háromszoros, de általánosan is 50-65%-os túlárazásokat leplezett le a kiskereskedelmi árakhoz képest az ukrán hadsereg élelmezési szerződéseiben a zn.ua, egy nyugati támogatásokból működő ukrán tényfeltáró portál.
  • Megszerezték a legfrisebb beszerzési szerződéseket, és azokat összehasonlították a 2021-esekkel.
  • Az élelmiszereket egy olyan, csak a minimális saját tőkével rendelkező, kijevi cégtemetőbe bejegyzett vállalkozás szállítja a Védelmi Minisztériumnak, amelynek ügyvezetője korábban a Védelmi Minisztérium alkalmazottja volt.
  • a minisztérium részéről pedig az ellenjegyző egy olyan hivatalnok, aki nyáron már félmillió dolláros sikkasztás gyanújába keveredett.
Botrány 2021-11-28 | 13:06
Bajnai Gordon ugyanúgy hazugságspirálban vergődik, mint Karácsony

Bajnai Gordon ugyanúgy hazugságspirálban vergődik, mint Karácsony

  • Nem megy az igazmondás a baloldalnak.
  • A Ferihegyi reptér eladását is jó ötletnek tartó egykori kormányfő védekezése pár nap alatt omlott össze.
Botrány 2022-01-15 | 11:27
Szívszorító: háromgyermekes családanya talpára kötöttek útilaput Karácsonyék

Szívszorító: háromgyermekes családanya talpára kötöttek útilaput Karácsonyék

  • Szavakban hatalmas a szolidaritás Budapesten.
  • A gyakorlatban Mártha Imre, a Gyurcsány korszakban rejtélyes módon meggazdagodott 'menedzser' családos embereket tesz utcára az összevont budapesti közműcégtől.
  • Karácsony ugyan megígérte az érintettnek, segít neki, de végül arra hivatkozva, hogy nincs fogadóórája, lemondta a találkozót a hölggyel.
  • A megalázóan lapátra tett háromgyermekes családanya összetört a kirúgástól.
  • Ez már a sokadik eset, hogy családos embereket rakosgatnak ki az állásaikból.
  • Baloldali szolidaritás Budapesten.
Botrány 2022-02-25 | 12:31
"Ők 11-en Eger ellenségei" - feloszlatná az egri közgyűlést a polgármester

"Ők 11-en Eger ellenségei" - feloszlatná az egri közgyűlést a polgármester

  • Mirkóczki Ádám polgármester kemény szavakkal minősítette azt a közösséget, melynek élén Eger élére került.
Botrány 2021-12-20 | 09:24
Karácsony cégvezetője: neki home office a yachton, tízmilliós órákban, a kisembernek kirúgások

Karácsony cégvezetője: neki home office a yachton, tízmilliós órákban, a kisembernek kirúgások

  • Mártha Imre, Bajnai és Gyurcsány bizalmasa, a Főváros legfontosabb közműcég-vezetője instagramján a yachtról tolja a 'home office'-t.
  • De azt is fontosnak tartotta megosztani követőivel, hogy egy csinos fenéknek is helyet szorított a yachtján az álomnyaralás közben.
  • Közben vagy kétmilliós, vagy tizenötmilliós órában feszít a tél elején is bronzbarna csúcsmenedzser, akit Karácsony nevezett ki a tisztségébe.
  • Ha a spanyol Costa del Solt éppen megunta, akkor alkalmi hölgykíséretével átvonul Marokkó 7 csillagos szállodájába, éjszakánként 1,6 millióért / fő.
  • Ez a baloldali szolidaritás Budapesten: a legfontosabb vállalatvezető álomnővel nyomja a 'home office'-t a yachton, közben csoportos létszámleépítések zajlanak a Főváros közműcégénél, ahol családos embereket tesznek lapátra.
  • Mit szól ehhez az őskommunista Jámbor András, Karácsony ideológiai jobbkeze?
Botrány 2023-02-06 | 17:17
Ezt a békát is be kell nyelni: a baloldali diákszervezet azt tanácsolja, a női hallgatók ne hívják a rendőrséget a molesztáló férfira, mert migráns

Ezt a békát is be kell nyelni: a baloldali diákszervezet azt tanácsolja, a női hallgatók ne hívják a rendőrséget a molesztáló férfira, mert migráns

  • A berlini Szabadegyetem női diákjait hetek óta zaklatja és molesztálja egy migráns férfi.
  • A baloldali diákszervezet azt tanácsolta a hallgatóknak, hogy ne értesítsék erről a rendőrséget, mert az elkövető "migrációs hátterű", és a rendőrség rasszizmusa és a "szükségtelen erő alkalmazása" miatt a helyzet könnyen "eszkalálódhat".
Botrány 2022-01-31 | 17:55
Az Orbán felakasztásáról deliráló óbudai főkertész szerint "feltörték" a Facebookját

Az Orbán felakasztásáról deliráló óbudai főkertész szerint "feltörték" a Facebookját

  • Tombol a baloldali szeretetkampány.
  • Közben Óbuda egykori polgármestere bejelentette, hogy közösség elleni uszítás miatt feljelentést tesz Kerényi-Nagy Viktor ellen.