#Budapest

Bel 2022-08-10 | 07:28

Magyarország segít: Az ukrajnai háború elől menekülő 163 gyermeket fogadtak a Budapesten

  • Az ukrajnai háború elől 2022. augusztus 9-én 440 ember, köztük 163 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
  • A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
  • A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Bel 2022-08-04 | 09:48

Budapest II. kerületében bujkált egy 24 fős migránsbanda

  • 2022. augusztus 3-án 17 óra körül több bejelentés is érkezett, miszerint a II. kerületi Hárshegyi út közelében lévő erdős területen több migránsnak tűnő személy tartózkodik.
  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre indultak, ahol huszonhárom férfit találtak az erdőben.
  • Az igazoltatásuk során közülük ketten szír, huszonegyen pedig tunéziai állampolgárnak vallották magukat.
  • Mivel sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, így a rendőrök az illegális migránsokat elfogták, majd a kerületi kapitányságra állították elő, ahonnan a további eljárás lefolytatása érdekében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra viszik őket.  
Bel 2022-06-21 | 07:52

Budapesten fogták el a tunéziai migránsokat

  • A Készenléti Rendőrség járőrei 2022. június 20-án 15 óra 30 perc körül Budapesten, a Nyugati pályaudvaron igazoltattak négy külföldi férfit, akik mind tunéziai állampolgárnak vallották magukat.
  • Mivel sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Így a rendőrök az illegális migránsokat elfogták, majd a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságra vitték őket.​
Bel 2022-03-26 | 14:33

Ezt se Karácsony építi: így nézhet ki hamarosan a Nyugati környéke

  • A hiperpasszív főpolgármester, aki nem egy hírhedt koránkelő, és aki egy polcot se tud összeszerelni, mostanában inkább háborúsdit játszana az ukrán elnök oldalán.
  • A magyar kormány közben tovább fejleszti a Fővárost.
Biznisz 2022-03-14 | 11:19
Bel 2022-03-02 | 10:11

Magyarország segít: eddig 532 gyermeket mentettünk meg a háborútól

  • Az ukrajnai háború elől 2022. március 1-én 4058 menekült, köztük 532 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
  • Legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.
  • Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 37 ember, köztük 7 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.
  • A Kormány 752 menekültnek adott szállást kedd délutánig.
  • Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség erői a pályaudvarokon segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket, valamint biztosítják a közrendet.
  • A menekültek ellátása, szállítása, elszállásolása érdekében a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a  segélyszervezetek munkatársaival.
Kül 2022-02-25 | 23:55
Botrány 2022-02-10 | 08:53

Karácsony nem tartotta be a szociális dolgozóknak tett 15%-os béremelési ígéretet

  • Karácsonynak addig fontosak a szociális dolgozók, amíg kampányolás közben a képükbe hazudhat.
Botrány 2022-02-09 | 09:53

Karácsony újabb hazugsága lepleződött le: milliós prémiumokat osztott szét

  • Nincs abban semmi meglepő, hogy Karácsony ismét hazugságon csípték.
  • Két éve hazudja, hogy a kormány kivérezteti a Fővárost, és tönkreteszi anyagi értelemben.
  • Erre milliós jutalmakat szórtak ki a vezetőknek 2021-ben is.
  • Karácsonynak lételeme a hazudozás, olyan természetes neki, mint hogy levegőt vesz.
Bel 2022-02-04 | 13:13

Karácsony bejelentette: nem meri kitenni a lábát vidékre

  • Budapest hiperpasszív főpolgármestere egy háttérbeszélgetésen pénteken ismételten nem a budapesti teendőiről lamentált, nem a terveit osztotta meg a várossal kapcsolatban.
  • Ehelyett azzal szórakoztatta a kiválasztott baloldali propaganda-segédmunkásokat, hogy az országgyűlési kampányt elemezte.
  • Azt is bejelentette, az agglomeráción kívül nem merészkedik. Neki a vidék már messze van, fizikai és politikai értelemben is.
  • A BENNFENTES információ szerint Karácsony döntése annyiban indokolt, hogy a személyes kedveltsége a vidéki baloldali érzelmű választók között is mélypontra süllyedt az előválasztáson nyújtott gyatra teljesítménye miatt.
  • Vagyis csak köznevetség tárgyává válna, ha a tágan értelmezett Körúton túlra merészkedne.
  • Bár a kutatási adatok szerint Budapesten sem áll jól a szénája: minden második baloldali választó csalódott a főpolgármester árulása miatt, és ezt pontosan tudja a főpolgármester is.
  • Márki-Zay ezzel elvesztette azt a szövetségesét, akiben bízott és megegyezett vele, hogy segíti a kampányát országszerte.
  • Karácsony ahogy mindenkit, úgy Márki-Zayt is elárulta. Most ő volt soron, legközelebb más következik.
Bel 2022-01-25 | 20:34

A kormány tovább építi Budapestet, Karácsonynak ehhez sincsen semmi köze

  • A hiperpasszív Főpolgármester csak a hisztézéshez és az ellenkezéshez ért egyébként is.
Botrány 2021-12-20 | 09:24

Karácsony cégvezetője: neki home office a yachton, tízmilliós órákban, a kisembernek kirúgások

  • Mártha Imre, Bajnai és Gyurcsány bizalmasa, a Főváros legfontosabb közműcég-vezetője instagramján a yachtról tolja a 'home office'-t.
  • De azt is fontosnak tartotta megosztani követőivel, hogy egy csinos fenéknek is helyet szorított a yachtján az álomnyaralás közben.
  • Közben vagy kétmilliós, vagy tizenötmilliós órában feszít a tél elején is bronzbarna csúcsmenedzser, akit Karácsony nevezett ki a tisztségébe.
  • Ha a spanyol Costa del Solt éppen megunta, akkor alkalmi hölgykíséretével átvonul Marokkó 7 csillagos szállodájába, éjszakánként 1,6 millióért / fő.
  • Ez a baloldali szolidaritás Budapesten: a legfontosabb vállalatvezető álomnővel nyomja a 'home office'-t a yachton, közben csoportos létszámleépítések zajlanak a Főváros közműcégénél, ahol családos embereket tesznek lapátra.
  • Mit szól ehhez az őskommunista Jámbor András, Karácsony ideológiai jobbkeze?
Bel 2021-12-20 | 08:47

Karácsony kőkemény férfit játszott a Partizánban: azt kamuzta, hogy ordítozott Pintér Sándor belügyminiszterrel

  • Biztosan toppantott is egy nagyot a lábaival.
  • A Városháza-ügyben tett házkutatások miatt siránkozott Karácsony a Partizánban.
  • Holott ő maga is tett feljelentést.
Botrány 2021-12-15 | 14:22
Bel 2021-12-02 | 13:53

Rajtaütött a TEK az embercsempészen - VIDEÓ

  • A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai a TEK műveleti egységével közösen csaptak le egy albán férfira Budapesten.
  • Társa ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Sztori 2021-12-02 | 12:33

Gyurcsány magához ölelte a teljesen elgyengült Karácsonyt: védelemre csak tőlem számíthatsz

  • A világ legjobb és legfüggetlenebb ellenzéki újságírói képtelenek értelmezni egy gyurcsányi mondatot, ezért a BENNFENTES megteszi ezt helyettük.
  • Hosszú kihagyás után a volt miniszterelnök Facebook-bejegyzésben jelentkezett.
  • Ebben többek között azt írja, (...) "Ezért van bajban. Van, amikor ott üt, ahol nem kellene, vagy ott enged, ahol ezzel ellenfelének segít. Kár. De ez az ő dolga. A mi dolgunk, hogy támogassuk őt. Karácsony Gergely megérdemli támogatásunkat. Támogatni fogjuk."
  • Sajnos nem sikerült értelmeznie ezt a mondatot  magyar ellenzéki sajtóban.
  • Ugyanis ez a mondat a gyurcsányi rafinériával azt jelenti, hogy "Kedves Gergely, végelgyengülésedben csak én adhatok neked politikai védelmet, senki más."
  • Gyurcsány pontosan tudja, hogy többsége van a fővárosi közgyűlésben, ahogyan azzal is tisztában van, Karácsony oly mértékben elgyengült a baloldalon, hogy tulajdonképpen csak amiatt létezik, mert egy közfukciót - Budapest főpolgármestersége - tölt be.
  • De mind a baloldali elitben, mind a baloldali választók között Karácsony zuhanórepülésben van, és nem látszik, hogy mi állíthatná meg abban a lejtmenetben, amit a dugóhelyzet, az elhibázott felújítások, a teljes alkalmatlanság, és a Városháza korrupciós ügye hozott a fejére.
  • Az biztos: Gyurcsány azzal, hogy magához ölelte Karácsonyt, megüzente: politikai védelmet csak tőle remélhet.
Biznisz 2021-12-01 | 13:26

256 millióért vette, másnap 540 millióért árulta a telket, amit a Fővárostól szerzett

  • Anonymus legutóbbi felvételén az álarcos alak 13 olyan ingatlant nevezett meg, amiken "jutalékos" rendszerben adhatott tovább a főváros.
  • Ezek közül is kiemelkedik egy telek, amit 256 millióért szerzett meg az új gazdája, majd másnap 540 millióért kezdte hirdetni.
Bel 2021-11-30 | 12:59
Botrány 2021-11-30 | 10:58

Újabb Anonymus-videó: "a kolléga úr a kétszázmillió forinthoz ragaszkodik"

  • Karácsony Gergely korábban végig azt állította, a Főváros ingatlanpályázatai transzparensek, átláthatóak, és nem lehet azokba kívülről belepiszkálni.
  • Anonymus legújabb hangfelvétele szerint megfelelő méretű "jutalékért" cserébe vásárolhatóak meg az ingatlanok, mert Berki Zsolt egyengeti a pályázatok útját, azt is megmondja, hogy mások milyen "számot" írtak a pályázatba, azaz mennyit ígértek egy adott ingatlanért.
  • De ha kellett, akkor érvénytelenítették is a rivális pályázatokat.
  • Majd az álarcos alak azt is ismerteti, milyen ingatlanokat árul jelenleg a Főváros.
  • Gansperger szerint amire igazán ki vannak éhezve, az a Városháza.
  • Vagyis a tervezett eladásra, és az abból bezsebelhető "jutalékra".
Botrány 2021-11-26 | 12:02

Anonymus besegít a vizsgálóbizottságnak: testreszabott pályázatok 10%-ért cserébe

  • Minden eddiginél konkrétabb hanganyag jutott el a szerkesztőségekhez pénteken reggel.
  • Ezen Gansperger Gyula és régi bizalmasa, Bodnár Dezső a Városháza iránt is érdeklődő nagybefektetőt beavatják a városházi pályázatok és 10 százalékok világába.
  • A rendszerváltás óta nem volt még olyan hanganyag vagy bizonyíték, amely ilyen mélységekig tárja fel az érdeklődők számára a politikai korrupció bugyrait.
Mutass többet!