Anonymus újra üzent: izgalmas napok elé nézünk

Anonymus újra üzent: izgalmas napok elé nézünk

Anonymus ismét munkában - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet egy ismeretlen e-mail címről újabb videót kapott, amelyen az álarcos alak további leleplezéseket ígér, ezúttal a fővárosi kerületekben serénykedő politikusokat veszi célba.

Elhihetitek, itt is lehet érdekes dolgokat találni. Izgalmas napok elé nézünk – fogalmazott.

Anonymus eddig két üggyel jelentkezett, először tavaly nyáron a momentumos Cseh Katalin családi cége köré szervezett hálózatot leplezte le, másodszor pedig múlt év végén a fővárosban működtetett "jutalékos rendszer" működését mutatta be.

Előbbi lényege, hogy Cseh Katalinék meglehetősen gyanús körülmények között jutottak 4,8 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz. Számos cég szisztematikusan együttműködve, telephelyeiket, valamint fióktelepeiket összehangoltan változtatva, vélhetően valós teljesítés nélkül nyert meg több pályázatot és zsebelt be vissza nem térítendő támogatásokat.

Az ügyben jelenleg költségvetési csalás miatt zajlik a nyomozás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számos helyszínen, összehangoltan tartott házkutatásokat, amelyek során fiktív számlákat is lefoglaltak. A bűnszervezet működését gyanító Gazdasági Versenyhivatal pedig helyszíni kutatással egybekötött versenyfelügyeleti eljárást indított a céghálózat tevékenysége miatt. A történtek az OLAF érdeklődését is felkeltették, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal ugyancsak vizsgálódik az ügyben.

Anonymus másik nagy dobása a Karácsony Gergely vezette fővárosban működő jutalékos rendszer és a Városháza titokban tervezett eladásának a leleplezése volt.

Az álarcos alak számtalan hanganyagot juttatott el több médiumhoz, amelyek azt bizonyították, hogy a színfalak mögött előrehaladott tárgyalások zajlottak Budapest egyik legértékesebb ingatlanának eladásáról.

Az üzleti egyeztetéseken az orosz befektetői körök képviselőin kívül részt vett Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője, Gansperger Gyula baloldali vállalkozó, Bajnai Gordon volt kormányfő és Berki Zsolt, az úgynevezett táskás ember. A felvételekből kiderültek a fővárosi "jutalékos rendszer" részletei is. Ennek egyik fontos figurája a már említett Berki Zsolt, aki a kenőpénzeket szedte be, illetve osztotta szét.

A vállalkozó vélhetően több fontosabb fővárosi ingatlan értékesítésében is szerepet vállalt, remek kapcsolatai voltak a vagyonkezelővel és a Városházával. Az ügy szálai a fővárosi önkormányzat legfelsőbb szintjéig érhetnek el.

Karácsony Gergely és stábja természetesen mindent tagad. A rendőrség ugyanakkor befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozás. Sajtóhírek szerint több helyszínen is, egyebek mellett a Városházán és a vagyonkezelő épületében tartottak házkutatást, a hatóságok bizonyítékokat foglaltak le.

A fentiek alapján kijelenthető, hogy amikor Anonymus felbukkant, akkor bűncselekménygyanús ügyekről rántotta le a leplet. Azt egyelőre nem tudni, hogy személy szerint kik kerülnek majd az álarcos figura célkeresztjébe, de vélhetően kerületi korrupcióról lesz szó.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-11-01 | 10:26
A baloldali vörösbáró újból felajánlkozott a baloldalnak

A baloldali vörösbáró újból felajánlkozott a baloldalnak

  • Bige László ismét a Partizánnak adott interjújában jelentette ki: hajlandó anyagilag is támogatni Márki-Zayt.
  • Korábban, egy márciusi Partizán-interjúban Bige László gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha megszüntetik vele szemben a büntetőeljárást, akkor távol tartja magát a politikától.
  • Bige László Horn Gyula miniszterelnöksége alatt, privatizáció során szerezte a vagyonát.
  • Később a Gyurcsány-kormány biztosított számára kedvezményes árú földgázt (ez a műtrágyagyártás alapanyaga), majd amikor az ország gyakorlatilag csődben volt, egy hatalmas, kedvezményes hitelt is.
Biznisz 2023-01-27 | 17:12
Karácsony Gergely német barátnőjét, aki szerint háborúban állunk Oroszországgal, 54 millióért sminkelik egyetlen évben

Karácsony Gergely német barátnőjét, aki szerint háborúban állunk Oroszországgal, 54 millióért sminkelik egyetlen évben

  • Annalena Baerbock német külügyminisztert, aki a héten azt nyilatkozta, háborúban állunk Oroszországgal, 54 millió forintért sminkelik közpénzekből évente.
  • Ez 4,5 millió forint havonta.
  • A szociáldemokrata kancellárt 510 764 euróért, vagyis 202 millió forintért fényképezik.
Biznisz 2022-01-12 | 15:06
A vidék elsorvasztása: Márki-Zay bezárná a szülészeteket és a sürgősségi ellátásokat

A vidék elsorvasztása: Márki-Zay bezárná a szülészeteket és a sürgősségi ellátásokat

  • Márki-Zay gyurcsányabb a Gyurcsánynál.
  • Siratja a vizitdíjat, a kórházi napidíjat.
  • Közben pedig szerinte az egészségügy gondjait csak "drasztikus privatizációval" lehetne orvosolni.
Biznisz 2021-11-11 | 11:20
Karácsony ott se volt, nem tudott semmiről, megint más viszi el a balhét

Karácsony ott se volt, nem tudott semmiről, megint más viszi el a balhét

  • A Főpolgármester helyettese, Kiss Ambrus bejelentette, fejek hullhatnak a Vagyonkezelőnél a Városháza tervezett eladása miatt.
  • Továbbra is azt állítja, nem tudtak semmiről.
  • Ennek ellentmond, hogy Karácsony nyilvánosságra hozott a napokban olyan terveket, amelyek a Városháza eladását is számba veszik.
  • Igaz, korábban még azt is tagadta, hogy ez egyáltalán felmerült volna.
Biznisz 2021-08-11 | 12:10
Ez a beszéd: az ÁSZ elnöke lenullázná a személyi jövedelemadót

Ez a beszéd: az ÁSZ elnöke lenullázná a személyi jövedelemadót

  • Meggyőződésem, hogy az ember annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni, azaz büntetni azért, mert dolgozik - mondta Domokos László.
  • Karácsony Gergely más véleményen van, ő büntetné a munkajövedelemből élőket a magasabb adókulcsokkal.
Biznisz 2021-06-01 | 15:11

A 8 éves Növekedési Hitelprogramban eddig 73 ezer vállalkozás jutott 6000 milliárd forintos kedvezményes hitelhez

  • A program az Magyar Nemzeti Bank becslései szerint mintegy 4,5 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez az elmúlt években.
  • A koronavírus okozta válság enyhítésére kifejlesztett NHP Hajrá forrásainak harmada kisvállalkozásokhoz, harmada pedig mikrovállalkozásokhoz került.