Karácsony bejelentette: nem meri kitenni a lábát vidékre

Karácsony bejelentette: nem meri kitenni a lábát vidékre
  • Budapest hiperpasszív főpolgármestere egy háttérbeszélgetésen pénteken ismételten nem a budapesti teendőiről lamentált, nem a terveit osztotta meg a várossal kapcsolatban.
  • Ehelyett azzal szórakoztatta a kiválasztott baloldali propaganda-segédmunkásokat, hogy az országgyűlési kampányt elemezte.
  • Azt is bejelentette, az agglomeráción kívül nem merészkedik. Neki a vidék már messze van, fizikai és politikai értelemben is.
  • A BENNFENTES információ szerint Karácsony döntése annyiban indokolt, hogy a személyes kedveltsége a vidéki baloldali érzelmű választók között is mélypontra süllyedt az előválasztáson nyújtott gyatra teljesítménye miatt.
  • Vagyis csak köznevetség tárgyává válna, ha a tágan értelmezett Körúton túlra merészkedne.
  • Bár a kutatási adatok szerint Budapesten sem áll jól a szénája: minden második baloldali választó csalódott a főpolgármester árulása miatt, és ezt pontosan tudja a főpolgármester is.
  • Márki-Zay ezzel elvesztette azt a szövetségesét, akiben bízott és megegyezett vele, hogy segíti a kampányát országszerte.
  • Karácsony ahogy mindenkit, úgy Márki-Zayt is elárulta. Most ő volt soron, legközelebb más következik.

Karácsony optimistán győzelmet hirdetett mind a 18 budapesti körzetben, mint valami látnok.
 
Az ellenzéki összefogás az április 3-i parlamenti választásokon mind a 18 budapesti választókerületben győzni fog, tartja az ezzel kapcsolatos korábbi fogadását – derült ki a főpolgármester szavaiból egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen az ATV.hu tudósítása szerint.

 A főpolgármester úgy véli, hogy az ellenzék képes lesz győzni az összes fővárosi agglomerációs választókörzetben is, még a leginkább billegőnek tartott váci és szentendrei körzetet is nyerhetőnek tartja. Összességében arra számít, hogy nagyon szoros lesz a választás végeredménye, elemzése szerint a 106 egyéni választókerületből biztosan 40-40-et hoz az ellenzék és a Fidesz is, a fennmaradó 26-ot tartja kétesélyesnek.

Hozzátette: a választási kampányban ő főként a fővárosban és az agglomerációban fog kampányolni az ellenzéki jelöltek mellett.

Karácsony szerint jó esély van arra, hogy pártjának, a Párbeszédnek legalább 5 parlamenti képviselője lesz a választások után, így önálló frakciót tudnak majd alakítani az Országgyűlésben.

Vagyis az 1%-os támogatottságú baráti klub, a neosztálinista kullancspárt Párbeszéd valós társadalmi támogatottság nélkül, de továbbra is élvezheti a közpénzszázmilliókban való fürdőzést.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-06-27 | 14:52

Embercsempészt fogtak el Csongrád-Csanád (vár)megyében

  • Szeged-Szőreg belterületén ellenőriztek egy magyar honosságú, Peugeot gyártmányú személyautót.
  • Az ellenőrzés során az egyenruhások az autóban 27 határsértőt találtak, akik szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A sofőrt a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre előállították, ahol ellene embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Bel 2021-08-13 | 18:03
Összeszarják a drogos hajléktalanok Budapestet, Szabó Tímeának erről is a kormány jut eszébe

Összeszarják a drogos hajléktalanok Budapestet, Szabó Tímeának erről is a kormány jut eszébe

  • Nem ám Karácsony Gergely, aki Budapest Főpolgármestere.
Bel 2021-06-22 | 11:25
Annyira belegabalyodtak a hazugságokba a Fővárosnál a dugók miatt, hogy a város vezetői már azt sem egyeztetik, egyfélét hazudjanak

Annyira belegabalyodtak a hazugságokba a Fővárosnál a dugók miatt, hogy a város vezetői már azt sem egyeztetik, egyfélét hazudjanak

  • Múlt héten Karácsony az M0-s elkerülőre mutogatott a Budapest belvárosában sosem látott dugók miatt.
  • Balogh Samu, a Főpolgármester kabinetfőnöke hétfőn viszont az Astoriát tette felelőssé a forgalmi káosz miatt.
Bel 2022-03-16 | 11:09
Kettős elfogás: magyar és ukrán embercsempészek szállítottak afgán és szír migránsokat

Kettős elfogás: magyar és ukrán embercsempészek szállítottak afgán és szír migránsokat

  • Az egyik sofőrt Sopronkövesden, míg a másikat Téten állították meg.
Bel 2021-09-20 | 15:57
Budapesti önkormányzati főtanácsadó: nulla százalék esélyt adok arra, hogy Kínából vagy a Karmelitából avatkoztak volna be

Budapesti önkormányzati főtanácsadó: nulla százalék esélyt adok arra, hogy Kínából vagy a Karmelitából avatkoztak volna be

  • Az IDEA Intézet vezetője, budapesti önkormányzati főtanácsadó, Böcskei Balázs mondta ezt.
Bel 2022-01-13 | 10:00
18 fős MigránsTaxi Kiskunfélegyháznál

18 fős MigránsTaxi Kiskunfélegyháznál

  • A Kiskunfélegyház Rendőrkapitányság járőrei 2022. január 13-án 7 óra 45 perckor az 5402-es út 88-as kilométerénél intézkedés alá vontak egy lengyel honosságú kisteherautót, amelyet egy 24 éves férfi vezetett.
  • Az ellenőrzés során a járőrök a jármű rakterében 17 külföldit találtak, akik török és afgán állampolgárnak vallották magukat.
  • A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
  • A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-29 | 23:08
Jakab Borsodban se nagy király: van, ahol másfélszer annyi szavazatot kapott Dobrev, mint ő

Jakab Borsodban se nagy király: van, ahol másfélszer annyi szavazatot kapott Dobrev, mint ő

  • Jakab Péter mindig úgy tekintett Borsod megyére, hogy az az övé.
  • Borsod 4. sz. választókerületében Dobrev másfélszer annyi szavazatot szerzett, mint Jakab.
  • Dobrev 1820, Jakab 1203, Karácsony 753, Márki-Zay 605, és a leszakadt Fekete-Győr: 146 szavazatot szerzett.
Bel 2021-06-22 | 15:27
Tarlós 73 darab vadonatúj CAF villamost hozott Budapestre, Karácsony 30-35 darab 25-30 éves használtat vesz

Tarlós 73 darab vadonatúj CAF villamost hozott Budapestre, Karácsony 30-35 darab 25-30 éves használtat vesz

  • A rendkívüli jogrenddel élve Karácsony egyszemélyben döntött arról, Frankfurt által levetett, 30-35 éves villamosokat vásárol a BKK.
  • A Tarlós-Vitézy páros ehelyett új villamosokat hoztak a városba, szám szerint 73 darabot.
  • Ezek ma az 1-es, a 3-as, és a fonódó vonalain járnak.