Anonymus besegít a vizsgálóbizottságnak: testreszabott pályázatok 10%-ért cserébe

Anonymus besegít a vizsgálóbizottságnak: testreszabott pályázatok 10%-ért cserébe
  • Minden eddiginél konkrétabb hanganyag jutott el a szerkesztőségekhez pénteken reggel.
  • Ezen Gansperger Gyula és régi bizalmasa, Bodnár Dezső a Városháza iránt is érdeklődő nagybefektetőt beavatják a városházi pályázatok és 10 százalékok világába.
  • A rendszerváltás óta nem volt még olyan hanganyag vagy bizonyíték, amely ilyen mélységekig tárja fel az érdeklődők számára a politikai korrupció bugyrait.

A hanganyag gyakorlatilag teljesen lerántja a leplet a városházi jutalékos rendszer működéséről. A korrupciós modell központi szereplője Berki Zsolt, aki komoly hatalommal felruházva intézi a főváros ingatlanügyleteit. A rendőrség hűtlen kezelés, vesztegetés, csalás és befolyással üzérkedés miatt nyomoz.

Gansperger Gyula mellett a baloldali üzletember bizalmasa, Bodnár Dezső, illetve a fővárosi ingatlanok – beleértve a Városházát is – iránt érdeklődő befektető hangja hallható. Az egyeztetés résztvevői elmondják, hogy - a Fővárosi Önkormányzatnál semmiféle pozícióval nem rendelkező - Berki Zsolt a kulcsszereplője az úgynevezett "jutalékos rendszernek".

Berkiről Gansperger és Bodnár is számtalan értékes információt oszt meg a befektetők részéről jelen lévő férfival. Érdemes a párbeszédet szó szerint idézni, hiszen a tartalmi elemeken túl a társalgás stílusa is lényeges a fővárosban uralkodó állapotok megértéséhez.

Az alábbi párbeszédből kiderül az is, hogy egy 5 milliárdos ingatlanértékesítést a befektetőre "szabnak" a 8-10 százalékos "jutalékért" cserébe.

Gansperger: A faszi (vagyis Berki Zsolt) úgy mozgott az én pályázatom alatt, ott, a Fővárosi Vagyonkezelő Zrt.-ben, mintha ő lenne a vezérigazgató.

Befektető: Ez a Zsolt?

Gansperger: Igen. Tehát felhívta a pénzügyi vezető hölgyet, hogy adja ki az igazolást nekem, küldje el, mert a Gansperger úrnak szüksége van rá. És b...zdmeg, jött. (...) Van egy kis hölgy, (...) aki foglalkozik az ügyünkkel. Figyi, az naponta hívott, mi van. (...) Minden, amit akartam, mindenben segített.

Befektető: Ekkora ember ez a Berki Zsolt?

Gansperger: Hát most mit csináljak?

Befektető: Semmit.

Bodnár: Kapott egy ekkora felhatalmazást. Kapott egy ilyen mandátumot. Ennyi.

Gansperger: És mielőtt kiírták a pályázatot, én elolvastam a pályázati szöveget, és mondta a Zsolt: Jó lesz nekem? Mondtam: Jó. (...) Nem volt egy bonyolult dolog. (...) De akkor is. Lehetett volna beleírni, hogy csak cukrászdát építhetek rá, most mondtam valami hülyeséget. De nem volt semmi ilyen, érted.

Befektető: De ő a Zsolttal jó kapcsolatot ápol?

Bodnár: Olyannyira jó kapcsolatot ápol, hogy amikor vártunk a találkozásra, akkor a Barts Balázs maga jött ki a Zsolt elé.

Befektető: És kezet fogott vele...

Bodnár: Nem csakhogy kezet fogott vele, majdnem földig hajolt. Magyarul a Zsolt tenyeréből eszik. Én ezt láttam, mert én még hamarabb érkeztem oda.

Befektető: Valószínűleg többet adnak neki, mint a fizetése.

Gansperger: Amikor alá kellett írnom az adásvételi szerződést, akkor a Zsolttal kellett megbeszélnem, hogy mikor írjuk alá a szerződést. Nem a Bartscsal.

Befektető: Úristen.

Gansperger: Majd beleszólhatunk, hogy milyen legyen így a pályázat. Hogyha a Zsolttal megállapodunk, akkor beleszólunk a pályázat kiírásába.

Befektető: De hogy?

Bodnár: Tehát az a lényeg, hogy (...) rátok lesz kiírva a pályázat, testreszabottan.

Befektető: Ez benne van az árban?

Bodnár: Ez benne van az árban. Ezt a Zsolttól tudom, ez nagyon-nagyon erőteljes és nagyon brutális, így fogalmazott, nagyon brutálisan arra lesz kiírva, akit ők akarnak.

Befektető: Komolyan? Ez jól hangzik.

Bodnár: Komolyan. Ez van benne. Ez is benne van.

De itt még nem értek véget a pályázati kiírással kapcsolatos műhelytitkok, hiszen a befektetőket képviselő férfi megemlít egy vélhetően szintén eladás előtt álló Rimaszombat úti ingatlant. A beszélgetés ezen része azért rendkívül fontos, mert megtudhatjuk, hogy mekkora is az egyeztetéseken csak jutalékként emlegetett pénz mértéke. Jobb, ha itt is szó szerint idézzük az elhangzottakat.

Befektető: De a Rimaszombat 2-ről nem beszéltünk, hogy most mennyi lenne az ára?!

Bodnár: Jelen pillanatban 5,2 milliárd forint. Így, ahogy van. De le tud menni 5 milliárdig.

Befektető: Igen?

Bodnár: És ki tudják írni úgy a pályázatot, hogy te tudd megvenni.

Befektető: Ugyanezzel a konstrukcióval?

Bodnár: Ugyanezzel a konstrukcióval.

Befektető: És az ár az mi? Nem tudod?

Bodnár: Hát jelen pillanatban 5,2.

Befektető: De úgy?!

Bodnár: Durván 8-10 százaléka a dolognak.

Befektető: Tehát minél nagyobb az izé, gondolom annál kisebb a százalék.

Bodnár: Tíz százalék az, amit szeretnének, megbeszélés kérdése, mert már túl nagy az összeg.

Gansperger Gyula és Berki Zsolt visszatérő szereplői a Városháza tervezett eladásáról szóló üzleti egyeztetéseknek, amelyeknek egyes részleteit az álarcos alak jóvoltából a közvélemény az elmúlt hetekben már megismerhette. Gansperger Gyula Bajnai Gordon régi, wallisos bizalmasa.

Bajnai Gordon jellemzése szerint kettőjük kapcsolata sokszor több mint a barátság, hiszen a volt harcostárssal együtt küzdöttek a barikádokon. Gansperger pedig egy másik felvételen éppen azt fejtegette, hogy Berki Zsoltot azt követően ismerte meg, hogy a Bajnai Gordon által támogatott Karácsony Gergelyt főpolgármesterré választották.

Gansperger azt is elárulta, hogy egy XXII. kerületi telket korábban Berki közreműködésével szerzett meg a fővárostól, amiért több millió forintos "jutalékot" fizetett meg.

A Városháza-gate kirobbanása óta egyértelműen kiderült, bár Karácsonyék tagadták, volt szándék a több tízmilliárd forintot érő Városháza eladására, amellyel összefüggésben előrehaladott tárgyalások zajlottak. Ez év májusában volt olyan egyeztetés, amelyen a fővárosi vagyonkezelő vezetője is részt vett és részletesen beszámolt arról, miképpen szeretnék értékesíteni a 4,7 hektáros terület nagy részét. A tárgyalásokon elhangzott az is, hogy Berki Zsolt és Kiss Ambrus részesül a jutalékokból, ám Tordai Csaba "nem pénzezik", ellenben Karácsony Gergely jogi főtanácsadója "láttamoz" minden szerződést.

Tordai és Kiss együttes feladata továbbá a hangfelvételek tanúsága szerint, hogy meghiúsítsák azokat a kísérleteket, amelyek megakasztanák az ingatlanügyeket. Tordairól egyébként azt is érdemes tudni, Bajnai Gordon államtitkára volt, és a volt kormányfő ajánlotta Karácsony figyelmébe. Ahogyan egy másik hangfelvételen az is elhagngzik, hogy a Városházát Karácsony helyett Tordai és Kiss Ambrus vezetik a hétköznapokban.  

A nyilvánosságra került hangfelvételek nyomán a rendőrségre több feljelentés is érkezett, amelyek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-09-26 | 17:31
BOTRÁNY - a gyerekekre fáj a foguk: megint lebukott a baloldal

BOTRÁNY - a gyerekekre fáj a foguk: megint lebukott a baloldal

  • A balos politikusok mindig tagadják, hogy a gender-, vagy a szexuális érzékenyítés célzottjai a gyerekek lennének, ám mindig lelepleződnek.
  • Pár napja a spanyol, kommunista esélyegyenlőségi miniszter bukott le.
  • Azt mondta egy bizottsági meghallgatáson, ahol az ellenzékben lévő jobboldal a gyerekek iskolai szexuális érzékenyítését kritizálta, hogy a gyerekeknek "joguk van tudni, hogy azt szerethetik vagy azzal létesíthetnek szexuális kapcsolatot, akivel csak akarnak"
  • A spanyol VOX elnöke, Santiago Abascal Twitteren minderre úgy reagált, "Vegye le a mocskos kezét a gyerekekről!"
Botrány 2022-03-01 | 14:40
A vallomás szerint újabb szocialista tartotta a markát a kenőpénzért

A vallomás szerint újabb szocialista tartotta a markát a kenőpénzért

  • Baja Ferenc, a szocialisták régi embere is tartotta a markát a zsetonért.
Botrány 2021-11-16 | 15:40
Karácsony remegő hangon tagad és fenyegetőzik

Karácsony remegő hangon tagad és fenyegetőzik

  • A Főpolgármester megint áldozatpózba vágta magát, ahogy azt szokta, mert szerinte minden, ami Anonymus hangfelvételén elhangzik, az rágalom, és a városvezetés senkit nem ismer a videóban nevesítettek közül.
  • Többszöri újságírói kérdésre válaszolva Karácsony megerősítette: nem indítanak semmilyen vizsgálatot az ügyben.
Botrány 2022-03-25 | 14:39
Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

Márki-Zay is oldalt akar választani: Zelenszkij követelései mellé állna

  • Pénteken Karácsony, Gyurcsány, Márki-Zay is nyilvánvalóvá tette: ha kormányra vergődnek, akkor mindenben kiszolgálják az ukrán elnök követelőzéseit, és ezzel belerángatják az országot a fegyveres konfliktusba.
  • Gyurcsány szerint rongy ember, aki nem akar meghalni Ukrajnáért.
  • Karácsony, aki saját bevallása szerint egy szekrényt se tud összeszerelni, maradéktalanul Zelenszkij követelései mögé állt.
  • Az április 3-i választás tétje az, hagyja-e az ország, hogy a baloldal belezsarolja Magyarországot az ukrán háborúba.
Botrány 2022-01-18 | 15:21
Álmaiban Amerika visszainteget: milliárdos telke van Floridában Karácsony és Gyurcsány emberének

Álmaiban Amerika visszainteget: milliárdos telke van Floridában Karácsony és Gyurcsány emberének

  • Hamarosan egy reneszánsz villát épít Mártha Imre az óceánhoz közel.
  • Mindeközben Karácsony és Jámbor András, a budapesti újbaloldal kirakatfiúi az aluljárókban gyűjtik az aláírásokat a luxusbaloldalnak.
Botrány 2021-11-16 | 11:25
Anonymus videóján a fővárosi korrupciós szisztéma

Anonymus videóján a fővárosi korrupciós szisztéma

  • Anonymus új videójában ismerteti Gansperger Gyula a fővárosi korrupciós láncolat szereplőit és az ingatlanüzletek köré szőtt "jutalékos" mechanizmust.
  • Elmondja, kik frontolnak vezető városházi politikusokat, beszél a jutalékos (visszaosztásos) rendszerről, Karácsony helyetteséről, Kiss Ambrusról és Bajnai Gordonról is.
  • A volt kormányfő a Gansperger által megnevezett Kiss Ambrust és Tordai Csabát kérte Karácsony stábjába, de Gansperger elmondása szerint Tordai felé nem kell elszámolni anyagi értelemben, csak jogi dolgokkal van elfoglalva.
  • A friss, október 6-i felvételeken felsejlik az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós ügye.
Botrány 2022-03-17 | 11:18
Márki-Zay: Z. Kárpát mosolygott a náci karlendítése alatt, tehát nem gondolta komolyan

Márki-Zay: Z. Kárpát mosolygott a náci karlendítése alatt, tehát nem gondolta komolyan

  • Vigyorogva is lehet az ember rendes náci a baloldal listájának előkelő helyén.
Botrány 2021-07-09 | 20:12
Az UEFA három zártkapus meccsel büntette meg a magyar válogatottat és a szurkolókat

Az UEFA három zártkapus meccsel büntette meg a magyar válogatottat és a szurkolókat

  • Az indoklás szerint azért, mert a szurkolók "diszkriminatív" viselkedést tanúsítottak a magyar-portugál, a magyar-francia és a német-magyar mérkőzésen.
  • Vicc.