A német Luftwaffe egykori tábornoka: "A Nyugat jelentős felelősséget visel az ukrajnai kritikus helyzetért a hibás helyzetértékelés és a rossz döntések miatt"

A Thomas Kaiser által készített interjú először a Zeitgeschehen im Fokus című svájci lap 6. számában jelent meg április 25-én, írja az OVERTON-MAGAZIN.

Thomas Kaiser / Zeitgeschehen im Fokus: Hogyan alakult a katonai helyzet Ukrajnában az elmúlt hónapokban és hetekben?

Harald Kujat nyugalmazott tábornok: A katonai helyzet a tavalyi offenzíva kudarca után nagyon kritikussá vált Ukrajna számára, és napról napra nehezebbé válik. Az ukrán fegyveres erők elvesztették a támadó műveletek végrehajtására való képességüket, és amerikai tanácsra megpróbálják csökkenteni a magas személyi veszteségeket a stratégiai védelemben, és hogy az ukrán megtarthassák a még ellenőrzésük alatt álló területeket. Ezzel szemben az orosz fegyveres erők októberben átvették a kezdeményezést, és a több mint ezer kilométeres, személyi állományát tekintve megfogyatkozott front több pontján egyre inkább előrenyomulnak. Az orosz területi nyereségek eddig korlátozottak voltak. Az Avdijivka elfoglalásának taktikailag ügyes orosz megközelítése és az ukrán erők kaotikus visszavonulása azonban a harcok további menetét jelezheti.

Mi az orosz fegyveres erők célja?

Harald Kujat: Minden jel arra utal, hogy Oroszország teljes mértékben meg akarja hódítani a négy elcsatolt területet a korábbi közigazgatási régiók, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon határain belül, és meg akarja szilárdítani a hódításokat. Az még nem világos, hogy Harkiv és Odessza is része-e Oroszország stratégiai céljainak.

Elmondható tehát, hogy az ukránok által elszenvedett magas veszteségek a fontos okát képezik annak, hogy nem tudják megakadályozni az orosz hadsereg folyamatos előrenyomulását?

Harald Kujat: Ukrajna jelenleg három, a sikeres stratégiai védelem szempontjából fontos területen rendkívül sebezhető: a légvédelemben, a tüzérségi lőszerek hiánya miatt, és különösen a kiképzett katonák nagy hiánya miatt. E hiányosságok negatív stratégiai hatásai kölcsönösen erősítik egymást.

"Az ukránok nagy többsége diplomáciai megoldást sürget"

Az ukrán parlament azonban most törvényt fogadott el a személyi hiányosságok megszüntetésére.

Harald Kujat: De ez majdnem egy évig tartott, és még eltart egy ideig, amíg a törvényt végrehajtják és az új katonákat kiképzik. A mozgósítási törvény kompromisszumot jelent egyrészt a nagy veszteségek pótlásának és a két év harci bevetés után kimerült katonák pótlásának célja, továbbá a lakosság növekvő ellenállása között.

Az ukrán nép végre békét akar. Ezért van az, hogy a nagy többség - amint azt a legutóbbi felmérések is mutatják - diplomáciai megoldást sürget. A sorkatonák életkorát 27-ről 25 évre csökkentik. Ezen kívül anyagi ösztönzők és büntetések keveréke vár azokra, akik egyre inkább próbálnak kibújni a fegyveres szolgálat alól.

Vajon ez segíteni fog Ukrajnán?

Harald Kujat: Ukrajnának komoly demográfiai problémái vannak. A férfi lakosság korszerkezete miatt kérdéses, hogy sikerül-e elérni a 400 000 új katona célszámát.

A húsz és harminc év közötti korosztály nagyon gyenge létszámú, átlagosan kevesebb mint 200 000 fiatal férfi, akik közül sokan nagyon fiatalon elhagyták az országot.

Az orosz olajipari infrastruktúra elleni támadásokat Nyugaton továbbra is nagy katonai sikernek tartják. Hasonlóképpen azt is, hogy állításuk szerint Ukrajna még mindig nagy katonai potenciállal rendelkezik. Mi a valós helyzet?

Harald Kujat: Mivel Ukrajna már nem képes proaktív szárazföldi hadviselésre, ezért oroszországi célpontok megtámadásával próbálja demonstrálni katonai képességeit. Ezért kellene szerintük Németországnak a Taurus cirkálórakétát szállítania számukra, mivel az sikeresen képes stratégiai célpontokat megsemmisíteni Oroszország mélyén. Azzal, hogy Ukrajna drónokkal támadta meg Oroszország finomítóinak közel felét, bizonyította, hogy képes erre. Március vége óta azonban Oroszország megtorlásképpen megtámadta Ukrajna energetikai infrastruktúráját, erőműveket, villanyerőműveket stb. Ugyanez történt 2022/23 telén is, amikor Oroszország a kercsi híd megtámadása után hetekig támadta Ukrajna ellátási infrastruktúráját. Akkoriban a Kercsi híd Oroszországgal való összeköttetés nemcsak az orosz fegyveres erők ellátása szempontjából volt fontos, hanem kétmillió krími lakos számára is létfontosságú volt.

Médiaértesülések szerint az Európából érkező fegyverszállítások hiánya okolható Ukrajna eddigi kudarcáért. Németország újabb Patriot légvédelmi rendszert fog szállítani, és a Cseh Köztársaság vezetésével más európai országok egy csoportja világszerte tüzérségi lőszert vásárol. Ha 400 000 katonával több katonát toboroznak, az nem adna új erőt Ukrajnának az orosz csapatok visszaszorításához? Akkor képes lenne a maga javára fordítani a stratégiai helyzetet, vagy ez illuzórikus?

Harald Kujat: Valóban ez a döntő kérdés.

Bármilyen keserű is, az Egyesült Államok és Európa széles körű pénzügyi és anyagi támogatása ellenére Ukrajnának nem sikerült a maga javára fordítania a stratégiai helyzetet. Éppen ellenkezőleg.

Tavaly tizenkét ukrán dandárt képeztek ki a NATO-államok és szereltek fel modern fegyverekkel a nagy reményekkel indított nagy offenzívához, hogy áttörjék az orosz védelmet. Az offenzíva súlyos veszteségekkel megbukott.

Mivel az ukrán fegyveres erők helyzete azóta egyre kritikusabbá vált, egyre nagyobb a nyomás a Nyugaton, hogy fokozza Ukrajnának nyújtott fegyveres és pénzügyi támogatását. Ugyanakkor már most folyik a felelősségre vonás arra az esetre, ha Ukrajna katonai vereséget szenvedne. Erre való tekintettel egy német kormánytag nemrég Kijevben azt kifogásolta, hogy a fegyverszállításokról szóló döntések túl sokáig tartottak és túl későn születtek meg. Azt mondta, hogy mélységesen szégyelli ezt. Azt azonban nem fejtette ki, hogy mely fegyverrendszerek, mikor és hogyan változtathatták volna meg a háború menetét.

Ha a támogatás még tovább folytatódik, sőt még tovább fokozódik, akkor a nyugati országoknak elég sok gondjuk lesz.

Harald Kujat: A német kormány és az Európai Unió habozás nélkül anyagilag és eszközökkel is támogatni akarja Ukrajnát "addig, amíg szükséges", anélkül, hogy saját biztonságpolitikai stratégiája vagy legalábbis politikai-stratégiai viszonya lenne céljai és eszközei között.

Ukrajna politikai célja az ország területi integritásának helyreállítása az 1991-es határain belül. Ehhez katonai győzelemre lenne szükség abban az értelemben, hogy az orosz fegyveres erőknek fel kellene adniuk az összes meghódított területet, beleértve a Krímet is.

Egyes nyugati politikusok, akik felismerik, hogy a háborúnak diplomáciai megoldással kell véget vetni, azt követelik, hogy Ukrajna olyan masszív katonai támogatást kapjon, hogy legalább erős pozícióból tárgyalásokat kezdhessen Oroszországgal. Mindkét esetben a rendelkezésre álló eszközök nincsenek racionálisan arányban az adott célokkal. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok is így értékeli a helyzetet. Ezért azt tanácsolják Ukrajnának, hogy fogadja el a stratégiai védekezést annak érdekében, hogy megtartsa a fegyveres erői által még ellenőrzött területeket, és így megteremtse a feltételeket az ország jövőbeli gazdasági és katonai megerősödéséhez. De facto azonban ez Ukrajna politikai céljainak feladását jelenti - legalábbis a belátható jövőben.

Az Ukrajna katonai vereségének növekvő veszélye miatt, valamint az amerikai elnökválasztási kampány és Trump esetleges újraválasztásának hátterében az európaiaktól most azt várják, hogy vállalják az amerikai terheket és az Ukrajna biztonságos jövőjéért való felelősséget is.

Európával ellentétben egyre több amerikai hang szólal meg a diplomáciai megoldás mellett. Februárban a neves amerikai Quincy Institute "A biztonságos Ukrajnához vezető diplomáciai út" címmel közölt egy cikket. Ebben az áll, hogy Ukrajna számára sürgősek a tűzszüneti tárgyalások, mivel "a háború nem egy stabil patthelyzethez vezet a fronton, hanem Ukrajna összeomlásához." Az amerikai kormány befolyásos külpolitikai tanácsadói nemrég egy másik cikkben is tárgyalásos megoldást sürgettek: "A Nyugatnak új stratégiára van szüksége Ukrajnával kapcsolatban: a csatatérről a tárgyalóasztalhoz:"

A "kollektív Nyugat" tévedései

Van-e hihető magyarázat arra, hogy különösen az európaiak támogatják a háború folytatását, annak ellenére, hogy Ön és más magas rangú katonai tisztviselők a kezdetektől fogva azt jósolták, hogy a háború megnyerhetetlen? Az önök jóslatai nyilvánvalóan egyre jobban beigazolódnak.

Harald Kujat: Így van, az akkori amerikai vezérkari főnök, Mark A. Milley tábornok már 2022. november elején kijelentette, hogy Ukrajna a harctéren elérte azt, ami ésszerűen elvárható volt tőle. Most tárgyalóasztalhoz kell ülnie, mert lehetséges a diplomáciai megoldás.

Az amerikai kormányzat azonban nyilvánvalóan meg volt győződve arról, hogy Oroszországot - Kína mellett legfontosabb geopolitikai riválisát -, ebben a háborúban politikailag, gazdaságilag és katonailag is tartósan meg lehet gyengíteni.

A "kollektív Nyugat" több téves megítélése közül az egyik, amikor 2022 április elején nyomást gyakorolt Ukrajnára, hogy ne zárja le az előrehaladott tárgyalásokat Oroszországgal a tűzszünetről és a békés megoldásról. Ukrajnának ekkor nyilvánvalóan feltétel nélküli támogatást ígértek a háború idejére.

Körül tudná írni a többi "számolási" hibát?

Harald Kujat: A Nyugat jelentős felelősséget visel az ukrajnai kritikus helyzetért a hibás helyzetértékelés és a rossz döntések miatt. Bár az Egyesült Államok már hónapokkal korábban figyelmeztetett az Ukrajna elleni orosz támadásra, sem ő, sem a NATO nem volt hajlandó komolyan tárgyalni a 2021. december 17-i orosz megállapodástervezetekről.

Minden valószínűség szerint az ukrajnai háborút meg lehetett volna előzni.

Röviddel a háború kitörése után Ukrajna és Oroszország között tárgyalások folytak az ellenségeskedések beszüntetéséről és a konfliktus békés rendezéséről. Először Fehéroroszországban, majd Isztambulban. A Nyugat nyomására az ukrán kormány hagyta, hogy a tárgyalások meghiúsuljanak, bár az addigra elért eredmény nagyrészt megfelelt az ukránok tárgyalási álláspontjának, amelyet már mindkét fél parafált az úgynevezett isztambuli közleményben.

A háború folyamán Ukrajna soha többé nem került ilyen kedvező kiindulási helyzetbe egy olyan tárgyalási eredményhez, amely ilyen nagymértékben figyelembe vette volna az érdekeit. Bár a média mind a mai napig nagyrészt figyelmen kívül hagyta ezt a tényt, az igazság egyre világosabbá válik, legalábbis az Egyesült Államokban. Április közepén a Foreign Affairs című amerikai magazin "A tárgyalások, amelyek véget vethettek volna az ukrajnai háborúnak" találó címmel közölt egy írást.

Fontos szempont az is, hogy az átfogó nyugati szankciók célja az volt, hogy Oroszországot saját magunk által elszenvedett gazdasági hátrányok nélkül kényszerítsék az ellenségeskedések beszüntetésére. Ez a cél egy pillanatra sem volt elérhető közelségben, mivel Oroszország gazdaságának kitartását teljesen alábecsülték, miközben a szankciók negatív hatásait elsősorban az európai államok viselték.

Különösen súlyosnak bizonyult Oroszország katonai erejének téves megítélése. Az orosz fegyveres erőket alacsony harci morálúnak bélyegezték; leértékelték őket, mint motiválatlanokat, rosszul képzetteket és az elavult felszerelés és fegyverzet miatt kevéssé magabiztosakat, a katonai vezetést pedig mint szakszerűtlennek, és a modern műveletekben járatlanoknak bélyegezték. Ezzel szemben az ukrán fegyveres erők taktikai sikereit stratégiai jelentőségűnek állították be, és minden, a Nyugat által szállított fegyverrendszer állítólag döntő jelentőségű volt a háború szempontjából.

Még nem tudni, hogy az Ukrajna katonai győzelmének szüntelen fikciója a helyzet téves értékelésén alapul-e, vagy a kitartási szándékot és a háború folytatásának támogatását hivatott biztosítani.

Végzetes tévedés azonban azt hinni, hogy Ukrajna jövőbeli kilátásai annál jobbak lesznek, minél tovább tart a háború. Éppen ellenkezőleg: ennek a tévedésnek a katasztrofális következményei csak akkor háríthatók el, ha a harcok mielőbbi leállításával megakadályozzák a katonai vereséget, és béketárgyalásokat folytatnak a két hadviselő állam között.

A NATO és az USA valóban nem vette észre az orosz hadsereg katonai erejét?

Harald Kujat: Nyilvánvaló, hogy a háború elején mindkét fél hibázott. Oroszország viszonylag gyenge erőkkel, mintegy 190 000 fővel kezdte az inváziót, szemben a több mint kétszer olyan erős, több mint 400 000 fős ukrán hadsereggel, amelyet a Nyugat évek óta kiképzett és felszerelt. Mivel az ukrán fegyveres erők jelentős része az ország déli és délkeleti részén összpontosult, az orosz vezetés egyértelműen azt feltételezte, hogy egy államcsíny keretében el lehet foglalni Kijevet, és oroszbarát kormányt lehet beiktatni.

Az a tény, hogy ez a kísérlet súlyos veszteségekkel járt, minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország hajlandó volt tárgyalni. Az isztambuli tárgyalások igen pozitív kimenetelének köszönhetően az orosz fegyveres erőket a szándék jeleként - egy meginduló ukrán ellentámadással párhuzamosan - még a Kijev környéki megszállt területekről is kivonták. Az Egyesült Államok és az ukrán kormány a háború első napjaiban nyilvánvalóan túlbecsülte az orosz inváziós erők harci erejét, ezért Ukrajna is nagyon gyorsan hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni Oroszországgal.

A mi médiánk szerint Putyin nem hajlandó tárgyalni.

Harald Kujat: Nem lehet azt mondani, hogy Putyin nem akar tárgyalni. Az a tény, hogy tárgyalt, ez ellen szól. De a nyilvános nyilatkozatok ennek az ellenkezőjére is utalnak. Az isztambuli tárgyalások meghiúsulása után azonban mindkét állam komoly akadályokat gördített a további tárgyalások elé. Zelenszkij 2022 októberében rendeletet adott ki, amely kizárta a Putyinnal való tárgyalásokat. Oroszország négy ukrán régiót annektált és orosz területté nyilvánított. Ez megnehezíti a tárgyalások megkezdését.

Kína azonban egy évvel ezelőtt tett egy javaslatot, amely utat nyithat a tűzszünet és a béketárgyalások előtt. E javaslat szerint a tárgyalásokat előfeltételek nélkül ott kellene folytatni, ahol 2022 áprilisában megszakadtak.

Egy kínai különmegbízott, aki a közelmúltban Moszkvában és Kijevben, valamint más európai fővárosokban folytatott tárgyalásokat, diplomatikusan kijelentette, hogy nem csalódott az eredményekben. Időközben a török külügyminiszter is bejelentette, hogy Törökország kész a 2022. márciusi/áprilisi béketárgyalások felújítására. Ezt reális lehetőségnek látom a béketárgyalásokhoz, és szeretném, ha a német kormány támogatná ezt a kezdeményezést.

Ukrajna NATO-csatlakozása

A NATO a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő brüsszeli ülésén "különleges missziót javasolt Kijev megsegítésére." Miről van szó?

Harald Kujat: A NATO főtitkára egy három pontból álló kezdeményezést jelentett be, amelyet az állam- és kormányfőknek a következő, júliusi NATO-csúcsértekezleten kell jóváhagyniuk. Ennek egyes részei azonban már februárban megjelentek az amerikai médiában.

Az első pont az, hogy a NATO a következő öt évre 100 milliárd eurós költségvetést állapít meg Ukrajna támogatására. Stoltenberg tehát abból indul ki, hogy az ukrajnai háború még öt évig fog tartani. A jelenlegi katonai helyzet nem azt sugallja, hogy ez reális értékelés lenne. Ráadásul az egyes tagállamok, amelyek már eddig is magas kétoldalú kötelezettségeket vállaltak Ukrajnával szemben, és jelentős összegeket fizetnek be az Európai Unió támogatási alapjába, fenntartásokkal kezelik a további hosszú távú pénzügyi kötelezettségvállalásokat. Ennek oka, hogy a fegyverrendszerek, lőszerek és katonai felszerelések szállításának költségei is felmerülnek.

Stoltenberg szerint a jövőben a NATO-nak át kellene vennie a fegyverszállítások koordinálását és az ukrán katonák kiképzését is. Ezt a feladatot eddig az Egyesült Államok látta el az úgynevezett ramsteini formátumban.

Végül pedig az egyes tagállamok és Ukrajna között kétoldalú, tíz évre szóló "biztonsági együttműködési és hosszú távú támogatási megállapodások" NATO-keretét kívánják létrehozni.

Én csak a 2024. február 16-án megkötött és azonnal hatályba lépett német-ukrán megállapodást ismerem, de feltételezem, hogy a többi NATO-tagállam megállapodásai is hasonlóan vannak megfogalmazva. Érdekes, hogy az ukrán elnök 10 pontos tervének (az úgynevezett "békeformulának") egyes elemei bekerültek a német-ukrán megállapodásba, és hogy Németország kifejezetten üdvözli "az ukrán békeformula elveit" mint a jövőbeli békerendezés alapját.

Vajon ez a fejlemény azt jelenti, hogy a NATO felváltja az Egyesült Államokat mint az ukrajnai háború főszereplőjét, és az európaiak egyedül viselik majd az ezzel járó terheket?

Harald Kujat: Bár az amerikai kongresszus felszabadította a tavaly október óta zárolt 61 milliárd dolláros pénzügyi csomagot, nem biztos, hogy az Egyesült Államok továbbra is ugyanolyan mértékben fogja támogatni Ukrajnát, mint korábban.

Az Egyesült Államok elvileg csökkenteni akarja támogatását, és az európaiakra akarja hárítani a felelősséget Ukrajna jövőjéért. Stoltenberg javaslata is nagyon világosan mutatja ezt.

De ezek a kétoldalú megállapodások nem helyettesítik a NATO-tagságot. Ukrajna a NATO tagja akar lenni, és az amerikai külügyminiszter, Blinken úr nemrég ismét kijelentette, hogy csatlakozni fog a NATO-hoz. Nem ellentmondás ez?

Harald Kujat: A NATO-szerződés nagyon pontos feltételeket tartalmaz a NATO-tagsághoz. Csak kettőt említek. Először is, egy államot az összes tagállamnak meg kell hívnia, hogy taggá válhasson. Másodszor, ennek az államnak meghatározott követelményeknek kell megfelelnie. Ukrajna nem teljesíti a NATO-szerződés 10. cikkében meghatározott tagsági feltételek egyikét sem. Általában azt mondják például, hogy egy állam azért akar taggá válni, mert a NATO-szerződés 5. cikkével összhangban a kölcsönös segítségnyújtási záradék védelmére törekszik. Ez megfelel az ukrán kormány motivációjának is, amely a NATO-szövetségesek védelmét keresi a jövőbeni orosz fenyegetésekkel vagy akár támadásokkal szemben.

A NATO azonban a kölcsönös kollektív biztonság rendszere. Ennek megfelelően egy leendő tagnak garanciát kell nyújtania arra, hogy konkrétan hozzá tud járulni valamennyi (meglévő) tagállam biztonságához. Ukrajna esetében ennek az ellenkezője igaz.

Ukrajnával a NATO az Oroszországgal való konfliktus kockázatát importálná a szövetségbe, és ezzel valamennyi tagállam biztonságát veszélyeztetné.

Ukrajna NATO-tagságát ezért a jelenlegi biztonságpolitikai és geostratégiai keretfeltételek mellett belátható időn belül ki kell zárni.

Ha ez így van, akkor felmerül a kérdés, hogy mi a jelentősége ezeknek a szerződéseknek.

Harald Kujat: A Stoltenberg által elképzelt NATO-kerettel összefüggésben a NATO-államok és Ukrajna közötti kétoldalú szerződések minden bizonnyal úgy értelmezhetők, mint a hátsó ajtón keresztül történő de facto NATO-tagság.  

A NATO-szerződés 4. cikke szabályozza a konzultációs mechanizmust, ha egy tagállam véleménye szerint a terület integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága veszélybe kerül.

A német-ukrán megállapodás tartalmaz egy hasonló szabályozást, amely még a NATO-szabályozáson is túlmutat azzal, hogy 24 órán belüli konzultációt ír elő. A NATO-szerződés 5. cikke kimondja, hogy az egy vagy több szövetséges ellen irányuló támadás valamennyi tagállam elleni támadásnak minősül. Minden szövetséges azonban maga dönti el, hogy milyen formában tartja szükségesnek a segítségnyújtást.

Jól értettem ezt? Tegyük fel, hogy A országot megtámadják, akkor B ország azt mondhatja, hogy logisztikai támogatást nyújtunk, de semmi többet...

Harald Kujat: Alapvetően ez a helyzet, mert a Szövetség szuverén államok szövetsége, és a legtöbbjükben a parlamentek kizárólagos joga dönteni a háború és a béke kérdéseiben.

A német-ukrán megállapodásban nincs olyan rendelkezés, amely a NATO-szerződés 5. cikkelyéhez hasonlítható lenne. Az együttműködés célja inkább "olyan fenntartható erők kiépítése, amelyek képesek Ukrajna védelmére a jelenben és a jövőbeni agresszió elrettentésére." Ugyanakkor többször hangsúlyozzák azt a célt, hogy az ukrán fegyveres erők interoperabilitását elősegítsék euroatlanti partnereikkel. Ez azért jelentős, mert az interoperabilitás különösen fontos szempont, amikor különböző országok fegyveres erőit együtt kívánják bevetni.

Nem rendkívül veszélyes ez?

Harald Kujat: A messzemenő, hosszú távú kötelezettségek és a nemzetbiztonságunkra gyakorolt hatások miatt úgy gondolom, hogy a német Bundestagnak tanácsos lenne ratifikálnia ezt a megállapodást.

Svájcban békekongresszust tartanak Oroszország nélkül. Mi értelme van annak, hogy az államfők úgy találkoznak, hogy tárgyaljanak az ukrajnai békéről, hogy a két főszereplő egyike nem ül az asztalnál?

Harald Kujat: A konferencia résztvevőinek fel kellene tenniük maguknak a kérdést, hogy Zelenszkij 10 pontos terve akár csak egy lépéssel is közelebb viszi-e Ukrajnát a békéhez. Függetlenül attól, hogy hány állam támogatja a tervet, a döntő tényező az, hogy Oroszország hajlandó lenne-e elfogadni azt tárgyalási alapként, mert minden tárgyalás eredménye az érdekegyeztetés, a kompromisszum. Ez azonban nagyon valószínűtlen, mivel a terv számos olyan követelést tartalmaz, amelyeket Oroszország teljes mértékben képtelen teljesíteni. Továbbá a háború okait figyelmen kívül hagyja, ahogy a kialakult katonai helyzetet is.

Oroszország részvétele nélkül a konferencia tehát elsősorban egy Ukrajna által szervezett PR-esemény. Ebben a helyzetben azonban Zelenszkij elsődleges céljának az kellene lennie, hogy biztosítsa az ukrán nép jövőjét.

Ezért szeretném még egyszer hangsúlyozni: nem szabad szemet hunynunk afelett, hogy az ukrán nép békét akar. A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy az ukránok nagy többsége a diplomáciai megoldást támogatja. Ennek a ténynek el kellene gondolkodtatnia a nyugati politikusokat.

Végül is, aki meg akarja menteni Ukrajnát, annak arra kell törekednie, hogy a harcok minél hamarabb befejeződjenek, és újrainduljanak a béketárgyalások a két háborúzó állam között.

Harald Kujat egykori tábornok 1942. március 1-jén született, majd többek között a német fegyveres erők főfelügyelője volt, és a NATO Katonai Bizottságának elnökeként a NATO legmagasabb rangú katonatisztje.

A NATO-Oroszország Tanács és az Euroatlanti Partnerség Védelmi Főnökök Tanácsának elnöke is volt.

Harald Kujat számos kitüntetést kapott szolgálataiért, többek között a Francia Köztársaság Becsületrendjének parancsnoki keresztjét, a Lett, Észtország és Lengyelország Érdemrendjének parancsnoki keresztjét, az Egyesült Államok Érdemrendjének parancsnoki keresztjét, a Belga Királyság Leopold-rendjének nagykeresztjét, a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztjét és más magas kitüntetéseket, többek között Máltától, Magyarországtól és a NATO-tól.