Eddigi legeredményesebb évét zárta tavaly a Gránit Bank

Eddigi legeredményesebb évét zárta tavaly a Gránit Bank
  • Továbbra is jól teljesít a még Demján Sándor által alapított, teljesen magyar tulajdonban álló Gránit Bank.

A Gránit Bank mérlegfőösszege 44 százalékos emelkedéssel meghaladta az 573 milliárd forintot 2020 végén, adózás előtti eredménye pedig több mint 2 milliárd forint lett, s ezzel a pénzintézet eddigi legeredményesebb évét zárta - közölték az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató a bank pénteki - videókonferencián megtartott - közgyűlésén tájékoztatta a részvényeseket.

Kiemelte: a magyar magántulajdonban lévő pénzintézet a 4. üzleti évétől folyamatosan nyereséget termel, 2020 már a hetedik nyereséges esztendő. A pénzintézet működésének 11 éve alatt mérlegfőösszegét éves átlagban 51 százalékkal növelte - írták a közleményben utalva arra, hogy a működési költség mérlegfőösszeghez viszonyított aránya 0,8 százalék, amely lényegesen alacsonyabb a bankszektor 1,7 százalékos átlagához képest.

Hegedüs Éva hangsúlyozta: a bank eredményei igazolják az alapításkor elhatározott digitális banki stratégia helyességét, amely a több mint egy éve tartó rendkívüli pandémiás helyzetben is kiválóan vizsgázik.

A problémamentes hitelek aránya a banknál 99,97 százalékot tesznek ki, a hitel-betét arány pedig 50 százalék körüli - húzták alá a közleményben.

Az adózás utáni eredményt a részvényesek az idén is az eredménytartalékba helyezték, így eddig összesen több mint 5 milliárd forintot forgattak vissza a bank részvényesei a növekedés maximalizálása érdekében - ismertették a közgyűlésen hozott döntést. A pénzintézet felívta a figyelmet arra, hogy tavaly bevezették a teljes értékű lakossági bankszámlanyitást szelfis azonosítással és a digital kártyaszolgáltatást, amellyel akár már a számlanyitás másnapján vásárlásra alkalmas plasztik nélküli digitális bankkártyához jutnak az új ügyfelek.

A legújabb innovációk a hitelezési folyamatok digitális platformra helyezéséhez kapcsolódnak - hangsúlyozták a közleményben. Ezek közé tartozik az online, digitális ügyfélfiókban igényelhető babaváró kölcsön elindulása, valamint az online lakáshitel-igénylést egyszerűsítő kalkulátor - tették hozzá.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-10-26 | 18:53
Puhára esik a Karácsony-kampányba belebukott gyurcsányista Gál J. Zoltán

Puhára esik a Karácsony-kampányba belebukott gyurcsányista Gál J. Zoltán

  • A Budapesti Vagyonkezelő igazgatóságába kerül be a sikertelen kampányfőnök, Gál J. Zoltán.
  • Hivatalosan nem indokolta meg a lépést a budapesti városháza, de egy kampányfőnök föltűnése egy olyan helyen, ahol a közvagyonról döntenek, minimum kérdéseket vet fel.
  • Mint ismert, az előválasztás során Márki-Zay Péter kotyogta ki a nyilvánosságnak: Karácsony 500 millió költött a kampányára.
  • Ha valaki látta, hogy pontosan mennyit, miből, és milyen csatornákon égettek el a sikertelen kampányra, az pontosan Gál J. Zoltán.
  • De hogy miből kampányolt a Főpolgármester, azt Karácsony soha nem árulta el a sajtó kérdéseire.
  • Nem volt hajlandó elmondani, kik és mennyivel támogatták a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületet, amely a legtöbb pénzt költötte a Főpolgármester sikertelen kampányára.
  • Egyedül azt vallotta be, hogy a jelölő pártok, a Párbeszéd és az MSZP költötték rá a nekik törvény szerint járó költségvetési támogatásaikból.
  • De ekkor is csak tízmilliós nagyságrendről volt szó, a százmilliók, amelyek még az 500 millióig hiányoznak, továbbra is rejtélyesek, és feltehetően nagyon hiányoznak valakiknek.
Biznisz 2021-11-16 | 19:47
A korábban Juhász Pétert pénzelő Bojár Gábor Márki-Zaynak is fizet

A korábban Juhász Pétert pénzelő Bojár Gábor Márki-Zaynak is fizet

  • A baloldali oligarchák megtalálták maguknak az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, és fizetnek.
  • Bige László baloldali vörösbáró és Bojár Gábor is fizeti Márki-Zay Pétert.
  • Így megy ez a baloldalon: a baloldal oligarchái politikusokat vesznek maguknak.
Biznisz 2021-11-04 | 11:54
Karácsonyék dobra vernék a Városháza épületét?

Karácsonyék dobra vernék a Városháza épületét?

  • Az Index információi szerint vevőt keres a Városháza hatalmas értékű, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesére a Főváros vezetése.
  • Karácsony tagad, de az Index szerint a fővárosi koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket a Főváros minden bizonnyal legértékesebb ingatlanának eladása érdekében.
  • Vagyis ahogyan az régóta tudott dolog Budapesten, a valódi döntéseket nem Karácsony hozza meg, ő csak a kirakat-fiú szerepét játssza ebben a bizniszben.
Biznisz 2021-05-19 | 10:30
Akkor ennyit az új hidegháborús izmozásról: Biden zöld utat adhat a Németországot Oroszországgal összekötő Északi Áramlat 2 vezetéknek

Akkor ennyit az új hidegháborús izmozásról: Biden zöld utat adhat a Németországot Oroszországgal összekötő Északi Áramlat 2 vezetéknek

  • A harcias hidegháborús retorika ellenére Joe Biden a sajtóhírek szerint áldását adja a Németországot Oroszországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat 2 megépítésére.
Biznisz 2023-01-27 | 17:12
Karácsony Gergely német barátnőjét, aki szerint háborúban állunk Oroszországgal, 54 millióért sminkelik egyetlen évben

Karácsony Gergely német barátnőjét, aki szerint háborúban állunk Oroszországgal, 54 millióért sminkelik egyetlen évben

  • Annalena Baerbock német külügyminisztert, aki a héten azt nyilatkozta, háborúban állunk Oroszországgal, 54 millió forintért sminkelik közpénzekből évente.
  • Ez 4,5 millió forint havonta.
  • A szociáldemokrata kancellárt 510 764 euróért, vagyis 202 millió forintért fényképezik.
Biznisz 2021-05-17 | 15:46
Brüsszelnek aztán van gusztusa - az EU fejeseinek döntése szerint lisztkukacot kellene ennünk, nem marhahúst

Brüsszelnek aztán van gusztusa - az EU fejeseinek döntése szerint lisztkukacot kellene ennünk, nem marhahúst

  • Rövidesen a boltok polcaira kerülhetnek a rovarokból vagy ezek felhasználásával készült élelmiszerek, mert a tagállamok többsége úgy döntött, élelmiszerként is forgalomba hozható a lisztbogár lárvája az Európai Unióban.
  • Magyarország nem támogatta a döntést.
  • A lisztkukac az első élelmiszerként elismert rovarfaj az EU-ban, de rövidesen bővülhet a lista.
  • Az állati élelmezésben régóta szerepelnek az állati fehérjék.
  • A mostani döntéssel azt a falat törték át, hogy közvetlenül a tányérainkra kerülhet-e a lisztkukac.
  • Brüsszel szerint igen, mi több, ez a jövő útja.