Az indiai mutáns ellen fejleszt vakcinát a Pfizer

Az indiai mutáns ellen fejleszt vakcinát a Pfizer
  • Közben azt javasolja a vakcinagyártó, hogy az idősebbek kapjanak 3. adagot is a vakcinából.

A Pfizer és a BioNTech úgy tervezi, hogy jövő hónapban már elkezdi a klinikai tesztelését a koronavírus delta- (indiai) variánsára optimalizált vakcinájának – írja a Financial Times.

Világszerte egyre erősödnek azok az aggodalmak, hogy a jelenleg elérhető oltóanyagok csekély védelmet nyújtanak ezzel a mutációval szemben. Ez lesz az első vakcina, amelyet kifejezetten az indiai mutáns ellen hoznak létre.

A Pfizer koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta-variánsa ellen – jelentette be a Pfizer tudományos vezetője újságíróknak csütörtökön, hozzátéve, hogy tárgyalást kezdtek az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.

Mikael Dolstein kitért az Izraelből érkező, a fertőzésszámok jelentős emelkedéséről szóló hírekre is, és elmondta, hogy bár a vakcina hatékony a delta-variáns ellen, az újonnan fertőzötteket januárban vagy február elején oltották be a Pfizer vakcinájával, márpedig ennyi idő alatt csökken az antitestek száma.

Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy az Izraelből és az Egyesült Királyságból érkező legújabb adatok azt mutatják, hogy a vakcina még csökkent antitestszám mellett is körülbelül 95 százalékos hatékonysággal előzi meg a fertőzés súlyosabb tüneteinek kialakulását. Bejelentette, hogy a vállalat nemsokára közzéteszi az izraeli adatokat feldolgozó kutatását.

Hozzátette, hogy több ország – egyebek között európaiak is – már megkereste őket egy esetleges harmadik oltással kapcsolatban, amely szerinte különösen fontos az idősebb korosztály esetében. Dolsten kiemelte azt is, hogy az újabb dózis miatt, továbbá azért, mert a világon még mindig nagyon sokan nincsenek beoltva, vélhetően megnő az igény a vakcinára, a Pfizer ezért igyekszik növelni gyártókapacitását.

A vállalat idén 3 milliárd dózisnyi vakcina gyártását tűzte ki célul, jövőre pedig 4 milliárdot irányzott elő – jelentette ki. Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója áprilisban már azt közölte, hogy a Pfizer vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6–12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében, és nem zárta ki azt sem, hogy az oltást évente meg kell majd ismételni.
 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-12-14 | 14:02
Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

  • A Mocsárosdűlőről szóló beszélgetésrészlet volt az Anonymus-hanganyagok egyik legfontosabb része.
  • Ebben Barts J. Balázs a befektetőkkel azt veszi sorra, hogy a Mocsárosdűlőn milyen ingatlanfejlesztést tervez a Főváros, ami a helyi polgármesterrel is egyeztetve van, akivel megvan "a deal", és aki az egészet "szeretni fogja".
  • Karácsony az acsarkodó Szabó Tímeával végig hazudozott az ügyben, azt állítva, ők megmentenék a Mocsárosdűlőt a beépítéstől.
  • A dokumentum ismeretében vagy nem tudták, miről hazudoznak, vagy annyira gátlástalanok, hogy tudják ugyan, hogy mi az igazság, de akkor is szemrebbenés nélkül hazudnak.
  • A BENNFENTES megszerzett egy 2020-as hivatalos fővárosi dokumentumot, amelyben egyértelműen, látványterveken is látszik, hogy a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésével számolt a Főváros.
  • Portálunk korábban utánajárt az ingatlanfejlesztés volumenének az építőipari piacon, és a Vagyonkezelő vezetője által megálmodott 334 ezer négyzetméteres beépítés körülbelül 100 milliárd forint haszonnal kecsegtette a baloldal üzletembereit és oligarcháit.
Biznisz 2022-02-17 | 15:46

Átjátszó: az MSZP-s pártvagyon privatizálása, széthordása és magánosítása

  • Nem csak a fővárosi, óbudai vagy VIII. kerületi baloldali politikusoknak minta a Városháza jutalékos rendszere.
  • A baloldalon vannak, akik nem a közvagyont, hanem a saját pártjukat lopják meg.
Biznisz 2023-03-21 | 12:00
Képmutatásból jeles: Finnország egyetlen év alatt 70 milliárdot fizetett csak az orosz LNG-ért

Képmutatásból jeles: Finnország egyetlen év alatt 70 milliárdot fizetett csak az orosz LNG-ért

  • A nyugatiak mindig megszólják azokat, akik "finanszírozzák" Oroszország háborúját.
  • Most kiderült, a finnek egy korábban szankciók alá helyezett orosz oligarchától vásárolják a földgázt.
Biznisz 2021-11-16 | 19:47
A korábban Juhász Pétert pénzelő Bojár Gábor Márki-Zaynak is fizet

A korábban Juhász Pétert pénzelő Bojár Gábor Márki-Zaynak is fizet

  • A baloldali oligarchák megtalálták maguknak az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, és fizetnek.
  • Bige László baloldali vörösbáró és Bojár Gábor is fizeti Márki-Zay Pétert.
  • Így megy ez a baloldalon: a baloldal oligarchái politikusokat vesznek maguknak.
Biznisz 2021-06-28 | 16:22
Matolcsy: az EURÓ csapda

Matolcsy: az EURÓ csapda

  • Óva int az elhamarkodott Euró-bevezetéstől a Magyar Nemzeti Jegybank elnöke.
  • Mint írja, "Az eurózóna tagországainak többségére igaz, hogy az euró bevezetése előtti 20 évük lényegesen sikeresebb volt, mint az euróval töltött első két évtized."
Biznisz 2021-12-08 | 13:05
Szijjártó újabb hatalmas beruházást hozott Magyarországra

Szijjártó újabb hatalmas beruházást hozott Magyarországra

  • Ez az idei év második legnagyobb értékű külföldi beruházása, és a keleti nyitás újabb sikere.
  • Kétszázhatvannégy milliárd forint értékű beruházással hatszázharmincegy új munkahely jön létre Debrecenben.
Biznisz 2022-11-23 | 14:39
Migránsbiznisz: Németországban befektetők háztömböket vásárolnak fel, majd azokból azonnal menekültszállás lesz

Migránsbiznisz: Németországban befektetők háztömböket vásárolnak fel, majd azokból azonnal menekültszállás lesz

  • Feltűnően jól értesültek a befektetői csoportok, hogy mely ingatlanokat érdemes megvenni, hogy ott azonnal menekültszállásokat béreljen a helyi közigazgatás az adófizetők pénzéből..
  • Van olyan befektető, aki egyetlen tömbért 200 millió forintnyi összeget kasszíroz egyetlen év alatt.
  • Csakhogy ez a 200 millió  megegyezik az ingatlan vételárával.
  • Más esetekben pedig minimális beugró mellett megvásárolnak egy ingatlant, majd a helyi kerület azonnal bérbe veszi tőlük a szerzeményt, így "letörleszti" a vételárat az eredeti tulajdonosnak.