Forrong a Momentum a BENNFENTES-hez eljutott információk szerint Fekete-Győr András - és így a Momentum - megalázó, 3%-os eredményei miatt.
A kudarcért egyértelműen a pártelnököt okolja a tagság és a pártelit, aki nem volt képes felnőni a feladathoz és a Partizános leégése után egy elhibázott kampányt vezetett.
Pártbeli forrásaink a Cseh Katka-botrány "hosszú árnyékáról" is beszéltek a BENNFENTES-nek, akik szerint "Cseh Katka ügye súlyos károkat okozott a közösségünknek".
A BENNFENTES úgy tudja, már az előválasztás előtt megvolt a közös nevező Fekete-Győr helyett.
Ez nem más, mint az újbudai alpolgármester Orosz Anna, aki a körzetében rekord részvétel mellett kétharmaddal verte el Budapest utolsó főúttörő-elvtársnőjét, a DK-s Gy. Németh Erzsébetet.
Fekete-Győrnek azért nagyon kínos a miniszterelnök-jelölti kudarca, mert Orosz Anna és Hajnal Miklós közel annyi szavazatot szereztek egy-egy választókörzetben, mint a pártelnök országosan.
Erről momentumos forrásaink úgy fogalmaztak, "az Andrisnak ajtót mutattak a baloldali választók: bármilyen fájdalmas is ezt momentumosként kimondani, de azt üzenték, nem kellesz nekünk Andris".
A BENNFENTES információi szerint Orosz Annában látja Soproni Tamás terézvárosi polgármester és Donáth Anna Európai Parlamenti képviselő Fekete-Győr utódját.
A baloldali előválasztáson győztes Orosz információink szerint hamar vérszemet is kapott: nem véletlen, hogy a szavazatszámlálás után ő üzente meg Fekete-Győrnek, hogy a kudarc okait ki kell vizsgálni.
Ez megerősíti azokat az értesüléseinket, amiket még a nyáron kaptunk: Cseh Katka és Donáth Anna a pártelnök szellemi képességeit és botladozásait látva már akkor szervezkedett Fekete-Győr ellen, de ez a törekvés nyáron léket kapott, mert Cseh Katkát annyira legyenítette a korábban általa ügyvezetett cég botránya.
Fekete-Győr megalázó kudarca után viszont ismét fel lett melegítve a terv a pártelnök elmozdítására, ám emellé most felsorakozott Soproni Tamás is, aki korábban elhagyta a Momentum elnökségét, így tiltakozva Fekete-Győr pártvezetői módszerei ellen.
A BENNFENTES információi szerint ehhez az összefogáshoz azonban mind Orosznak, mind Soproninak félre kellett tennie személyes sérelmeit.
Ők ugyanis korábban egy párt alkottak, de a kapcsolatnak egy nagyon csúnya megcsalási sztori vetett véget - mondták a BENNFENTES-nek jól tájékozott momentumosok.
Hónapokig ment a vita azon, hogy a tesztelés, vagy az oltás hatékonyabb-e a koronavírus-járvány visszaszorításában.
A baloldali ellenzék és a vele szövetséges ellenzéki propagandamédia folyamatosan, megállás nélkül tesztelt volna, és hónapokon keresztül ezt követelték a kormánytól is.
Az Orbán-kormány pedig már 2020 tavaszától azt kommunikálta: csak a vakcina lesz hatékony a ragály visszaszorításában.
Hogy oltási céljait elérje, a magyar kormány sem ideológiai, sem pedig geopolitikai kérdést nem csinált a vakcinabeszerzésből: azért vásárolt keleti oltóanyagokat is, hogy minél hamarabb hozzájuthassanak az oltáshoz a magyarok.
A Karácsony Gergely vezette Főváros azonban töretlenül a tesztelésben látta a járvány visszaszorításának útját, és Budapest elköltött másfél milliárd forintot baloldali egészségügyi szolgáltatócégeknél tesztekre.
Ebből 1 milliárd forintot Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa biztosított Karácsonyéknak a pótcselekvéshez.
A tesztvita ellenére a magyar kormánynak lett igaza, és most már papírja is van róla.
Egy nagyszabású, 4 hónapos olasz vizsgálat szombaton megerősítette: a vakcinák első adagjának beadása után öt héttel már 80%-kal csökken a fertőzésveszély, 90%-kal csökken a kórházba kerülés esélye, és 95%-kal a halálos megbetegedés esélye.
Tehát abban is a kormánynak volt igaza, hogy csak a vakcina képes legyőzni a járványt, nem pedig a véget nem érő tesztelés, és abban is, hogy minél több magyar ember kapja meg legalább az oltás első adagját, annál több védett lesz idehaza, mert már az első adag is jelentős mértékben megvéd a súlyos fertőzéstől.
Bár a dollárbaloldal és a propagandamédiája azt akarja elhitetni a magyarokkal, hogy mi élünk a legborzalmasabb országban, ezt a baloldali hazugságot is cáfolják a számok és a tények.
2022 novemberében továbbra is a magyarok fizették a legkevesebbett a gázért és a villamosenergiáért.
Eközben Berlinben 27, Londonban pedig 25 százalékkal emelkedett a földgáz ára, de már az októberi ár sem volt alacsony.
Novemberben a berlini gázár tízszerese volt a magyarnak, a bécsi a tizenkétszerese.
A villamosenergia ára is változott európai nagyvárosokban, Londonban 12, Párizsban 11, Prágában pedig 10 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, igaz, több északi államban viszont csökkent valamelyest.
A károgó propagandamédia mindig azzal érvel, hogy bezzegnyugaton a fizetések is sokkal magasabbak, így tulajdonképpen ott az energia még olcsóbb is, mint idehaza.
Ahogyan a dollárbaloldalnak, úgy nekik sincsen igazuk: vásárlóerő-paritáson számolva is az egyik legjobb helyzetben vannak a magyar fogyasztók.
Könnyű belátni, Prágában nem keresnek nyolcszor, Berlinben tízszer, Bécsben pedig tizenkétszer többet, mint Magyarországon.
Márpedig a gázárak a cseheknél nyolcszor, a németeknél tízszer, az osztrákoknál pedig tizenkétszer magasabbak, mint Magyarországon.
Olyannyira nagy a baj a baloldalon, hogy a BENNFENTES információi szerint Donáth Annát akarja előhúzni a baloldali elit a kalapból.
Azt a Donáthot, aki nagyon jó barátnője Gyurcsánynénak, az édesapja pedig Gyurcsány személyes családi jó barátja.
Donáth kifogástalan kommunista pedigrével rendelkezik, nagyapja Rákosi titkárságvezetője volt, majd Nagy Imre mellett dolgozott a padlássöprések idején; apja pedig MSZP-s képviselő volt korábban.
Brüsszelben pedig minden, Magyarország ellen hozott hazug határozat mögé beállt.
A BENNFENTES írta meg korábban: azzal, hogy Donáth lett a Momentum új elnöke, Gyurcsány "körön belül" tartja a Momentumot.
Fennállt ugyanis annak veszélye, hogy az előválasztást követően Márki-Zay teszi rá a kezét a Momentumra, ugyanis ők álltak a leghamarabb mellé.
Donáth amint elnök lett, azonnal páros lábbal szállt bele Márki-Zayba, a migránsozásába, és hogy az ellenzék elvesztegetett egy hónapot.
Ha lecserélik Márki-Zayt, ahogyan arról a pletykák szólnak, akkor az előválasztásnak semmi értelme sem volt.