Folytatódik a harc: Hadházy egy Tóth Csabához köthető ingatlanügylet dokumentumait hozta nyilvánosságra

Folytatódik a harc: Hadházy egy Tóth Csabához köthető ingatlanügylet dokumentumait hozta nyilvánosságra
  • Korábban Tóth is biztosította arról Hadházyt, hogy "mindenkinek lehetnek sötét foltok a múltjában."

Az Első Lépés Inkubátorház Alapítványt 2012-ben hozták létre 100 ezer forintos induló vagyonnal, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületi Gyár utcában - írja a 444.

A beszámolójuk szerint ugyanebben az évben 111,2 milliós rövid lejáratú hitelt kaptak, ami a vételár lehetett, mivel más tevékenységet nem végeztek. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint nem sokkal később pont 111,2 millió forint erejéig jegyeztek be jelzálogjogot Funtig Zoltán cégének, az Employers Consulting Kft.-nek, vagyis innen lehetett az alapítványnak pénze a gyártelepre.

Az Employers Consulting Zuglóban sem ismeretlen, 2010 előtt tanácsadói szerződése volt az MSZP-s vezetésű zuglói önkormányzattal, ami miatt a fideszes vezetés vizsgálatot is indított. A cég ügyvezetője a gyártelep megvásárlásának idején még mindig Tóth Csaba egyik MSZP-s bizalmasa, Menyhárt Bizsán volt.

A 2000-es évek elején Menyhárt volt Tóth Vas megyei irodavezetője tömeges beléptetési botrány idején, amikor a helyi pártszervezet egy péntek este alatt 40-ről 500 fősre duzzadt.

2003 végén az MSZP megyei etikai bizottsága azzal vádolta Tóthékat, hogy pénzért léptettek be romákat a szervezetbe. Végül a teljes Vas megyei szervezetet feloszlatták. A 111,2 millió forintot az Employers Consulting nem sokkal korábban kaphatta, mert Tóth Csaba cégének, a Tigris-1993 Kft. 2013-as beszámolója szerint ebben az évben pont 111,2 millió forint értékben adtak valakinek tartós kölcsönt.


A Tigris három évvel később meg is jelent a gyártelep tulajdoni lapján, 2016-ban Funtig cége 111,2 millió forint erejéig átadta Tóth Csaba cégének a gyártelep jelzálog- és vételi jogát, ami azt jelenti, hogy a szocialista képviselő cége bármikor megszerezhetné a több százmilliót érő gyártelepet, addig viszont nem kell feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában a saját tulajdonaként.

Tóth Csaba 2010 óta folyamatosan bent ül a parlamentben az MSZP képviselőjeként, évente kell vagyonnyilatkozatot kitöltenie. Tehát annyi biztos, hogy Tóth cége már 2013-ban 111,2 milliós hitelt adott ki, majd ugyanebben az évben Funtig cégénél is megjelent egy ugyanekkora összeg, végül a 111,2 millió az alapítvány 2013-as beszámolójában jelent meg rövid lejáratú hitelként

Hogy Tóth Csabát már az alapítványi vásárlás előtt is érdekelte a gyártelep, arra egy olyan levél utal, amit Hadházy az oldalán tett közzé a vita után. Ez alapján az MSZP-s képviselő már 2012 nyarán értékbecslést kért az ingatlanra az adásvételi tárgyalások előkészítéséhez, aztán valamiért mégsem a saját cége vette meg a telepet. Megjelent viszont a bizalmasának a cége, majd a frissen létrehozott alapítvány. Funtigék alapítványának éves beszámolóiból az látszik, hogy a gyártelep megvásárlása óta érdemi tevékenységet nem végzett, csak az amortizációt írják le minden éveben.

A Zugló Tv-ben zajló vitában Hadházy Tóth Csaba és a moderátorok igyekezete ellenére többször visszatért a gyártelep ügye, amiről az MSZP-s képviselő sokadik nekifutásra annyit mondott el, hogy az elmúlt 20 évben valóban komoly ingatlanportfólió jött össze a cégénél, "de ennek semmi köze az én képviselői munkámhoz és semmi köze Zuglóhoz. Akkor lenne igaza, ha nekem bármi módon lenne az önkormányzathoz vagy bármilyen állami céghez kötődésem, megbízásunk, megrendelésünk, és abból bármit kerestünk volna. Tehát azt a szememre vetni, hogy esetleg a piacon bármilyen ingatlanügyletekkel foglalkozik bárkinek a cége, semmi köze ehhez. Hogy kerül a csizma az asztalra?"

Hadházy Ákos szerint az egész konstrukció arra jó, hogy Tóth Csaba el tudjon titkolni egy több százmilliós vagyonelemet, de akár az adóelkerülés vagy a pénzmosás gyanúja is felmerülhet. "Van egy alsóhangon 500 millió forintot érő gyártelep, ahol ő - nem tisztességesen, de ügyesen - úgy intézte, hogy ez a vagyon az érdekkörébe került, teljes befolyása van erre a vagyonra, de nem szerepel sem a vagyonnyilatkozatában, sem pedig a céges adatbázisban" -mondta Hadházy a vita után a 444-nek .

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Sztori 2021-10-27 | 08:51
A Budapesti Városháza közpénzből fizeti Karácsony propagandavideóját

A Budapesti Városháza közpénzből fizeti Karácsony propagandavideóját

  • A két éve megválasztott Főpolgármester egy imázsvideóban E/1-ben beszél arról, micsoda hatalmas dolgokat ért el a Fővárosban.
  • A videó korábban az éppen az előválasztásba belebukott Főpolgármester oldalán jelent meg, ott is hirdette a stábja.
  • A napokban azonban a Budapesti Városháza elnevezésű Facebook oldalra is felkerült, és ott is hirdetik, közpénzből.
  • A Facebook hirdetéstára szerint ezúttal 45-50 ezer forintot költenek Karácsony személyes propagandavideójára.
Sztori 2021-09-14 | 17:36
Az AB elé viszi a klímatörvényt az ellenzék

Az AB elé viszi a klímatörvényt az ellenzék

  • Hatalmas érzéke van az ellenzéknek a klímaügyekhez is.
  • Azon a napon erőltetik a sötétzöld őrültet, amikor kiderült: a nálunk jóval gazdagabb Németország 2021 első félévében annyi szenet égetett el, mint eddig még soha.
  • Az ellenzék megint meg akarja váltani a világot, ahelyett, hogy szembenézne a ténnyel: nem Magyarország, és nem is Európa a legnagyobb szennyező a világon, sőt.
  • Persze érthető, hiszen mindenki tudja, miben sántikálnak: zöld adókat, CO2-adókat akarnak bevezetni, és német hóbort alapján be akarják tiltani a belsőégésű motorokat.
  • Arról nem ejtenek egyetlen szót sem, hogy a tisztán elektromos járműveknek milyen hatalmas ökolábnyoma van, és sem a szélenergia, sem a naperőművek nem jelentenek 100%-os megoldást.
Sztori 2021-07-08 | 12:12
Jelentős hatása van az LMBTQ+ propagandának a fiatalok szexualitására: a Z-generáció tagjai már 15%-os arányban vallják magukat az LMBTQ+ tagjainak

Jelentős hatása van az LMBTQ+ propagandának a fiatalok szexualitására: a Z-generáció tagjai már 15%-os arányban vallják magukat az LMBTQ+ tagjainak

  • Az Azonnali szedte össze a releváns statisztikai és tudományos adatokat.
  • Az USA-ban a Gallup 2017 után csak 2020-ban végzett mérést a témában 15 ezer fő megkérdezésével.
  • 2012 és 2020 között az LMBTQ-közösség aránya az Egyesült Államokban 3,5-ről 5,6 százalékra nőtt.
  • Az idősebb generációknál alig van elmozdulás, viszont a fiatalabb korosztályokban jelentős a növekedés.
  • Először mérték az LMBTQ-identitás mértékét a Z-generációban: ők rögtön 15,9 százalékkal köszöntek be, ami az Y-generációban mért érték majdnem duplája.
  • Utóbbiak körében is 5,8-ról 9,1 százalékra nőtt az LMBTQ-identitásúak aránya, ez 2012-höz képest 57 százalékos növekmény.
  • Az USA-ban a teljes LMBTQ-közösség több mint fele, 56 százaléka 34 év alatti, 30 százaléka pedig 24 év alatti volt a 2017-es felmérés alapján.
  • A növekedést szinte teljes egészét a fiatalabb generációk adták.
  • Mindez arra erős indikáció, hogy a veleszületett LMBTQ-emberek mellett megjelent egy népes csoport, akik az LMBTQ-népszerűsítés és divattrend folytán váltottak szexuális irányultságot, illetve nemi identitást.
  • Látható, hogy minél fiatalabb valaki, korosztályában annál nagyobb az LMBTQ-identitásúak növekedése, és a legfiatalabbak az legérintetettebbek: számuk a férfiaknál, a brit 16-24 évesek körében öt év alatt megduplázódott, a nők esetében majdnem triplázódott.
Sztori 2021-09-24 | 11:07
Drasztikus gázár-emelés Romániában: négy-hétszeresére nő a gáz ára

Drasztikus gázár-emelés Romániában: négy-hétszeresére nő a gáz ára

  • Magyarországon kívül mindenhol Európában energiakrízis tapasztalható.
  • Németországban év eleje óta háromszorosára emelkedett a magyarnál korábban is két és félszer drágább gáz ára, ezt természetesen a polgárok fizetik meg.
  • A német energiawende (energiafordulat) több elemében is lebőgött idén.
  • Miközben a német áramár világelső, addig nem sikerült teljesíteni a megújulókhoz fűzött reményeket sem: Németország több CO2-t bocsát ki ebben az évben, mint 1990 óta valaha.
  • Egy román lap a magyar rezsicsökkentés politikáját dicséri.
Sztori 2021-12-01 | 10:57
Márki-Zay: Egyből el fogjuk törölni a gyermekvédelmi törvényt

Márki-Zay: Egyből el fogjuk törölni a gyermekvédelmi törvényt

  • A javaslatot "ostobának" nevezte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kijelentette, a népszavazásra sem megy el.
  • Mint ismert, a kormány népszavazást kezdeményezett annak érdekében, hogy a gyerekeket meg lehessen védeni a gender- és az lmbtq-propagandától.
  • Köztudott, hogy Nyugat-Európában egyre nagyobb divat a gyerekek nemváltó műtéteinek propagálása, és a hagyományos biológiai nemek erőszakos szétverése.
  • A Fidesz-KDNP ennek a káros folyamatnak a hatásait szeretné mérsékelni azzal, hogy a gyerekek számára tiltaná a gender- és lmbtq-érzékenyítést, és a szülők kezébe helyezné annak eldöntését, kiteszik-e ilyen érzékenyítésnek a gyerekeiket.
  • A kormánypárti képviselők megszavazták a javaslatot, az ellenzék egységesen távolmaradt a szavazástól.
  • Márki-Zay is kifejtette véleményét a népszavazásról, aki azt mondta, ostobaság a törvény, és azonnal el is törölnék.
Sztori 2021-10-29 | 10:49
Hónapos csúszásban az M3-as metró kivitelezése

Hónapos csúszásban az M3-as metró kivitelezése

  • A hiperpasszív Karácsonynak valahogy semmi sem sikerül.
  • Ha nem sikerül tartani a terveket, tízmilliárdoktól eshet el a Főváros.