NAV: költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak Cseh Katalin ügyében

NAV: költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak Cseh Katalin ügyében
  • Hivatalosan is megerősítette a Demokratának a NAV, hogy költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak Cseh Katalin ügyében.

"A folyamatban levő nyomozás érdekében azonban nem áll módunkban részleteket közölni. Bővebb tájékoztatást a nyomozást felügyelő ügyészség adhat" – írta a NAV a Demokrata honlapjának küldött válaszukban.

A Demokrata azért kereste meg a NAV-ot, mert másfél hónappal ezelőtt a közérdekű bejelentéseiről ismertté vált Tényi István jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt feljelentést tett a Cseh Katalin körül kialakult botrány kapcsán, ezzel kapcsolatban pedig augusztusi sajtóinformációk szerint a NAV feljelentés-kiegészítést rendelt el.

A Demokrata úgy tudja, ennek határideje múlt héten lejárt.

Tényi István a feljelentést akkor a Magyar Nemzetnek azzal magyarázta: a különböző lapokban megjelent oknyomozó anyagok azt támasztják alá, hogy a Cseh Katalinékhoz kapcsolható céghálózat tagjai egy helyen, egy időben, ugyanazon uniós forrás elnyerésére játszhattak össze.

A vállalkozások összesen közel 4,8 milliárd forint uniós pályázati pénzhez jutottak az évek során.

Néhány nappal ezelőtt Budai Gyula országgyűlési képviselő is bejelentette, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt feljelentést tett Cseh Katalin momentumos EP-képviselő ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságánál.

A politikus szerint a feljelentés mellé csatolt dokumentumok, így például cégkivonatok, tulajdoni lapok és támogatási szerződések egyértelműen igazolják, hogy a Cseh Katalinhoz kapcsolható céghálózat nem arra a célra a használta fel az állami és európai uniós támogatást, mint amire a pályázatokat benyújtotta. Budai Gyula szerint az érintett cégek koncepciója az volt, hogy minél nagyobb támogatási intenzitású térségben – így például a leghátrányosabb nógrádi kistérségben – nyújtsanak be pályázatot, így minél nagyobb állami támogatást szerezzenek meg, majd mindenhova ugyanazt a projektet jelentették le, a beruházások azonban nem valósultak meg.

"Vagyis a megnyert pénzt nem a projektekre fordították, de hogy hová, azt majd a nyomozó hatóság kideríti" – idézte a politikust az MTI.

Budai Gyula hozzátette, Cseh Katalin 2018-ig volt tulajdonos és ügyvezető a cégekben, az érintett pályázatokat viszont ezt megelőzően, 2016-ban és 2017-ben nyújtották be, a megvalósítási határidő pedig 2020-2021 volt. Múlt héten Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő számolt be arról, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megkezdte a vizsgálódást Cseh Katalin ügyében.

A fideszes politikus emlékeztetett: augusztus elején tett bejelentést az OLAF-nál Cseh Katalin ügyében, európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-02-17 | 20:07
Kiakadtak a vakok, hogy Márki-Zay rajtuk viccelődött

Kiakadtak a vakok, hogy Márki-Zay rajtuk viccelődött

  • Tréfás kedvében volt a bolondgombát majszoló baloldali Messiás, mert egyszerre sikerült belerúgnia a vakokba és a feketékbe is.
Botrány 2022-03-18 | 18:15
Csinos kis luxusvillát épített Zuglóban Horváth Csaba

Csinos kis luxusvillát épített Zuglóban Horváth Csaba

  • A gyanú szerint Tóth Csabával közösen dézsmálták a kerületi parkolási kasszát, még Karácsony zuglói polgármesterségekor, havi tízmilliót zsebre téve.
  • Most egy, Horváth szülei nevén fölbukkant villa tartja lázban a zuglóiakat.
  • Már csak azért is, mert a szomszédok elmondása szerint Horváth a helyszínen irányította az építkezést, és vastag pénzkötegeket lóbálva fizette ki a vállalkozókat.
Botrány 2021-12-08 | 10:52
Márki-Zay továbbra is a homoszexualitás életérzésén lovagol

Márki-Zay továbbra is a homoszexualitás életérzésén lovagol

  • Nincs még egy ember idehaza, aki heteróként ennyire sok homoerotikus fantáziával a fejében él együtt, mint Márki-Zay.
  • Ahogyan a baloldal egésze, úgy ő is 'büszkén' szájerezett a brüsszeli események évfordulóján, mintha az valami ünnep lenne. Soha nagyobb ünnepet a baloldalnak.
  • Pedig a nagyszerű ember és kivételes tehetségű Szájer József a botrány után azt tette, amit tennie kellett: lemondott minden köztisztségéről és visszavonult.
  • Szemben azokkal a baloldali közszereplőkkel, akiket a legnagyobb botrány sem tud elmozdítani a pozíciójából.
  • A baloldalon megengedett az ÁFA-csalás, az adócsalás, a nyílt korrupció és a kokainfogyasztás is.
  • Semminek nincsen soha semmi következménye a baloldalon.
Botrány 2021-12-09 | 10:41
Gansperger: Szabó Tímea CIA-nak dolgozott Kabulban

Gansperger: Szabó Tímea CIA-nak dolgozott Kabulban

  • Anonymus újabb videója ahhoz a beszélgetésrészlethez kapcsolódik, amelyen Gansperger Gyula és beszélgetőtársa a magyarországi baloldal nemzetközi kapcsolatrendszerét és külföldi finanszírozását veszik sorra.
  • Gansperger szerint ugyan a Soros-hálózat sok mindent el tud érni idehaza, de [ennek] "a teteje a Gordon".
  • Később ismerteti, hogy azok a nagy nemzetközi multicégek, amelyeket az Orbán-kormány kiszorított az országból, vissza akarnak térni, mert korábban az előnytelen szerződéseiknek köszönhetően rengeteget kaszálhattak Magyarországon.
Botrány 2021-11-28 | 13:20
Márki-Zay a rezsicsökkentés támogatóiról: sötétben tartott, trágyával etetett gombák

Márki-Zay a rezsicsökkentés támogatóiról: sötétben tartott, trágyával etetett gombák

  • Ezt a hangnemet senki sem engedte még meg magának a magyarokkal szemben a rendszerváltás óta.
Botrány 2021-10-14 | 16:43
Sumákol Karácsony egyesülete, nem árulják el, kik adták össze a bukott kampányra a százmilliót

Sumákol Karácsony egyesülete, nem árulják el, kik adták össze a bukott kampányra a százmilliót

  • A Kilencvenkilenc Mozgalom egyesületbe rögtön a megalakulása után ömlött a pénz.
  • Hogy honnan, azt nem árulja el az átláthatóságra kényes baloldal.
  • Pedig lenne mivel elszámolni, az egyesület a bevallása szerint 70 milliót adott Karácsony több százmillióra rúgó kampányába.