Cseh Katka-ügy: Szécsény ellenzéki képviselő-testületében már 2019-ben bűncselekményt emlegettek a helyi képviselők

Cseh Katka-ügy: Szécsény ellenzéki képviselő-testületében már 2019-ben bűncselekményt emlegettek a helyi képviselők

Szécsény képviselő-testületében már 2019-ben bűncselekménygyanút emlegettek azokkal a vállalkozásokkal összefüggésben, amelyekről mára egyértelműen kiderült, hogy Cseh Katalinék céghálózatához tartoznak. A testület szóban forgó üléséről felvétel is készült, amelyet bárki megtekinthet.

Egy olvasó hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét arra, hogy bár sok minden kiderült a momentumos politikus köréhez kötődő céghálóról, a sajtó figyelmét eddig elkerülték a Szécsény városában történtek.



A Mediaworks Hírcentruma ezt követően bukkant rá arra a 2019-es videófelvételre, amelyen a helyi képviselő-testület korabeli ülése tekinthető meg.

A tanácskozás akkor válik izgalmassá, amikor Stayer László független polgármester megadja a szót dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetnek, aki a Tegyünk a szécsényiekért Egyesület támogatásával jutott be a testületbe.

A politikus mindenre kiterjedő vizsgálatot szorgalmazva elmondta, hogy a Mondat Nyomdaipari Kft. és a Royal Press Hungary Nyomdaipari és Kommunikációs Kft. szerinte bűncselekménygyanús körülmények között juthatott 1,5 milliárd forintnyi támogatáshoz, kihasználva azt, hogy Szécsény kiemelten kedvezőtlen adottságú településnek számít.

Ez azért lényeges, mert a városban működő cégek különböző pályázatokon indulva, az önrészt minimalizálva, kiemelt támogatást tudtak igénybe venni a térség fejlesztése érdekében.

Mivel a projekt megvalósítási helye Szécsény volt, dr. Serfőzőné érdeklődését is felkeltette, hogy vajon mit profitált a város a két vállalkozás tevékenysége következtében.

Azt különösen érdekesnek tartotta, hogy a cégek egy olyan ingatlant neveztek meg fióktelepként, amely akkor az önkormányzat tulajdonában volt.

Éppen ezért a polgármestertől egyebek mellett arra várt választ, lehet-e tudni, hogy milyen tevékenység, fejlesztés zajlott az ingatlanban. Stayer László válaszából gyakorlatilag az derült ki, hogy semmilyen, a kulcs ugyanis az önkormányzatnál volt, amelyet senki nem vett fel.

Az elmúlt hetekben egyértelműen kiderült, hogy a két vállalkozás is ahhoz a céghálózathoz tartozik, amely Cseh Katalin momentumos politikushoz köthető. A cégcsoport az elmúlt években meglehetősen gyanús körülmények között, hozzávetőlegesen 4,8 milliárd forintos uniós támogatást zsebelt be.

A sajtó kiderítette, hogy a vállalkozások szisztematikusan együttműködve, a székhelyeikkel, fióktelepeikkel trükközve maximalizálták a profitot. Az csak a hab volt a tortán, hogy a Cseh Katalin által aláírt egyik pályázat szövege arra a budapesti olimpiai pályázatra hivatkozva pályázott támogatásra, amelynek megfúrásában a jelenlegi EP-képviselőnek komoly szerepe volt. Az ügyben először hetekkel ezelőtt egy magánszemély jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt tett feljelentést.

Nemrég pedig Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő jelentette be közösségi oldalán, hogy a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. A politikus arról is írt, hogy átadta azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a Cseh Katalinék érdekeltségébe tartozó céghálózat miként lopta el az európai uniós és az állami támogatásokat. Eközben ráadásul az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is megindította a vizsgálatot az uniós pénzeket is érintő zűrös ügyek miatt. Tehát az ügyben csalás gyanúja miatt már több hatóság is vizsgálódik.

A botrány egyelőre következmények nélkül maradt, hiszen bár Cseh Katalin nem adott elfogadható magyarázatot a történtekre, pozícióiról nem mondott le.

A Momentum egyébként annak ellenére lezártnak tekinti az ügyet, hogy korábban Fekete-Győr András a Hír TV-ben arról beszélt: ha egy momentumos politikusról kiderülne, hogy uniós forrásokkal élt vissza, akkor őt is elszámoltatnák.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-11-23 | 11:52
Bajnai Gordon tájékoztatta üzletfeleit a fővárosi jutalékos rendszerről

Bajnai Gordon tájékoztatta üzletfeleit a fővárosi jutalékos rendszerről

  • Karácsony Gergely bizalmasa, Magyarország egykori kormányfője arról beszél egy friss hangfelvételen, hogy a hatpárti koalíció egy menedzsment-probléma.
  • Mégpedig azért, mert ha valaki kiszagol egy üzletet vagy egy dealt közülük, akkor be akar ékelődni a folyamatba, hogy a maga jutalékát megszerezze.
  • Bajnai ehhez hozzáteszi, hogy sok cápa kering a tóban.
  • Beszélgetőpartnere leszögezi: nem akar hatfelé "beszélgetni", ez egy óvatos jelzés lehet arra, hogy nem akar hatfelé fizetni a Városháza körül formálódó ügyletben.
  • Majd megállapodnak abban, hogy ezt Tordai Csabának, Karácsony jogi bizalmasának kellene intéznie, hogy ne így legyen.
Botrány 2021-07-20 | 16:57
Cseh Katalin úgy vágott vissza, hogy nem mond igazat

Cseh Katalin úgy vágott vissza, hogy nem mond igazat

  • Perrel is fenyegetőzik a BENNFENTES ellen, mondván, portálunk korrupcióval vádolta.
  • A BENNFENTES nem vádolta korrupcióval a Momentum politikusát.
Botrány 2021-07-11 | 12:24
Jakab ellopott egy dalt, majd amikor a zeneszerző kérte, hogy törölje az engedély nélkül átírt dalt, kitörölték a hozzászólását

Jakab ellopott egy dalt, majd amikor a zeneszerző kérte, hogy törölje az engedély nélkül átírt dalt, kitörölték a hozzászólását

  • Mióta vége a Parlamentnek, Jakab cirkuszi produkciója egyre kínosabb.
  • A miskolci kidobófiú azt gondolja, bármit megengedhet magának: perrel fenyegethet munkáját végző melóst, és szabadon lopkodhat szerzői jogvédelem alatt álló műveket.
  • Még úgy is, hogy a mű eredeti alkotója megtiltotta dala politikai felhasználását.
  • Talán nem véletlenül írta a napokban Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke, hogy pont az olyanok ellen jött létre a Jobbik, mint amilyenné Jakab vált.
Botrány 2021-12-13 | 11:00
Városháza-mutyi: egyszerre több helyszínen is házkutatásba kezdett a rendőrség

Városháza-mutyi: egyszerre több helyszínen is házkutatásba kezdett a rendőrség

  • Korábban kiszivárgott emailezések szerint egyes érintettek aktív nyomeltakarításba kezdtek.
Botrány 2022-02-25 | 12:31
"Ők 11-en Eger ellenségei" - feloszlatná az egri közgyűlést a polgármester

"Ők 11-en Eger ellenségei" - feloszlatná az egri közgyűlést a polgármester

  • Mirkóczki Ádám polgármester kemény szavakkal minősítette azt a közösséget, melynek élén Eger élére került.
Botrány 2022-02-04 | 09:05
Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

  • A hivatalos jegyzőkönyvek szerint többszörös gyermekbántalmazást és lelki terrorizálást követett el Hadházy Ákos a nevelt kisfia sérelmére.
  • Hadházy kapásból tagadott és áldozatként tekintett magára, de a korabeli jegyzőkönyvek szerint többszörösen is bántalmazta a kisfiút.
  • Az édesapja által akkoribban elmondottak alapján Hadházy sunyi módon akkor bántalmazta a gyereket, ha az anyja nem volt a közelben.
  • A történet szereplői ellentmondásos nyilatkozatokat tettek, hogyan repedt fel a kisfiú fejbőre.
  • A kisfiú azt állította, akkora pofont kapott nevelőapjától, az állatorvos Hadházytól, hogy nekiesett egy bútornak.
  • Az anya viszont azt mondta az édesapának, hogy a gyerek ugrált az ágyon, majd leesett.
  • Később viszont Hadházyval közösen már azt állították a gyermekvédelem előtt, hogy a kisfiú futott, megbotlott, majd elesett, és így történt a baleset.
  • Nagy kérdés, az anya miért állított mást az édesapának, mint Hadházyval közösen a hatóságok előtt.
  • Köztudott, hogy Hadházy Ákos unokatestvére, Márki-Zay Péter is a gyerekek fizikai fenyítésének és verésének híve.
  • Többször is elmondta, hogy a gyerekeket úgy kell "nyitott tenyérrel ütni", hogy "külséremi nyom ne maradjon".