- A férfi még a szíriai polgárháború idején dolgozott egy katonai kórházban, ahol tüntetőket és ellenzékieket kínoztak és öltek meg.
- További 2,2 milliárd euró jut Jordániának, Szíriának és Libanonnak.
- 2016-ban és 2019-ben az EU kétszer 3 milliárd eurót biztosított a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek számára.
- A Bizottság már régóta ragaszkodna ahhoz, hogy a tagállamok "társfinanszírozzák" az alapok egy részét, azaz járuljanak hozzá a nemzeti költségvetésükből, de most a pénzbőség miatt letettek erről a tervükről.
- A 2020-as évet értékelte az EUROPOL, az Európai Unión belüli legfontosabb rendőrségi szerv.
- A dzsihádista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetést jelenti az Európai Unióra nézve, és azt továbbra is a külföldi fejlemények befolyásolják - írják.
- Az Irakban és Szíriában még mindig aktívan tevékenykedő úgynevezett Iszlám Állam (IS) eléri európai támogatóit, hogy Európában támadások elkövetésére buzdítsa őket.
- Ő a nyugati világ leghíresebb ISIS-menyasszonya.
- 2015-ben hagyta el Nagy-Britaniát, és jelenleg Szíriában tartják fogva, miután megfosztották brit állampolgárságától.
- A brit kormány továbbra is nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartja.