- Rosszul megy a sora a diktatúrában az óbudai szocialista Czeglédy Gergőnek.
- 2014-ben még csak egy átlagos vagyoni helyzetű átlagos képviselő volt, de 2022-re megtáltosodott, 11 inatlant és félmilliárdos vagyont gyűjtögetett össze.
- Nagy kérdés, hogy hogyan.
- A Momentum helyi kultúrpolitiksua pedig lájkolta a bejegyzést.
- Ilyen a szeretet hatalma a baloldalon.
- A Városháza-mutyi érdekes szála volt a III. kerületi Mocsárosdűlő tervezett ingatlanfejlesztése, beépítése.
- A helyi DK-s polgármester tagadta, hogy beépítést terveznének, de egy hangfelvételen a Vagyonkezelő vezetője és az ingtlanos megerősítették, hogy "örülni fog" annak.
- Karácsony kapálózva tagadott és hazudozott az ügyben, pont ahogy bármilyen más ügyben is szokott, és erre ráerősített Szabó Tímea is.
- A Városháza eladását vizsgáló bizottság előtt azonban kiderült az igazság.
- A meghallgatáson ugyanis a Főváros főépítésze, Erő Zoltán elmondta, 2021. február 17-én közölték egy megbeszélésen Kiss László polgármesterrel a Mocsárosdűlő beépítéséről született döntést, aki egyértelműen örült a Mocsáros beépítésének.
- Karácsony és Szabó azt hazudta, ők meg akarják védeni a Mocsárosdűlőt.
- Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere is hazugságvonaton ült, azt állította, semmilyen "deal" nem köttetett a Mocsorsdűlő beépítéséről.
- Kiszivárgott azonban egy levél, ebben Kerpel-Fronius Gábor, aki korábban elfelejtette, hogy ő rendelte meg a Városháza értékesítésének terveit, azt kéri a DK-s krületi vezetőtől, hogy a korábbi egyeztetéseknek megfelelően a Mocsárosdűlő startégiai területeit adja át az önkormányzat a Főváros részére.
- Vagyis hiába tagadta mindenki, a Mocsárosdűlőre ténylegesen lakóparkot álmodott a Főváros és a III. kerületi DK-s polgármester, miközben minden érintett a zöldfelületek védelméről hazudozott.
- Gyanús szerződés, 100 fa kivágása, engedély nélküli építkezés, haveroknak jól fialó üzlet - csak egy újabb, szokásos gyurcsányista-baloldali üzletelés, most éppen Óbudán.
- Az előző, fideszes önkormányzat megszerzett az államtól egy területet, hogy ott közösségi sport- és rekreációs központot építsen fel.
- Aztán jött Kiss László és szoros szövetségese, Szabó Tímea, leseperték a kész terveket, és bérbe adták az értékes önkormányzati ingatlant, ahol teniszpályákat üzemeltet a bérlő vállalkozás.
- Holott az állam és az önkormányzat között létrejött szerződés értelmében a területen csak vízi- és kerékpáros sportokhoz kapcsolódó tevékenységeket lehetne végezni.
- Furcsa véletlen továbbá, hogy a bérlő cég épp a pályázat beadása előtti napokban alakult meg, vagyis mindenféle referencia nélkül adták nekik 15 évre bérbe az önkormányzati telket.
- És ezzel valószínűleg a Parlamentnek is.
- Püspökladányban a momentumos Kiss László verte el Bangóné Borbély Ildikót, így ő lesz a kihívója a Fidesz jelöltjének.
- Kiss 1 665 szavazatot, Bangóné 1 382 szavazatot szerzett.
- Továbbra is forrnak az indulatok Hajdú-Bihar megyében, most éppen az 5-ös számú választókerületben.
- Az egész megye konfiktusos terület, mert Karácsonyék a saját jelöltjüket is ki akarták golyózni a választásból.
- A debreceni egyetem egykori rektorát, dr. Fábián Istvánt Karácsonyék kérték fel a jelöltségre, majd közölték vele, ejtették.
- Az 5-ös választókerületben pedig egymást vádolják a felek előválasztási visszaéléssel, tudósít a Debreciner.
- Szabó Tímea és Tordai Bence büszkén áztatta magát a Duna azon ágában, ahová rendszeresen szarlevet ürítenek Óbudáról.
- A pótcselekvésként megnyitott szabadstrand a Dunán ugyanis évek óta szennyezett terület.
- Ezt azonban elfelejtették közölni az emberekkel a párbeszédes politikusok, Karácsony Gergely emberei.
- Karácsony, Szabó Tímea és Kiss László DK-s polgármester eltitkolták, hogy veszélyben voltak a Rómain fürdőzők.
- Az alábbi ingatlanok értékesítési pályázatairól dönt ma az óbudai baloldal a kerület Tulajdonosi bizottságában.
- Értékes telkek, lakások, és nem lakóingatlanok is szerepelnek a listában.
- Csak telkeket 800 millió forintért kíván értékesíteni a DK-s Óbuda.
- Lakásokat 380 milliós áron kívánnak dobra verni.
- Nem lakáscélú ingatlanok esetében pedig 166 millió forintos értékben árulja ingatlanait a baloldali kerület.
- Ez összesen 1,346 milliárd forint, egyetlen napon, és ez az összeg nem tartalmazza az értékes siófoki telek, valamint a Flórián tér 3. alatti, 1 000 négyzetméteres üzlethelyiség tervezett értékesítési összegét.
- Vajon mire kellhet a DK-s Kiss László polgármesternek ennyire sok pénz?