Két héttel a Városháza-ügy kipattanása után írott levélben is a Mocsárosdűlő egyes részeinek átadását kérte Kerpel-Fronius

Két héttel a Városháza-ügy kipattanása után írott levélben is a Mocsárosdűlő egyes részeinek átadását kérte Kerpel-Fronius
  • Karácsony és Szabó azt hazudta, ők meg akarják védeni a Mocsárosdűlőt.
  • Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere is hazugságvonaton ült, azt állította, semmilyen "deal" nem köttetett a Mocsorsdűlő beépítéséről.
  • Kiszivárgott azonban egy levél, ebben Kerpel-Fronius Gábor, aki korábban elfelejtette, hogy ő rendelte meg a Városháza értékesítésének terveit, azt kéri a DK-s krületi vezetőtől, hogy a korábbi egyeztetéseknek megfelelően a Mocsárosdűlő startégiai területeit adja át az önkormányzat a Főváros részére.
  • Vagyis hiába tagadta mindenki, a Mocsárosdűlőre ténylegesen lakóparkot álmodott a Főváros és a III. kerületi DK-s polgármester, miközben minden érintett a zöldfelületek védelméről hazudozott.

A hazug ember és a sánta kutya esete mindenki előtt ismert - fogalmaz az Óbudai Hírek blog.

Hamar utolérte az igazság Kiss "deal" László polgármestert is, aki a botrányos közmeghallgatáson és az önkormányzat testületi ülésén is azt állította, hogy a Mocsáros kapcsán igazából nincs is ügy, a Fővárostól soha nem kereste meg sem őt, sem alpolgármestereit senki és nem tudja, hogy Barts Balázs, a Fővárosi Vagyonkezelő vezérigazgatója miért állította, hogy Kiss Lacival megvan a "deal" [a lakásépítésre].

A dolog ott kezdett gyanússá válni, hogy az egyébként mindig mindenért pert indító, vagy perrel fenyegető baloldal egyetlen hang nélkül vette tudomásul a kiszivárgott hangfelvételen elhangzottakat és semmilyen lépést nem tettek azért, hogy az ottani vádakat eloszlassák.

A levél, amelyet a blog közzétett, 2021. november 19-i dátummal kelt és egyenesen a polgármesternek lett címezve, és abban Kerpel-Fronius maga írja le, hogy már a levelet megelőzően is folyt egyeztetés Czeglédy Gergő alpolgármesterrel. Kerpel-Fronius Gábor korábban az ATV stúdiójában beismerte a Városháza-botrány kapcsán, hogy az eladást előkészítő dokumentum Karácsony Gergely tudtával készült és annak egyik előterjesztője maga Kerpel-Fronius volt.

Az írásból az is kiderül, hogy a tervdokumentációt is látta a kerületi DK-s vezetés, és nemhogy tiltakozott volna annak megismerésénél, hanem láthatóan tovább folytatták az egyeztetést a Fővárossal. Ami a szoros együttműködésre további bizonyíték, hogy a levél egyik melléklete tartalmazza azon területek listáját, amelyeket a főváros telekcserére ajánl föl, hogy a jelenlegi önkormányzati tulajdonú területek is a Fővároshoz kerüljenek.

Erre a közel 18 ezer négyzetméteres cserére valószínűleg azért lett volna szükség, hogy egy majdani értékesítést megelőzően rendezzék a teljes terület tulajdonviszonyait, ezzel is vonzóbbá téve a Mocsárost a befektetők előtt.



Bár az önkormányzat legutóbbi testületi ülésén a kerületi Fidesz előterjesztésére megszavazták az egész Mocsáros zöldövezetbe sorolását, Bús Balázsék valószínűleg csak az első csatát nyerték meg az ügyben, ugyanis jól látszik, hogy a fővárosi cápák nem egykönnyen mondanak le az értékes zsákmányról és a jutalék-baloldal egyetlen szavát sem lehet elhinni.

 
 
 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-11-10 | 14:57
Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

  • Az elmúlt két évben már megszokhatták Karácsony Gergely rögtönzéseit, de ez az ügy minden képzeletet felülmúl, a főpolgármester pedig hol tagad, hol ellentmondásos nyilatkozatokat tesz - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Botrány 2021-09-13 | 10:37
Végig hazudott Jakab az emberverő pribékjéről

Végig hazudott Jakab az emberverő pribékjéről

  • Letagadta, hogy a testőre volna a férfi, aki egy járókelőt fojtófogással vitt a földre.
  • Majd hazudott arról is, hogy a Jobbiknak nincsen szerződése a férfival.
  • Most kiderült: nemrégiben 40 millió forintot fizetett a Jobbik frakciója a testőr cégének.
Botrány 2021-07-20 | 15:54

Azzal zsarolja a Bizottság Magyarországot, hogy nem hagyja jóvá a Helyreállítási Alap terveit

  • Az Európai Bizottság nyílt zsarolásba kezdett, ezzel akarnak kormányt buktatni.
  • Olyan eljárásokat kritizál az EU, ami más tagállamoknál is bevett gyakorlat.
Botrány 2021-07-28 | 09:31
Feltalálták a meleg vizet: meglévő technológiával pályázhattak Cseh Katalinék

Feltalálták a meleg vizet: meglévő technológiával pályázhattak Cseh Katalinék

  • Másfél hete tart az Anonymous-ügyként elhíresült botrány, amelyben egy álarcos alak hívta fel a sajtó figyelmét, hogy Cseh Katalinhoz köthető cégháló több mint 4,7 milliárd európai uniós támogatást nyert el.
  • Az origo megírta, hogy a cégek összejátszhattak és azóta az is kiderült, hogy a cégháló tagjai rendszeresen együtt változtatta a telephelyét.
  • A Nolimpiával ismertséget szerző politikus, aki az olimpiára hivatkozva kért eu-s támogatást hologramos technológia kifejlesztésére, elismerte a pályázás tényét és azt állította, hogy minden rendben volt a pályázattal.
  • A Pesti Srácok cikke után megvizsgáltuk a céghálóba tartozó svájci céget is és észrevettük, hogy HoloTech Switzerland AG már évekkel korábban kifejlesztett egy hologram technológiát.
Botrány 2021-10-14 | 16:05
Bemondásra megy: a Kontra újságírói két előválasztási sátornál is szavazhattak azonosítás nélkül

Bemondásra megy: a Kontra újságírói két előválasztási sátornál is szavazhattak azonosítás nélkül

  • A Kontra újságírói könnyedén kijátszották a sátraknál az azonosítást.
  • Két különböző helyszínen is le tudtak szavazni fals adatok bemondásával.
Botrány 2021-09-08 | 14:16
Egy utcányi busz a dugóban vesztegel, de Karácsonyék azt tanácsolják, utazzunk tömegközlekedéssel

Egy utcányi busz a dugóban vesztegel, de Karácsonyék azt tanácsolják, utazzunk tömegközlekedéssel

  • Karácsonyék inkompetenciája egyetlen képben.
  • Számoljunk együtt! Vajon mennyi károsanyagot bocsát ki Karácsony miatt ez a rengeteg dugóban veszteglő busz?
  • Közben a Főpolgármester tanácsokat osztogat, azt mondja, válasszuk a tömegközlekedést az autós közelekdés helyett.
  • Minek? Hogy így is, úgy is a dugóban vesztegeljen mindenki?
  • Karácsonyék lassan szénmonoxidba és nitrogén-dioxidba fullasztják Budapestet.
Botrány 2021-12-22 | 11:15
Rejtélyes vagyon: Karácsony embere kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval furikázik

Rejtélyes vagyon: Karácsony embere kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval furikázik

  • Mártha Imre a Gyurcsány-korszakban került az állami MVM csúcsvezetői közé, majd a 2019-es önkormányzati választásokat követően a fővárosi közműcégekhez.
  • Ezeket a javaslatára vontak össze egyetlen nagy közműholdingba, amelybe beolvasztottak minden korábbi fővárosi céget, a távhőtől a főkerten át a temetkezésig.
  • A hivatalos indoklás a spórolás volt, de ezt eddig csak a dolgozókon, családos embereken hajtották végre, csoportos létszámleépítések formájában.
  • Mártha Imre amellett, hogy az őszi időben a spanyol partoknál yachtról tolja a home office-t egy csinos szőke társaságában, nyáron azzal hergelte a melósokat, hogy svábhegyi úszómedencés villájából "dolgozott" a medence szélén ülve.
  • A villa legközelebbi családtagjainak cégeire van írva.
  • Nagy kérdés, hogy erre a megdöbbentő vagyonra hogyan tett szert a 'csúcsmenedzser', még ha minden posztján nagyon jó fizetése is volt.
  • Mint ismert, Karácsony Ggergely a sikertelen miniszterelnök-jelölti kampányának az volt az üzenete, hogy ő majd a 99% érdekeit képviseli a kiváltságos 1% helyett.
  • Láthatóan kevés sikerrel megy ez még Budapesten is.
Botrány 2021-07-07 | 12:04
Az európai gittegylet ismét Magyarországot támadja

Az európai gittegylet ismét Magyarországot támadja

  • Az Európai Parlamentben ma megint Magyarország a téma, és a pedofil-ellenes törvény.
  • Európa-szerte lezárások vannak, 4. hullám és a delta-variáns, továbbá jelentős gazdasági visszaesés, délről pedig ömlenek a migránsok Észak-Afrikából, de az Európai Parlament legnagyobb problémája a magyar pedofil-ellenes törvény.