A legfőbb amerikai külpolitikai lapnak bizonygatja Márki-Zay, hogy sok mindenben hasonlít Orbánhoz

A legfőbb amerikai külpolitikai lapnak bizonygatja Márki-Zay, hogy sok mindenben hasonlít Orbánhoz
  • A tekintélyes amerikai külpolitikai lap, a Foreign Policy arról ír, "küszködik" a magyar ellenzék.
  • A lap szerint Márki-Zay Péter számára az a legnagyobb feladat, hogy a hatalom megszerzéséhez elég sokáig egyben tudja tartani ezt az egymással perlekedő és igencsak eltérő tagokból álló szövetséget.
  • A Foreign Policy mindig kitüntetten jó kapcsolatot ápol az amerikai diplomáciával, és a világ legbefolyásosabb külpolitikai lapja.
  • Ennek megfelelően ez a friss írás egy üzenet lehet az amerikaiaktól: nem úgy mennek a dolgok MZP-vel, mint ahogyan arra számítottak.

A lapnak nyilatkozva Márki-Zay Péter kifejtette, hogy sok közös pont van közte és Orbán Viktor között.
 
Az amerikai külpolitikai szaklap magyarországi politikai helyzetképe azt emeli ki, hogy korábban úgy látszott: az összefogással az ellenzéki pártok minden eddiginél jobb lehetőséghez jutottak Orbán megbuktatására, ám a folyamat elakadt a belharcokon és a tehetetlenségen – olvasható a hvg.hu-n.

A portál szerint a Foreign Policyban megjelent összefoglaló azt emeli ki, hogy a Fidesz-ellenes tábor ugyan egyesítette erőit, ám miközben már csak pár hónap van hátra a választásig, Márki-Zay Péter számára az a legnagyobb feladat, hogy a hatalom megszerzéséhez elég sokáig egyben tudja tartani ezt az egymással perlekedő és igencsak eltérő tagokból álló szövetséget.

A portál azt írja: már mutatkoznak repedések az ellenzéken belül. Márki-Zay úgy nyilatkozott a lapnak, hogy jelenleg az okoz neki nagy fejtörést, miként érhetné el, hogy tavasszal szerephez jussanak azok a független jelöltek, akik az ő mozgalmát támogatják és nyertek az előválasztáson.

Attól tart ugyanis, hogy az érintetteket kötelezni akarják: tegyenek hűségesküt a hat tömörülés közül valamelyik mellett.

Márki-Zay úgy véli, hogy a Fideszt saját terepén kell megverni, nem csupán a fővárosban. A korábbi kihívókkal ellentétben sűrűn emlegeti, mennyi közös pont van közte és Orbán között. Ám mivel mélyen konzervatív, ez még gondot okozhat a saját térfelén. Az LMBT-jogok pl. igen fontosnak ígérkeznek a készülő népszavazás miatt, ám ezt a témát az ellenzéki miniszterelnök roppant érzékenynek nevezi.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-23 | 12:12
A rendőrök elfogtak egy 47 éves moldáv férfit, aki 7 illegális migránst csempészett

A rendőrök elfogtak egy 47 éves moldáv férfit, aki 7 illegális migránst csempészett

  • Az oroszlányi járőrök 2021. december 23-án 1 óra előtt pár perccel Oroszlányban ellenőriztek egy német honosságú személygépkocsit.
  • A járműben 7 fő, magát szír állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az egyenruhások a sofőrt és utasait elfogták és előállították.
  • Az illegális migránsokkal szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
  • A 47 éves moldáv sofőrrel szemben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást.
Bel 2021-06-28 | 10:55

Már 5 468 205 fő a beoltottak száma

  • Meghalt 9 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 132 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn.
  • Eddig 5 468 205 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 842 148-an már a második adag vakcinát is megkapták.
  • Az aktív fertőzöttek száma 39 662.
  • Kórházban 157 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Hatósági házi karanténban 2614-en vannak, a mintavételek száma 6 116 542-re nőtt.
Bel 2021-12-20 | 09:19
Kettős elfogás: Cseh embercsempész és 25 illegális migráns

Kettős elfogás: Cseh embercsempész és 25 illegális migráns

  • A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy cseh MigránsTaxit vettek őrizetbe és 18 illegális migránst tartóztattak fel.
Bel 2022-07-18 | 11:51
10 migránst csempészett a 19 éves szerb sofőr

10 migránst csempészett a 19 éves szerb sofőr

  • 2022. július 18-án 2 óra 31 perckor az M0-ás XXIII. kerületi szakaszán állítottak meg egy hamis magyar rendszámmal közlekedő autót, amelyet egy 19 éves, szerb állampolgárságú férfi vezetett.
  • A járműben a vezetőn kívül további tíz, magát indiai állampolgárnak valló utas tartózkodott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Az elfogott külföldieket a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő.
  • Sofőrrel szemben embercsempészés gyanúja miatt indul büntetőeljárás.
Bel 2021-09-17 | 10:40
15 éves Gyurcsány hazugságbeszéde

15 éves Gyurcsány hazugságbeszéde

  • 15 éve szivárgott ki Gyurcsány Ferenc beszéde, amelyben az akkori miniszterelnök elismerte, hogy hazudtak "reggel, éjjel, meg este".
  • 15 év elteltével továbbra is Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője.
  • Olyan pártokat gyűrt maga alá, mint az ellene létrejött, igaz, mára teljesen jelentéktelen LMP.
  • Ugyanígy járt a Gyurcsánnyal szemben létrejött szélsőjobboldali Jobbik, amit Jakab Péter terelt be a baloldali összefogásba.
  • De ugyanígy bedarálta Gyurcsány a Momentumot is, melynek vezetője korábban azt mondta, Gyurcsány "igazán eltakarodhatna végre."
Bel 2022-06-17 | 06:00
Rekord: 30 illegális migránst szállított a román sofőr

Rekord: 30 illegális migránst szállított a román sofőr

  • Az M1-es autópályán, Tatabánya térségében állítottak meg egy román honosságú kisbuszt 2022. június 16-án 20 óra 45 perckor.
  • A járműben a sofőrön kívül 30 - magát szír állampolgárnak valló személy - utazott, aki nem tudta igazolni az országban való jogszerű tartózkodását.
  • A járőrök őket a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A román állampolgárságú 31 éves járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2021-09-11 | 12:05
Mentegetőzés, hazudozás, és szokásos karácsonyi kenegetés a Partizán-interjúban

Mentegetőzés, hazudozás, és szokásos karácsonyi kenegetés a Partizán-interjúban

  • Kezd elege lenni a konfliktusokból, mondta Karácsony a Partizánnak adott interjújában.
  • Ismét megvédte Tóth Csabát, és újra azt hazudta, nem fenyegette sem őt, sem a családtagjait a zuglói szocialista.
  • Igaz, korábban saját maga mondta ezt el, és erről hangfelvétel is van, ahol ő maga mondja el ezt.
  • A BENNFENTES zuglói forrásoktól azt hallotta, hogy Karácsony több alkalommal panaszkodott nekik is a fenyegetések és a zsarolások miatt.
  • Tehát megint nem mond igazat, de Karácsony esetében ebben semmi meglepő nincsen.