Kásler Miklós: a szerdai kormányülésen döntés születhet a 3. dózis vakcináról

Kásler Miklós: a szerdai kormányülésen döntés születhet a 3. dózis vakcináról
  • Megszólalt a tervekről az egészségügyi miniszter.
  • Ezzel kitekerte az ellenzéki cselédmédia önkéntes virológusainak kezéből annak értelmezését, szükséges-e 3. oltás vagy sem.
  • Kásler nagyon pontos oltási rendet javasol 60 év felett és az alatt is.
  • Azt kéri, ezt majd mindenki tartsa be.

Az Emmi minisztere hat hónap után ajánlaná a harmadik oltást elsőként a hatvan év felettiek, majd a hatvan év alattiak számára, és harmadik (vagy egydózisú oltás esetén második) oltóanyagként mindenképpen az előzőtől eltérőt (heterológ vakcinát) javasolna – vagyis szerinte aki elsőnek Pfizer kapott, az most kapjon majd valami mást, így ugyanis lökésszerűen lehet majd növelni a védettséget.

Kásler erről a Spirit FM Exkluzív című műsorában beszélt.

Azt mondta, szerinte a szerdai kormányülés után már "konkrétumokról lehet beszélni ebben a kérdésben", méghozzá "nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva. Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse" – fogalmazott.

A delta variáns terjedésére is kitért, és ahogy korábban is, most is említette, hogy reális számítások szerint Magyarországon is elindul majd a negyedik hullám.

A járványügyi adatok nagy része biztató, az azonban kevésbé, hogy "a reprodukciós tényező közelít az egyhez, illetve esetleg az egyet át is lépi. Ezek figyelmeztető jelek." Kásler szerint a delta variáns jóval agresszívebb az alfa, vagyis brit variánsnál, ami már sokkal fertőzőbb volt az eredeti vuhani változatnál. "12 perc elég egy légtérben a fertőzött beteggel, hogy elkapja valaki a fertőzést. Ez rendkívül gyors" – mondta a deltáról.

A negyedik hullámot Magyarország nem tudja elkerülni – hangzott el a minisztertől.

Úgy látja, a helyzet analóg az egy évvel ezelőttihez: az első hullám leküzdése után külföldről bekerült a brit variáns, és nagyon hasonló dolog zajlik most is. Arról, hogy fel van-e készülve az egészségügy erre, Kásler úgy nyilatkozott: ő sehol nem lát lyukat. "Biztatom a kollegáimat, hogy testileg-lelkileg újuljanak meg, készüljenek fel a következő időre, mert nagyon nehéz lesz" – hangzott el a beszélgetésben, amit ide kattintva hallgathat végig.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-06-08 | 07:34
Kedden az ukrajnai háború elől menekülve 81 gyermek érkezett Budapestre

Kedden az ukrajnai háború elől menekülve 81 gyermek érkezett Budapestre

  • Az ukrajnai háború elől 2022. június 7-én 174 ember, köztük 81 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket.
  • A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
  • A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Bel 2022-04-21 | 11:51
Brutális számok: 108 illegális migráns fogtak el Ásotthalomnál éjszaka

Brutális számok: 108 illegális migráns fogtak el Ásotthalomnál éjszaka

  • Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán hét csoportban 108 határsértő Csongrád-Csanád megyében. 
Bel 2021-10-13 | 15:50
Karácsony fél év kampányolás után felfedezte magában, hogy ő a Főpolgármester

Karácsony fél év kampányolás után felfedezte magában, hogy ő a Főpolgármester

  • Fogadkozik, hogy Budapest képviseletéről soha nem mond le.
  • Meglátjuk, egy hete még fogadkozott, hogy nem lép vissza a miniszterenök-jelöltségtől.
  • Természetesen ünnepelni is úgy ünnepel, hogy kampányszabadságon van.
  • A videóban alig vannak olyan képek, hogy a Főpolgármester dolgozna.
Bel 2021-06-28 | 11:59
Több mint ötszáz településen gyérítik a szúnyogokat a héten

Több mint ötszáz településen gyérítik a szúnyogokat a héten

  • Levegőből 1930 hektár, szárazföldön 6295 hektár a kémia írtási terv.
  • Biológiai írtási terv nincs.
Bel 2021-08-26 | 09:43
Hisztis óvodásként toporzékol Karácsony: megvétózza az atlétikai VB-t

Hisztis óvodásként toporzékol Karácsony: megvétózza az atlétikai VB-t

  • Ezek ennyit tudnak: lerohasztani egy várost, és nemet mondani mindenre.
Bel 2021-11-24 | 12:45
40 illegális migránst tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében

40 illegális migránst tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében

  • A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. november 23-án 22 óra 50 perckor Hercegszántónál 27 külföldit, majd 2021. november 24-én 2 óra 45 perckor Garánál 13 illegális migránst tartóztattak fel.
  • A határsértők szír és török állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-06-14 | 15:47
Kánikula: Hűtőkocsiban csempészte a migránsokat

Kánikula: Hűtőkocsiban csempészte a migránsokat

  • az M5-ös autópálya petőfiszállási pihenőhelyén intézkedés alá vontak egy moldáv honosságú hűtőkamiont, amelyet egy 40 éves román férfi vezetett.
  • A járőrök a jármű átvizsgálásakor további 13 külföldit találtak, akik indiai, afgán, pakisztáni és nepáli állampolgárnak vallották magukat.
  • A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A gyanú szerint a román sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak.
  • A férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
  • A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-08-02 | 12:22
Az M1-esen csempészett 21 illegális migránst, a magyar rendőrök elfogták

Az M1-esen csempészett 21 illegális migránst, a magyar rendőrök elfogták

  • Huszonegy illegális migránst akart Ausztriába juttatni gépjárműjével az ukrán férfi.