Azért csúszott Márki-Zay programismertetője, mert újra kellett vágni

Azért csúszott Márki-Zay programismertetője, mert újra kellett vágni

A súgógép sem tudta kordában tartani az összevissza beszélő Márki-Zay Pétert, jöttek a vágók kárt menteni, ezért csúszott a szerdai baloldali programbemutató.

Kaotikusra sikerült a baloldal programismertetője, többször módosították az időpontokat, az előadók személyét, illetve a rendezvény címét is, míg végül azzal magyarázták a szervezők az anomáliát, hogy két különböző rendezvényt tartottak.

Azt elismerték, hogy maga a programismertető esemény csúszott, de ennek okáról nem esett szó. Minden valószínűség szerint azért késett Márki-Zay Péter programbemutatója több alkalommal is, mert súgógépről sem sikerült normálisan elmondania a szöveget.

Eredetileg csütörtök este hat órára, a Mindenki Magyarországa Mozgalom szervezésében "közös kiállásra a kormányváltás ügye mellett" rendezvényre küldött szét sajtómeghívókat múlt pénteken az ellenzéki összefogás, az Egységben Magyarországért. A Hvg.hu cikke szerint a regisztrációra buzdító meghívó alapján mások mellett Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Lukácsi Katalin MMM-alelnök, Ungváry Krisztián történész, Szél Bernadett országgyűlési képviselő és persze Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt felszólalására lehetett számítani.

Szerda reggel újabb e-mailben tájékoztatott az Egységben Magyarországért sajtóosztálya, hogy az este hat órakor kezdődő rendezvény valójában közös ellenzéki programbemutató. Azt írták: "A mai nap 18 órától Csak felfelé! – Az emelkedő Magyarország programja címmel programbemutatót tartunk."

Délután egykor Márki-Zay Péter Facebook-oldalán megjelent egy poszt, miszerint nem a korábban közölt hat órától, hanem este hét órától követhető élőben a programbemutató. Közben egy Facebook-eseményt is létrehoztak a programbemutatónak, szintén hét órai kezdéssel, de itt már a felszólalók között Márki-Zay Pétert és Szabó Tímeát leszámítva nyoma sem volt a korábbi meghívóban közölt neveknek, ezzel szemben egy sor új felszólaló nevét közölték Hadházy Ákostól Arató Gergelyen át Z. Kárpát Dánielig.

Két perccel hat óra előtt újabb email jött az Egységben Magyarországért sajtóirodájától, miszerint "a korábban 18 órára tervezett programbemutató technikai okok miatt csúszik, de még a mai nap figyelemmel követhetik a korábban említett felületeken". A Facebook-esemény időpontja közben továbbra is hét óra maradt. Ehhez képest nem sokkal hat óra után Szél Bernadett Facebook-oldalán elindult egy élő videó a rendezvényről, rajta az eredeti meghívóban írt első felszólalóval, Jeszenszky Gézával.

Közben fél hét után jött a következő levél, miszerint "A Csak felfelé! – Az emelkedő Magyarország programja címmel tartandó programbemutatót húsz órától követhetik figyelemmel". Márki-Zay Péter oldalán is csak egy, a már az este nyolc órás kezdésre módosított poszt volt látható.

A követhetetlen szervezés és a késés valódi oka információink szerint az volt, hogy Márki-Zay Péter a rendezvényen képtelen volt normálisan elmondani a szöveget, ezért utólag kénytelenek voltak megvágni az előadását. Tehát a látszat ellenére nem élő sajtóesemény volt, a felvételekből egyértelműen kiderül, hogy négy súgógép is segítette a baloldal kormányfőjelöltjét a teremben.

A közönség tetszésnyilvánítását is gép irányította, vélhetően ezért tapsoltak többször is indokolatlanul a mondat közepén.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-07 | 09:55
A 19 éves román embercsempész 25 külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében

A 19 éves román embercsempész 25 külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében

  • A Pest megyei rendőrök 2022. január 7-én 3 óra körül az M0 autóút 19-es kilométerszelvényében, Szigetszentmiklós térségében vezettek ki egy román honosságú tehergépkocsit.
  • A járművet egy 19 éves román férfi vezette, a raktérben 25 külföldi tartózkodott.
  • A magukat afgán állampolgárnak valló férfiak magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a román férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-06-02 | 17:16
1% Fegyőr továbbra is úgy szólítja magát, hogy Miniszterelnök Úr

1% Fegyőr továbbra is úgy szólítja magát, hogy Miniszterelnök Úr

  • A Népszava felkérésére közvélemény-kutatást készítetett a Publicus Intézet, ezt szerda reggel hozták nyilvánosságra: a kutatási adatok szerint Fekete-Győrre gyakorlatilag senki sem szavazna az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson.
  • Így fogalmazott a Népszava: "Közben Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András kedveltsége lényegében a felére fonnyadt: most az összes megkérdezett 7 százaléka mondta azt, hogy az előbbire voksolna, és mindösszesen egy százalék az utóbbi kedveltsége. Jakab Péter 11 százalékon áll."
  • Fekete-Győrt azonban a letaglózó adatok sem bizonytalanították el, délután is tartott egy sajtótájékoztatót Hadházy Ákossal közösen.
  • Ott továbbra is Miniszterelnök Úrnak szólította saját magát.
Bel 2021-10-08 | 09:18
Tovább alkudoznak: 10 helyett csak 11-kor lép a sajtó elé Karácsony és Márki-Zay

Tovább alkudoznak: 10 helyett csak 11-kor lép a sajtó elé Karácsony és Márki-Zay

  • A hvg.hu szerint itt jelenti be visszalépést Karácsony Gergely, a bukott ember.
Bel 2021-05-19 | 09:30

Új komp épül a Dunán Neszmély és Dunaradvány között

  • Az új komppal 40 kilométeres útvonal takarítható meg Szlovákia felé.
  • Szlovákia és Magyarország kormánya 2014-ben állapodott meg a határátkelők számának növeléséről.
  • A 677 kilométeres határszakaszon jelenleg 33 helyen lehet átkelni, a ciklus végéig hat új átkelő jön létre.
Bel 2021-09-25 | 14:00
A DK visszaszólt Karácsonynak: Tóth Csaba eredetileg is Karácsony és az MSZP jelöltje volt, nem a DK-é

A DK visszaszólt Karácsonynak: Tóth Csaba eredetileg is Karácsony és az MSZP jelöltje volt, nem a DK-é

  • A Főpolgármesterről ismételten kiderült, hogy nem a leghűségesebb szövetséges.
  • A politikai pályája gyakorlatilag folyamatos árulások láncolata.
  • Gyurcsánynak dolgozott, majd később elárulta, hogy részt vegyen az LMP megalakításában; aztán Bajnai kedvéért elárulta Schiffer Andrást, és szétszakította az LMP-t.
  • De ahogy nem sikerült a céljait elérnie, elárulta Bajnai háttéremberét is, az EGYÜTT korábbi elnökét, Szigetvári Viktort is.
  • A körbeárulás természetesen nem állhat meg, azt követően, hogy kifejezte, Hadházyval szemben Tóth Csabát támogatja a zuglói előválasztáson, a pénteki vitában mégis kifarolt mögüle.
  • A Demokratikus Koalíció közleményben emlékezteti a Főpolgármestert: Tóth az ő, a Páreszéd, és az MSZP kérésére lett jelölt.
Bel 2022-06-28 | 07:35
Elmenekült és korlátnak ütközött a MigránsTaxi

Elmenekült és korlátnak ütközött a MigránsTaxi

  • A Pest megyei rendőrök 2022. június 28-án 1 óra 49 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében szándékoztak kivezetni egy tehergépkocsit, azonban sofőrje a rendőri jelzésre nem állt meg, pár kilométerrel arrébb szalagkorlátnak ütközött.
  • A járművet egy 24 éves férfi vezette, abban 21 külföldi tartózkodott.
  • A magukat szír állampolgárnak valló migránsokat a sofőrrel együtt kórházba vitték, jelenlegi adataink szerint, mindannyian könnyű sérülést szenvedtek a balesetben.
  • Ellátásukat, meghallgatásukat követően az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőr ellen a embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást.
Bel 2021-05-15 | 20:29
Karácsony az elmúlt időkben végig tagadta, hogy benevezne a miniszterelnök-jelölti castingba

Karácsony az elmúlt időkben végig tagadta, hogy benevezne a miniszterelnök-jelölti castingba

  • Szombaton Karácsony Gergely Főpolgármester bejelentette, hogy benevez a miniszterelnök-jelölti válogatóba.
  • Tavaly több alkalommal is cáfolta indulását az ATV-ben és az RTL Klubnak adott interjúiban is.
  • Az ATV-nek azt mondta, "megtiszteltetésnek érzi, hogy Budapest Főpolgármestere lehet", és nincsenek más ambíciói, így nem készül arra sem, hogy miniszterelnök-jelöltként indul a 2022-es választáson.
  • Az RTL-nek pedig ezt mondta 2020 decemberében: "A hátam közepére nem kívánkozik a miniszterelnök-jelöltség".
  • Cáfolta ambícióit Bohár Dánielnek nyilatkozva is, "Egy porcikám sem kívánja ezt [a miniszterelnök-jelöltséget] és inkább buzdítok más alkalmas jelölteket".
  • VV Zsolt kanapéján alig két hónapja azt mondta, "dehogy akarok én miniszterelnök lenni".
  • A 2018-as miniszterelnök-jelöltségének ugyanígy futott neki.
  • Akkor egy kiszivárgott hangfelvételen ezt mondta: "Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem".
  • A Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt vezette lista 2018-ban végül 11,91%-ot ért el az Orbán Viktor vezette Fidesz 49,27 százalékával szemben.
Bel 2021-10-26 | 15:35
Márki-Zay szerint a legfontosabb az illegális bevándorlók integrációja

Márki-Zay szerint a legfontosabb az illegális bevándorlók integrációja

  • Ez nem egészen úgy hangzik, mintha egy bevándorlásellenes jobboldali politikus szavai lennének.