Karácsony helyettese, Kiss Ambrus állítja, nem ismeri a celldömölki Söptei Józsefnét, akitől milliárdos ingatlant vesz a Főváros

Karácsony helyettese, Kiss Ambrus állítja, nem ismeri a celldömölki Söptei Józsefnét, akitől milliárdos ingatlant vesz a Főváros
  • Ez azért különös, mert Kiss Ambrus nyolc évet dolgozott a néhai, szocialista Kiss Péterrel, a szocialista párt egykori erős emberével, volt kancelláriaminiszterrel.
  • Az ő legszűkebb politikai hátországa pedig a celldömölki szocialista csapat volt, élükön a MÁV-privatizáció nagy kedvezményezettjével, Söptei Józsefnével.

"Nem ismerem Söptei Józsefnét. Néhai Kiss Péterrel nyolc évig dolgoztam együtt, ezalatt több tízezer emberrel találkoztunk fórumokon. Emlékem szerint Celldömölkön nem jártam ezen idő alatt sem, mint ahogy 2010 óta sem" – reagált a Mandiner megkeresésére Kiss Ambrus.

Budapest általános főpolgármester-helyettesét azt követően kereste fel a portál, hogy a Mandiner is megírta: Celldömölk MSZP-s alpolgármestere, Söptei Józsefné érdekeltségéhez tartozó vállalattól, a Cell-Bahnbau Kft-től vásárolna ingatlant a Fővárosi Önkormányzat.

Karácsony Gergely helyettesétől azt kérdezte a lap, mióta ismeri a Vas megyei szocialista politikust, helyes-e az a laphoz eljutott információ, miszerint a néhai Kiss Péter társaságában több alkalommal is találkozott a celldömölki MSZP-sekkel.

Amint arról a BENNFENTES beszámolt, különös közjáték zajlott szerdán a Fővárosi Közgyűlésen. A "Javaslat idősotthoni férőhelyekkel összefüggő döntésekre" című előterjesztéshez az utolsó pillanatban egy módosító javaslatot csatoltak Karácsonyék, amelyben a következő állt: a Baross utcai idősotthon átszervezése mellett szükséges lenne megvásárolni egy celldömölki ingatlant (Vasvirág Hotel), amivel egy korábbi, az állammal kötött megállapodás szerint az ugyancsak idősotthonként funkcionáló Knézits utcai ingatlant át kell adni a Semmelweis Egyetem (SOTE) számára.

Ez a baloldali képviselők között is zavart okozott, Baranyi Krisztina Ferencváros baloldali polgármestere azt kérte, vegyék le ezt a javaslatot a napirendről.

Ugyanezt kérte Hassay Zsófia fideszes képviselő, és Láng Zsolt fideszes frakcióvezető is.

Láng Zsolt azt is megkérdezte a Közgyűlésen, morálisan indokolható-e, hogy a Főváros egyetlen pályázótól, egy MSZP-s alpolgármester cégétől vásárol egymilliárdos ingatlant?

A Momentum ekkor tíz perces szünetet kért, majd visszatérve a baloldal megszavazta a celldömölki ingatlanvásárlást.

Hiába jelezték tehát a Közgyűlés fideszes tagjai, hogy indokolatlan az egymilliárdos vásárlás, mert Budapesten a Fővárosnak számtalan üres, egykori idősotthona áll rendelkezésre, a baloldal a kezdeti zavar után megszavazta a celldömölki ingatlanvásárlást.
A Cell-Bahnbau Kft. minősített tulajdonosa a cégiratok szerint valóban Celldömölk alpolgármestere, a szocialista Söptei Józsefné, aki az előterjesztés szerint nettó 1.055.224.396 Ft-os eladási áron kínálta fel a Fővárosnak a cége tulajdonában álló, celldömölki Vasvirág Hotelt.

De ki is az a Söptei Józsefné?

Egy bonyolult celldömölki privatizációs történet főszereplője.

Celldömölkön is egykori párt- és KISZ-vezetők privatizálták és játszották át külföldieknek a MÁV vagyonát. A MÁV Építési Főnökség Celldömölkön egy nagy múltú vasúti állami cég volt, amely a Budapest, Miskolc, Debrecen, Szentes, Dombóvár regionális Építési Főnökségekkel együtt a múlt század '50-es éveiben alakult.

Celldömölkön 1993-2008 között a helybeli milliárdos Söptei Józsefné irányítása alatt a privatizátorok az állami vagyon elherdálásával és a zsebüket megtömve lettek milliárdosok, úgy, hogy 2005-től súlyos milliárdokért fokozatosan eladták a részesedésük maradékait a MÁV Építési Főnökség Celldömölk jogutódját képező MÁVÉPCELL Kft.-ben az osztrák Swietelsky csoportnak. A Swietelsky csoport már 2001-ben is rendelkezett 51 százalékos többséggel, míg a Mávépcell Kft. 49 százalékos kisebbséggel bírt a cégben.

Söpteiné korábbi üzlettársának halálát követően a vita olyannyira elmérgesedett a Söpteiné és az elhunyt örökösei között, hogy Söpteinét az egyik örökös barátja súlyosan megverte. Olyannyira, hogy hónapokig nem tudott részt venni a celldömölki önkormányzat ülésein.

A helyi elmondások szerint Söpteiné a privatizációs nyerészkedésből vásárolta be magát a volt honvédségi laktanyába, amiből hotelt alakított ki, és 2008-ban 200 milliós EU-s támogatást is nyert rá.

Most ezt az ingatlant vásárolja meg a Főváros a Söpteiné cégétől a Főváros, több, mint egymilliárd forintért, miközben a jobboldali képviselők felhívták Karácsony Gergelyék figyelmét arra, hogy a Fővárosnak több, Budapesten található, a helypótlást biztosító ingatlana is rendelkezésre áll, nincs szükség arra, hogy egymilliárdért ingatlant vásároljanak.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-05-16 | 16:55
Tovább terjeszkedik a médiában Soros György: bevásárolta magát a ViacomCBS és a Discovery globális médiavállalkozásokba is

Tovább terjeszkedik a médiában Soros György: bevásárolta magát a ViacomCBS és a Discovery globális médiavállalkozásokba is

  • Újabb nagybevásárlást jelentett be a Soros Fund Management: jelentős részesedést vásárolnak a világ 6. legnagyobb médiacégében, a ViacomCBS-ben.
  • Ez a globális médiavállalkozás tulajdonolja a Paramount Networkot, a Music Televisiont, a COMEDY CENTRAL, a Nickelodeon és a VH1 csatornákat is.
  • Azonban nem csak a ViacomCBS-ben, hanem a Discoveryben is részesedést szerzett a magyar származású spekuláns.
  • A Discoveryhez olyan idehaza is ismert csatornák tartoznak, mint az ANIMAL PLANET, a Travel Channel, az EuroSport, és a TLC.
  • Mint ismert, Soros György médiaalapja, a svájci Media Developement Fund résztulajdonos a 444-et kiadó Zrt-ben is.
  • Ugyanígy Soros György régi támogatója a Magyar Narancs hetilapnak is idehaza.
  • Ugyanez a befektetési alap nemrégiben a szlovák alvilág oligarcháitól vásárolta meg a legnagyobb példányszámú SME szlovák napilapot.
Biznisz 2023-03-21 | 12:00
Képmutatásból jeles: Finnország egyetlen év alatt 70 milliárdot fizetett csak az orosz LNG-ért

Képmutatásból jeles: Finnország egyetlen év alatt 70 milliárdot fizetett csak az orosz LNG-ért

  • A nyugatiak mindig megszólják azokat, akik "finanszírozzák" Oroszország háborúját.
  • Most kiderült, a finnek egy korábban szankciók alá helyezett orosz oligarchától vásárolják a földgázt.
Biznisz 2021-05-17 | 15:46
Brüsszelnek aztán van gusztusa - az EU fejeseinek döntése szerint lisztkukacot kellene ennünk, nem marhahúst

Brüsszelnek aztán van gusztusa - az EU fejeseinek döntése szerint lisztkukacot kellene ennünk, nem marhahúst

  • Rövidesen a boltok polcaira kerülhetnek a rovarokból vagy ezek felhasználásával készült élelmiszerek, mert a tagállamok többsége úgy döntött, élelmiszerként is forgalomba hozható a lisztbogár lárvája az Európai Unióban.
  • Magyarország nem támogatta a döntést.
  • A lisztkukac az első élelmiszerként elismert rovarfaj az EU-ban, de rövidesen bővülhet a lista.
  • Az állati élelmezésben régóta szerepelnek az állati fehérjék.
  • A mostani döntéssel azt a falat törték át, hogy közvetlenül a tányérainkra kerülhet-e a lisztkukac.
  • Brüsszel szerint igen, mi több, ez a jövő útja.
Botrány 2021-05-30 | 19:03
Soha nem látott ingatlaneladások Újbudán - a DK-s László Imre úgy szórja a közvagyont, mintha nem lenne holnap

Soha nem látott ingatlaneladások Újbudán - a DK-s László Imre úgy szórja a közvagyont, mintha nem lenne holnap

  • Az elmúlt hetekben a Mandiner cikkezett arról, Újbuda önkormányzata soha nem látott ingatlankiárusításba kezdett.
  • Bár a baloldal a XI. kerületben is azzal az ígérettel jutott hatalomra, véget vet - az egyébként nem létező - ingatlaneladásoknak, mondván "Újbuda megtelt", másfél évvel a választások után soha nem látott mértékben pörgették fel az önkormányzati ingatlanok eladását.
  • Összességében több milliárd forintos ingatlanvagyonról van szó.
  • A Mandiner cikksorozata és a kibontakozó civil ellenállás egy iskolások által használt telket, és egy saroktelket talán megmentett az eladástól.
  • Több nagyértékű ingatlant azonban nem.
  • A BENNFENTES utánajárt a dobra vert ingatlanoknak, és feltérképezte azok környezetét is.
Biznisz 2023-01-30 | 11:11
Newsweek: csata az ukrán titániumért

Newsweek: csata az ukrán titániumért

  • A nyugati moralizálás sokszor elfedi: haditechnikai, ipari és üzleti okok is állnak az ukrajnai háború mögött.
  • Mégpedig nem is kicsik.
  • A Newsweek arról tudósít, az ukrajnai háború amerikai támogatása mögött a titániumért folytatott harc is meghúzódik.
  • A kongresszus háttéremberei, agytrösztök munkatársai és iparági szereplők a baloldali lapnak kikotyogták: az ukrán titániumérc kiemelkedően fontos az Egyesült Államoknak.
Biznisz 2022-09-30 | 15:39
A Radeberger sörgyára bezár Frankfurtban

A Radeberger sörgyára bezár Frankfurtban

  • Az emelkedő alapanyagárakat, az energia- és logisztikai költségeket az áremelés sem ellensúlyozta - érvel a sörgyár vezetése.