A korábban Juhász Pétert pénzelő Bojár Gábor Márki-Zaynak is fizet

A korábban Juhász Pétert pénzelő Bojár Gábor Márki-Zaynak is fizet
  • A baloldali oligarchák megtalálták maguknak az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, és fizetnek.
  • Bige László baloldali vörösbáró és Bojár Gábor is fizeti Márki-Zay Pétert.
  • Így megy ez a baloldalon: a baloldal oligarchái politikusokat vesznek maguknak.

Bojár Gábor "egy kisebb összeggel" már anyagilag is támogatta Márki-Zay Pétert A vállalkozó híradónknak azt mondta, úgy érzi "egy jómódú polgárnak állampolgári kötelessége támogatni azokat a politikai formációkat, amelynek az értékrendjével egyetért" - mondta az ATV-nek Bojár Gábor, aki korábban Juhász Pétert is pénzelte.

A miniszterelnök-jelölt felkérését a szakérői csapatba azért fogadta el, mert úgy érezte, ezzel segíteni tud az országon, gazdasági miniszter azonban már nem lenne. Interjút készített Bojár Gáborral, a Graphisoft alapítójával az ATV Híradó.

Bojár is Márki-Zay Péter szakértői csapatát erősíti, a gazdaságpolitikai területért felelős. A vállalkozó híradónknak azt mondta: bár támogatja Márki-Zay Pétert, mint az ellenzék közös jelöltjét, nem a miniszterelnök-jelölt iránt érzett szimpátiája miatt vállalta el a feladatot, hanem azért, mert úgy érezte, ezzel segíteni tud az országon.

"Én minden olyan esetben hajlandó vagyok segíteni egy gazdasági program kidolgozásában, amikor úgy érzem, az én szempontjaim érvényesülni tudnak és ez az ország hasznára válik" – magyarázta. Emlékeztetett, hogy vállalt már hasonló szerepet Dobrev Klára mellett is.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-09-15 | 11:33
Az újraindítás működik: 7,8 százalékos növekedést vár a Századvég

Az újraindítás működik: 7,8 százalékos növekedést vár a Századvég

  • Baloldali kormányzás alatt sosem volt ekkora növekedés Magyarországon.
Biznisz 2022-11-23 | 14:39
Migránsbiznisz: Németországban befektetők háztömböket vásárolnak fel, majd azokból azonnal menekültszállás lesz

Migránsbiznisz: Németországban befektetők háztömböket vásárolnak fel, majd azokból azonnal menekültszállás lesz

  • Feltűnően jól értesültek a befektetői csoportok, hogy mely ingatlanokat érdemes megvenni, hogy ott azonnal menekültszállásokat béreljen a helyi közigazgatás az adófizetők pénzéből..
  • Van olyan befektető, aki egyetlen tömbért 200 millió forintnyi összeget kasszíroz egyetlen év alatt.
  • Csakhogy ez a 200 millió  megegyezik az ingatlan vételárával.
  • Más esetekben pedig minimális beugró mellett megvásárolnak egy ingatlant, majd a helyi kerület azonnal bérbe veszi tőlük a szerzeményt, így "letörleszti" a vételárat az eredeti tulajdonosnak.
Biznisz 2021-12-18 | 10:52
Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

  • Ezt a baloldal jelöltje kotyogta el a Szabad Európának adott interjújában.
Biznisz 2021-12-14 | 14:02
Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

Mocsárosdűlő: a BENNFENTES megszerezte a titkos dokumentumot, ami alapján Karácsonyék beépítenék a hatalmas zöld területet

  • A Mocsárosdűlőről szóló beszélgetésrészlet volt az Anonymus-hanganyagok egyik legfontosabb része.
  • Ebben Barts J. Balázs a befektetőkkel azt veszi sorra, hogy a Mocsárosdűlőn milyen ingatlanfejlesztést tervez a Főváros, ami a helyi polgármesterrel is egyeztetve van, akivel megvan "a deal", és aki az egészet "szeretni fogja".
  • Karácsony az acsarkodó Szabó Tímeával végig hazudozott az ügyben, azt állítva, ők megmentenék a Mocsárosdűlőt a beépítéstől.
  • A dokumentum ismeretében vagy nem tudták, miről hazudoznak, vagy annyira gátlástalanok, hogy tudják ugyan, hogy mi az igazság, de akkor is szemrebbenés nélkül hazudnak.
  • A BENNFENTES megszerzett egy 2020-as hivatalos fővárosi dokumentumot, amelyben egyértelműen, látványterveken is látszik, hogy a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésével számolt a Főváros.
  • Portálunk korábban utánajárt az ingatlanfejlesztés volumenének az építőipari piacon, és a Vagyonkezelő vezetője által megálmodott 334 ezer négyzetméteres beépítés körülbelül 100 milliárd forint haszonnal kecsegtette a baloldal üzletembereit és oligarcháit.
Biznisz 2021-07-31 | 09:03

Továbbra is stabil 'BBB' Magyarország államadóssági besorolása a Fitch Ratingsnél

  • Megint nem lett igaza a károgóknak.
  • Az adósságminősítő eközben több uniós tagállam adósságállományát negatívra rontotta le.
Biznisz 2023-04-19 | 12:37
Karácsony sötétzöld haverjai elintézték: 45%-kal nő az áram ára Észak-Rajna-Vesztfáliában

Karácsony sötétzöld haverjai elintézték: 45%-kal nő az áram ára Észak-Rajna-Vesztfáliában

  • Az utolsó atomerőművek lekapcsolása után radikális díjemelést jelentett be az E-On.
  • Ezzel 190 Forintba fog kerülni egyetlen kWh áram.
Biznisz 2021-12-07 | 11:39
Százharminc milliárdos ingatlanbizniszt álmodtak Karácsonyék a Mocsárosdűlőre

Százharminc milliárdos ingatlanbizniszt álmodtak Karácsonyék a Mocsárosdűlőre

  • Egy, a napokban kiszivárgott Anonymus-hangfelvételből kiderül, hogy a korábbi, fideszes városvezetés által védelem alá helyezett Mocsárosdűlő egy részére óriási ingatlanbizniszt álmodott a baloldal.
  • Összesen 334.000 négyzetméteren terveznek ott ingatlanfejlesztést, köztük lakóingatlanokat, vagyis mintegy 1.100 lakást és irodaépületeket.
  • A hangfelvételből kiderül, hogy ugyan lakóingatlanokat nem akart a DK-s polgármester, Kiss László, de meg van vele beszélve, megvan "a deal", hogy ezt mégis akarja, "szeretni fogja".
  • A felvétel nyilvánosságra kerülése után Szabó Tímea helyi országgyűlési képviselő acsarkodó hazudozásba kezdett.
  • Ugyanígy tett Karácsony is, erre válaszul Tarlós István korábbi Főpolgármester megjegyezte, Karácsony annyira sokat hazudozik, hogy fontolóra vette, hogy beperli.
  • A tények cáfolják Szabó és Karácsony állításait, és a háttérben fölsejlik egy hatalmas ingatlanfejlesztés és egy óriási üzlet a Mocsárosdűlőn.
Biznisz 2021-09-25 | 13:33
Az újraindítás működik: 7-7,5 százalékos növekedés, jobb adósságbesorolás

Az újraindítás működik: 7-7,5 százalékos növekedés, jobb adósságbesorolás

  • Miközben az ellenzék szerint az ország teljesen tönkrement, a számok mást mutatnak.
  • 4,7 millió fő a foglalkoztatottak száma, ez a rendszerváltás óta a legmagasabb adat.
  • A 27 EU-tagállam közül mindössze 9 van, mely elérte a válság előtti gazdasági teljesítményt.
  • Ezek egyike Magyarország.
  • A Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium 7-7,5 százalékos gazdasági növekedést vár erre az évre.
  • A 2021-2022 évek során a gazdasági újraindítási tervben 13 ezer milliárd forint szolgálja a vállalkozásokat és a családokat.
  • A Moody's hitelminősítő intézet pedig pénteken este kedvezőbb adósságbesorolási helyezést ítélt meg Magyarországnak, vagyis a hitelminősítő elismeri a magyar gazdaság teljesítményét.
  • Varga Mihály szerint ez erős és fontos visszajelzés.