Szeged
A szegedi momentumosok is magyar katonákat küldenének Ukrajnába
- Eddig azt gondolhatta mindenki, hogy csak a baloldal országos vezetői követelik azt, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába.
- A SzegedMa azonban kiszúrt egy beszélgetést, ahol a momentumos Borsik Viktor ismét elmondta, magyar katonákat küldenének az ukrán frontra.
Botka László bizalmasa 271 milliót csalt el a vád szerint
- Joób Márton egykori MSZP-s, majd Összefogás Szegedért színeiben induló önkormányzati képviselő és városi tanácsnok egy olyan céghálót üzemeltetett, amelynek egyes részei teljesen fiktív vállalkozások voltak.
- Az egykori MSZP-s képviselő Botka László szegedi polgármester bizalmasa volt.
Botkáék ismét a vádlottak a padján - most a Mars téri piac jogtalan eldózerolása miatt
Szabó Bálint kedden maratoni élőzésbe kezdett a Mindenki Szegedért Mozgalom Facebook-felületén, melynek keretében a Gyulai Járásbíróságot közelítette meg - írja a SzegedMa.A bejelentkezéseiben azt állította, hogy Nagy Sándor alpolgármester és Botka Lás...
Botkáék tönkretettek egy újabb szegedi piacot, az egykori vezető a Maldív-szigeteken szelfizik
- Szegeden nemrégiben felszámolták a Cserepes sori, önkormányzati piacot.
- Egyes szocialista képviselők odáig mentek a piac bezárása melletti érvelésükben, hogy azt állították, fehér embert ott nem nagyon lehetett látni.
- A bezárás rengeteg kisemmizett kiskereskedőt hagyott hátra, jó szegedi baloldali szokás szerint azonban a sorsuk senkit sem érdekel.
- Botka Lászlóék ugyanígy dózerolták el a Mars téri piacot is korábban, akkor is rengeteg kiskerekedőt tettek tönkre.
- A felszámolás után az önkormányzati cég vezetőjére egy másik piac vezetését bízták rá.
- Ő nemrégiben arról posztolt, hogy a piac felszámolásakor szerzett fáradalmait a Maldív-szigeteken piheni ki.
- Ott, ahol a főnöke, a szocialista Botka László is szívesen megfordul búvárkodni.
A szegedi Binszki József után Gyurcsány is bejelentette, hogy Dobrev Klára fölényesen vezet az előválasztáson
- A BENNFENTES már nyár közepén olyan pletykákat hallot városházi körökből, hogy Karácsony nagyon megijedt Dobrev előretörésétől.
- A Főpolgármester sokáig ugyanis abszolút favoritként tekintett önmagára, aki majd "begaloppozik a győzelembe", ahogy a HVG is megírta azt.
- Ehelyett viszont az történt, hogy Jakab és Dobrev is rájöttek a nyakára, sőt, van olyan felmérés, amelyben már csak a negyedik helyezett Karácsony.
- Ez magyarázhatja az utóbbi idők óriási volumenű, heti tízmilliós Facebook, Youtube, Google Ads-költéseit a Főpolgármesternek.
- Igaz, arra nem adott magyarázatot, hogy a hirdetésekért fizető Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületbe ki pakolt tízmilliókat.
Még Szegeden is olyan nagy sikere van a STOP Gyurcsány, STOP Karácsony petíciónak, hogy sorban állnak az emberek, hogy aláírhassák
- Jóval 300 ezer felett van a STOP Gyurcsány, STOP Karácsony petíciónak aláírói száma.
- Az ellenzék a miniszterelnökjelölt-jelölteknek alig tudott összeszedni 200 ezret két hét alatt.
Nesze neked adatvédelem: Szegeden úgy pózoltak az előválasztási ívekkel, hogy látszottak a fotón a személyes adatok
- Ha ez a Fidesznél történik meg, hetekig cikkez róla az ellenzéki propagandamédia.
- Az ellenzék nyíltan listázza a támogatóit, ahogyan arról a BENNFENTES is írt.
A szegedi antiszemita és rasszista jobbikost a DK mellett az LMP is támogatja
- Ennyit a nagy baloldali antifasiszta harcról.
Lendvai Ildikó: a rasszista szövegeivel kompromitálódott szegedi jobbikos jelöltet nem lenne szabad támogatni, ez tragikus hiba
Szerintem a rasszista szövegeivel kompromitálódott szegedi jobbikos jelöltet nem szabad támogatni."Szerintem a rasszista szövegeivel kompromitálódott szegedi jobbikos jelöltet nem lenne szabad támogatni, ez tragikus hiba. Elfogadom a Jobbikkal kötött v...
7 éve még a zsidók és a cigányok kiszorításáról fantáziált a jobbikos, jelenleg a DK is támogatja Szegeden
- Gyurcsány Ferencnek hálálkodott a támogatásért a szegedi jobbikos Tóth Péter.
A helyi önkormányzatokban is csak marakodik a baloldal, de az ország vezetését is akarják
- Miskolc, Pécs, Baja, Szeged, Eger, Göd, Szekszárd, Szolnok - városok, ahol felbomlott a 2019 novemberi balos szivárványkoalíció.
A Szegedi LMBT Közösségért Csoport és az Amnesty International a szegedi városháza előtt “Szabad a házasság Szegeden” elnevezésű rendezvényt szervezett
- A nem hivatalos házasságkötési ceremóniával a szabad házasságra akarták felhívni a figyelmet.
- A videón jól látszik, hogy ennek jegyében "összeadtak" egy hármast, amelynek minden tagja lány.
- Az eseményt egy férfi megzavarta, letépte a molinót, majd a rendőrök előállították.
A szegedi polgármester rágalmazás miatt állt bíróság elé: azt mondta, a saját Facebook oldalához nincs köze
- Sajátos védekezés.
Szerelemféltés állhat a brutális szegedi kettős gyilkosság mögött
- Az elkövető a gyilkosság után elhajtott a helyszínről, majd 100 kilométerre Szegedtől öngyilkos lett.
Azt hazudták az embereknek, a kormány kivérezteti az önkormányzatokat - közben milliárdos szabad pénzeszközökön ülnek
- Sajnos az igazmondási versenybe nem szabad a baloldalnak beneveznie, mert úgy jár, mint Karácsony Gergely a városvezetéssel: elhasal az első megoldandó feladatnál.
- Budapesten 22 milliárd forint, Újpesten 3,2 milliárd, Józsefvárosban 4,9 milliárd, Ferencvárosban 6 milliárd, Érden 28,8 milliárd maradt a város kasszájában.
- Szegeden közel 30 milliárd, Egerben mintegy 2 milliárd, Tatabányán 7,8, Szombathelyen 2,8 milliárd, Pécsett 1 milliárd forintnyi szabad pénzeszköz maradt meg tavalyról.
Feltehetően öngyilkos lett a kettős gyilkossággal gyanúsított szegedi férfi
- Holtan találták a szegedi kettős gyilkosság miatt égre-földre keresett dr. V. Attila gyógyszerészt - tudta meg a Blikk.
- A lap úgy tudja, a holttestet Szegedtől több mint 100 kilométerre, Szanazugon találták meg, a férfi végzett magával szörnyű tette után.
Ha látja ezt a férfi, hívja a 112-t!
- A rendőrség emberölés gyanúja miatt keresi dr. Vitális Dániel Attila.
- A férfi megalapozottan gyanúsítható egy szegedi kettős gyilkosság elkövetésével.
- A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi az MCE-141-es forgalmi rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú személyautóval hagyta el a várost.
Hatszáz migráns él egy százlelkes magyar faluban nem messze Szegedtől délre
- Sokan panaszkodnak arra, hogy a migránsok rendszeresen egymásnak esnek, a konfliktusok általában a helyi kisbolt előtt történnek, amely talán a szerb taxisokon kívül az egyetlen haszonélvezője a helyzetnek.
Folyamatosan hazudik a baloldal a választóknak, de mindig lebuknak: most kiderült, milliárdos pénzeszközök állnak a baloldali önkormányzatok rendelkezésére
- A 2020-as évet is végighazudta a baloldal.
- Végig azt állították, a kormány tönkreteszi az önkormányzatokat, és elszegényíti a helyhatóságokat.
- A napokban leadott zárszámadások cáfolják ezeket a hazugságokat.
- Mivel a könyvekben nem lehet hazudni, ezekből világosan kiderül: minden baloldali önkormányzat jelentős pénzeszközökön ül.