Botkáék ismét a vádlottak a padján - most a Mars téri piac jogtalan eldózerolása miatt

Botkáék ismét a vádlottak a padján - most a Mars téri piac jogtalan eldózerolása miatt

Szabó Bálint kedden maratoni élőzésbe kezdett a Mindenki Szegedért Mozgalom Facebook-felületén, melynek keretében a Gyulai Járásbíróságot közelítette meg - írja a SzegedMa.

A bejelentkezéseiben azt állította, hogy Nagy Sándor alpolgármester és Botka László polgármester ülnek éppen a vádlottak padján és többek között ezért nem jelentek meg a pénteki közgyűlést felvezető bizottsági ülések egyikén. A SzegedMa megkeresésére egy másik képviselő is megerősítette, hogy a városvezetés egy része valóban tárgyaláson járt.

A képviselő elmondása szerint Botkával tartott Szilágyi János ügyvéd, aki a Szeviép tulajdonosainak is a védelmét képviseli.

Szabó mindezt azzal igazolta az első bejelentkezéseiben, hogy bemutatta a Bíróság környékén parkoló autókat, melyek között az említett ügyvéd és hivatali autók is beazonosíthatók – állította a független képviselő.

KÉSŐBB VALÓBAN SIKERÜLT LENCSEVÉGRE KAPNIA NAGY SÁNDORT ÉS BOTKA LÁSZLÓT IS.

Ezzel viszont Szabó Bálint nem elégedett meg. ,"Feltámadt?" – mondta a polgármester Szabó Bálintnak Először Botka lépett ki a Járásbíróság ajtaján, aki egyből azt a kérdést intézte a képviselőhöz: feltámadt? Érdemi párbeszéd a képviselők között nem alakult ki addig sem, amíg a polgármester beszállt az autójába.

 

Később a jelenlegi és a volt alpolgármester hagyta el az épületet. Szabó tőlük is megkérdezte, milyen ügyben vannak a gyulai járásbíróságon. Nagy Sándor annyit válaszolt, hogy a Gyulai Fürdőbe jöttek, majd beszállt autójába.

Lopással vádolják a városvezetést

A SzegedMa megtudta, hogy Botka Lászlót és közvetlen kollégáit egy pótmagánvádló közbenjárásával lopással vádolják, és konkrét büntetőeljárás folyik az ügyben.

A lap megkereste ennek kapcsán a Gyulai és a Békési Járásbíróságot is, hogy megerősítsék információinkat, azonban nem válaszoltak.

Válaszolt azonban az ügy egyik károsultja, aki neve elhallgatását kérte. A SZEGEDMÁNAK ÚGY NYILATKOZOTT, HOGY BOTKA LÁSZLÓ, NAGY SÁNDOR ÉS SZENTGYÖRGYI PÁL KORÁBBI ALPOLGÁRMESTER – AKI JELENLEG A POLGÁRMESTER TANÁCSADÓJA LEHET – JOGILAG VÁDLOTTÁ VÁLT.

2009. november 29-én ugyanis a Mars téri uniós beruházást megelőzőleg Botkaáék megrendelésére a Merkbau Zrt. egyetlen éjszaka alatt 36 millió forint közpénzből ledózerolta többek között azoknak a kereskedőknek az ingatlanát, akik építménnyel rendelkeztek a piacon. Vagyis nem bódéval vagy pavilonnal.

Az esetnek nagyjából 20 károsultja volt, ebből 4 kereskedő rendelkezett ingatlannal. A 12 év alatt több büntetőügy is folyamatban volt nyilatkozónk szerint, ám az ügy máig nem került nyugvópontra. Az Ügyészség ugyanis minden alkalommal úgy határozott, hogy azok a vádlottak, akiket a kereskedők eddig megjelöltek, az uniós beruházás céljával végezték a dolgukat. A büntethetőségüket pedig nem állapították meg.

Ebből következik, hogy ha a kabinet nem tett volna erre irányuló megrendelést, akkor ez nem következik be – magyarázza az ügy egyik károsultja.

Mindezek miatt a Mars téri kereskedők magánvádindítvánnyal álltak elő ezúttal, miszerint Botka László, Nagy Sándor és Szentgyörgyi Pál utasítása nélkül a károkozás sem következett volna be.

AZ ÜGY A GYULAI TÖRVÉNYSZÉKRE KERÜLT, AHOL A MAI NAPPAL ÖSSZESEN 8-AN VÁLTAK VÁDLOTTÁ, KÖZTÜK A POLGÁRMESTER, A VOLT ALPOLGÁRMESTER, VALAMINT A JELENLEGI ALPOLGÁRMESTER.

A károsult azt is elárulta, hogy a tárgyalások január végén folytatódnak majd, tanúmeghallgatásokkal. A vádlottak padján ekkor a képviselőknek is ott kell lenniük.

Ez már a sokadik büntetőügy, amiben a szegedi városvezetés érintett: a VIP parkolási botrány esetében többek között az SZKT korábbi ügyvezetője és az egykori címzetes jegyző is pénzbírságot kapott a Gyulai Törvényszék jogerős ítéletének értelmében.

A vádirat szerint az önkormányzatnál évente rendelkezésre állt egy válogatott lista azokról, akik ingyenes parkolási bérletet kaptak a várostól. Az SZKT ezzel több millió forintos kárt okozott Szegednek. Az ítélet értelmében pedig kártalanítaniuk kell.

A városvezetés azonban júniusban a közgyűléssel megszavaztatta, hogy kvázi lemond a kártérítésről, ami ellen a helyi ellenzék igencsak hevesen tiltakozott is.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-07-26 | 10:41
A budapesti olimpián nyerészkedett Cseh Katka

A budapesti olimpián nyerészkedett Cseh Katka

  • Egy rejtélyes Anonymous-álarcos alak vezeti az újságírók kezét egy hete. Az ő útmutatásai alapján derült ki, hogy Cseh Katalin és családi vállalkozásához köthető cégháló 4,7 milliárd forint értékben nyert uniós támogatást.
  • Az origo korábban arról írt, hogy a cégek közbeszerzéseken is összejátszhattak. Cikkük megjelenése után a GVH és a Közbeszerzési Hatóság is eljárást indított.
  • A Pesti Srácok bebizonyította, hogy a cégek rendszeresen egyszerre változtattak telephelyet, akár a pályázati kiírásnak megfelelően.
  • Időközben Cseh Katalin elismerte, hogy maga is adott be pályázatot, azonban azt is állította, hogy nem történt semmi szabálytalan.
  • Arról is írtunk, hogy nem ez volt a családi Pannónia Nyomda Kft. első botránya, korábban a Momentumtól is kaptak megbízásokat a 2018-as kampányban, amely pénzekkel nem tudott megfelelően elszámolni a párt.
  • A Demokrata arról ír: az olimpiaellenes Cseh Katalin a budapesti olimpián is nyerészkedett.
Botrány 2022-01-31 | 13:18
Óbuda főkertésze Orbán és Kásler akasztásáról fantáziál

Óbuda főkertésze Orbán és Kásler akasztásáról fantáziál

  • A Momentum helyi kultúrpolitiksua pedig lájkolta a bejegyzést.
  • Ilyen a szeretet hatalma a baloldalon.
Botrány 2021-09-17 | 11:41
Hack Péter: a kommunista diktatúrákban szokás az, amivel Karácsony a vitában fenyegetőzött

Hack Péter: a kommunista diktatúrákban szokás az, amivel Karácsony a vitában fenyegetőzött

  • Az egykor liberális, de felkészültségében sosem támadható jogász tudós mondta el a véleményét Karácsony abszurd ötletéről.
Botrány 2021-07-21 | 12:22
Cseh Katka elismerte, 2018-ban ő maga nyújtott be pályázatot az érintett cégen keresztül

Cseh Katka elismerte, 2018-ban ő maga nyújtott be pályázatot az érintett cégen keresztül

  • Kedden még hazudozással és lejáratással vádolta a BENNFENTES-t, szerdán elismerte a pályázatot.
Botrány 2022-02-23 | 16:14
Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

  • Hortváth Csaba és egy egykori szocialista politikus a gyanúsított.
Botrány 2022-03-22 | 18:33
VIDEÓ - Cseh Katalin is fegyvereket szállítana Ukrajnába

VIDEÓ - Cseh Katalin is fegyvereket szállítana Ukrajnába

  • Két napja a férje, Berg Dániel, most Cseh Katalin is a fegyverszállítmányokért szólalt fel.
  • Korábban Fekete-Győr András, és a szegedi momentumos Borsik Viktor is ezt követelte.
  • Ahogyan Márki-Zay Péter, Rónai Sándor, Iványi Gábor és Potocskáné Kőrösi Anita is.
Botrány 2022-03-09 | 19:37
Az LMP-s Csárdi háromszázezeres közösköltség-tartozást halmozott fel, de a gázszámlát se fizette

Az LMP-s Csárdi háromszázezeres közösköltség-tartozást halmozott fel, de a gázszámlát se fizette

  • Egészen kisstílű sztoriba keveredett az LMP parlamenti képviselője.
  • Az Országyűlés által számára bérelt ingatlannak nem fizette a gázszámláit, és elfelejtette fizetni a közös költséget is.
  • De a Halászbástya alatt található lakásban dohányzott is, a főbérlő tilalma ellenére.
  • További csavar a sztoriban, hogy Csárdi a lakás eredeti tulajdonosa nevében hamisított egy meghatalmazást.
  • Emiatt a lakás tulajdonosa feljelentette a képviselőt.
Botrány 2021-07-18 | 18:24
Gyermekeknek szóló homoerotikus reklámkönyv a Mc Donald's gyorsétteremlánc kínálatában Ausztriában

Gyermekeknek szóló homoerotikus reklámkönyv a Mc Donald's gyorsétteremlánc kínálatában Ausztriában

  • Áll a bál a szülök körében.
  • Főszerepben a rózsaszín tütü.