A faszát mutogatta az óvodásoknak a pedofil Érden, de a baloldali polgármester megvédte őt

A faszát mutogatta az óvodásoknak a pedofil Érden, de a baloldali polgármester megvédte őt
  • Eltussolta a botrányt az érdi polgármester, Csőzik László.

Az elmúlt napokban súlyos pedofil botrány rázta meg a Pest megyei Érdet, amelyet Csőzik László baloldali polgármester megpróbált eltussolni, ez derül ki az Origóhoz eljuttatott dokumentumokból - tudósít a portál.

Május végén egy férfi teljesen meztelenül mutogatta a nemi szervét az egyik érdi óvoda játszóterének környékén, és azt kiabálta a gyerekeknek, hogy azt vegyék a szájukba. Az Origo a történtek kapcsán megkereste Csőzik Lászlót, aki elismerte, tudott a botrányról, és az eset után találkozott a meztelenkedő férfival, ugyanakkor azt állította, hogy a férfi amúgy nem ismerőse

Így viszont végképp nehezen érthető, hogy miért nem tett feljelentést, miért azt korlátozta, hogy az óvodások mikor mehetnek ki az udvarra.

Bács István, érdi fideszes önkormányzati képviselő július közepén feljelentést tett a Pest Megyei Ügyészségén, mert egy pedofil férfi trágár szavak kíséretében a nemi szervét mutogatta az egyik helyi óvoda előtt a gyerekeknek.

Félrenéznek

"Hozzávetőlegesen két hete jutott tudomásomra, hogy május végén az érdi Szivárvány Óvoda Meseház Tagóvodájában az új játszóudvarra kísérték ki a gondozók a gyerekeket. Ekkor a szomszédban lakó fiatalember a ház teraszán anyaszült meztelenül, széttett lábakkal és kezekkel, kézfejeit ökölbe szorítva, középső ujjait az ég felé mutatva a következőket ordibálta az óvodás csoportnak: "Kapjátok be a f.....t!" - olvasható a dokumentumban.

A feljelentés szerint az óvónők annyira megijedtek a magamutogató pedofiltól, hogy visszarohantak az épületbe.

Bács szerint komoly hiba volt, hogy ezután nem a rendőrséget, hanem a városvezetést értesítették a történtekről, ugyanis ők egyértelműen az ügy eltussolásában voltak érdekeltek. A pedagógusok minden bizonnyal kötelességtudatból fordultak az érdi önkormányzathoz, hiszen ők a fenntartói az oktatási intézményüknek.

A fideszes politikus szerint állításait igazolja, hogy miután értesítették a botrányos esetről, CSŐZIK LÁSZLÓ NEM TETT FELJELENTÉST, HANEM INKÁBB TALÁLKOZOTT A PEDOFÍLIÁVAL VÁDOLT FÉRFIVAL.

Bács úgy tudja, hogy a megbeszélés kedélyes hangulatban telt, az egyeztetésről kiszivárgott információi szerint a DK-közeli városvezető csupán annyit kért beszélgetőpartnerétől, hogy többet ne csináljon ilyet. Szerinte nem véletlenül volt elnéző Csőzik, ugyanis a megvádolt férfival kifejezetten jó a viszonya.

Magyarán - legalábbis a fideszes képviselő következtetése szerint - GYURCSÁNY POLGÁRMESTERE POLITIKAI ALAPON NÉZETT FÉLRE A SÚLYOS PEDOFIL BOTRÁNYBAN.

Úgy látszik, a baloldali városvezetés teljesen összezárt, hiszen a feljelentésben foglaltak szerint Tetlák Örs LMP-s alpolgármester sem akart tudomást venni az ügyről. "Amikor június elején az óvodába látogatott, az ott dolgozók elmesélték neki a május végi történéseket. Tetlák ekkor a vállát megvonva annyit mondott, legközelebb vegyék fel videóra" - áll a beadványban.

Bács szerint az eset kimeríti a szeméremsértés büntetőjogi tényállását, továbbá elengedhetetlen lenne vizsgálni a baloldali városvezetők felelősségét. "Tudtak a feltételezett bűncselekmény megvalósulásáról, azonban kötelezettségüket megszegve eltussolták azt, mentették politikai támogatójukat" - magyarázta, miért követel lépéseket az ügyben.

Úgy látja, súlyosbítja a pedofil botrányt, hogy az óvónők mellett a szülők nagy része is értesült a történtekről, azonban annyira félnek a polgármestertől, hogy nem mernek érdemben lépni.

A polgármester elismerte a pedofil botrányt

A fideszes politikus feljelentést tett. Az ügy az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályához került, ők pedig meglepetésre elutasították a feljelentését. Pedig a határozat elején megállapították, hogy A CSELEKMÉNY IDEJÉN A FÉRFI VALÓBAN A KERTJÉBEN TARTÓZKODOTT, AHONNÉT A JÁTSZÓTÉREN TARTÓZKODÓ GYEREKEK ÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK IRÁNYÁBA MEZTELENÜL KIABÁLT, SZITKOZÓDOTT ÉS TRÁGÁRKODOTT.

Még azt is bizonyítottnak látták, hogy miközben a kiskorúak játszottak, a középső ujjait felmutatta. Bár elég egyértelműnek látszik a történet, az érdi rendőrség mégis arra jutott, hogy nem történt pedofil bűncselekmény, mert - a megkérdezett tanúk elmondása szerint - a férfi nem a "nemi vágyának kielégítése" céljából mutogatta magát, csupán "ittas, ideges és mérges volt", és ilyen formában fejezte ki nemtetszését a közelből érkező gyerekzsivaj miatt.

A másik érv az elutasításra az volt, hogy egy magas betonkerítés választja el a szomszédos ingatlanokat, így a gyerekek nem láthatták az érdi férfit. Pedig a helyi rendőrség még Bács azon állítását is megerősítette, miszerint Csőzik a történtek után, június 4-én fogadta a gyerekek előtt meztelenkedő és trágárkodó férfit.

Pár mondattal később viszont azzal mentegetik, hogy "a beszerzett adatok alapján Érd polgármestere nem ismeri a férfit, vele semmilyen kapcsolatban nem áll". Mivel nagyon sok az ellentmondás és zavaró körülmény az ügyben, ezért Bács panaszt nyújtott be feljelentésének elutasítása miatt.

A Fidesz nem hagyta annyiban

Az Origo birtokába jutott a fideszes politikus beadványa, amelyben azt írta, hogy a rendőrség több fontos, a feljelentésben szereplő kérdést sem vizsgált meg, illetve válaszában homályos következtetésekre jutott, az indoklás több ponton is erősen inog. Szerinte az, hogy valaki alkoholos befolyásoltság alatt állt és dühös volt, nemhogy mentő körülmény, hanem sokszor a szexuális bűncselekmények alapját képezik. Értetlenségének adott hangot amiatt is, hogy a nyomozó hatóság többek között azzal söpörte le az asztalról az ügyet, hogy a gyerekek a kerítéstől nem láthatták a meztelen érdi lakost.

"Mivel az óvoda játszóudvara erősen lejtős, teraszos kialakítású, egy kisgyermek annak több pontjáról is átláthat a betonkerítés felett a szomszédba" - indokolta meg, miért lett volna érdemes ezt is megvizsgálni.

"Miért nem lehet az érintettek szüleit megkérdezni arról, hogy gyermekeik mit láttak, mit hallottak, és ebből mit fogtak fel?" - tette fel a kérdést Bács, aki szerint A TÖRTÉNTEK AKÁR LELKI SÉRÜLÉST IS OKOZHATTAK A GYEREKEKNÉL, ÍGY FONTOS LENNE KÖRÜLTEKINTŐEN MEGVIZSGÁLNI A RÉSZLETEKET.

A fideszes önkormányzati képviselő szerint ezeken kívül egyértelmű választ kell adni arra, hogy a megvádolt férfi és Csőzik László ismeri-e egymást, hiszen ez kulcsfontosságú az ügyben. Információi szerint a baloldali polgármester a hangoskodás miatt egy időre azonnali hatállyal korlátozta a játszótér használatát, méghozzá a történtek után.

"Tesz-e ilyet valaki egy általa nem ismert, ráadásul elfogadhatatlan módon viselkedő ember kedvéért?" - érkezett az újabb felvetés Bácstól, aki azt is szeretné tudni, hogy meghallgatta-e a rendőrség a férfit, illetve megvizsgálta-e, hogy miért nem tett feljelentést Csőzik. Szerinte az érdi rendőrség jó eséllyel nem fogja alaposan kivizsgálni az ügyet, mert az valamilyen szinten kötődhet a baloldali városvezetéshez, ennek ellenére azért bizakodó.

"Az előkészítő eljárás véleményem szerint nem volt alapos, hiszen ahogyan az az iratokból kiderül, sem a férfit, sem a feljelentőt nem hallgatták meg" - összegezte az eddigieket Bács István.

Csőzik hárít, a Fidesz aberráltakról beszél

Az ügy kapcsán a portál megkereste Csőzik Lászlót, akitől azt kérdezték, hogy miért nem tett feljelentést, amikor tudomása volt a történtekről, illetve miről beszélgetett négyszemközt a pedofíliával megvádolt férfival. A baloldali polgármester - a rendőrségi határozatban foglaltakhoz hasonlóan - válaszában azt írta, hogy a szóban forgó férfit egyáltalán nem ismerte, semmilyen kapcsolatban nem állt vele soha. Állítása szerint életében "mindössze egyetlenegyszer" találkozott vele, méghozzá a polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében, és akkor sem "négyszemközt", hanem az érintett óvoda vezetőjével együtt.

Erre úgy került sor, hogy miután kitartóan követelt személyes találkozót tőle az óvoda játszóteréről érkező gyermekzsivaj miatt, Vincze Beáta óvodavezetővel fogadta őt a városházán. A pedagógus a harmincperces vita során jelezte, hogy a kollégái egy alkalommal látták a férfit, ahogyan az udvarában meztelenül kiabált. "Határozottan felszólítottam, hogy tartózkodjon bármilyen jogsértő cselekménytől, főként, ha egy óvoda közelében van. Az óvodavezető pedig jelezte, utánajár az ügynek" - ismerte el a DK-s polgármester, hogy TUDOMÁSA VOLT AZ ÁLTALA IS JOGSÉRTŐNEK NEVEZETT ESETRŐL.

Ezután - a rendőrségi határozatban olvashatókhoz hasonlóan - azt kezdte bizonygatni az Origónak, hogy a gyerekek a "magas" betonkerítés miatt nem láthatták a meztelenkedő férfit. Ugyanakkor arra a kérdésre nem válaszolt, miért nem kereste meg a rendőrséget.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-07-21 | 12:01
Véletlenek összjátéka az Anonymous-botrányban? A cégiratok megsemmisítik Cseh Katalin védekezését

Véletlenek összjátéka az Anonymous-botrányban? A cégiratok megsemmisítik Cseh Katalin védekezését

  • Vasárnap és hétfőn egy-egy Anonymous-videót tettünk közzé a bennfentes.neten, amelyben az álarcos alak nagy leleplezést ígért.
  • Szerkesztőségünk a kapott infók alapján összerakta a képet: Cseh Katalin az a magyar politikus, akinek cége és a céghálójába tartozó vállalatok összesen 4,8 milliárd forint európai uniós támogatást vettek fel.
  • A momentumos EP-képviselő Cseh azzal védekezett, hogy nincs cégháló, csak egy ipari parkba vannak bejegyezve a cégek.
  • A Pesti Srácok kinyomozta: mégis van cégháló, egyszerre váltanak telephelyet az ügyben érintett cégek.
Botrány 2021-10-21 | 11:02
Édesapja buszos közbeszerzést nyert Hódmezővásárhelyen, cserébe a fia a cég buszaival hurcolja kampányolni Márki-Zayt

Édesapja buszos közbeszerzést nyert Hódmezővásárhelyen, cserébe a fia a cég buszaival hurcolja kampányolni Márki-Zayt

  • Hódmezővásárhelyen a Jovány Busz Kft. tulajdonosa, id. Jovány Gyula, egy, a VOLÁN-t váltó buszos tender előkészítésében vett részt, mint a koncepció kialakítója.
  • Majd mint vállalkozó, meg is nyerte azt.
  • Ez az összeférhetetlenség iskolapéldája.
  • Összeférhetetlenség? Korrupció? Ugyan. Tiszta kezek.
Bel 2021-07-12 | 12:13

Ismerősei gyermekeit zaklatta szexuálisan a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi

  • Éles lőszereket is találtak nála, számítógépén pedig több ezer gyermekpornográf felvétel volt.
Botrány 2021-10-06 | 12:17
Márki-Zay Péter bunkó és szexista megjegyzést tett Dobev Klárára

Márki-Zay Péter bunkó és szexista megjegyzést tett Dobev Klárára

  • Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára "női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus" - mondta Márki-Zay az ATV-ben.
  • Márki-Zay szavait nehéz másképp érteni, mint hogy azon lepődött meg, hogy a magyar társadalomban egy nő "női mivolta létére" jó eredményt tud elérni.
Botrány 2022-03-09 | 18:46
Orosz segítséggel, magának játszotta ki a szolnoki üdülőt Gyurcsány embere

Orosz segítséggel, magának játszotta ki a szolnoki üdülőt Gyurcsány embere

  • Üzletelni tudni kell.
  • És a Tiszták Koalíciójában üzletelni azt nagyon tudnak.
Botrány 2021-05-15 | 11:00
Rendkívül kínos és esetlen vesszőfutásban feslik fel Karácsony Gergely nyelvvizsga-botránya: a Főpolgármester belegabalyodott a saját hazugságaiba

Rendkívül kínos és esetlen vesszőfutásban feslik fel Karácsony Gergely nyelvvizsga-botránya: a Főpolgármester belegabalyodott a saját hazugságaiba

  • Aki okosnak és képzettnek játssza meg magát, csak hogy befogadják a vágyott kozmopolita klubba, azt könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.
  • A Főpolgármester naponta újabb és újabb momentumok során lepleződik le: kínos és esetlen vesszőfutásban ferdít nyelvtudásáról és soha el nem végzett doktori iskoláiról.
  • Ha nem komoly arccal és hatalmas magabiztossággal tenné ezt, megsajnálhatnánk. Ám eközben az ambíciói mindent felülírnak és Főpolgármesterként országos politikai dobbantását szervezi éppen.
  • Nincs azzal baj, ha valaki nem tud idegen nyelven, bár alapfokon azért mégis jól jön ha meg tudjuk értetni magunkat a külvilággal - azzal van baj, hogy kínos hazudozásba keveredett a Főpolgármester.
  • Az mégiscsak elvárható lenne, hogy az ország vezetésére bejelentkező Karácsony ne hazudozzon nyelvtudásáról, tudományos fokozatairól vagy éppen doktori iskoláiról.
  • Aki még a saját múltjának ilyen apróságairól sem képes elszámolni a választók felé, attól mit várhatnak a magyarok téthelyzetben?
Botrány 2021-07-21 | 15:05
Mit lehet tudni Cseh Katalin korábbi cégéről?

Mit lehet tudni Cseh Katalin korábbi cégéről?

  • Az elmúlt években 285 706 274 forintnyi EU-s támogatást nyert el az a Pannónia Nyomda Kft., amelyet 2013-2018 között Cseh Katalin, jelenlegi momentumos európai parlamenti képviselő vezetett, majd átadta azt egy, a családdal közel évtizede együttműködő strómannak.