7 éve még a zsidók és a cigányok kiszorításáról fantáziált a jobbikos, jelenleg a DK is támogatja Szegeden

7 éve még a zsidók és a cigányok kiszorításáról fantáziált a jobbikos, jelenleg a DK is támogatja Szegeden
  • Gyurcsány Ferencnek hálálkodott a támogatásért a szegedi jobbikos Tóth Péter.

"Gyurcsány Ferenccel egy pult mögött. Köszönöm a szegedi baloldali szavazók bizalmát és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének támogatását" - írta a jobbikos Tóth Péter a közösségi oldalán.

Tóth Facebook-oldalán nyilvánosan követelt fajvédelmet, megszüntette volna Szlovákiát, "bibsizett" és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette – derül ki a hét évvel ezelőtti cikkből.

"Köszönöm minden Csongrád megyei jobbikos harcostársamnak a munkáját!" – írta egy Kurucinfó-cikkhez kapcsolódva, ami arról számol be, hogy a megye egyetlen iskolájában sem kértek zsidó hitoktatást.

"1920-ban is már látták a problémát" – ezt egy olyan újságcikkhez írta, ami a zsidóságot állítja be a világ problémájának. A Tavares-jelentés kapcsán pedig ezt írja: "a bibsi portugálnak sincs jobb dolga, mint minket lehúzni".

"A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen" – jelentette ki Tóth 2013-ban a melegfelvonulás kapcsán.

Arról is beszámolt, hogy kinyílt a bicska a zsebében és számon kérte kisfia bölcsödés csoportvezetőjét, mert játékból szoknyát adtak rá. "Kezdem úgy érezni, hogy szép csöndben ellep minket a liberális szar" – fűzte hozzá, mellétéve a nyíltan Szálasi-tisztelő Vádló Bitófák együttes egy dalát, amiben többek között a "kampós orrú csürhe, ami vigyáz rájuk" sor hangzik el.

Tóth egy évvel később pedig átnevezési harcba került a helyi DK-val. Azt javasolta egy 2015-ös sajtótájékoztatóján, hogy ne csak a Ságvári Endréről elnevezett iskolát, hanem a Károlyi Mihály kollégiumot is nevezzék át, és azt is kijelentette a párt önkormányzati képviselője, hogy a terrorista pártján állnak a Je suis Ságvári szlogent használó tiltakozók is. Akkor a DK szegedi elnöke lemondásra szólította fel Tóth Péter önkormányzati képviselőt. "A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint Károlyi Mihályt nem terheli felelősség a gyalázatos trianoni békéért. Ő volt az, aki 1916-ben megpróbálta a különbékét megkötni az Antanttal, és arra próbálta felhasználni kapcsolatait, hogy Magyarország legalább elfogadható feltételekkel tudjon kijönni a vesztes háborúból" – jelentette ki Binszki József, a párt helyi szervezetének elnöke.

Tóth nevéhez kötődik a három évvel ezelőtti hangfelvétel-botrány is, amikor elsimerte, hogy jobbikos küldötteknek pénzt ajánlott fel, ha "megfelelően" szavaznak a Jobbik elnökválasztásán.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-09-27 | 14:41
A megfélemlítési botrányba fulladt ózdi előválasztás koordinátora az a férfi, aki múlt hét szerdán lezúzott egy luxus kupé BMW-t az M3-as autópályán

A megfélemlítési botrányba fulladt ózdi előválasztás koordinátora az a férfi, aki múlt hét szerdán lezúzott egy luxus kupé BMW-t az M3-as autópályán

  • A totálkáros autóból előválasztási szavazólapok szóródtak szét, az autóban pedig nagy mennyiségű készpénz is volt.
Botrány 2021-10-20 | 10:04
Az ellenzéki propaganadasajtó csak akkor számol be a migrációs krízisről, ha annak magyar szála van

Az ellenzéki propaganadasajtó csak akkor számol be a migrációs krízisről, ha annak magyar szála van

  • A magyarországi cselédmédiában nem létezik a migrációs válság, de most végre magyarozhatnak egy kiadósat.
  • Ausztriában a katonák lekapcsoltak egy magyar rendszámú kisbuszt, amelyben migránsok voltak összezsúfolva, köztük két halott.
Botrány 2021-07-19 | 13:17
Anonymous: 4,5 milliárd forintnyi EU-s támogatást zsebelt be egy politikus és holdudvara

Anonymous: 4,5 milliárd forintnyi EU-s támogatást zsebelt be egy politikus és holdudvara

  • Újabb pendrive érkezett a bennfentes.net szerkesztőségébe Anonymous videójával.
  • Az álarcos alak azt mondja: 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyert egy politikus cége és "haveri cégek".
Botrány 2023-06-02 | 11:28
EXKLUZÍV FOTÓK az elhíresült katonai "szívatásról" – így hazudik a dollármédia Gyurcsányék parancsára

EXKLUZÍV FOTÓK az elhíresült katonai "szívatásról" – így hazudik a dollármédia Gyurcsányék parancsára

  • Áll a bál a honvédségnél: a HM egyes dolgozói kikeltek magukból, amiért katonaként katonai kiképzésre kellett menniük.
  • A BENNFENTES megszerezte a hírhedt, "megalázó" kiképzés fotóit, a kiképzés részleteit és a kiképzésről szóló jelentést is.
  • Alighogy kinevezték, Böröndi Gábor vezérkari főnök a dollármédia támadásainak kereszttüzében találta magát.
  • Böröndi Gábort és a honvédséget legújabban azzal vádolta meg a hvg.hu Vadai Ágnes gyurcsányista politikussal karöltve, hogy "váratlan és furcsa ’kiképzésre’ küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá ’szívatási’ céllal, bosszúból."
  • A kormányellenes propagandamédiát Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa, Gyurcsány Ferenc legnagyobb rajongója, egykori honvédelmi államtitkár riadóztatta. Ő 2007 júliusától 2009 áprilisáig, majd a Bajnai-kormány megalakulását követően 2010-ig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt.
  • Vadai nevéhez a Magyar Honvédség lezüllesztése, eszközeinek elherdálása, a honvédség személyi állományának elsorvasztása és Magyarország védelmi képességeinek leépítése fűződik.
  • A magyar honvédelem megerősítésének mind idehaza, mind külföldön vannak ellendrukkerei.
  • Ennek oka, hogy hazánk jó ütemben, jóval az orosz-ukrán háború kipattanása előtt megkezdte a haderő modernizálását és a magyar védelmi ipar kiépítését.
  • A cél egy teljesen új alapokra helyezett, ütőképes és modern hadsereg fölépítése, és ez sokaknak nem tetszik.
  • A régmúlt gyurcsányi embereinek azért nem, mert az ő tehetségükből csak a honvédség szétverésére futotta.
  • A külföldi ellenérdekeltek pedig azért nem szimpatizálnak e nagyszabású magyar törekvéssel, mert Magyarország jó előre megrendelte a csúcsminőségű védelmi eszközöket, és most a háború miatt nagy a sorban állás és a tolongás a nemzetközi piacokon az eszközökért: a gyártók évekre előre lekötötték kapacitásaikat, és egyelőre nem tudnak több megrendelést teljesíteni.
Botrány 2021-09-27 | 19:12
Bangóné nem cáfolja teljesen a csomagosztást, de szerinte a választók nem erre kíváncsiak

Bangóné nem cáfolja teljesen a csomagosztást, de szerinte a választók nem erre kíváncsiak

  • Az ország legélesebb eszű politikai elemzője választ adott arra, ami régóta foglalkoztatja a tudós elméket.
  • Mint ismert, a BENNFENTES nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, ahol Bangóné segítője csomagot ad a szavazatért cserébe.
  • A képviselő természetesen nekifutásból tagad és perrel fenyegetőzik.
Botrány 2021-12-22 | 11:15
Rejtélyes vagyon: Karácsony embere kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval furikázik

Rejtélyes vagyon: Karácsony embere kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval furikázik

  • Mártha Imre a Gyurcsány-korszakban került az állami MVM csúcsvezetői közé, majd a 2019-es önkormányzati választásokat követően a fővárosi közműcégekhez.
  • Ezeket a javaslatára vontak össze egyetlen nagy közműholdingba, amelybe beolvasztottak minden korábbi fővárosi céget, a távhőtől a főkerten át a temetkezésig.
  • A hivatalos indoklás a spórolás volt, de ezt eddig csak a dolgozókon, családos embereken hajtották végre, csoportos létszámleépítések formájában.
  • Mártha Imre amellett, hogy az őszi időben a spanyol partoknál yachtról tolja a home office-t egy csinos szőke társaságában, nyáron azzal hergelte a melósokat, hogy svábhegyi úszómedencés villájából "dolgozott" a medence szélén ülve.
  • A villa legközelebbi családtagjainak cégeire van írva.
  • Nagy kérdés, hogy erre a megdöbbentő vagyonra hogyan tett szert a 'csúcsmenedzser', még ha minden posztján nagyon jó fizetése is volt.
  • Mint ismert, Karácsony Ggergely a sikertelen miniszterelnök-jelölti kampányának az volt az üzenete, hogy ő majd a 99% érdekeit képviseli a kiváltságos 1% helyett.
  • Láthatóan kevés sikerrel megy ez még Budapesten is.