- Miközben milliárdos tételben árúsítják ki a közvagyont, állítólag elfogyott a pénz.
- Nagyon gyorsan inflálódnak Karácsony szavai.
- De fenntartja azt az állítását, hogy vannak zsaroló sms-k a telefonjában Gyurcsány Ferenctől, mégsem hozza ezeket nyilvánosságra Karácsony Gergely - árulta el Bolgár Györgynek a Klubrádióban a főpolgármester.
- Gyurcsány visszaszólt, hogy hozza akkor azokat nyilvánosságra.
- Mint ismert, Karácsony Gergely pénteken kifarolt az egyébként általa és az MSZP által jelölt zuglói Tóth Csaba mögül.
- Azért különös, hogy csak most - és miért jelölték az előválasztásra egyáltalán -, mert Karácsony 2014 és 2019 között Zugló polgármestere volt, Tóth Csaba pedig akkor is megválasztott zuglói szocialista képviselőként dolgozott.
- Tehát Karácsony sokkal korábban is ismerte Tóth most kifogásolt cselekedeteit, nem véletlenül utalt arra korábban Karácsony egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy Tóth őt személyesen és a családját is fenyegeti.
- Később azonban a Főpolgármester letagadta az egészet, és azt hazudta, Tóth ügyét a múlt részének tekinti.
- Ám úgy tűnik, most, hogy kényszerűen végül mégis elengedte Tóth kezét, benyújtja a számlát.
- Egy ózdi és egy székesfehérvári közös DK-Jobbik leléptetését követeli a Demokratikus Koalíciótól és a Jobbiktól.
- A DK úgy reagált, nekik nem tetszik a "házmestertempó", és felszólították Karácsonyt, kérjen bocsánatot a székesfehérvári, offshore botrányba keveredett képviselőjelölttől.
- Az Európai Bizottság nyílt zsarolásba kezdett, ezzel akarnak kormányt buktatni.
- Olyan eljárásokat kritizál az EU, ami más tagállamoknál is bevett gyakorlat.
- A Jobbik korábbi revolverportálján, a Kuruc.infón hoztak nyilvánosságra egy adatot, mely szerint Karikó Katalint beszervezte az állambiztonság.
- A magyar sajtó sokáig nem vett tudomást erről, de a Telex elnevezésű liberális-ellenzéki portál felkapta az ügyet.
- Karikó nem bűnös, hanem áldozat. A bűnösök azok, akik zsarolással vették rá a fiatal kutatót arra, írjon alá a kommunista állambiztonságnak.
- Karikó tisztázta magát a vádak alól: senkiről sem jelentett, és 1985-ben elhagyta a kommunista Magyarországot.