Pár órát ért Karácsony szava: nem hozza nyilvánosságra a Gyurcsány által küldött SMS-eit

Pár órát ért Karácsony szava: nem hozza nyilvánosságra a Gyurcsány által küldött SMS-eit
  • Nagyon gyorsan inflálódnak Karácsony szavai.
  • De fenntartja azt az állítását, hogy vannak zsaroló sms-k a telefonjában Gyurcsány Ferenctől, mégsem hozza ezeket nyilvánosságra Karácsony Gergely - árulta el Bolgár Györgynek a Klubrádióban a főpolgármester.

Karácsony Gergely egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc sms-ben próbálta megzsarolni, ezeket az üzeneteket archiválta.

Gyurcsány Ferenc erre reagálva pedig felhatalmazta a főpolgármestert, hogy hozza nyilvánosságra az üzenetváltásaikat. Karácsony Gergely Bolgár Györgynek a Klubrádióban azt nyilatkozta, hogy a Gyurcsány Ferenc sms-eire vonatkozó kijelentése egy olyan sajtóbeszélgetésen hangoztak el, ahol kijelentette, hogy most politikailag turbulens időszakban vannak, amin túl kell lépni.

"Fenntartva azt, hogy van néhány ilyen sms a telefonomban, inkább azt gondolom, hogy nem most kell erről beszélgetnünk. Az kétségtelen, hogy nekem nem szimpatikus az a helyzet, ami kialakult, ismerem a polgármester társaimat, tudom, hogy milyen politikai nyomás alá helyezik őket a koalíciós partnereik" - mondta Karácsony, majd hozzátette, hogy ő maga nehéz pályán edződött Zuglóban. Szerinte az előválasztás őshazájában, az Egyesült Államokban még ennél is durvább viták vannak.

Fenntartja amit mondott, és annak a lehetőségét, hogy ezek az üzenetek egyszer majd napvilágot látnak, de most a maga részéről kiszállna ebből a konfliktusból – zárta le a kérdés a főpolgármestert.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-08-16 | 14:16
Magyar kocsit vezetett az angol embercsempész

Magyar kocsit vezetett az angol embercsempész

  • A Tolna megyei rendőrök 2022. augusztus 15-én nem sokkal éjfél előtt – saját észlelés alapján – állítottak meg magyar rendszámú kisbuszt az M9-es autóúton a 8-as kilométerszelvény közelében, Bogyiszló térségében.
  • Kocsit egy 44 éves angol férfi vezette, aki hét illegális migránst szállított.  
  • A külföldiek közül négyen szír, hárman pedig török állampolgárnak vallották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.  
  • Az illegális migránsokat meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-02-01 | 05:51
Márki-Zay szókincsén nem látszik, de 2300 kötetes könyvtára van

Márki-Zay szókincsén nem látszik, de 2300 kötetes könyvtára van

  • Igen szegényes szókészletében ugyanis kedvenc fordulatai az áruló, az ostoba, a fogyatékos, a zsidó, a tudatlan és a homoszexuális.
  • Máskor pedig Mesterként hivatkozik magára, akinek vallásos élményt jelent, hogy Jézushoz hasonlíthatja magát.
Bel 2022-02-01 | 05:41
70 ingatlana van a jobbikos Steinmetz Ádámnak

70 ingatlana van a jobbikos Steinmetz Ádámnak

  • Rét, legelő, erdő, szántó.
  • 2021-ben 27 milliós támogatást kapott ezekre a Magyar Államkincstártól.
Bel 2022-08-29 | 09:28
37 illegális migráns bujkált a kukoricásban

37 illegális migráns bujkált a kukoricásban

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. augusztus 29-én 8 órakor Katymár térségében 37 külföldit tartóztattak fel.
  • Magukat az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-05-24 | 13:50
11 fős migránsbanda Balotaszállásmál

11 fős migránsbanda Balotaszállásmál

  • A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. május 24-én 11 óra 10 perckor Balotaszállás térségében 11 külföldit tartóztattak fel.
  • Magukat afgán állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
 
 
 
Bel 2021-08-23 | 18:06
Orbán Balázs: 2030-ra Magyarországnak az 5 legélhetőbb EU-s állam között kell lennie

Orbán Balázs: 2030-ra Magyarországnak az 5 legélhetőbb EU-s állam között kell lennie

  • Orbán azt mondta, az ellenzék nagyban kampányol, semmilyen más kérdéssel nem foglalkozva.
  • Ezt viszont a kormányoldal nem teheti meg, mert az ország komoly kihívásokkal, erőteljes nyomásgyakorlással néz szembe, tehát "a kormányrudat nem lehet eldobni és elfutni kampányolni".
Bel 2021-10-07 | 18:49
HVG, ATV, Mandiner: Karácsony végül mégis megfutamodik?

HVG, ATV, Mandiner: Karácsony végül mégis megfutamodik?

  • A három lap olyan információk birtokába jutott Karácsony stábjából, hogy a Főpolgármester azt fontolgatja, kiszáll a versenyből.
  • A Mandiner azt írja, összeomlott Karácsony kampánya.
Bel 2021-11-17 | 12:33
23 illegális migránst csempészett az éjszaka leple alatt

23 illegális migránst csempészett az éjszaka leple alatt

  • Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 36 éves grúz sofőr ellen, aki 23 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.