John J. Mearsheimer: A nyugati média és a "szakértők" vágóhídra vezették az ukránokat

Mára világossá vált, hogy Ukrajna várva várt ellentámadása kolosszális kudarcot vallott. [1] Három hónap elteltével az ukrán hadsereg alig haladt előre az oroszok visszaszorításában. Valójában még mindig nem jutott túl az úgynevezett "szürke zónán", azon az erősen vitatott földsávon, amely az orosz védelem első fő vonala előtt fekszik - kezdi esszéjét a geopolitika nagy doyenje.

A The New York Times beszámolója szerint "az ellentámadás első két hetében az amerikai és európai tisztviselők szerint az Ukrajna által a harctérre küldött fegyverek 20 százaléka megsérült vagy megsemmisült. Az áldozatok között voltak olyan félelmetes nyugati harceszközök - harckocsik és páncélozott harci járművek - is, amelyekre az ukránok számítottak az oroszok visszaverésében." [2]

Szinte minden, a harcokról szóló beszámoló szerint az ukrán csapatok hatalmas veszteségeket szenvedtek. [3] Mind a kilenc dicsőített dandár, amelyet a NATO felfegyverzett és kiképzett az ellentámadásra, csúnyán elrágta magát a csatatéren.

Az ukrán ellentámadás kezdettől fogva kudarcra volt ítélve.

Ha megnézzük a két oldal erőinek felállását és azt, hogy az ukrán hadsereg mit próbált tenni, valamint a hagyományos szárazföldi háborúk történetét, akkor világossá válik, hogy a támadó ukrán erőknek gyakorlatilag semmi esélyük sem volt arra, hogy legyőzzék az orosz védekező erőket és elérjék politikai céljaikat.

Ukrajna és nyugati támogatói abban reménykedtek, hogy az ukrán hadsereg egy klasszikus villámháborús stratégiát tud végrehajtani, hogy kimeneküljön az őt ledaráló kimerítő, felőrlő háborúból. Ez a terv pedig úgy szólt, hogy nagy lyukat ütnek Oroszország védelmi vonalain, majd mélyen behatolnak az oroszok által ellenőrzött területre, és útközben nemcsak területeket foglalnak el, hanem kalapácsütést mérnek az orosz hadseregre. Amint a történelmi feljegyzések világossá teszik, ezt a műveletet különösen nehéz végrehajtani, ha a támadó erők tisztességes [fair, kiegyenlített] harcot vívnak, két nagyjából egyenlő hadsereg részvételével.

Az ukránok nemhogy egy kiegyenlített harcban vettek részt, de nem voltak felkészülve a villámháború végrehajtására, és egy olyan ellenféllel szemben sorakoztak fel, amely viszont jól felkészült arra, hogy meghiúsítsa a villámháborút.

Röviden, a pakli kezdettől fogva az ukrán ellentámadás ellenében volt megkeverve.

Ennek ellenére a nyugati politikai döntéshozók, a mainstream média szakértői és szerkesztői, a nyugalmazott tábornokok és az amerikai és európai külpolitikai intézmények más szakértői körében elterjedt az optimizmus Ukrajna harctéri kilátásaival kapcsolatban. [4] David Petraeus nyugalmazott tábornok megjegyzései az ellentámadás előestéjén jól érzékeltetik az uralkodó korszellemet: "Úgy gondolom, hogy ez az ellentámadás nagyon lenyűgöző lesz". Ezután hatásosan leírta, hogy az ukránok sikeres villámháborút hajtanak végre az orosz erők ellen [5].

Valójában a nyugati vezetők és a mainstream média jelentős nyomást gyakorolt Kijevre az ellentámadás megindítása érdekében a június 4-i kezdete előtti hónapokban.

A nyugati mainstream média, a külpolitika és a "szakértők" vágóhídra vezették az ukránokat

Abban az időben Ukrajna vezetői húzták az időt, és kevés lelkesedést mutattak a tervezett villámháború megkezdése iránt, feltehetően azért, mert néhányan közülük valószínűleg megértették, hogy vágóhídra vezetik őket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök később, július 21-én azt mondta: "Voltak terveink, hogy tavasszal elkezdjük, de nem kezdtük el, mert őszintén szólva nem volt elég lőszerünk és fegyverzetünk, és nem volt elég megfelelően kiképzett dandárunk." [6]

Sőt, az ellentámadás megkezdése után Valerij Zaluzsnij tábornok, az ukrán hadsereg főparancsnoka dühösen nyilatkozta a The Washington Postnak, hogy szerinte a Nyugat nem látta el Ukrajnát megfelelő fegyverzettel, és hogy "teljes ellátás nélkül ezek a tervek egyáltalán nem megvalósíthatóak". "De végrehajtják őket"[7].

Még az ellentámadás elakadása után is, ami nem sokkal a kezdete után megtörtént, sok optimista továbbra is reménykedett abban, hogy végül az sikerrel jár, bár számuk az idő múlásával csökkent. Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a villámháború megindításának egyik leglelkesebb szószólója június 15-én fenntartotta: "Úgy gondolom, hogy az ukránok meg tudják és meg is fogják nyerni ezt a harcot." [8] Dara Massicot, a mainstream médiában gyakran idézett neves szakértő július 19-én így vélekedett: "Egyelőre az orosz frontvonalak tartanak, a Kreml diszfunkcionális döntései ellenére. A rossz döntések halmozott nyomása azonban egyre növekszik. Az orosz frontvonalak úgy repedhetnek meg, ahogy Hemingway írta egyszer a csődről: 'fokozatosan, majd hirtelen'." Michael Kofman, egy másik, a mainstream sajtó által gyakran idézett szakértő augusztus 2-án azt állította, hogy "maga az ellentámadás nem bukott meg", míg a The Economist augusztus 16-án egy olyan cikket közölt, amely azt hirdette: "Ukrajna ellentámadása lassan halad előre: Tíz hét elteltével a hadsereg kezd rájönni, mi az, ami működik." [9].

Egy héttel később, augusztus 22-én, amikor már nehéz volt tagadni, hogy az ellentámadás komoly bajban van, és alig van esély a helyzet orvoslására, Jake Sullivan, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette: "Nem értékeljük úgy, hogy a konfliktus patthelyzetbe került. Azt látjuk, hogy Ukrajna továbbra is módszeresen és szisztematikusan területeket foglal el." [10].

Sullivan megjegyzései ellenére a Nyugaton mostanra sokan felismerték, hogy az ellentámadás kudarcot vallott, és Ukrajna arra van ítélve, hogy egy olyan kimerítő háborút vívjon, amelyet valószínűleg nem nyerhet meg, főként azért, mert a konfliktus lassan átalakul egy fair harcból egy unfair harccá.

De Ukrajna nyugati szurkolói számára már korábban is nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy az általuk támogatott villámháború kudarcra van ítélve, és hogy nem sok értelme volt arra ösztönözni Ukrajnát, hogy indítsa el.

AZ UKRÁN GYŐZELEM ELMÉLETE

Az orosz és az ukrán hadsereg a háború 2022 februári kezdete óta tisztességes [kiegyenlített, fair] harcot vívott egymással. A legfeljebb 190 000 katonából álló orosz inváziós erő jelentős mennyiségű ukrán területet hódított meg, de hamarosan túlterheltnek bizonyult. Más szóval nem rendelkezett elegendő csapattal ahhoz, hogy az általa ellenőrzött összes ukrán területet megvédje. Következésképpen az oroszok kivonták erőik nagy részét a Harkivi területről, ami lehetővé tette az ukrán hadsereg számára, hogy a maradék keveseket legyőzze.

Ezt követően a túlterhelt orosz hadsereg kénytelen volt kivonulni a herszoni területnek a Dnyeper nyugati partján fekvő szeletéről, amelyet az ukrán hadsereg harc nélkül elfoglalt.

Mielőtt azonban az oroszok visszavonultak volna, hatalmas veszteségeket okoztak az ukrán erőknek, amelyek megpróbálták őket kiszorítani Herszonból.

Az egyik ukrán zászlóaljparancsnok akkor arról számolt be, hogy a veszteségek olyan magasak voltak, hogy "háromszor kellett lecserélnie az egységének tagjait." [11] Ez a két taktikai vereség 2022 késő nyarán és őszén következett be.

A harkivi és hersoni eseményekre válaszul Putyin 2022 szeptemberében 300 000 katonát mozgósított; nekik néhány hónapos kiképzésre volt szükségük, mielőtt teljesen harcképesek lettek volna. Az oroszok 2022 novemberében Bakhmut elfoglalására irányuló, folyamatban lévő erőfeszítéseiket is fokozták. Az ukránok válaszoltak a kihívásra Bakhmutban, és a két fél hosszú és kemény csatát vívott a város ellenőrzéséért, amely végül 2023 májusának végén orosz győzelemmel ért véget.

Bakhmut komoly vereséget jelentett Ukrajna számára, részben azért, mert Zelenszkij nyilvánosan kijelentette, hogy ő és tábornokai eltökéltek a város megtartásában, és mert Ukrajna legjobb egységei közül sokat bevetett a harcban [12], de ami még fontosabb, hogy Ukrajna hatalmas veszteségeket szenvedett a hónapokig tartó csatában. [13]

A helyzetet tovább rontotta, hogy a háború a következő hónapokban valószínűleg unfair, kiegyenlítetlen harccá vált, mivel az oroszok körülbelül 5:1 arányú előnyre tettek szert a lakosságszámban, ami azt jelentette, hogy sokkal nagyobb hadsereget tudtak mozgósítani, mint Ukrajna, ami olyan előnyt jelentett számukra, ami a kimerítő, felőrlő háborúban sokat számít.

Ráadásul az oroszok már akkor is jelentős tüzérségi előnyt élveztek, ami a legfontosabb fegyver egy olyan kimerítő háborúban, mint amilyen az Ukrajnában vívott volt. Sem Kijevnek, sem a Nyugatnak nem volt képessége arra, hogy ezt az egyensúlytalanságot, amely a becslések szerint valahol 5:1 és 10:1 között volt Oroszország javára, [14] kiegyenlítse.

Sőt, okkal gondolhattuk, hogy a Nyugat talán nem marad teljes mértékben elkötelezett abban, hogy Ukrajnának szállítsa a sürgősen szükséges eszközöket, amely a tüzérségen kívül másfajta fegyvereket is tartalmazott, például harckocsikat, páncélozott harcjárműveket, drónokat és repülőgépeket. Nyugaton egyre inkább a háborús fáradtság jelei mutatkoztak, ráadásul az USA-t Kelet-Ázsiában Kína által olyan fenyegetés fenyegette, amely nagyobb veszélyt jelentett az amerikai érdekekre, mint az orosz fenyegetés. Röviden, Ukrajna valószínűleg veszíteni fog egy elhúzódó kimerítő háborúban, mert ez egy unfair harccá válna.

Ez mind Ukrajnát, mind a Nyugatot erősen arra ösztönözte, hogy olyan okos stratégiát találjon, amely gyors katonai győzelmet hoz, és a háborút számukra kedvező feltételekkel zárja le. [15] Ez nm mást jelentett, minthogy Ukrajnának villámháborús stratégiát kellett alkalmaznia, ami az egyetlen módja annak, hogy elkerülhessék a kimerítő háborút két, egymással egy folytatólagos fronton szemben álló, egyenlő erősségű szárazföldi hadsereg küzdelmében [16].

A VILLÁMHÁBORÚ ABC-JE

A villámháború a páncélos csapásmérő erőkben rejlő mobilitásra és gyorsaságra támaszkodik, hogy véres és elhúzódó csaták sorozata nélkül győzze le az ellenfelet. [17] Ez a stratégia azon a feltételezésen alapul, hogy az ellenfél hadserege egy nagy és összetett gépezet, amely arra van berendezkedve, hogy egy jól kiépített védelmi vonal mentén harcoljon. A gépezet hátuljában egy sebezhető hálózat húzódik, amely számos kommunikációs vonalból áll, amelyek mentén az információk és az utánpótlás mozog, valamint kulcsfontosságú csomópontokból, ahol a különböző vonalak keresztezik egymást. Ennek a központi idegrendszernek a megsemmisítése egyenlő a védekező hadsereg megsemmisítésével.

A villámháború két fő műveletet foglal magában: egy áttörő csata megnyerését és egy mély stratégiai behatolás végrehajtását.

Konkrétabban fogalmazva, a támadó célja, hogy páncélos erőit titokban a frontvonal egy vagy két meghatározott pontján összpontosítsa, ahol a védekező haderő/tér aránya alacsony, és ahol a támadó számbeli fölényt érhet el a védekezővel szemben.

A vékonyan szétszórt, de egyébként túlerőben lévő védelmet viszonylag könnyű áttörni: miután a támadó egy-két lyukat nyitott a védekező frontvonalán, igyekszik gyorsan a védelem mélyére hatolni, mielőtt az ellenfél erői meg tudnának mozdulni, hogy elvágják a behatolást. Bár a kezdeti áttörés eléréséhez szükségessé válhat egy díszletcsatát vívni, nagy hangsúlyt kell fektetni a ilyen jellegű csaták további elkerülésére.

Ehelyett a támadónak a legkisebb ellenállás útját kell követnie, mélyen a védekező hátába.

A harckocsi, a benne rejlő rugalmassága miatt ideális fegyver a villámháború megvalósításához. A tüzérség azonban nem játszik jelentős szerepet a villámháborúban, részben azért, mert jelentős logisztikai támogatást igényel, ami akadályozza a második zászlóalj erőinek gyors mozgását a terjeszkedő kiszögellésbe, és általában véve is hátráltatja a mobilitást. Továbbá a nagyszabású tüzérségi ütközetekben való részvétel értékes időt pazarolna és lassítaná az előrenyomuló páncélos erőket. A közeli légi támogatás ezzel szemben nem jelent ilyen problémát. Tekintettel a repülőgépek, drónok és helikopterek rugalmasságára, ez a repülő tüzérség kiváló ellenpárja a gyorsan mozgó páncélos erőknek.

Amint az nyilvánvaló, a villámháború rugalmas parancsnoki struktúrát követel, amelyet felülről lefelé olyan katonákkal népesítenek be, akik képesek kezdeményező képességet gyakorolni olyan harci helyzetekben, ahol a háború köde néha sűrű. A villámháború nem egy merev terven alapul, amelyet a parancsnokoknak szigorúan követniük kell. Valójában éppen az ellenkezője igaz. A támadás megindítása előtt meghatározzák az átfogó célt, és részletes terveket készítenek az áttörés csatájára.

De nincsenek merev irányelvek, amelyeket a parancsnokoknak követniük kellene a mély stratégiai behatolás végrehajtásakor. Az alapfeltevés az, hogy senki sem tudja teljes bizonyossággal megjósolni, hogyan fog alakulni a csata. A bizonytalanság természetes lesz, és ezért kockázatot kell vállalni. Lényegében nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a parancsnokok képesek legyenek olyan gyors döntéseket hozni, amelyek lehetővé teszik a páncélos erők számára, hogy az áttörés csatájának megnyerésekor fenntartsák a nagy előrenyomulási sebességet. A bátorság elengedhetetlen, még akkor is, ha az információk hiányosak, hogy a támadó hadsereg meg tudja tartani a kezdeményezést.

Végül néhány szó a villámháborúval kapcsolatos célkitűzésekről.

A szokásos cél a védekező haderő határozott legyőzése. Lehetséges azonban a villámháborút korlátozott győzelem kivívására is alkalmazni, amikor a védekező erőket bekerítik és megrohamozzák, de nem győzik le teljesen, és amikor a támadó a védekező területének jelentős részét elfoglalja. Azzal azonban, hogy nem arat döntő győzelmet, az a probléma, hogy a harcok valószínűleg folytatódnak, ami szinte biztosan a felőrlő háborút jelenti. A modern háborúk, hangsúlyozni kell, nemcsak hajlamosak az eszkalálódásra, hanem nehezen is fejeződnek be. Ez a vezetőket erőteljesen ösztönzi, hogy villámháborút alkalmazzanak, hogy döntő győzelmet arassanak a védekező hadsereg felett, és ne csak egy korlátozott győzelemre törekedjenek.

Hozzuk be a védekező szemszögét!

Eddig arra összpontosítottunk, hogy a támadó hogyan hajtja végre a villámháborút. Ahhoz azonban, hogy teljes mértékben megértsük a villámháború működését és sikerének valószínűségét, elengedhetetlen, hogy megvizsgáljuk a védekező képességeit, valamint a villámháború meghiúsítására irányuló stratégiáját.

A képességekkel kapcsolatos kulcskérdés az, hogy milyen az erőviszony a védő és a támadó között. Nagyjából egyenlőség van-e mind a csapataik, mind a fegyverzetük minősége és mennyisége tekintetében? Ha igen, akkor tisztességes [fair] küzdelemre van kilátás. Ha azonban az egyik fél egyértelműen jobb harci erőkkel rendelkezik akár minőségileg, akár mennyiségileg, akár mindkettő tekintetében, akkor tisztességtelen, unfair harcra kerül sor. A fair és az unfair harc közötti különbség nagyban befolyásolja a villámháború sikerének esélyeit.

Először is, sokkal nehezebb egy villámháborút kiegyenlített felek közötti harcban működésre bírni, mivel a védekező nincsen már a kezdetektől fogva túlerőben. Ez két félelmetes harcoló erő összeborulása, nem pedig egy hatalmas eltérés a két erő között, ami megnehezíti a támadó számára, hogy bízzon a sikerben. Ráadásul egy sikertelen villámháború következményei jelentősen eltérnek a kétféle harcban. Ha egy villámháború egy tisztességes küzdelemben kudarcot vall, az eredmény valószínűleg egy elhúzódó kimerítő-felőrlő háború lesz, amelynek kimenetele nehezen megjósolható, hiszen a konfliktus egyenrangú ellenfelek között zajlik.

Ha azonban a villámháború egy unfair harcban kudarcot vall, a támadó szinte biztos, hogy viszonylag gyorsan és könnyen megnyeri az ezt követő háborút, egyszerűen azért, mert jelentős anyagi előnyt élvez a védekezővel szemben.

A védelem fajtái: előretolt védelem, mélységi védelem és mozgó védelem

A védekezőnek a villámháború meghiúsítására irányuló stratégiája szintén alapvetően befolyásolja a végeredményt [18]. A legalapvetőbb szinten a célállam három különböző módon vetheti be erőit: előretolt védelem, mélységi védelem és mozgó védelem.

Az előretolt védelemnél a védekező erők nagy részét a szemben álló hadseregeket elválasztó vonalra telepítik, hogy megakadályozzák a támadó áttörését. A védekező fél a harcoló erői ésszerű méretű részét az arcvonal mögött is elhelyezi a mozgó tartalékokban, amelyek gyorsan mozdulhatnak, hogy egy esetleges áttörést megakadályozzanak. A hangsúly azonban a kezdeti érintkezési vonal mentén történő erőteljes védekezésen van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a védő taktikailag rugalmasan kezelheti a támadó erőket a frontvonal mentén. Helyette például megpróbálhatja a támadókat ellenőrzött zónákba terelni, ahol tüzérségi tűzcsapásokkal lehet őket ütni [tűzzsák, tűzzóna kialakítása].

Mélységi védelem

A mélységi védelem jól védett vonalak sorozatából áll - az egyik jóval a másik mögött -, amelyek célja, hogy a támadó hadsereget kifárassza, miközben az átverekszi magát az egyes védelmi öveken. A támadó erők számára nem csak az első védelmi vonalat nehéz áttörni, de ha ez sikerül is, nincs lehetőségük a védők tartalékainak lehagyására és a mély stratégiai behatolás végrehajtására. Ehelyett a támadónak egy sor beállított csatát kell megvívnia, miközben megpróbálja áttörni a védők egymást követő védelmi vonalait.

A mélységi védelem ideális a villámháború meghiúsítására; valószínűleg ez a három stratégia közül a legjobb erre a célra. Legnagyobb hátránya, hogy általában különösen nagy számú csapatot igényel. Azt is megköveteli, hogy a védő ne maximalizálja a frontvonalban elhelyezett csapatok és akadályok számát, hanem gondoskodjon arról, hogy minden védelmi vonal sűrűn legyen benépesítve akadályokkal és katonákkal. Természetesen a védekező csapatok az érintkezési vonal mentén visszavonulhatnak a mögöttük lévő védelmi vonalakra. Sok parancsnok azonban hajlamos arra, hogy a csatatér elülső szélét a lehető legtöbb csapattal védje.

A mozgó védelem

Végül ott van a mobil védelem, amely a három stratégia közül a legmerészebb.

A védő a csapatainak egy kis részét elülső állásokban helyezi el, ahol némileg akadályozhatják a támadó erőket, de egyébként hagyja, hogy azok mélyen behatoljanak a hátsó területére. A megfelelő pillanatban a védő a vasárnapi ütést - saját mozgó erőinek nagy tömegét - arra használja, hogy a behatolás szárnyaira csapjon le, és elvágja a támadó erőket a bázisuktól. A támadó erőket tulajdonképpen bekerítik és elszigetelik, így könnyű célpontot jelentenek a megsemmisítéshez. A mozgó védelem rendkívül igényes és kockázatos stratégia, különösen a másik két védelmi stratégiához képest, mert ezek célja egyszerűen a támadó páncélos erők kimerítése azzal, hogy arra kényszerítik őket, hogy jól megerősített védelmi állásokon keresztül verekedjék át magukat.

A VILLÁMHÁBORÚ TÖRTÉNETE

Most nézzük meg, hogy a történelmi feljegyzések hogyan illeszkednek a villámháború ABC-jét leíró elemzési keretekhez. A harckocsik csatatérre érkezése óta 11 villámháborúra került sor, amelyek közül négy kiegyenlített, hét pedig kiegyenlítetlen harc volt. A támadó a négy kiegyenlített harcból egy esetben, a hét kiegyenlítetetlen harcból pedig mind a hét esetben sikerrel járt.

Németország a második világháborúban öt nagy támadást indított: 1939-ben Lengyelország, 1940-ben Franciaország, 1941-ben a Szovjetunió, majd 1942-ben ismét a Szovjetunió, 1944-ben pedig a szövetséges hadseregek ellen.

A Wehrmacht nem alkalmazott villámháborús stratégiát Lengyelország ellen, bár jelentős páncélos erőket vetett be a hadműveletben, hanem egyszerűen átgázolt a lengyel hadseregen egy egyértelműen kiegyenlítetlen küzdelemben. Egy évvel később, 1940 tavaszán a németek villámháborút indítottak Franciaországban, és döntő győzelmet arattak. Ez volt az első villámháborús eset, és ez egy kiegyenlített küzdelem volt.

A következő évben Hitler csapatai lerohanták a Szovjetuniót, újabb kiegyenlített harcot vívva. Villámháborút alkalmaztak, amelynek célja az volt, hogy döntő vereséget mérjenek a Vörös Hadseregre a Dnyepertől nyugatra. Ezt a célt nem sikerült elérniük, és az offenzíva végül 1941 december elején Moszkva előtt elakadt. A kimerítő háborút elkerülendő a Wehrmacht 1942 júniusának végén második offenzívát indított a Vörös Hadsereg ellen, ezúttal mélyen a Kaukázus és Dél-Oroszország olajban gazdag területei felé haladva, azt remélve, hogy ezek elfoglalása végzetes csapást mér a Szovjetunióra. A hadjárat első hónapjaiban aratott lenyűgöző győzelmek ellenére az 1942-es villámháború nem járt sikerrel, és a Wehrmacht a keleti fronton a kimerülés háborújába keveredett.

Végül a németek 1944 decemberében villámháborút indítottak az Ardenneki erdőben, remélve, hogy kettészakítják és súlyosan meggyengítik az amerikai és a brit hadsereget, elfoglalják Antwerpen fontos kikötőjét, és remélhetőleg megadásra kényszerítik a szövetségeseket. A kezdeti áttörés ellenére a német offenzíva kudarcot vallott.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) 1956-ban és 1967-ben villámháborút indítottak az egyiptomi hadsereg ellen. Mindkét esetben az izraeliek döntő vereséget mértek az egyiptomiakra, de egyik sem volt kiegyenlített küzdelem, mivel az IDF fölényben lévő harci erő volt. A négy német és két izraeli eset mellett öt másik villámháború is volt: az 1945-ös szovjet offenzíva a japán Kwantung-hadsereg ellen Mandzsúriában; az észak-koreai invázió Dél-Korea ellen 1950-ben; az indiai offenzíva Kelet-Pakisztán ellen 1971-ben; a vietnami támadás Kambodzsában 1979-ben; és az USA vezette támadás az iraki hadsereg ellen Kuvaitban, 1991-ben. Ezek az esetek, akárcsak a két izraeli eset, unfair harcok voltak [20].

Ez a rövid történet rámutat arra, hogy Franciaország 1940-es eleste az egyetlen olyan eset, amikor a villámháború kiegenlített küzdelemben volt sikeres.

És bár ez a német győzelem a hadtörténelem egyik leglenyűgözőbb hadjárata, mégis szoros volt [21]. A Wehrmacht valószínűleg nem ért volna el gyors és döntő győzelmet, ha a francia erők valamivel másképp helyezkednek el, vagy ha a védekező erők gyorsabban és hatékonyabban reagáltak volna a kritikusan fontos német áttörésre Sedannál. A másik három kiegyenlített küzdelemben szintén a Wehrmacht vett részt; mindegyik esetben vagy a Vörös Hadsereg, vagy a szövetségesek hiúsították meg a német villámháborút. A másik hét eset mind olyan kiegyenlítetlen harc volt, amelyben a támadó nem meglepő módon döntő győzelmet aratott.

Egyetlen esetben sem alkalmaztak villámháborút korlátozott győzelem kivívására. A cél mind a tizenegy esetben a célállam hadseregének döntő legyőzése volt.

Ami a védekező stratégiáját illeti, mind a tizenegy esetben előretolt védelmi stratégiát alkalmaztak. Nem meglepő, hogy nincs olyan eset, amikor a célállam mozgó védelmet alkalmazott volna, mivel ez a stratégia a legigényesebb és a legkockázatosabb. Szintén nincs olyan eset, amikor a védő mélységi védelemre támaszkodott volna a villámháború meghiúsítása érdekében, ami meglepő, mivel ez a módszer jól alkalmazható erre a célra [22]. Egyértelműnek tűnik, hogy a rendelkezésre álló erőforrások ismeretében a parancsnokok inkább jó előre helyezték erőik fő részét, és nem sokat törődtek a következő védelmi vonalak sűrű benépesítésével.

A villámháború tizenegy esete során, amelyek mindegyike az előretolt védelmi stratégiát alkalmazó ellenféllel szembeni támadást jelentette, a támadó erők minden alkalommal áttörték a kezdeti védelmi vonalat. A tizenegy esetből nyolcban az ezt követő mély stratégiai behatolás döntő győzelemhez vezetett [23]. A három kivétel a Vörös Hadsereg elleni 1941-es és 1942-es német villámháború, valamint a szövetségesek elleni 1944-es német villámháború. Mindhárom esetben a védekező képes volt új védelmi vonalakat létrehozni a hátországában, és kimeríteni a Wehrmachtot. Valójában mind a Vörös Hadsereg, mind a szövetségesek előretolt védelmi stratégiája mélységi védekezéssé alakult át, ami, mint hangsúlyozták, ideálisan alkalmas a villámháború legyőzésére.

UKRAJNA HALÁLRA ÍTÉLT OFFENZÍVÁJA

A villámháborúk e rövid története, valamint e stratégia működésének megértése megvilágítja az ukrán ellentámadás sikerének kilátásait.

Valójában a bizonyítékok azt mutatják, hogy Kijev villámháborújának gyakorlatilag semmi esélye nem volt a sikerre.

Először is, Ukrajna kiegyenlített harcot vívott, ami azt jelentette, hogy szinte mindennek jól kellett volna mennie ahhoz, hogy az eltervezett stratégia a tervezett módon működjön.

Az ukrán hadsereg azonban nem volt alkalmas egy villámháború megindítására, és ami még rosszabbá tette a helyzetét, hogy egy félelmetes mélységi védelem ellen csapott le.

Ukrajna egyetlen reménye az volt, hogy az orosz hadsereg összeomlik, amint az ellentámadás megindul. De rengeteg bizonyíték volt arra, hogy az oroszok egyre jobb harcosokká váltak, akik valószínűleg heves ellenállást fognak tanúsítani. Mégis, még ha az ukránok képesek is lennének csodát tenni, és a villámháborút sikerre vinni, a háború akkor is folytatódna, mert Kijev villámháborújának nem volt célja az oroszok döntő legyőzése volt, akik így ezt túlélnék, hogy máskor is harcolhassanak. Egyszerűen fogalmazva, Ukrajna nem kerülhette el, hogy folytassa a kimerítő háborút Oroszországgal.

A fair küzdelem

Annak megállapításához, hogy Ukrajna fair vagy unfair harcban indult-e az ellentámadásba, össze kell hasonlítani a csapatok mennyiségét és minőségét, valamint a szemben álló hadseregek fegyverzetét.

Ami a harcra készen álló katonák számát illeti, lehetetlen pontos számadatokat kapni. Mindazonáltal a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy az ellentámadásba induló két haderő nagysága nagyjából azonos volt.

Becslésem szerint mindkét félnek nagyjából 250 000 katonája volt, akik felkészültek a harcra [24]. Beszédes módon nem találok bizonyítékot arra, hogy bárki is azt állította volna, hogy bármelyik fél jelentős számbeli fölényben volt az ellentámadás előestéjén.

Ukrajna igazi problémája a jövő, nem a jelen, mivel a katonák egyensúlya idővel ellenük fog eltolódni.

Oroszország sokkal nagyobb népességből meríthet - 5:1 arányban -, és a hadserege napról napra nagyobb lesz. A 2022 októberében mozgósított 300 000 tartalékos mellett az orosz védelmi minisztérium, az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint 2023 első hét hónapjában 231 000 ember vonult be a hadseregbe [25].

Ezen harcoló erők minőségét tekintve - beleértve az elszántságukat is - úgy tűnik, hogy a két fél között alig van különbség. Nyugaton gyakran hallani azt az állítást, hogy az oroszok "komoly morális és egyéb rendszerszintű problémákkal küzdenek", és ezért jó esély volt arra, hogy az ellentámadással szemben megroppannak [26].

De ezt a véleményt általában nem az ukrán hadseregtől hallani (amely a harcokat vívja), ahol széles körben elismerik, hogy az orosz hadsereg a háború kezdete óta félelmetesebb harci erővé vált, és nem készül egyhamar összeomlani [27].

Valójában az a tény, hogy az orosz erők képesek voltak kifárasztani a bátran és kitartóan harcoló ukránokat a Bakhmutért vívott heves csatában - amely az ellentámadás megkezdése előtti hónapokban zajlott - azt mutatja, hogy az ukránok 2023 késő tavaszára nem rendelkeztek érdemi minőségi előnnyel a harcmezőn.

Ami a két hadsereg rendelkezésére álló fegyverzetet illeti, Oroszország biztosan előnyben volt, egyszerűen azért, mert sokkal több tüzérséggel rendelkezett, mint Ukrajna. Bár Ukrajna nyugatról szállított tüzérségének egy része minőségileg jobb volt, mint Oroszországé, ez közel sem tudta kiegyenlíteni a mennyiségi egyensúlytalanságot. Ennek ellenére Ukrajna elég tüzérséggel rendelkezett ahhoz, hogy áttörést jelentő csatát vívjon meg. A mély stratégiai behatolás végrehajtása szempontjából a tüzérség kevésbé fontos, mivel a közeli légi támogatás várhatóan fontos szerepet játszik a hadjárat ezen szakaszában. A harckocsik, páncélozott harcjárművek és egyéb fegyverek tekintetében a szemben álló hadseregek minőségét és mennyiségét tekintve nagyjából egyenértékű volt a helyzet. A csapatok számához hasonlóan ez a helyzet is Oroszország javára változik majd idővel.

Röviden, tekintettel az orosz tüzérségi előnyre, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez egy fair küzdelem volt. Tekintettel azonban a katonák és más fegyverek durva egyensúlyára, valamint arra a tényre, hogy a tüzérség nem olyan fontos a támadó erők számára egy villámháborúban, mint a kimerítő hadviselésben, ésszerűnek tűnik kiegyenlített, fair küzdelemnek nevezni. Ennek ellenére, ha valaki azt akarja állítani, hogy ez egy unfair harc volt, akkor az oroszok - és nem az ukránok - voltak előnyben, amikor az ellentámadás június 4-én megkezdődött.

Miért hangsúlyoztuk, hogy a Wehrmacht 1940-es franciaországi győzelme az egyetlen példa arra, hogy a villámháború tisztességes, fair küzdelemben sikeres volt?

Mennyire volt valószínű, hogy az ukrán ellentámadás egy második esettel bővíti a történelemkönyvek lapjain az erről szóló bekezdéseket?

A kérdés megválaszolásához elengedhetetlen annak felmérése, hogy az ukrán hadsereg mennyire volt képes egy villámháború végrehajtására, és hogy az oroszok milyen mértékben voltak felkészülve ennek megakadályozására.

Az ukrán képességek a villámháború megindítására

Kétségtelen, hogy a villámháború, Barry Posen szavaival élve, "az egyik legfélelmetesebb katonai feladat." [28] A támadó ukrán erőknek, ahogy ő megjegyzi, "sűrű, jól előkészített védelmi állásokon kell áttörniük, némi mozgásteret találniuk, majd vagy gyorsan egy fontos földrajzi célpont, például az Azovi-tenger felé kell haladniuk, remélve, hogy útközben feldarabolják a védekező orosz hadsereg maradványait, vagy gyorsan megpróbálhatják bekeríteni Oroszország jelentős erőinek egy részét a megsemmisítésük reményében".

Más szóval a mély stratégiai behatolást gyorsan kellett volna végrehajtani, miközben a védekező orosz erők a sarkukban lettek volna. Ez azt jelenti, hogy az áttörési csatát is gyorsan meg kellett nyerni, hogy az oroszoknak ne legyen idejük a tartalékaik mozgatására, hogy lezárják a frontvonalukon az esetleges behatolást [29].

Ez a nehéz feladat természetesen magasan képzett és tapasztalt katonákat igényel, akiket nagyméretű páncélos egységekbe - legyenek azok dandárok vagy hadosztályok - szerveztek, amelyek együtt tudnak működni a csatatéren.

Az ukrán hadsereg kulcsfontosságú egységei azonban, amelyeknek az volt a feladata, hogy a villámháborút működőképessé tegyék, rosszul képzettek voltak, és hiányzott belőlük a harci tapasztalat, különösen ami a páncélos hadviselést illeti.

A fő csapásmérő erő 12 dandárból állt, amelyek közül kilencet a NATO fegyverezett fel és 4-6 hétig képzett ki [30]. 36 000 katonából ebben a kilenc dandárban sokan nyers újoncok voltak. Érdemes megjegyezni, hogy a háború kezdete óta Nagy-Britannia által kiképzett 20 000 ukrán katonának mindössze 11 százaléka rendelkezett katonai tapasztalattal [31].

Egyszerűen kizárt, hogy egy újoncból 4-6 hetes kiképzéssel magasan képzett katonát lehessen faragni.

Ilyen rövid idő alatt lehetetlen többet tenni, mint megtanítani a katonáskodás alapjait. A problémát súlyosbítja, hogy a kiképzés során a hangsúly az újoncokból olyan katonákká való alakításon volt, akik kis egységekben együtt tudnak harcolni, nem pedig a fő csapásmérő erő 9 vagy 12 dandárjának kiképzésén és formálásán, hogy együtt tudjanak működni a harctéren [32] [33].

Sőt, bizonyíték van arra, hogy egyes esetekben az ezekben a dandárokban lévő három zászlóaljat különböző országokban képezték ki [33].

Nem meglepő, hogy két nyugati védelmi elemző, akik az ellentámadás megkezdése után látogatást tettek a háborús övezetben, megjegyezték, hogy: "meggyőződésünk, hogy bár az ukrán erők képesek kombinált fegyveres harcra, de még nem képesek rá, hogy ezt nagyléptékben tegyék meg."[34].

Sok szó esik arról, hogy az USA és általában a NATO elkötelezte magát az ukránok "kombinált fegyveres műveletekre" való kiképzése mellett, ami állítólag nagyban hozzájárult volna az ellentámadásra való felkészülésükhöz [35].

2023 nyugati hadseregei ugyanis kevés tapasztalattal rendelkeztek a páncélos hadviselésben - az iraki háború 20 évvel ezelőtt, 2003-ban zajlott, és az iraki hadsereg gyorsan szétesett.

És nem volt tapasztalatuk abban, hogy kiegyenlített, fair háborút vívjanak.

Ahogy Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, aki egykor az amerikai hadsereg parancsnoka volt Európában, megjegyezte: "Én biztosan nem vettem részt olyan nagy, erőszakos és zavaró harcban, mint az Ukrajnában zajló harcok." [36] Vagy ahogy egy ukrán zászlóaljparancsnok megjegyezte amerikai kiképzőiről: "Ők Afganisztánban és Irakban harcoltak, és az ottani ellenség nem olyan, mint az oroszok." [37]

A helyzetet tovább rontotta, hogy az ukrán páncélosok ökölvívói nem csak rosszul voltak kiképezve a rájuk bízott nehéz feladathoz, de olyan katonákkal is teletűzdeltek, akiknek kevés harci tapasztalatuk volt. Ennek a problémának két összefüggő oka volt. Először is, a háború első 15 hónapja során sok ukrán katona elesett vagy súlyosan megsebesült, ami korlátozta az ellentámadáshoz rendelkezésre álló harcoló veteránok számát. Másodszor, Ukrajnának a frontvonalon kellett tartania a legjobb harcosainak nagy részét, akik túlélték a háború folytatását [38].

A Bakhmutért folyó csata, amely az ellentámadást megelőző hónapokban zajlott, és amelyet Kijev eltökélten meg akart nyerni, különösen fontos volt ebből a szempontból, mivel olyan volt, mint egy örvény, amely magába szívta Ukrajna legjobb harci erőinek nagy részét.

Aligha meglepő, hogy az ellentámadás kezdete után a The New York Times arról számolt be, hogy az ukrán "katonák a frontvonal mentén a parancsnokokat hibáztatták, amiért nyers újoncokat lökdöstek a csatába, és kipróbálatlan egységeket állítottak az ellentámadás élére. Mások a különböző NATO-országokban folytatott néhány hetes alapkiképzés elégtelenségét kritizálták." [39].

Az ukrán ellentámadásnak egy másik hatalmas problémával is szembe kellett néznie: a támadó erők közeli légi támogatásának hiányával.

Közeli légi támogatás nélkül szinte lehetetlen, hogy egy villámháború működjön. Különösen a mély stratégiai behatoláshoz, de még az áttörési csata megnyerése érdekében is nagy jelentősége van.

Ahogy John Nagl, nyugalmazott ezredes, aki a hadviselést tanítja az amerikai hadsereg hadi főiskoláján, fogalmazott: "Amerika soha nem próbálna meg legyőzni egy felkészült védelmet légi fölény nélkül, de nekik [az ukránoknak] nincs légi fölényük. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a légi fölény mennyire fontos a szárazföldi harc ésszerű veszteségekkel járó megvívásához." [40] Hodges tábornok hasonlóképpen fogalmazott: "Ezeket az ukrán csapatokat olyasmire küldik, amit mi soha nem tennénk - ellentámadást indítani teljes légi fölény nélkül." [41] A légi fölényt nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Végül, bár Ukrajna jelentős számú harckocsit és páncélozott harcjárművet kapott Nyugattól, nem kaptak annyit, amennyit kértek, és különböző típusokat kaptak, ami problémákhoz vezetett az átjárhatóság és a karbantartás terén.

Az ukránoknak hiányoztak az aknamentesítő eszközök is, ami egy nagyobb hagyományos szárazföldi háborúban elengedhetetlen. Mindezen hiányosságok ismeretében nem meglepő, hogy a The Wall Street Journal az ellentámadás megkezdése után arról számolt be, hogy "a nyugati katonai tisztviselők tudták, hogy Kijev nem rendelkezik az összes olyan kiképzéssel vagy fegyverrel - a lövedékektől a harci repülőgépekig -, amelyre az orosz erők kiszorításához szüksége lenne. De remélték, hogy az ukrán bátorság és leleményesség győzni fog." [42]

E vágyálom mellett jelentős bizonyítékok vannak arra, hogy Nyugaton sokan ostobán azt hitték, hogy ha nem is omlik majd össze, de az orosz hadsereg gyengén teljesít majd az ellentámadással szemben.

Az orosz képességek a villámháború meghiúsítására

Ukrajna kilátásai az ellentámadás sikerre vitelére még rosszabbnak tűnnek, ha az egyenletben figyelembe vesszük Oroszország képességeit a támadás ellenében történő védekezésre.

Először is, gyakorlatilag nem volt esély arra, hogy az ukránok meglepjék az orosz védőket a fő támadás helyét illetően - ahogyan azt a Wehrmacht 1940 májusában képes volt Franciaország és Nagy-Britannia ellenében megtenni.

A médiabeszámolókból, az ukrán és nyugati tisztviselők nyilatkozataiból, valamint a térképre pillantva egyértelmű volt, hogy a fő támadás Zaporizzsja térségében fog történni, és hogy az ukrán páncélos erők célja az Orikhiv környéki területről az Azovi-tengerig való nyomulás lesz, útközben elfoglalva Tokmak várost és Melitopol városát. Ezzel gyakorlatilag kettévágták volna azt a nagy területet, amelyet Oroszország Kelet- és Dél-Ukrajnában birtokolt, ami azt jelentené, hogy Oroszországnak többé nem lenne szárazföldi hídja a Krímhez.

Ukrajna várhatóan egy vagy több további áttörést kísérel meg a frontvonal mentén, amelyek végső soron szintén az Azovi-tenger elérését célozták [43] Az egyik lehetőség az volt, hogy áthatolnak az orosz védelmen Velyka Novoszilka déli részén, és Mariupol felé haladnak. Egy másik lehetőség az volt, hogy áttörnek Gulyaipole közelében, és az Azovi-tengeren lévő Berdjanszk felé nyomulnak. A fő támadást mégis Orikhiv térségében várták, és Melitopol felé indult volna. Ettől függetlenül az oroszok felismerték ezeket a lehetséges támadási irányokat, és mindegyikre jól felkészültek.

Ráadásul az orosz hadsereg rengeteg drónnal és egyéb ISR (hírszerzési, megfigyelési és felderítési) eszközzel rendelkezett, ami szinte lehetetlenné tette Ukrajna számára, hogy nagy csapásmérő erőt állítson össze anélkül, hogy az oroszok ezt észrevennék. Mindez azt jelentette, hogy aligha volt esély arra, hogy Ukrajna a meglepetés erejével jelentős erőfölényt szerezzen a fő támadási ponton. Ehelyett az orosz hadsereg nagy erőkkel várta őket, nagy pontosságú fegyverek halálos sorával [44].

Másodszor, Oroszország mélységi védekezést alkalmazott, ami ideális stratégia egy villámháború megállítására. Ez több védelmi vonalból áll, amelyek gyalogsági árkokból, harckocsiárkokból, aknamezőkből, betonakadályokból és előkészített lőállásokból álltak. Ráadásul ezeket a védelmi erődítményeket azért emelték, hogy a támadó erőket gyilkos zónákba tereljék, ahol az oroszok jó helyzetben lettek ahhoz, hogy megsemmisítsék őket. Ezenkívül az ukránoknak valószínűleg olyan városi területeken kellett volna harcolniuk, mint Tokmak és Melitopol, ahol a haladás lassú és a veszteségek magasak lennének.

Az orosz védelem egyértelműen erősebb volt a vonal egyes pontjain, mint máshol, de különösen erős volt Zaporizzsja térségében, ahol Ukrajna az előzetes várakozások alapján várhatóan megkísérli majd a fő áttörést. Az orosz hadsereg tartalékban is rendelkezett mozgó erőkkel, amelyeket gyorsan át lehetett helyezni, hogy erősítsék a védvonalak gyengülő pontjait. Végül az orosz erők felkészültek arra, hogy komolyan összecsapjanak a támadó erőkkel az úgynevezett "szürke zónában", vagyis az első előkészített védelmi vonaluk előtt lévő nyílt területen.

Az oroszok alapötlete az volt, hogy az ukrán dandárokat még azelőtt kimerítsék, mielőtt elérnék az első erődítési vonalat, vagy esetleg megakadályozzák, hogy odaérjenek.

Mick Ryan, nyugalmazott ausztrál tábornok jól fogalmazott, amikor úgy jellemezte az orosz védelmi felépítést, hogy "sokkal összetettebb és halálosabb, mint bármi, amit bármely hadsereg tapasztalt az elmúlt közel 80 évben". [45]

Harmadszor, hogy a helyzetet tovább rontja, az oroszok számos olyan képességgel rendelkeztek, amelyek rendkívül veszélyessé tették az ukrán erők számára a nyílt terepen való mozgást, amit szinte állandóan meg kellett tenniük, mivel támadásban voltak, hiszen folyamatosan előre kellett mozogniuk.

Kezdjük azzal, hogy az oroszok jelentős ISR [hírszerzés, megfigyelési és felderítési] eszközökkel rendelkeztek, amelyek lehetővé tették számukra, hogy felderítsék Ukrajna mozgó dandárjait.

És rengeteg olyan rendszerrel rendelkeztek, amelyek csapást mérhettek a támadó erőkre. Az oroszok hatalmas tüzérségi arzenállal és többszörös rakétavetőkkel rendelkeztek, amelyekről a háború első 15 hónapja során bebizonyították, hogy halálos hatást képesek kifejteni.

Képesek voltak arra is, hogy gyorsan nagyszámú aknát telepítsenek, azonnali és halálos aknamezőket létrehozva a támadó erők előtt. Végezetül az oroszok uralták az eget, ami azt jelentette, hogy helikopterek, gyilkos drónok és taktikai repülőgépek arzenálját használhatták Ukrajna szárazföldi erőinek célba vételére.

Ahogy egy katonai ügyekben nagy tudású blogger (Big Serge) fogalmazott: "Úgy tűnik, a nyugati megfigyelők nem nyitottak arra a lehetőségre, hogy a modern távolsági tüzérségi lövések (legyenek azok Lancet drónok, irányított tüzérségi lövedékek vagy GMLRS rakéták) pontossága az ISR-rendszerek sűrűségével kombinálva egyszerűen lehetetlenné teszi az átfogó mozgó műveletek végrehajtását, kivéve nagyon különleges körülmények között. Amikor az ellenségnek megvan a képessége arra, hogy megfigyelje a felvonulási területeket, cirkálórakétákkal és drónokkal csapást mérjen a hátországi infrastruktúrára, tüzérségi tűzzel pontosan telítse a megközelítési vonalakat, és aknákkal áztassa el a földet, hogy lehetséges pontosan manőverezni?" [46].

Röviden, aligha kétséges, hogy az oroszok jó helyzetben voltak ahhoz, hogy egy villámháborút megállítsanak. Így, tekintve, hogy elvileg az ellentámadásnak kiegyenlített, fair harcnak kellene lenne, de az ukránok rosszul felkészültek egy villámháború megindítására, nehéz elképzelni, hogy miként lehetnének sikeresek. Az egyetlen remény az volt, hogy az orosz hadsereg szétesik, amint elkezdődik a lövöldözés, de kevés ok volt arra, hogy ez bekövetkezzen.

Tegyük fel, hogy tévedek, és komoly esély volt arra, hogy a villámháború sikeres lesz, ahogyan azt Nyugaton szinte minden politikus, szakértő és stratéga állította. Még ebben az esetben sem érne véget a háború, és Ukrajna továbbra is egy olyan kimerítő háborúban találná magát, amelyet nem tudna megnyerni. Ne feledjük, a villámháborúnak nem az volt a célja, hogy döntő mértékben legyőzze az orosz hadsereget Ukrajnában, visszavegye Ukrajna összes elvesztett területét, és véget vessen a háborúnak. Ehelyett a cél az volt, hogy komoly károkat okozzon az ukrajnai orosz erőknek, visszaszerezzen néhány területet, és Moszkvát a tárgyalóasztalhoz terelje, ahol Ukrajna és a Nyugat került volna a vezetői székbe.

Az oroszok azonban aligha fognak tárgyalóasztalhoz ülni, és engedni az ukrán és a nyugati követeléseknek. Elvégre Putyin és más orosz vezetők úgy vélik, hogy egzisztenciális fenyegetéssel állnak szemben, ami minden bizonnyal arra késztetné őket, hogy megduplázzák az erőiket, és mindent megtegyenek, ami szükséges ahhoz, hogy legyőzzék a kapujuk előtt álló ellenséget. Röviden, az ukrán villámháború kudarcra volt ítélve, de még ha sikerült is volna elérnie korlátozott céljait, akkor sem sikerült volna a háborút Ukrajna és a Nyugat számára kedvező feltételekkel lezárni.

AZ EDDIGI EREDMÉNYEK

Az ellentámadás a Nyugaton szinte mindenki várakozásával ellentétben csúfos kudarcot vallott. Ukrajna hatalmas veszteségeket szenvedett és nagy mennyiségű fegyverzetet veszített a három hónapig tartó harcok során [47].

A hadseregének eközben még mindig nem sikerült elérnie Oroszország első védelmi vonalát a mélyben; továbbra is az orosz fő védelmi vonalak előtt található szürke zónában harcolva rekedt meg, ahol, ahogy egy ukrán katona fogalmazott: "Csak ránk vártak... mindenütt állásokat készítettek elő. Egy acélfal volt. Borzalmas volt." [48]

Mint megjegyezték, nyugati tisztviselők jelentése szerint Ukrajna az ellentámadás első két hete alatt a harctéren bevetett fegyvereinek mintegy 20 százalékát elvesztette, köztük a Nyugat által biztosított harckocsik és páncélozott harcjárművek jó részét [49].

Az ukrán hadsereg a kezdeti kudarcok után gyorsan taktikát váltott, és ahelyett, hogy páncélos erőkkel próbáltak volna átverekedni a szürke zónán, úgy döntöttek, hogy kis létszámú gyalogsági egységekkel támadva próbálják meg kimeríteni az orosz erőket, amiket hatalmas tüzérségi sortüzekkel támogatnak. Ezt Nyugaton néha "szúnyogtaktikának" nevezték [50]. Bár ez az új megközelítés némileg csökkentette Ukrajna veszteségeit, a támadó erők kevés előrelépést értek el, és gyakran voltak a megsemmisítő tűz célpontjai. Július végén Ukrajna újabb nagyszabású támadást indított harckocsikkal és páncélozott harcjárművekkel [51]. A támadó erők ismét kevés előrelépést értek el, és nagyszámú embert és felszerelést vesztettek. Ezután ismét a szúnyogtaktika következett. Ahogy a The Wall Street Journal a két hónapos harcok után megfogalmazta, az ukrán ellentámadás "lassú és véres gyalogos előrenyomulás" [52].

Ukrajna ezzel tulajdonképpen lemondott a villámháború végrehajtásáról, amit csak nagy létszámú páncélosokkal lehet végrehajtani, gyalogosan mozgó, tüzérséggel támogatott gyalogosokkal nem. Természetesen kevés értelme van egyáltalán komoly lehetőségként kezelni a villámháborút, amikor az ukrán erők nem voltak képesek elérni Oroszország első megerősített védelmi vonalát, nemhogy áttörni azt. Egyszerűen fogalmazva, nem volt esély arra, hogy Ukrajna megismételje azt a bravúrt, amit a Wehrmacht 1940-ben végrehajtott a francia és brit erők ellen.

Ukrajna ehelyett arra volt ítélve, hogy az I. világháborúhoz hasonló kimerítő háborút vívjon a nyugati fronton, ahol az ellentámadásban elszenvedett súlyos veszteségek miatt jelentős hátrányba került volna a továbbhaladásban.

Érdemes megjegyezni, hogy miközben az ukrán hadsereg sikertelen ellentámadást folytatott az érintkezési vonal déli és keleti részén, az orosz hadsereg északon támadásba lendült, és az ukránok által tartott Kupiansk városa felé nyomult. Az oroszok lassan, de folyamatosan haladtak előre, olyannyira, hogy az ukrán hadszíntér parancsnoka augusztus 25-én bejelentette, hogy "haladéktalanul meg kell tennünk minden intézkedést, hogy megerősítsük a védelmünket a fenyegetett vonalakon" [53].

Mára széles körben elismerték, hogy az ellentámadás kudarcot vallott, és nincs komoly kilátás arra, hogy Ukrajna hirtelen sikereket érjen el, mielőtt vagy az őszi esőzések, vagy az ukrán vezetők leállítják azt [54].

A The Kyiv Independent például nemrég egy cikket közölt a következő címmel: "A bakhmuti ellentámadásban előrehaladva az ukrán harcedzett egységek hosszú, zord háború elé néznek" [55].

Ehhez kapcsolódóan a The Washington Post augusztus 10-én közölt egy cikket, amely az ukrajnai sötét hangulatot hangsúlyozta: "Két hónappal azután, hogy Ukrajna támadásba lendült, kevés látható előrelépéssel a fronton és egy könyörtelen, véres nyárral az egész országban, az egység és a végtelen kitartás narratívája kezdett megkopni. A halottak száma - megszámlálhatatlanul sok ezer - napról napra nő. Több millióan kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, és nem látnak esélyt a hazatérésre. Az ország minden sarkában a civilek kimerültek a közelmúltbeli orosz támadások sorozata miatt.... Az ukránok, akiknek nagy szükségük lenne a jó hírekre, egyszerűen nem kapnak belőlük" [56].

A nyugati elitek most azon fáradoznak, hogy megtalálják a módját a romló helyzet megmentésének. Egyesek még mindig reménykednek abban, hogy ha Ukrajnának adnak egy vagy más új fegyvert, akkor varázsütésre megfordulnak a dolgok a harctéren. Az F-16-osokat és az ATACMS-eket emlegetik leggyakrabban ebben a tekintetben. De ahogy Milley tábornok fogalmazott, amikor hideg vizet öntött arra a gondolatra, hogy egy maroknyi F-16-os megfordítaná Ukrajna sorsát: "A háborúban nincs ezüstgolyó. A csaták és háborúk kimenetele sok-sok változó függvénye" [57].

Mások arra összpontosítanak, hogyan harcol Ukrajna. Egyesek azt állítják, hogy Ukrajnának jártasabbá kell válnia a "kombinált fegyveres műveletek" [58] végrehajtásában, de soha nem tisztázzák, hogyan lehet ezt elérni, mivel a nyugati kiképzők egyszer már megpróbálták megtanítani ezt a képességet, és úgy tűnik, kudarcot vallottak. Sőt, azt sem fejtik ki soha, hogy a kombinált fegyveres műveletek, amelyek nem stratégiák, hogyan hozzák ki Ukrajnát a jelenlegi kimerítő háborúból.

Ehhez kapcsolódóan egyesek azzal érvelnek, hogy Ukrajnának nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a manőverezésre, amelyet gyakran szembeállítanak a kopással [a felőrlő háborúval]. A manőver azonban egy harctéri taktika, nem pedig stratégia az ellenfél legyőzésére. Az biztos, hogy a manőver nagy jelentőséggel bír a mély stratégiai behatolás végrehajtásában, bár korlátozottan hasznos az áttöréses csaták megnyerésében [59]. Lehet olyan kopásháború is, amelyben mindkét fél rendszeresen mozgó csatákat vív, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a manőverezésre. De a kulcskérdés, amellyel a nagyobb manőverezés hívei soha nem foglalkoznak, az az, hogy hogyan működik ez stratégiai szinten, hogyan tenné ez lehetővé Ukrajna számára, hogy megmeneküljön a mostani felőrlő, kopásos háborútól?

Úgy tűnik, hogy a nyugati elit és az ukránok többsége beletörődött abba a ténybe, hogy nincs menekvés az Oroszországgal vívott véres, felőrlő háború elől [60].

Úgy tűnik, hogy sokan kételkednek abban is, hogy Ukrajna győzni tud ebben a harcban, amelynek fő okozója, hogy a nyugati külpolitikai elit és a politikai döntéshozók olyan keményen szorgalmazták ezt az ellentámadást.

Megértették, hogy egy hosszú háborúban Ukrajna nagy bajba kerülne.

Végül is Oroszország 5:1 arányban előnyben van a munkaerő tekintetében, és képes - legalábbis rövid és középtávon - több tüzérségi és egyéb kulcsfontosságú fegyvert előállítani, mint Ukrajna és a Nyugat együttvéve.

Ráadásul nem egyértelmű, hogy a Nyugat, különösen az USA, továbbra is teljes mértékben elkötelezett lesz-e Ukrajna támogatása mellett, amikor a győzelemre kevés a remény. Így Ukrajna - a Nyugat a háta mögött nyomulva - arra játszott, hogy a villámháború biztosítja az eszközöket a felőrlő háború megúszásához és végül az Oroszország feletti győzelemhez.

A stratégia azonban csúfos kudarcnak bizonyult. Most már nehéz olyan történetet mesélni Ukrajna jövőjéről, amelynek happy endje van.

AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ SÖTÉTSÉG

Mi történik ezután? Két dologra kell rámutatni.

Először is, az elkövetkező hónapokban ekezdődik egy hibáztatási játék arról, hogy ki viseli a felelősséget a katasztrofális ellentámadásért.

Valójában ez már el is kezdődött [61]. Kevesen fogják beismerni, hogy tévedtek, amikor azt hitték, hogy az ellentámadásnak ésszerű esélye van a sikerre, vagy biztos, hogy sikerülni fog. Ez minden bizonnyal igaz lesz az Egyesült Államokban, ahol az elszámoltathatóság elavult fogalom. Sok ukrán a Nyugatot fogja hibáztatni, amiért a villámháború megindítására ösztönözte őket, amikor a Nyugat nem biztosította számukra az összes kért fegyvert.

Természetesen a Nyugat is bűnös lesz, de az ukrán vezetőknek van mozgástere, és ellenállhattak volna az amerikai nyomásnak.

Végül is az országuk túlélése forog kockán, és jobban jártak volna, ha védekezésben maradnak, ahol kevesebb áldozatot szenvedtek volna, és nagyobb esélyük lett volna megtartani azt a területet, amelyet most ők ellenőriznek.

Az elkövetkező vádaskodások csúnyák lesznek, és akadályozni fogják Ukrajna erőfeszítéseit, hogy továbbra is harcban maradjon Oroszországgal szemben.

Másodszor, Nyugaton sokan azt fogják állítani, hogy most megérett az idő a diplomáciára. A sikertelen ellentámadás azt mutatja, hogy Ukrajna nem tud győzedelmeskedni a csatatéren, így szól majd az érvelés, és ezért van értelme békemegállapodást kötni Oroszországgal, még akkor is, ha Kijevnek és a Nyugatnak engedményeket kell tennie. Végül is a helyzet csak rosszabb lesz Ukrajna számára, ha a háború folytatódik.

Sajnálatos módon diplomáciai megoldás nem látszik. A két fél között kibékíthetetlen ellentétek vannak az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciákat és a területeket illetően, amelyek egy érdemi békemegállapodás útjában állnak. Érthető okokból Ukrajna mélyen elkötelezett amellett, hogy visszaszerezze az Oroszországtól elvesztett területeket, beleértve a Krímet, valamint a Donyecki, Herszon, Luhanszki és Zaporizzsjai területeket. Moszkva azonban már annektálta ezeket a területeket, és világossá tette, hogy nem áll szándékában visszaadni azokat Kijevnek.

A másik megoldhatatlan kérdés Ukrajna Nyugathoz fűződő viszonyát érinti. Ukrajna érthető okokból ragaszkodik ahhoz, hogy biztonsági garanciákra van szüksége, amely csak az Egyesült Államoktól és a NATO-tól érkezhet.

Oroszország ezzel szemben ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnának semlegesnek kell lennie, és meg kell szüntetnie a Nyugattal való biztonsági kapcsolatát. Valójában ez a kérdés volt a jelenlegi háború fő oka, még ha az amerikai és az európai külpolitikai elit ezt nem is hajlandó elhinni [62].

Moszkva nem volt hajlandó eltűrni, hogy Ukrajna csatlakozzon a NATO-hoz. Rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen elképzelni, hogyan lehet mindkét fél elégedett akár a területi, akár a semlegességi kérdésben.

Ezen akadályokon túl mindkét fél egzisztenciális fenyegetésként tekint a másikra, ami óriási akadálya bármilyen értelmes kompromisszumnak.

Nehéz elképzelni például, hogy az USA a belátható jövőben "leveszi a fegyvert" Oroszországról.

A legvalószínűbb eredmény az, hogy a háború folytatódni fog, és végül egy befagyasztott konfliktusba torkollik, amelyben Oroszország birtokolja Ukrajna területének jelentős részét.

De ez a végkifejlet nem fogja megszüntetni az Oroszország és Ukrajna, illetve Oroszország és a Nyugat közötti versengést és konfliktust.

Lábjegyzetek

[1] This piece benefitted greatly from comments by Ramzy Mardini and Barry Posen.

[2] https://www.nytimes.com/2023/08/02/us/politics/ukraine-troops-counteroffensive-training.html?smid=nytcore-ios-share&referringSource=articleShare

[3] https://www.bbc.co.uk/news/world-europe-66581217

[4] As best I can tell, the only Western policymaker or establishment pundit who argued that the counteroffensive would fail was Hungarian Prime Minister Viktor Orban. He said it “would be a bloodbath” and that Ukraine would not win a meaningful military victory. https://www.rt.com/news/577355-orban-hungary-ukraine-counteroffensive/ It is worth noting that General Mark Milley, the Chairman of the Joint Chiefs of Staff, argued in November 2022 that Kyiv should negotiate a settlement, because its prospects on the battlefield were only going to deteriorate moving forward. His advice, which was rejected by Ukraine and the White House, would seem to argue against launching the counteroffensive.  https://www.washingtonpost.com/opinions/2023/07/26/ukraine-counteroffensive-negotiations-milley-biden/ Finally, there are several individuals who operate on alternative media who argued that the counteroffensive would fail before it was launched. They include Brian Berletic, Alex Christoforou, Glenn Diesen, Douglas Macgregor, Moon of Alabama, Alexander Mercouris, and Scott Ritter.

[5] https://www.theguardian.com/world/live/2023/jun/03/russia-ukraine-war-live-russian-army-may-struggle-in-bakhmut-compared-with-wagner-uk-mod-suggests?page=with:block-647afd7a8f08b007454b97f0#block-647afd7a8f08b007454b97f0

[6] https://www.nytimes.com/2023/08/02/us/politics/ukraine-troops-counteroffensive-training.html

[7] https://www.washingtonpost.com/world/2023/06/30/valery-zaluzhny-ukraine-general-interview/

[8] https://www.washingtonpost.com/opinions/2023/06/16/ukraine-counteroffensive-russia-understand-strategy/?utm_campaign=wp_post_most&utm_medium=email&utm_source=newsletter&wpisrc=nl_most&carta-url=https%3A%2F%2Fs2.washingtonpost.com%2Fcar-ln-tr%2F3a52598%2F648c8835f0ea7a403ec966f3%2F5972c5a9ae7e8a1cf4af1c87%2F52%2F72%2F648c8835f0ea7a403ec966f3

[9] https://www.nytimes.com/2023/07/19/opinion/putin-prigozhin-military-russia.html

https://www.economist.com/europe/2023/08/16/ukraines-counter-offensive-is-making-progress-slowly

https://www.economist.com/by-invitation/2023/07/28/franz-stefan-gady-and-michael-kofman-on-what-ukraine-must-do-to-break-through-russian-defences

https://time.com/6300772/ukraine-counteroffensive-can-still-succeed/

https://www.foreignaffairs.com/ukraine/putin-running-out-options-ukraine

https://www.theatlantic.com/newsletters/archive/2023/08/ukraine-counteroffensive-russia-war/674899/

https://www.rand.org/blog/2023/07/a-winnable-war.html

https://www.washingtonpost.com/opinions/2023/07/18/ukraine-war-west-gloom/

https://www.theguardian.com/world/2023/aug/02/ukraine-counter-offensive-russia-war?CMP=Share_iOSApp_Other

https://www.nytimes.com/2023/08/02/us/politics/ukraine-troops-counteroffensive-training.html

[10] https://www.politico.com/newsletters/national-security-daily/2023/08/22/we-do-not-assess-that-the-conflict-is-a-stalemate-00112284

[11] https://www.nytimes.com/2023/08/07/world/europe/ukraine-marines-counteroffensive.html

[12] https://www.nytimes.com/2023/03/22/world/europe/zelensky-bakhmut-ukraine.html

[13] https://www.bbc.com/news/world-europe-64935449

https://www.npr.org/2023/04/25/1171800380/thousands-of-ukrainian-and-russian-soldiers-have-died-in-the-battle-for-bakhmut

[14] https://mearsheimer.substack.com/p/the-darkness-ahead-where-the-ukraine?utm_source=profile&utm_medium=reader2

[15] https://www.washingtonpost.com/national-security/2023/06/14/ukraine-counteroffensive-biden-support/

https://www.politico.com/news/2023/06/08/biden-ukraine-counteroffensive-00101088

https://www.cnn.com/2023/08/04/politics/cnn-poll-ukraine/index.html

https://news.antiwar.com/2023/08/06/poll-most-americans-oppose-more-spending-on-the-ukraine-war/

[16] One sometimes hears criticism of the British generals in World War I for not finding a smart strategy for avoiding the deadly attrition battles on the Western Front. They were “donkeys,” so the argument goes, who were content to send huge numbers of British soldiers to their death. The truth is that those generals tried hard to find a clever way to win a quick victory – Britain invented the tank for this purpose – but there was none at the time, as blitzkrieg was then not a viable option. See John J. Mearsheimer, B.H. Liddell Hart and the Weight of History (Ithaca, NY: Cornell University Press, 1988), chapter 3.

[17] My thinking about blitzkrieg and conventional land war more generally are laid out in greater detail in, John J. Mearsheimer, Conventional Deterrence (New York: Cornell University Press, 1983); John J. Mearsheimer, “Assessing the Conventional Balance: The 3:1 Rule and Its Critics,” International Security, Vol. 13, No. 4 (Spring 1989), pp. 54-89; John J. Mearsheimer, “Correspondence: Reassessing Net Assessment,” International Security, Vol. 13, No. 4 (Spring 1989), pp. 128-44; John J. Mearsheimer, “Numbers, Strategy, and the European Balance,” International Security, Vol. 12, No. 4 (Spring 1988), pp. 174-85; John J. Mearsheimer, “Maneuver, Mobile Defense and the NATO Central Front,” International Security, Vol. 6, No. 3 (Winter 1981/1982), pp. 104-22; and Mearsheimer, Liddell Hart and the Weight of History.

[18] The terrain over which a blitzkrieg is contested also influences the outcome in important ways. But I do not elaborate on that element of the equation because of space constraints.

[19] The Anglo-American campaign against the Wehrmacht between the Normandy breakout in late July 1944 and the final collapse of Germany in May 1945 fits the same pattern. Although the Allies employed substantial armored forces and made some significant tactical penetrations, they effectively steamrolled the opposing German forces.

[20] To further illustrate my point about the difference between fair and unfair fights, consider that if the IDF had been fighting against the Wehrmacht instead of the Egyptian army, the Israeli blitzkriegs probably would have failed.

[21] See Robert A Doughty, The Breaking Point: Sedan and the Fall of France, 1940 (Stackpole Books, 2014).

[22] The Red Army employed a defense-in-depth against the Wehrmacht in the Battle of Kursk (1943) to great effect. But I do not consider that German offensive to be a case of attempted blitzkrieg, but instead view it as a local battle of annihilation.

[23] It is worth noting that seven of those eight cases were unfair fights.

[24] Ukraine appears to have had about 38 combat-ready maneuver brigades available for the counteroffensive. Assuming there were roughly 4,000 soldiers in each maneuver brigade, that would mean a total of approximately 150,000. In addition, Ukraine had substantial numbers of support troops outside those maneuver brigades, to include 9 artillery brigades. It would be reasonable to assume there were 100,000 support troops prepared to engage in the counteroffensive, bringing the overall total for Ukraine to 250,000. The Russians on the other hand, appear to have had somewhere between 200,000 and 300,000 combat and support troops in Ukraine organized into about 40 brigades that were prepared to deal with the counteroffensive. These calculations are based largely on:

https://www.atlanticcouncil.org/blogs/ukrainealert/the-ukrainian-military-must-reorganize-to-defeat-russia/

https://www.rt.com/russia/580720-western-trained-troops-counteroffensive/

https://www.politico.com/newsletters/national-security-daily/2023/08/01/no-breakthrough-yet-in-ukraines-counteroffensive-00109205

https://www.nytimes.com/article/ukraine-counteroffensive-what-to-know.html

https://foreignpolicy.com/2023/08/03/ukraine-counteroffensive-breakthrough-problem/

https://www.cnn.com/2022/02/25/europe/russia-ukraine-military-comparison-intl/index.html

https://www.theguardian.com/world/2023/jun/23/ukraine-commander-says-main-offensive-reserve-yet-to-be-sent-into-battle#

https://twitter.com/DefenceHQ/status/1657643236989517825

https://www.telegraph.co.uk/world-news/2023/02/09/russia-prepares-2000-tanks-300000-troops-huge-invasion-donbas/

[25] https://www.rt.com/russia/580780-russian-army-enlistment-medvedev/

https://substack.com/app-link/post?publication_id=1351274&post_id=135418705&utm_source=post-email-title&isFreemail=false&token=eyJ1c2VyX2lkIjoxMTE5NzQ0NCwicG9zdF9pZCI6MTM1NDE4NzA1LCJpYXQiOjE2OTA1OTg4NjksImV4cCI6MTY5MzE5MDg2OSwiaXNzIjoicHViLTEzNTEyNzQiLCJzdWIiOiJwb3N0LXJlYWN0aW9uIn0.3U-MsZDiFuRuhVF-x-SfzG1bi-bsiB67Jr8jePRfRKQ

[26] https://time.com/6300772/ukraine-counteroffensive-can-still-succeed/

[27] As one Ukrainian deputy brigade commander put it: “You cannot underestimate the enemy. The enemy is strong and cunning. So this counteroffensive requires steady preparation.”

https://www.nytimes.com/2023/08/07/world/europe/ukraine-marines-counteroffensive.html

https://rusi.org/explore-our-research/publications/special-resources/meatgrinder-russian-tactics-second-year-its-invasion-ukraine

https://www.nytimes.com/2023/07/23/world/europe/weary-soldiersunreliable-munitions-ukraines-many-challenges.html

https://www.economist.com/international/2023/07/25/is-ukraines-offensive-stal

[28] https://foreignpolicy.com/2023/08/03/ukraine-counteroffensive-breakthrough-problem/

[29] For excellent discussions of the difficulties the Ukrainian strike forces would face in the breakthrough battle as well as the deep strategic penetration, see:

https://foreignpolicy.com/2023/08/03/ukraine-counteroffensive-breakthrough-problem/

[30] https://www.nytimes.com/2023/08/07/world/europe/ukraine-marines-counteroffensive.html

[31] https://www.telegraph.co.uk/world-news/2023/07/25/german-military-ukraine-counter-offensive-too-slow/

NATO had trained a total of roughly 60,000 Ukrainians before the counteroffensive, which includes the 36,000 in the nine brigades that formed the core of Ukraine’s main strike force. The US trained more than 11,000 of those troops.

https://www.nytimes.com/2023/07/26/world/europe/ukraine-counteroffensive.html#:~:text=Ukraine%20has%20launched%20the%20main,in%20the%20southern%20Zaporizhzhia%20region

https://www.defense.gov/News/Transcripts/Transcript/Article/3429774/secretary-of-defense-lloyd-j-austin-iii-and-joint-chiefs-of-staff-chairman-gene/

[32] https://jamestown.org/program/ukraines-personnel-needs-reaching-a-critical-threshold/

[33] https://jamestown.org/program/ukraines-personnel-needs-reaching-a-critical-threshold/

https://www.defense.gov/News/Transcripts/Transcript/Article/3429774/secretary-of-defense-lloyd-j-austin-iii-and-joint-chiefs-of-staff-chairman-gene/

[34] https://www.economist.com/by-invitation/2023/07/28/franz-stefan-gady-and-michael-kofman-on-what-ukraine-must-do-to-break-through-russian-defences

[35] https://www.nytimes.com/2023/08/02/us/politics/ukraine-troops-counteroffensive-training.html?smid=nytcore-ios-share&referringSource=articleShare

[36] https://www.washingtonpost.com/opinions/2023/06/16/ukraine-counteroffensive-russia-understand-strategy/

https://www.nytimes.com/2023/08/02/us/politics/ukraine-troops-counteroffensive-training.html?smid=nytcore-ios-share&referringSource=articleShare

[37] https://www.nytimes.com/2023/08/07/world/europe/ukraine-marines-counteroffensive.html

[38] https://www.nytimes.com/2023/08/07/world/europe/ukraine-marines-counteroffensive.html

[39] https://www.nytimes.com/2023/08/07/world/europe/ukraine-marines-counteroffensive.html

[40] https://www.wsj.com/articles/ukraines-lack-of-weaponry-and-training-risks-stalemate-in-fight-with-russia-f51ecf9

[41] https://www.wsj.com/world/europe/ukraine-chalks-up-small-advance-in-southern-push-8735d44c

[42] https://www.wsj.com/articles/ukraines-lack-of-weaponry-and-training-risks-stalemate-in-fight-with-russia-f51ecf9

[43] https://www.theguardian.com/world/2023/jun/20/casualties-mount-as-ukraine-forces-inch-south-hamlet-by-hamlet

[44]

[45] https://www.economist.com/europe/2023/07/30/the-jury-is-still-out-on-ukraines-big-push-south

For a detailed discussion of Russia’s formidable defense in depth, see:

https://csis-website-prod.s3.amazonaws.com/s3fs-public/2023-06/230609_Jones_Ukraine_Operations.pdf?VersionId=50OXVua.QRT58vSgSUc99VMMbFRo3YUp

[46]

[47] https://www.bbc.co.uk/news/world-europe-66581217

[48] https://www.wsj.com/articles/ukraine-achieves-mixed-success-in-counteroffensives-early-battles-says-u-k-e0b40334

Ukraine’s herculean efforts to try to capture Robotyne, a tiny village in the grey zone, illustrates the futility of the counteroffensive.

https://www.wsj.com/world/europe/ukraine-chalks-up-small-advance-in-southern-push-8735d44c

[49] https://www.nytimes.com/2023/07/15/us/politics/ukraine-leopards-bradleys-counteroffensive.html

[50] https://www.moonofalabama.org/2023/07/ukraine-sitrep-mosquito-tactics-s-200-land-attacks.html#more

https://www.nytimes.com/2023/07/15/us/politics/ukraine-leopards-bradleys-counteroffensive.html

https://www.nytimes.com/live/2023/07/27/world/russia-ukraine-news

https://www.nytimes.com/2023/09/02/world/europe/ukraine-russia-counteroffensive.html

[51] https://www.nytimes.com/2023/07/26/world/europe/ukraine-counteroffensive.html#:~:text=Ukraine%20has%20launched%20the%20main,in%20the%20southern%20Zaporizhzhia%20region

https://www.washingtonpost.com/world/2023/07/27/ukraine-russia-war-south-counteroffensive/

[52] https://www.wsj.com/world/europe/ukraine-russia-war-counteroffensive-b06589fa?mod=world_feat3_europe_pos4

[53] https://www.nytimes.com/2023/08/26/world/europe/russia-ukraine-war-counteroffensive.html

[54]

https://www.cnn.com/2023/08/08/politics/ukraine-counteroffensive-us-briefings/index.html

https://www.19fortyfive.com/2023/08/the-hard-reality-ukraines-last-gasp-offensive-has-failed/

[55] https://kyivindependent.com/inching-forward-in-bakhmut-counteroffensive-ukraines-hardened-units-look-ahead-to-long-grim-war/

[56] https://www.washingtonpost.com/world/2023/08/10/ukraine-national-mood-counteroffensive-gloom/

https://www.economist.com/europe/2023/08/20/ukraines-sluggish-counter-offensive-is-souring-the-public-mood#

[57] https://www.wsj.com/articles/ukraines-lack-of-weaponry-and-training-risks-stalemate-in-fight-with-russia-f51ecf9

https://sputnikglobe.com/20230718/milley-it-would-take-years-billions-of-dollars-for-ukraine-to-match-russian-airpower-1111978839.html

[58] https://www.economist.com/by-invitation/2023/07/28/franz-stefan-gady-and-michael-kofman-on-what-ukraine-must-do-to-break-through-russian-defences

https://www.wsj.com/world/europe/u-s-ukraine-clash-over-counteroffensive-strategy-cb5e4324

https://www.telegraph.co.uk/world-news/2023/07/25/german-military-ukraine-counter-offensive-too-slow/

[59] https://engelsbergideas.com/essays/russian-fortifications-present-an-old-problem-for-ukraine/

https://www.jstor.org/stable/2538609

[60] https://www.wsj.com/world/europe/u-s-allies-seek-long-term-military-aid-for-ukraine-to-show-wests-resolve-6964c66f?mod=hp_lead_pos1

https://www.washingtonpost.com/opinions/2023/08/27/ukraine-counteroffensive-russia-us-support-holds/

[61] https://www.theamericanconservative.com/the-coming-battle-who-lost-ukraine/

[62] https://nationalinterest.org/feature/causes-and-consequences-ukraine-crisis-203182

https://www.economist.com/by-invitation/2022/03/11/john-mearsheimer-on-why-the-west-is-principally-responsible-for-the-ukrainian-crisis