A rendőrök 2022. április 4-én 13 órakor egy magyar honosságú gépkocsit állítottak meg Fertőd belterületén.
Az autóból a járművezető, valamint négy migráns a megállást követően kiugrott, és elmenekült.
A rendőrök a 30 éves szerb sofőrt rövid időn belül elfogták.
A jármű utasterében az egyenruhások további tizenhat – magukat szír és szomáliai állampolgároknak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A gépjárműből kiugrott külföldiek felkutatása jelenleg folyamatban van.
A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.
A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Magyarország az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek oltását, ennek köszönhetően már 200 ezer 12-17 év közötti diákot regisztráltak oltásra és 81%-uk már fel is vette azt.
Jelenleg két vakcina alkalmazható a 12-18 év közöttiek oltására: a Pfizer és a Moderna.
A solti rendőrök 2021. november 18-án 13 óra 50 perckor Solt belterületén ellenőriztek egy teherautót, amelyet egy ukrán férfi vezetett.
A tehergépkocsi rakterében 25 külföldi tartózkodott, akik indiai és afgán állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
Az ukrán állampolgárt előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Miközben Nyugat-Európában még most kezdték oltani az 55-65 éveseket, de továbbra is előnyt élveznek a 65 felettiek és a betegek, Magyarországon már múlt hét óta a regisztrált 16-18 éveseket is oltják.
Ezt Magyarország úgy érhette el, hogy keleti oltóanyagokat is beszerzett, 4 millió kínait, és 2 millió oroszt.
Továbbra is lehet regisztrálni vakcináért, aki megteszi, azt még akár azon a napon beoltják.
Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2021. november 22-én 0 óra 1 perckor Sopronhorpács külterületén, a 8627-es számú úton ellenőriztek egy magyar rendszámú gépkocsit, amit egy 51 éves német férfi vezetett.
Autóban a sofőrön kívül további nyolc, magát afgán állampolgárnak valló ember utazott.
Az illegális migránsok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetőt elfogták, majd a migránsokkal együtt a rendőrkapitányságra előállították őket.
A német férfival szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak.
Külföldi utasokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Kelebia belterületén a határrendészeti kirendeltség járőrei ellenőriztek 2022. április 14-én 1 óra 55 perckor egy magyar rendszámú autót.
Az intézkedés előtt az ismeretlen sofőr elmenekült a helyszínről.
A gépkocsiban 8 – magukat pakisztáni állampolgárnak valló – illegális migránst tartózkodott.
A csoport tagjai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.
Az elszaladt gépjárművezető felkutatása miatt terepkutatást indítottak a rendőrök, mely során megtalálták a 18 éves szerb sofőrt.
Az intézkedés során az kiderült, hogy a jármű rendszámát egy másik autóra adták ki.
A férfival szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya.