Ittas vezetők, illegális határátlépők

Ittas vezetők, illegális határátlépők
  • Az elmúlt három nap eseményei számokban.
  • Gárdonyban és Velencén is alkoholfogyasztást jelzett a szonda.

Magyarország területén 2021. július 2-án 0 órától július 4-én 24 óráig a rendőrök 144 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 43 baleset súlyos és 98 könnyű sérüléssel végződött. - írja a police.hu

A szolgálatot ellátó állomány összesen 725 személyt fogott el, közülük 101 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 445 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 597 személyt állítottak elő, köztük 299 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 29 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Biztonsági intézkedés 358 esetben történt.


Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 363 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 391 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hétvégén 3 határsértőt fogtak el a rendőrök, további 10 személy ellen embercsempészés bűntett miatt, 5 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Két helyen is ittas járművezetőkkel szemben intézkedtek a Gárdonyi Rendőrkapitányság járőrei 2021. július 4-én. Gárdonyban, a Szabadság utcában állítottak meg egy autóst, akinél alkoholfogyasztást jelzett a szonda, ezért a férfit további mintavételre a rendőrségre előállították. A turai sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a járőrök.

Velencén, az Ország út és az Evezős út kereszteződésében ellenőriztek az egyenruhások egy személygépkocsival közlekedő 48 éves helyi lakost. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért a nőt előállították további mintavételre, vezetői engedélyét elvették, és büntető feljelentést tettek ellene.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-24 | 11:05
Parázs vita Zuglóban: jogerős elítélttel dolgozik együtt Hadházy?

Parázs vita Zuglóban: jogerős elítélttel dolgozik együtt Hadházy?

  • A zuglói előválasztási pultozás során két férfi odalépett Hadházyhoz és kérdőre vonták, tud-e arról, hogy egyik munkatársát jogerősen elítélték.
Bel 2022-01-17 | 11:06
Újabb MigránsTaxi elkapva

Újabb MigránsTaxi elkapva

  • Tata térségében elfogtak egy ukrán férfit, aki tíz migránst szállított autójában.
Bel 2021-09-28 | 09:36
725 ezren már felvették a harmadik oltást

725 ezren már felvették a harmadik oltást

  • A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg.
  • A betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. 
Bel 2021-09-25 | 13:07
Alacsonyan szállnak az etikai vizsgálatok: Bangónét élelmiszerosztás, Kiss Lászlót rágalmazás miatt panaszolták be

Alacsonyan szállnak az etikai vizsgálatok: Bangónét élelmiszerosztás, Kiss Lászlót rágalmazás miatt panaszolták be

  • Továbbra is forrnak az indulatok Hajdú-Bihar megyében, most éppen az 5-ös számú választókerületben.
  • Az egész megye konfiktusos terület, mert Karácsonyék a saját jelöltjüket is ki akarták golyózni a választásból.
  • A debreceni egyetem egykori rektorát, dr. Fábián Istvánt Karácsonyék kérték fel a jelöltségre, majd közölték vele, ejtették.
  • Az 5-ös választókerületben pedig egymást vádolják a felek előválasztási visszaéléssel, tudósít a Debreciner.
Bel 2021-12-01 | 09:15
Az Oltási akcióban eddig összesen 886 ezren vettek fel oltást, közülük 725 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel

Az Oltási akcióban eddig összesen 886 ezren vettek fel oltást, közülük 725 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel

  • A beoltottak száma 6 132 549 fő, közülük 5 847 405 fő már a második oltását is megkapta, 2 559 096 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 11 152 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 114 260 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 192 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 891 691 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 856 főre emelkedett.
  • 7546 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 562-en vannak lélegeztetőgépen. 
  • Az Oltási akcióban eddig összesen 886 ezren vettek fel oltást, közülük 725 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 108 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.
Bel 2021-09-03 | 11:55
A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet

A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet

  • A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten vagy az a háziorvostól is kérhető.
  • Lezárult a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni élet fontos kérdéseiről szólt. 1 millió 191 ezren küldték vissza a kérdőíveket.
Bel 2022-03-07 | 14:06
VIDEÓ - Márki-Zay szerint a fegyverszállítás nem veszélyes

VIDEÓ - Márki-Zay szerint a fegyverszállítás nem veszélyes

  • Továbbra is locsolná az olajat a tűzre Márki-Zay.